Július 26. – 148. nap

 

1Kir 19-20

2. ILLÉS A HÓREBEN

A Hórebre vezető úton.

19 ¹Acháb mind elbeszélte Izebelnek, amit Illés végbevitt, az egész történetét annak, ahogyan sorra megölette a prófétákat. ²Erre Izebel hírvivőt küldött Illéshez: Ezt üzente neki: „Ezt és ezt tegyék velem az istenek, ha holnap ebben az órában hasonlóvá nem teszem életedet ezek egyikének az életéhez!” ³Illés megrettent, útra kelt és elment, hogy megmentse életét. Amikor a Júdához tartozó Beersebába ért, otthagyta szolgáját, ⁴maga pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába. Amikor odaért, leült egy borókabokor alá és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” ⁵Ezzel lefeküdt és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” ⁶Ahogy odapillantott, lám, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. ⁷Evett is, ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette és azt mondta: „Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út.” ⁸Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.

Találkozás Istennel.

⁹Bement egy barlangba és ott töltötte az éjszakát. S lám, az Úr hallatta szavát. Így szólt hozzá: „Mit csinálsz itt, Illés?” ¹⁰Azt válaszolta: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek.” ¹¹Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. ¹²A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. ¹³Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: „Mit csinálsz itt, Illés?” ¹⁴Azt felelte: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért. Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták, és most nekem is az életemre törnek.” ¹⁵Az Úr azonban azt mondta neki: „Menj, fordulj vissza és vedd utadat Damaszkusz pusztasága felé! Aztán menj, és kend föl Hazaelt Arám királyává, ¹⁶Jehut pedig, Nimsi fiát, Izrael királyává. Végül Elizeust, Safát fiát, Abel-Melochából kend fel magad helyett prófétává. ¹⁷Aztán ez történik: Aki Hazael kardjától megmenekül, azt megöli Jehu. És aki Jehu kardjától megmenekül, azt megöli Elizeus. ¹⁸De hétezret életben hagyok Izraelben: minden térdet, amely nem hajolt meg Baál előtt, és minden szájat, amely nem illette csókkal.”

Elizeus meghívása.

¹⁹Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá és rávetette köntösét. ²⁰Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek.” Azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! De hát mit tettem veled?” ²¹Azzal (Elizeus) elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ekét felhasználva megsütötte az ökröket és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Aztán elindult, Illés nyomába szegődött és a szolgája lett.

3. AZ ARÁM HÁBORÚK

Szamária ostroma.

20 ¹Arám királya, Benhadad összegyűjtötte egész seregét – harminckét király volt vele szövetségben, lóval, harci szekérrel fölszerelve –, felvonult, körülzárta Szamáriát, és ostrom alá fogta. ²Aztán követeket küldött Achábhoz, Izrael királyához, ³hogy jelentsék neki: „Ezt üzeni Benhadad: Ezüstöd, aranyad az enyém; asszonyaidat és gyermekeidet megtarthatod.” ⁴Izrael királya ezt a választ adta: „Amint mondod, uram és királyom, a tied vagyok, s mindenem, amim csak van.” ⁵De a követek visszatértek és jelentették: „Ezt üzeni Benhadad: Add ide ezüstöd, aranyod, asszonyaid és gyermekeid. ⁶Igen, holnap ez idő tájt elküldöm embereimet, kutassák át a palotádat és szolgáid házát, s ami megtetszik nekik, fogják és hozzák el.” ⁷Erre Izrael királya összehívta az ország véneit és így szólt: „Most aztán világosan láthatjátok, hogy gonosz szándék vezeti, mert hisz elküldött asszonyaimért és gyermekeimért is, jóllehet nem tagadtam meg tőle ezüstömet és aranyomat.” ⁸A vének is, a nép is mind azt felelte neki: „Ezt nem engedheted, ebbe nem egyezhetsz bele.” ⁹Ezt a választ adta hát Benhadad követeinek: „Jelentsétek uramnak, a királynak: amit először kívántál szolgádtól, azt mind megteszem, de ennek a követelésnek nem tehetek eleget.” A követek elmentek és jelentették. ¹⁰Benhadad erre ezt az üzenetet küldte: „Az istenek ezt tegyék velem, s ráadásul még azt is, ha Szamária romjaiból a nyomomban haladó egész hadinépnek jut egy marékra való.” ¹¹Izrael királya azonban így felelt neki: „Azt mondja a közmondás: Aki felölti övét, ne büszkélkedjék, mintha már letenné.” ¹²Amikor (Benhadad) ezt meghallotta – épp dőzsölt a királyokkal a lombsátrakban –, kiadta embereinek a parancsot: „Az állásaitokba!” És felsorakoztak, hogy rohamot indítsanak a város ellen.

Izrael fiainak győzelme.

¹³Egyszer csak próféta járult Izrael királya, Acháb elé, és azt mondta: „Ezt mondja az Úr: Látod ezt a hatalmas sereget? Nos, még ma kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” ¹⁴Acháb megkérdezte: „Ki által?” Azt felelte: „Azt mondja az Úr: a helytartók legényei által!” (Acháb tovább) kérdezte: „Ki kezdje meg a harcot?” Azt mondta: „Te.” ¹⁵(Acháb) tehát számba vette a helytartók legényeit – kétszázharmincketten voltak. Aztán számba vette az egész hadinépet, Izrael fiait mind, hétezer férfit. ¹⁶Déltájban kivonultak. Benhadad a részegségig leitta magát a lombsátrakban, ő és a harminckét király, a szövetségesei. ¹⁷Először tehát a helytartók legényei vonultak ki. Benhadadnak jelentették hírszerzői: „Szamáriából emberek vonulnak ki.” ¹⁸Azt mondta: „Ha békés szándékkal vonulnak ki, fogjátok el élve őket; s ha harcba szállni vonulnak ki, (akkor is) élve fogjátok el őket!” ¹⁹De amikor kivonultak, mármint a helytartók legényei és a nyomukban haladó sereg, ²⁰egyik is, másik is legyőzte a maga ellenségét: Arám menekült, Izrael fiai meg üldözőbe vették őket. Benhadad, Arám királya azonban elmenekült egy hátaslovon. ²¹Végül Izrael királya is kivonult, zsákmányul ejtette a lovakat és szekereket, és súlyos csapást mért Arámra.

A közben történtek.

²²A próféta Izrael királya elé lépett és azt mondta neki: „Menj, fegyverkezz föl és fontold meg jól, mi a teendőd, mert egy esztendő elteltével Arám királya (újra) felvonul ellened.” ²³Arám királyához pedig így szóltak szolgái: „Istenük hegynek Istene, azért győztek le bennünket. Ha sík területen harcolunk, mi győzzük le őket. ²⁴Tedd hát a következőt: Távolítsd el a királyokat székhelyükről és tégy helytartókat a helyükre. ²⁵Magad pedig gyűjts egy ugyanolyan erős sereget, mint amilyen elveszett sereged volt, meg ugyanolyan lovakat és ugyanolyan harci szekereket is, mint amilyenek a régiek voltak. Aztán majd sík területen szállunk velük harcba és legyőzzük őket.” Hallgatott a tanácsukra, s úgy is tett.

Győzelem Afeknél.

²⁶Mihelyt eltelt az esztendő, Benhadad számba vette Arámot és Afek ellen vonult, hogy harcba szálljon Izraellel. ²⁷Izrael fiait is számba vették és ők is felvonultak. Izrael fiai velük szemben ütöttek tábort, mint két kis kecskenyáj, míg az arámok az egész földet ellepték. ²⁸Akkor előlépett Isten egy embere és azt mondta Izrael királyának: „Ezt mondja az Úr: Mivel Arám azt állítja, hogy az Úr hegynek Istene, nem síkságnak Istene, azért ezt az egész töméntelen sereget a kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” ²⁹Hét napig táboroztak egymással szemben. A hetedik nap megkezdődött a csata, és Izrael fiai legyőzték Arámot, százezer gyalogost egyetlen nap alatt. ³⁰Amikor az életben maradtak Afek városába menekültek, a város falai ráomlottak az életben maradt huszonhétezer emberre. Benhadad is a városba futott, és egyik helységből a másikba menekült. ³¹Szolgái ezért így szóltak hozzá: „Nézd, úgy hallottuk, hogy Izrael házának királyai könyörületes királyok. Ezért kössünk zsákot a derekunkra, és kötelet a fejünkre, aztán menjünk el Izrael királyához. Talán meghagyja életedet.” ³²Tehát zsákot kötöttek a derekukra és kötelet a fejükre, aztán Izrael királya elé járultak és azt mondták: „Szolgád, Benhadad üzeni: Hagyj életben!” Azt felelte: „Hát él még? Hiszen testvérem!” ³³Az emberek ezt jó jelnek vették és nyomban folytatták, így beszélvén: „Csakugyan, Benhadad a testvéred!” Így válaszolt: „Menjetek, hozzátok ide!” Amikor Benhadad megérkezett, fölvette kocsijába. ³⁴(Benhadad) erre azt mondta neki: „Visszaadom neked a városokat, amelyeket apám elvett apádtól. Boltokat is nyithatsz Damaszkuszban, ahogy apám nyitott Szamáriában. Engem azonban e szerint az egyezmény szerint engedj szabadon.” Így egyezséget kötött vele és szabadon engedte.

A próféta elítéli Achábot.

³⁵Az egyik prófétatanítvány az Úr parancsára így szólt társához: „Verj meg!” Az nem akarta megverni. ³⁶Erre azt mondta neki: „Mivel nem hallgattál az Úr szavára, lám, széttép az oroszlán, mihelyt elmégy innét.” És mihelyt elment, megtámadta egy oroszlán és megölte. ³⁷Most egy másikhoz fordult és így szólt: „Verj meg!” Az véresre verte. ³⁸Erre a próféta elment és útját állta a királynak, de előbb kötést tett a szemére, hogy ne lehessen fölismerni. ³⁹Amikor arra ment a király, megszólította a királyt és azt mondta: „Szolgád kivonult harcolni. Egyszer csak odalépett hozzám egy férfi és odahozott nekem egy embert, mondván: Őrizd ezt az embert! Ha meghal, életeddel felelsz életéért, vagy fizetsz egy ezüsttalentumot. ⁴⁰De míg szolgád ide-oda ment tenni-venni, egyszeriben eltűnt.” Izrael királya ezt mondta neki: „Magad mondtad ki ítéletedet.” ⁴¹Erre gyorsan letépte szeméről a kötést, és Izrael királya fölismerte benne az egyik prófétát. ⁴²Az ezt mondta neki: „Azt mondja az Úr: Mivel kiengedted kezedből azt az embert, aki átkom alá esett, életeddel felelsz életéért és népeddel népéért.” ⁴³Izrael királya felindulva, haraggal tért haza, s érkezett meg Szamáriába.

 

Zsolt 142

AZ ÜDVÖZLET IMÁJA

142 ¹(Tanítóköltemény Dávidtól, amikor a barlangban volt – ima.)
²Hangos szóval kiáltok az Úrhoz, hangos szóval könyörgök az Úrhoz!
³Kiöntöm előtte panaszomat, feltárom előtte gondjaimat.
⁴Ha aggódás tölti is el lelkem, te mégis ismered útjaimat. Az útra, amelyen haladok, titokban csapdát állítottak.
⁵Ha jobbra tekintek és nézem: nincs senki, aki törődnék velem. Sehol egy hely, ahol menedéket lelnék, senki, aki gondolna életemre.
⁶Uram, hozzád kiáltok és mondom: te vagy menedékem, osztályrészem az élők országában.
⁷Halld meg panaszom, mert nagy a nyomorúságom. Ments meg az üldözőktől, akik hatalmasabbak nálam.
⁸Vezess ki börtönömből, s akkor hálát adok nevednek. Az igazak körém gyűlnek, mivel jót tettél velem.

 

Jn 10,22-42

VI. A TEMPLOMSZENTELÉS ÜNNEPE

Jézus Isten Fiának nevezi magát.

²²A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. ²³Jézus éppen a templomban járt, Salamon csarnokában. ²⁴A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan.” ²⁵„Mondtam már nektek – felelte Jézus –, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. ²⁶Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. ²⁷A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. ²⁸Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. ²⁹Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. ³⁰S én és az Atya egy vagyunk.” ³¹A zsidók újra köveket ragadtak, s meg akarták kövezni. ³²Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?” „Nem jótettedért kövezünk meg – ³³felelték a zsidók –, hanem a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat.” ³⁴Jézus folytatta: „Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? ³⁵Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, ³⁶akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azért, mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? ³⁷Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. ³⁸De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.” ³⁹Erre ismét el akarták fogni, de kiszabadult kezük közül.

Jézus átkel a Jordánon.

⁴⁰Ezután Jézus ismét átment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. ⁴¹Sokan fölkeresték, mert így gondolkodtak: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit mondott róla (Jézusról), az mind igaznak bizonyult.” ⁴²És sokan hittek benne.