Február 8. – 345. nap

 

Zak 5-6

A hatodik látomás: a repülő könyv.

51Ismét fölemeltem tekintetem, és újra látomást láttam: egy repülő könyvtekercset. 2Az angyal, aki hozzám beszélt, megkérdezte: „Mit látsz?” „Egy repülő könyvtekercset látok – feleltem. – A hossza húsz könyök, a szélessége pedig tíz könyök.” 3Erre így szólt: „Ez az az átok, amely rászáll az egész föld színére. Elűz innen minden rablót, és elűz innen mindenkit, aki hamisan esküszik a nevemre. 4Szabadjára engedem – mondja a Seregek Ura –, hadd látogassa meg a rablók házát, és azok házát, akik hamisan esküsznek nevemre; telepedjék meg házukban, és eméssze meg őket minden fájukkal és téglájukkal együtt.”

A hetedik látomás: asszony a vékában.

5Előjött az angyal, aki hozzám beszélt, és azt mondta: „Emeld föl tekinteted, és nézd meg, ami közeledik!”6Megkérdeztem: „Mi az?” Azt mondta: „Egy véka közeledik.” Majd hozzátette: „Ez az egész ország gonoszsága.”7Akkor az ólomfedél fölemelkedett, és azt láttam, hogy egy asszony ül a vékában. 8Azt mondta: „Ez a Gonoszság!” Azután visszanyomta a vékába, és az ólomlapot a véka szájára tette. 9Amint fölemeltem a tekintetem, látomást láttam: Két asszony jött elő. Szárnyukat szél lengette: olyan szárnyuk volt, mint a gólyának. Fölemelték a vékát az ég és a föld közé. 10Ekkor megkérdeztem az angyalt, aki hozzám beszélt: „Hová viszik a vékát?” 11Azt felelte: „Templomot építenek neki Sineár földjén. Emelvényt csinálnak neki, és azon helyezik el.”

A nyolcadik látomás: a kocsik.

61Majd ismét fölemeltem a tekintetem, és látomást láttam: Négy kocsi jött elő két hegy közül. A két hegy ércből volt. 2Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak, 3a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig [hatalmas] deres lovak. 4Megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: „Mit jelentenek ezek, Uram?” 5Az angyal így válaszolt: „Ezek itt a négy égtáj felé tartanak; előbb az egész föld Urának színe előtt álltak. 6A vörös lovak Kelet földje felé tartanak, a fekete lovak Észak földje felé, a fehér lovak Nyugat földje felé, a deres lovak pedig Dél földje felé tartanak.” 7Az igen erősek pedig mentek, nyugtalanok voltak, türelmetlenek, hogy bejárhassák a földet. Azt mondta nekik: „Menjetek, járjátok be a földet!” Be is járták a földet. 8Ő pedig odahívott, és azt mondta nekem: „Látod, azok, amelyek észak felé haladnak, azért mennek, hogy Észak földjén lehívják a földre az Úr lelkét. 8Akkor azután azok, akik távol vannak, eljönnek, és helyreállítják az Úr szentélyét. [Ti pedig megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok.] Ez mind megvalósul, ha egészen megszívlelitek az Úrnak, Isteneteknek szavát.”

A fogadalmi korona.

9Az Úr a következő szózatot intézte hozzám: 10Gyűjtsd össze az ajándékokat a foglyoktól, Heldájtól, Tóbiástól és Jedajától. Azután menj el Jozijának, Szofoniás fiának házába, aki megérkezett Babilonból. 11Vedd az ezüstöt és az aranyat, készíts egy koronát, és tedd Józsuénak, Jehocadak fiának, a főpapnak a fejére, 12s így beszélj hozzá: Ezt mondja a Seregek Ura: Íme a férfi, akinek „Sarj” a neve, mert ahol áll, ott sarjadni fog valami [ő állítja majd helyre az Úr szentélyét]. 13Ő fogja helyreállítani az Úr szentélyét. Ő fogja viselni a királyi jelvényeket. Trónon fog ülni, és uralkodik. Pap áll majd a jobbján, és békés egyetértés lesz kettőjük között. 14A korona pedig Heldájnak, Tóbiásnak, Jedajának és Jozijának, Szofoniás fiának dicsőséges emlékezetét fogja őrizni az Úr szentélyében. Kérdés a böjttel kapcsolatban.

 

Sir 31

A gazdagság.

311A gazdag nem alszik, ezért soványodik, a sok gond elűzi az álmát. 2Elűzi az álmát a megélhetés gondja, mint súlyos betegség, nem hagyja aludni. 3A gazdag fárad a vagyon gyűjtésével, amikor meg pihen, akkor mulatozik. 4A szegény küszködik, mert nincsen vagyona, amikor meg pihen, akkor szűkölködik. 5Az arany bolondja nem marad bűntelen, s aki pénz után fut, azt becsapják vele. 6Az aranynak sokan estek áldozatul, nem tudták elkerülni a vesztük. 7Mert csapda azoknak, akik hódolnak neki, és minden balga megfogatja magát. 8Boldog az a gazdag, aki bűntelen marad, aki nem lohol folyton a pénz után. 9Hol lelhető ilyen, hadd dicsérjük meg, mert hisz csodadolgot vitt végbe népe közt? 10Aki sértetlen maradt, ha megkísértették, annak ez szolgáljon nagy dicsőségére. Ki nem vétkezett, bár vétkezhetett volna, s ki tehetett másnak rosszat, de nem tett? 11Ezért szilárd lábon áll a gazdagsága, jótetteit zengik az egybegyűlt közösségben.

A lakomák

12Amikor nagy ember asztalánál ülhetsz, akkor ne te nyisd ki elsőnek a szádat. Ne jegyezd meg: milyen sokat tálaltak fel! 13Gondold meg, milyen csúf a sóvár, éhes szem! Vajon van silányabb teremtmény a szemnél? Azért borul könnybe bármely semmiségért. 14Ne nyúlj oda, ahová vendéglátód néz, nehogy összeütközz vele, amikor tálba nyúlsz. 15Magad után ítélj embertársad felől, légy minden ügyedben józan és megfontolt. 16Mint jól nevelt ember, edd, amit eléd tesznek, és ne habzsolj, nehogy megvessenek érte. 17Tartsd meg az illemet, s elsőnek hagyd abba, ne légy telhetetlen, nehogy botrányt okozz. 18Ha pedig többekkel ülsz egy társaságban, ne nyújtsd ki a kezed előbb, mint szomszédod. 19Nem elég kevés is az okos embernek? Akkor fekvőhelyén nyugodtan lélegzik. 20Jól alszik, aki nem eszik túl sokat, s reggel, ha fölébred, jó erőben van. Az álmatlanság, hányás, hascsikarás a mértéktelen embernek a sorsa. 21Ha mégis legyőztek az ízes falatok, kelj föl és hányd ki: mindjárt megkönnyebbülsz. 22Hallgass rám, fiam, és ne vess meg engem, akkor végül majd megérted szavaimat. Uralkodj magadon minden tettedben, akkor nemigen lesz betegségben részed. 23Az egekig magasztalják a jó vendéglátót, bőkezűségének híre sokáig fennmarad. 24Megszólják, ha valaki fukar házigazda, fösvénységének híre betölti a várost.

A bor

25Amikor bort iszol, ne játszd meg az erőst, mert a bor már sokakat levert a lábáról. 26A vas keménységét a tűz próbálja meg, a könnyelműeknek a bor a nagy próbakő. 27Mint az élet vize, olyan a bor annak, aki mértékletes a bor ivásában. Mi az élet annak, aki bort nem ihat? Az ember örömére teremtetett a bor a világ kezdetétől. 28A bor vidámság és öröm a szívnek, ha kellő időben s megfontoltan isszák. 29Ha mértéktelenül, szenvedéllyel és mohón isszák, csak keserűség a bor a lélek számára. 30A túl sok bor fokozza a balga haragját, gyengíti erőit, sok sebet ejt rajta. 31Borozgatás közben ne szóld le barátod, és ne vesd meg a vidámsága miatt. Ilyenkor ne intézz becsmérlő szót hozzá, pénzköveteléssel se zaklasd ilyenkor.

 

Jel 2

Levél az efezusi egyháznak.

21„Az efezusi egyház angyalának ezt írd: Aki a hét csillagot jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó közt jár, a következőket mondja: 2Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat: próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, noha nem azok, és hazugnak találtad őket. 3Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. 4De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél. 5Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Térj meg, és térj vissza korábbi cselekedeteidhez! Mert elmegyek és elmozdítom helyéről gyertyatartódat, ha nem tartasz bűnbánatot. 6Azt viszont, hogy gyűlölöd a nikolaiták tetteit, a javadra lehet írni – én is gyűlölöm őket. 7Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.”

Levél a szmirnai egyháznak.

8„A szmirnai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt: 9Tudok szorongattatásodról, arról, hogy szegény vagy, de valójában mégis gazdag. Tudom, hogy gyaláznak, akik zsidónak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája. 10Ne félj a rád váró szenvedésektől! Az ördög néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját. 11Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesen nem vesz erőt a második halál.”

Levél a pergamoni egyháznak.

12„A pergamoni egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja, aki a kétélű hegyes kardot tartja: 13Tudom, hol lakol; ott, ahol a sátán trónja áll. Ragaszkodol a nevemhez, nem tagadtad meg hitemet még azokban a napokban sem, amikor Antipászt, hűséges vértanúmat megölték nálatok, ahol a sátán lakik. 14De van némi kifogásom ellened. Élnek köztetek olyanok, akik Bileám tanításához ragaszkodnak, aki kioktatta Balakot, hogy áldozati hús evésére és erkölcstelenségre csábítsa Izrael fiait. 15Olyanok is élnek köztetek, akik a nikolaiták tanításához ragaszkodnak. 16Térj meg tehát! Mert ha nem, késedelem nélkül odamegyek, és harcba szállok velük, számnak kardjával. 17Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja.”

Levél a tiatírai egyháznak.

18„A tiatírai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az Isten Fia, akinek szeme, mint a lobogó tűz és lába, mint a sárgaréz: 19Tudok tetteidről, szeretetedről, hitedről, szolgálataidról és állhatatosságodról, arról, hogy most több cselekedeted van, mint azelőtt. 20De van ellened egy kifogásom: eltűröd, hogy Jezabel asszony, aki prófétának mondja magát, tanításával arra csábítsa szolgáimat, hogy erkölcstelenkedjenek és egyenek a bálványoknak bemutatott áldozatok húsából. 21Adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából.22Ágynak döntöm, akik meg házasságot törnek vele, azokat nagy nyomorúságokba, hacsak meg nem térnek cselekedeteikből. 23Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint. 24Nektek meg, többi tiatíraiak, akik nem követitek ezt a tanítást, és akik – hogy úgy mondjam – nem ismeritek a sátán mélységeit, ezt üzenem: Nem rakok rátok más terhet. 25De amitek van, ahhoz ragaszkodjatok, amíg eljövök. 26A győztesnek, aki mindvégig kitart tetteimben, hatalmat adok a népek fölött. 27Vaspálcával fogja kormányozni, és mint cserépedényeket, összetöri őket. 28Ezt a hatalmat Atyámtól kaptam. És neki adom a hajnalcsillagot. 29Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak.”

 

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑