Február 16. – 353. nap

 

1Makk 5-6

Hadjárat az idumeaiak és az ammoniták ellen.

51Amikor körülöttük a pogányok meghallották, hogy az égőáldozatok oltárát újra fölépítették, a szentélyt pedig helyreállították, mint azelőtt volt, nagy haragra gerjedtek. 2Elhatározták, hogy Jákobnak minden köztük élő fiát kiirtják. Nyomban el is kezdték a nép körében a mészárlást és a pusztítást. 3Akkor Júdás háborút indított Ézsau Idumeában élő fia ellen, mégpedig Akrabattene körül, mivel körös-körül szorongatták Izraelt. Nagy csapást mért rájuk, megalázta és kifosztotta őket. 4Baján fiainak gonoszságára is visszaemlékezett, akik tőr és csapda voltak a népnek, mert leselkedtek rá az utakon. 5Bástyáikba zárkóztak előle. Ám ő ostrom alá fogta őket, betöltötte rajtuk az átkot, fölégette bástyáikat az őrséggel együtt. 6Aztán Ammon fiai ellen fordult. Erős hadsereggel és nagy sokasággal találta magát szemközt, Timóteus volt a vezér. 7Számos ütközetet vívtak. Végül fölébük kerekedett, és teljesen megsemmisítette őket. 8Jázert és leányvárosait is térdre kényszerítette, aztán visszatért Júdeába.

A galileai és a gileádi hadjárat előkészületei.

9A gileádi pogányok is fölkeltek Izrael fiai ellen, noha az ő területükön éltek, hogy kiirtsák őket. Datema erődjébe menekültek előlük, 10s levelet küldtek Júdásnak és testvéreinek, ezzel a hírrel: „Környékünkön a pogányok szövetkeztek, hogy megsemmisítsenek bennünket. 11Készen állnak az erőd megtámadására, ahova menekültünk; Timóteus a seregük parancsnoka. 12Ezért gyere, és szabadíts ki bennünket a hatalmából! Mert a mieink közül már sokan elestek. 13Azokat a testvéreinket, akik a tubiaiak közt éltek, már mind megölték. Asszonyaikat, gyermekeiket és vagyonukat elhurcolták. Mintegy ezer embert lemészároltak.” 14Még olvasták ezt a levelet, amikor már újabb követek érkeztek, Galileából, megszaggatott ruhában; a következő hírt hozták:15„Összefogtak ellenünk Ptolemaisz, Tírusz és Szidón népei és az egész pogány Galilea, hogy megsemmisítsenek bennünket.” 16Amikor Júdás és a nép meghallották ezeket a híreket, nagy népgyűlést hívtak össze, hogy megtanácskozzák, mit tegyenek a szorongatott helyzetben levő és megtámadott testvéreikért. 17Júdás azt mondta testvérének, Simonnak: „Válassz magad mellé embereket és menj, szabadítsd ki galileai testvéreidet. Én és testvérem, Jonatán, Gileádba megyünk.” 18Zakariás fiát, Józsefet, valamint a nép egyik vezetőjét, Azariást a sereg maradékával Júdeában hagyta biztosítékul 19ezzel a paranccsal: „Kormányozzátok ezt a népet! De míg haza nem térünk, háborút ne indítsatok a pogányok ellen!” 20Simon háromezer férfit vezetett Galileába, Júdás meg nyolcezer férfit Gileádba.

Harcok Galileában és Gileádban.

21Akkor Simon Galileába vonult, és sok támadást intézett a pogányok ellen. Megsemmisítette a pogány népeket.22Egészen a ptolemaiszi kapukig üldözte őket. A népek közül mintegy háromezer férfi elesett. 23Akkor fogta a galileai és az arbattabeli zsidókat asszonyaikkal és gyermekeikkel, valamint minden vagyonukkal együtt, és nagy diadallal Júdeába vitte őket. 24Júdás, a Makkabeus és testvére, Jonatán átkelt a Jordánon, és három napig meneteltek a pusztában. 25Találkoztak a nabateusokkal. Ezek barátsággal viseltettek irántuk, és mindent tudtukra adtak, ami Galileában a testvéreikkel történt: 26közülük sokan be vannak zárva Bozorában, Bozorban, Alemában, Kaszfóban, Makedban és Karnaimban, ezekben a nagy és megerősített városokban, 27de Gileád többi városaiban is körül vannak zárva; elhatározták, hogy reggel megtámadják az erődöket és egyazon napon mindannyiukat megsemmisítik. 28Akkor Júdás gyorsan visszafordult a pusztán át Bozora felé. Meghódította a várost, kardélre hányta a lakosság férfi tagjait, kifosztotta és lángba borította. 29Éjszaka tovább indult, és az erőd alá vonult. 30Amikor megvirradt és kinyitották a szemüket, lám, egy megszámlálhatatlanul nagy sereg állt ott, létrákat és ostromgépeket cipeltek, hogy megrohamozzák az erődöt. Nyomban megindították ellenük a harcot. 31Akkor Júdás észrevette, hogy a harc már megkezdődött. A városból a trombiták hangja és a csatakiáltás az égig hatolt. 32Erre felszólította katonáit: „Ma harcoljatok testvéreinkért!” 33Három csapattal hátba támadta őket. Megfújták a trombitákat, és nagy csatakiáltást hallattak. 34Amikor Timóteus megtudta, hogy Makkabeus az, megfutamodtak előle. Így nagy csapást mért rájuk. Ezen a napon mintegy nyolcezer férfi elesett közülük. 35Akkor Alema felé vette az irányt, megostromolta és bevette. Az összes férfi lakost megölte, kifosztotta és lángba borította a várost. 36Innen továbbindulva meghódította Kaszfót, Makedet, Bozort és Gileád többi városát. 37Ezek után az események után Timóteus új sereget gyűjtött, és a patakon túl, Rafonnal szemben tábort ütött. 38Júdás embereket küldött előre, hogy kémleljék ki a tábort. Ezt a hírt hozták neki: „A környék összes pogány népe köréje gyülekezett, hatalmas sereg. 39Még arabokat is befogadott, segédcsapatnak. A patakon túl táboroznak, és készen állnak rá, hogy ellened harcba szálljanak.” Erre Júdás szembe ment velük.40Amikor Júdás csapataival a patakhoz közeledett, Timóteus így szólt embereihez: „Ha ő kel át először, nem leszünk képesek ellenállni neki, túlerőben lesz velünk szemben. 41Ha azonban fél, és a patakon túl üt tábort, akkor mi kelünk át és legyőzzük.” 42Amikor Júdás a patakhoz ért, őröket állított a patakhoz és megparancsolta nekik: „Ne engedjetek egyetlen embert se sátort verni, szálljon mindenki harcba!” 43Elsőként maga kelt át, és az egész nép követte. Az összes pogány népet legyőzte, eldobálták fegyverüket, és Karnaim templomába menekültek. 44Először a várost foglalták el, aztán a templomot gyújtották fel azokkal egyetemben, akik benne voltak. Így elpusztították Karnaint – nem tudott többé Júdásnak ellenállni. 45Júdás most egész Izraelt egybegyűjtötte, mind aki csak Gileádban élt, apraját-nagyját, az asszonyokat is, a gyerekeket is, minden holmijukkal, egy hatalmas seregre való népet, hogy Júda földjére vonuljanak. 46Efronba értek, ebbe a szoros közelében fekvő, megerősített nagy városba. Nem lehetett letérni előtte se jobbra, se balra, csak rajta lehetett keresztül vonulni. 47A város lakói azonban bezárták előttük a kapukat és eltorlaszolták kővel. 48Júdás követet küldött, jóindulatúan azt üzente: „Kénytelenek vagyunk területeteken átvonulni, hogy eljuthassunk földünkre. Senki sem fog ártani nektek. Csak gyalogosan átvonulunk.” De ők vonakodtak kaput nyitni. 49Erre Júdás parancsot adott, hogy az egész seregnek hirdessék ki: ki-ki maradjon ott, ahol van. 50A katonák letáboroztak. Aztán egész nap és egész éjjel harcoltak a város ellen, s hatalmukba kerítették. 51A város lakói közül a férfiakat mind kardélre hányta, (magát a várost) kifosztotta és a legyőzötteken vonult végig a városon. 52Átkeltek a Jordánon, és a Bet-Sánnal szemközt elterülő nagy síkságra értek. 53Júdás összegyűjtötte a hátul vonulókat és bátorította a népet az egész úton, míg Júda földjére nem értek. 54Ujjongó örömmel fölvonultak Sion hegyére, és égőáldozatot mutattak be, mert nem halt meg közülük senki, szerencsésen hazaértek.

Vereség Jamnia mellett.

55Azokban a napokban, amikor Júdás és Jonatán Gileádban voltak, testvérük, Simon pedig Ptolemaisz előtt állt Galileában, 56Zakariás fia, József, valamint a sereg vezére, Azariás hallottak hőstetteikről és harcaikról. 57Így szóltak: „Szerezzünk mi is nevet magunknak! Vonuljunk ki, és harcoljunk a körülöttünk élő pogányok ellen!”58Parancsot adtak seregük tisztjeinek, és Jamnia alá vonultak. 59Gorgiász eléjük ment a városban állomásozó katonákkal, hogy fölvegye velük a harcot. 60József és Azariás csatát vesztettek, egészen Júdea határáig üldözték őket. Izrael népéből azon a napon mintegy kétezer férfi elesett. 61A nép súlyos vereséget szenvedett, mivel nem engedelmeskedtek Júdás és testvérei parancsának, hanem hőstettekről ábrándoztak. 62Aztán nem is azoknak a férfiaknak a nemzedékéből valók voltak, akiknek a keze szabadulást szerzett Izraelnek.

Győzelem Idumeában és Filiszteában.

63Júdás, a hős és testvérei nagy hírre tettek szert Izrael egész népe, valamint a pogányok körében és mindenütt, ahol csak emlegették a nevüket. 64Körülvették őket és szerencsét kívántak nekik. 65Júdás és testvérei kivonultak és hadat indítottak Ézsau fiai ellen, a déli országrészért. Meghódította Hebront és leányvárosait, lerombolta erődjeit, és körben fölgyújtotta bástyáit. 66Tábort bontott, s a filiszteusok földjére vonult, és áthaladt Marizán. 67Azon a napon több olyan pap elesett, aki hőstetteket akart végbevinni, és meggondolatlanul harcba bocsátkozott. 68Júdás most Asdod felé vette az irányt, a filiszteusok földjén lerombolta az oltárokat, bálványaikat meg tűzbe vetette. Kifosztotta a városokat, aztán visszatért Júda földjére.

Antiochusz Epifanész halála.

61Akkortájt Antiochusz Epifanész végigvonult a fennsíkon. Meghallotta, hogy Perzsiában van egy Elimaisz nevű város, amelyik híres gazdagságáról, aranyáról és ezüstjéről. 2Különösen a templom nagyon gazdag: ott vannak azok az aranyvértek és páncélok és fegyverek, amelyeket Fülöpnek a fia, Sándor macedóniai király otthagyott, amikor a görögök első királyaként uralkodott. 3Elment tehát és megkísérelte a város kifosztását, de nem sikerült neki, mert a város lakói tudtak tervéről, 4és fölvették vele a harcot. Menekült, és nagy szomorúságában elindult, hogy visszatérjen Babilonba. 5Akkor valaki utánament Perzsiába azzal a hírrel, hogy a Júdába bevonult csapatokat leverték. 6Liziász hatalmas sereg élén kivonult, de a zsidók legyőzték, mivel – fegyvereik, tartalékaik, valamint a legyőzött csapatoktól összeszedett rengeteg zsákmány révén – igen megerősödtek. 7Utálatuk tárgyát is lerombolták, amelyet (Liziász) Jeruzsálemben az áldozati oltárra épített. A szentélyt – ahogy azelőtt volt – magas falakkal vették körül, ugyanígy Bet-Cur városát is. 8Amikor a király ezeket a híreket meghallotta, megrémült, és nagyon megrendült. Fekvőhelyére roskadt és bánatába belebetegedett, hogy nem sikerült neki, amit el akart érni. 9Napokig ott maradt, mert nagy kedvetlenség lett úrrá rajta. Azt hitte, hogy meg kell halnia. 10Magához hívatta hát bizalmas embereit, és így szólt hozzájuk: „Szememet elkerüli az álom, szívemet meg nagy bánat nyomja. 11Azt gondoltam magamban: Mekkora bajba jutottam, milyen nagy szomorúságba estem, hogy ennyire nyomaszt. Uralkodásom idején tiszteltek és szerettek. 12Most azonban eszembe jut a sok gonoszság, amit Jeruzsálemben véghezvittem. Elhurcoltam onnan az összes arany­ és ezüstedényt, aztán embereket küldtem oda, hogy Júda lakóit minden ok nélkül irtsák ki.13Ráébredtem, hogy ezért ért utol ez a szerencsétlenség. Lám, idegen földön belepusztulok nagy bánatomba.”

V. Antiochusz trónra lépése.

14Akkor odahívatta egyik bizalmasát, Fülöpöt, és egész birodalma fölé rendelte. 15Átadta neki diadémját, palástját és pecsétgyűrűjét, hogy fiát, Antiochuszt tanítsa, neveljen belőle uralkodót. 16Antiochusz király a 149. esztendőben meghalt. 17Amikor Liziász hírét vette, hogy Antiochusz meghalt, fiát, Antiochuszt tette meg helyette királynak, akit ifjúkorában ő nevelt. Az Eupator nevet adta neki.

Júdás, a Makkabeus ostrom alá fogja Jeruzsálem várát.

18A vár őrsége háborgatta a szentély körül a zsidókat, s azon volt, hogy ártson nekik, a pogányoknak pedig a kedvükre tegyen. 19Júdás ezért tervbe vette, hogy megsemmisíti őket. Összegyűjtötte tehát az egész népet, hogy vegyék ostrom alá. 20Össze is gyűltek és 150-ben körülzárták őket. Állásokat és ostromgépeket állítottak fel ellenük. Néhányuknak mégis sikerült átjutniuk az ostromgyűrűn. 21Különféle Izraelből való istentelenek csatlakoztak hozzájuk. 22Elmentek a királyhoz, és így szóltak hozzá: „Meddig késlekedsz még, hogy igazságot szolgáltass és testvéreinkért bosszút állj? 23Készségesen szolgáltuk atyádat, teljesítettük akaratát, engedelmeskedtünk parancsainak. 24Emiatt népünk fiai ellenségessé váltak irányunkban. Akiket csak kézre kerítettek közülünk, azokat mind megölték, amink pedig volt, azt elrabolták. 25De nem csupán ránk emeltek kezet, hanem egész határvidékedre is. 26Lám, már Jeruzsálem várát ostromolják, be akarják venni. A templomot és Bet-Curt megerősítették. 27Ha gyorsan meg nem előzöd őket, még ennél is nagyobb dolgokat visznek végbe, és nem leszel képes többé feltartóztatni őket.”

V. Antiochusz és Liziász hadjárata.

28E hírek hallatára a király haragra gerjedt, hívatta bizalmas embereit, 29valamint a sereg és a lovasság vezéreit. Más országokból és a tenger szigeteiről is csatlakoztak hozzá különféle zsoldos csapatok. 30Hadereje százezer gyalogosra, húszezer lovasra és harminckét harci elefántra rúgott. 31Végigvonultak Idumeán, és Bet-Cur előtt ütöttek tábort. Sokáig ostromolták, ostromgépeket is alkalmaztak. De azok kivonultak és felgyújtották őket – férfiasan harcoltak. 32Júdás elvonult a vár alól, és Bet-Zacharja közelében ütött tábort, szemben a király seregével. 33A király is jókor elindult, és sietve Bet-Zacharjába vezette a sereget. Csatasorba álltak és megfújták a trombitákat. 34Az elefántok orra elé szőlőlevet meg szederlét tettek – ezzel igyekeztek őket harcra ingerelni.35Aztán szétosztották az állatokat a csapatok között. Minden elefánt mellé ezer páncélingbe öltözött embert rendeltek, akik a fejükön bronzsisakot viseltek. Azonkívül még ötszáz válogatott lovast is beosztottak minden állat mellé. 36Ezek már régóta hozzá voltak szokva az állathoz, követték, ahová csak ment, nem szakadtak el tőle. 37Erős, fedett fatorony volt mindegyik elefánton, szíjjal odaerősítve, bennük három katona – ezek innét harcoltak – meg a hajtó. 38A többi lovas a sereg két szárnyán állt fel, jobbról és balról, hogy nyugtalanítsák az ellenséget és fedezzék a saját harcmozdulataikat. 39Amikor a nap visszaverődött az arany­ és bronzvérteken, még a hegyek is tündököltek; úgy világítottak, mint a fáklyák. 40A királyi sereg egyik része a dombon helyezkedett el, a másik a lapályon. Biztosan és rendezetten nyomultak előre. 41Mindenki remegett, aki csak hallotta a sokaság zaját, a sereg robaját meg a fegyvercsörgést. Hatalmas, erős sereg volt. 42Júdás közeledett a seregével, hogy fölvegye a harcot. A király seregéből hatszáz harcos elesett. 43Ekkor Eleazár, az auarani észrevette, hogy az egyik állat a királyi bíbor színt viseli, és az összes többi állatot felülmúlja. Így azt gyanította, hogy a király ül rajta. 44Feláldozta hát magát, hogy megmentse népét, magának pedig örök hírnevet szerezzen.45Bátran odarontott, be a csatasorokba. Jobbra is, balra is vagdalkozott, úgyhogy mindkét oldalon visszahőköltek. 46Akkor bebújt az elefánt alá, alulról beledöfött és megölte, (az elefánt) földre rogyott, így ő is ott lelte halálát. 47Mindazáltal látva a birodalom erőit és a csapatok harci készségét, visszavonultak előlük.

Bet-Cur elfoglalása, Sion hegyének ostroma.

48A király csapatai most Jeruzsálembe vonultak fel ellenük. A király Júdeával és Sion hegyével szemközt ütött tábort. 49A Bet-Curban lakó emberekkel békét kötött. Azok megadták magukat, mivel már nem volt semmi élelmük, hogy kiállhatták volna az ostromot – épp szombati nyugalom uralkodott az országban. 50Tehát a király hatalmába kerítette Bet-Curt, majd őrséget helyezett bele, hogy őrizze. 51Aztán hosszú időn át a szentélyt ostromolta. Lőtornyokat, faltörő kosokat, tűzcsóvákat, kővető és nyíllövő szerkezeteket és röpítőgépeket állított fel, 52de azok is alkalmaztak gépeket támadóikkal szemben, és sokáig védekeztek. 53Csakhogy az élelem kifogyott a kamrákból, mivel éppen a hetedik esztendő volt. A maradék tartalékot már azok fölélték, akik a pogányok elől Jeruzsálembe menekültek. 54Csak kevés ember maradt a szentélyben, mert az éhség úrrá lett rajtuk, és szétszéledtek, ki-ki a maga hazájába.

A király vallásszabadságot ad.

55Akkor Liziász hírét vette, hogy Fülöp, akit Antiochusz király még életében kijelölt, hogy fiát uralkodásra tanítsa, 56hazatért Perzsiából és Médiából; vele vannak azok a csapatok is, amelyek még a királlyal vonultak hadba, s azon fáradozik, hogy átvegye a hatalmat. 57Ezért sürgette a mielőbbi útrakelést. „Napról napra fogy az erőnk és az élelmünk – mondta a királynak, a sereg vezéreinek és a katonáknak. – Igaz, a helyet, ahol táborozunk, még szilárdan tartjuk. De ránk nehezedik a birodalom gondja. 58Nyújtsunk hát kezet ezeknek az embereknek, és kössünk velük, meg az egész néppel is békét. 59Engedjük meg nekik, hogy szokásaik szerint éljenek, úgy, mint azelőtt. Mert amiatt gyúltak haragra és művelték mindezt, hogy szokásaikat betiltottuk.” 60A terv tetszett a királynak és a sereg vezéreinek. Így hát követeket küldött hozzájuk békét kötni. El is fogadták.61A király és a sereg vezérei esküvel ígértek biztonságot. 62Erre kijöttek a várból, a király pedig felvonult Sion hegyére. Mikor azonban látta ott az erődöt, megszegte az esküt, amelyet tett: parancsot adott, hogy rombolják le körös-körül a falakat. 63Aztán sietve elvonult és visszatért Antiochiába. Ott találta Fülöpöt, a város uraként. Megtámadta, és erővel megszerezte a várost.

 

Sir 39

Az írástudó.

391Milyen más, aki egész lelkét arra adja, hogy a Magasságbeli törvényét tanulja; kutatja az elődök bölcsességét, s a jövendölésnek szenteli idejét. 2Neves emberek mondásait őrzi, s behatol a példabeszédek világába. 3A hasonlatok titkait fürkészi, s a bölcs mondások értelmét keresi. 4A főemberek közt teljesít szolgálatot és megjelenik a fejedelmek előtt. Bejárja idegen népek országait, fölfedez jót s rosszat az emberek között. 5De szíve azon van, hogy reggeltől Urát s Teremtőjét keresse. Lelkét a Magasságbelihez emeli, imára nyílik ajka, s bűneiért eseng. 6Ha tetszik Urának, a Hatalmasnak, akkor eltölti az értelem lelkével. Bölcs szavak törnek elő belőle, és imádságában az Urat dicséri. 7Bölcsen gondolkodik, ért a tudományhoz, s titkok megértésén járatja az eszét. 8Nyilvánosságra is hozza tanítását, s dicsekszik az Úrnak szent szövetségével.9Bölcsességét sokan magasztalják, s az nem is múlik el az idők végéig. Az emlékezete nem enyészik el, késő nemzedékek emlegetik nevét. 10A népek regélnek nagy bölcsességéről, és a gyülekezet zengi dicséretét. 11Amíg él, más ezernél jobban magasztalják, és mikor elszenderül, elég neki ennyi.

Felhívás Isten dicséretére

12Megfontoltan tovább folytatom beszédem, mert úgy tele vagyok, akár a telihold. 13Hallgassatok rám, istenes fiaim, s virulni fogtok, mint rózsa a víz mentén. 14Illatotok árad, akár a tömjéné, s mint a liliomok, virágot hajtotok. Zendüljön hangotok dicsérő énekre, áldjátok az Urat minden műveiért. 15Adjatok nevének illő tiszteletet, és magasztaljátok dicsérő énekkel, húros hangszeren kísért dallamokkal, ujjongjatok és zengjetek éneket. 16Hatalmas az Úrnak minden keze műve, amit csak elrendel, minden megvalósul. Ne kérdezze senki: „Mire jó ez vagy az?” A maga idején kell mindent megtudni. 17Szava felfogta a vizeket, mint a töltés, de egyetlen szava megnyitja zsilipjüket. 18Bármit akar, meglesz, hogyha elrendeli, és a segítsége nem ismer akadályt. 19Az élők minden tette nyitott könyv előtte, az ő szeme elől semmi sincs elrejtve. 20Ősidőktől fogva letekint (a földre), és nincsen semmi, amin csodálkoznék. 21Ne kérdezze senki: „Mire jó ez vagy az?”, mert mindennek megvan a rendeltetése. 22Amint áldása folyóként mindent elárasztott, s mint az árvíz szokta, mindent átitatott,23éppúgy haragját is öröklik a népek – sós tengerré tett termékeny földeket. 24Az igazak számára simák az útjai, de járhatatlanok az istenteleneknek. 25A jóknak jót rendelt a kezdet kezdetétől, ám a gonoszoknak rosszat rendelt. 26Ami a legfontosabb az ember életében, az a víz, a tűz, a vas és a só, a búza java, a tej meg a méz, a szőlő leve, az olaj és a ruha. 27Ezek mind javukra szolgálnak a jóknak, de a gonoszoknak ártalmukra vannak.28A szelek között is van, amit büntetésnek szánt, s büntető ostorként forgat haragjában. A pusztítás napján kiadják erejük, és Teremtőjük haragja elcsitul. 29A tűzvészt, jégesőt, éhséget és pestist – ezt mind büntetésnek szánta. 30A ragadozó vadak, skorpiók, viperák, és a bosszú kardja: az istentelenek vesztére szolgálnak.31Ujjonganak, ha parancsot ad nekik, készen állnak, mikor szüksége van rájuk, és parancsának nem szegülnek ellen. 32Kezdettől fogva meg voltam győződve, átelmélkedtem és írásba foglaltam: 33Az Úristennek minden műve jó, ami szükséges, azt bőven és kellő időben megadja. 34Ne mondja senki: „Ez rosszabb, mint az.” A maga idejében érték valamennyi. 35Most hát ujjongjatok egész szívetekből, és magasztaljátok fennen az Úr nevét!

 

Jel 10

Angyal a könyvvel.

101Ekkor láttam, hogy egy másik hatalmas angyal száll le az égből. Felhő övezte, és szivárvány ívelt a feje fölött, arca ragyogott, mint a Nap, lába meg izzott, mint a tűzoszlop. 2Kezében kibontott kis könyvtekercset tartott. Jobb lábával a tengerben állt, a ballal a földön. 3Nagy szóval kiáltott, ahogy az oroszlán ordít. Kiáltására hét mennydörgés válaszolt. 4Amikor hallottam a hét mennydörgést, írni akartam, de az égből szózat hallatszott: „Jegyezd meg, amit a hét mennydörgés hirdetett, de ne írd le!” 5És láttam, hogy az angyal, aki a tengerben és a földön állt, jobbját az égre emelte, 6megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette az eget és ami benne van, a földet s ami benne van, a tengert és ami benne van: „Nincs többé haladék! 7Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak.”

János lenyeli a könyvet.

8Azután az égi hang újra szólt hozzám: „Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll.” 9Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét. Így szólt hozzám: „Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz.” 10Elvettem az angyal kezéből a könyvecskét és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a méz. De amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. 11Ekkor ezt mondták nekem: „Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról.”

 

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑