Január 4. – 310. nap

 

Ez 41-42

A szentély.

411Ezután a templomba vitt, és megmérte a pilléreket: hat könyök volt a szélességük az egyik oldalon és hat könyök a másik oldalon. 2A bejárat szélessége: tíz könyök, a bejárat oldalfalai: öt könyök az egyik oldalon és öt könyök a másik oldalon. Hosszát is megmérte: negyven könyök, és a szélessége: húsz könyök.

A szentek szentje.

3Ezután a templom belsejébe ment, és megmérte az ajtó pillérét: két könyök, majd a bejárat oldalfalait: hét könyök, és a bejárat oldalfalait: hét könyök. 4És megmérte a hosszát: húsz könyök, és a szélességét: húsz könyök a templom előtt. Majd azt mondta nekem: ez a legszentebb.

Az oldalépületek.

5És megmérte a templom falát: hat könyök, és az oldalépületek szélességét: négy könyök mindenütt a templom körül. 6Az oldalépületekből – oldalépület oldalépület fölött – harminc volt három emeleten. A falakon, amely befelé, az oldalfülkékre nézett, kiszögellések voltak, amelyek támként szolgáltak. A templom falában nem voltak ilyen támpillérek. 7Az oldalfülkék szélessége emeletről emeletre növekedett, mert körülvették a templomot az emeleteken, ezért… 8A templomon körös-körül emelkedést láttam: az oldalfülkék alapjai egy teljes mérővesszőt tettek ki, azaz hat könyököt. 9Az oldalépületek külső falának vastagsága öt könyök volt. Szabad tér volt a templom oldalépületei 10és a cellák között, mintegy húszkönyöknyi szélességben körös-körül a templom körül. 11Az oldalépület kapui a szabadba nyíltak, egy kapu északra, egy meg délre, és a szabad tér szélessége öt könyök volt körös-körül.

A nyugati épület.

12A különálló épület, amely nyugati irányban volt, hetven könyök széles volt, az épület falának szélessége körös-körül öt könyök volt, hossza pedig kilencven könyök. 13Aztán megmérte a templomépületet: száz könyök hosszú volt, elkülönített hely, az épület, a falaival együtt száz könyök hosszú volt. 14A ház homlokzata előtt fekvő és kelet felé elkülönített hely szélessége pedig száz könyök volt. 15Majd megmérte az épület hosszúságát az elkülönített terület felől, falaival együtt, minden oldalról: száz könyök.

A belső díszítés.

15A templom belsejét és az udvar előcsarnokait, 16a küszöböket, a rácsos ablakokat és a kapukereteket három oldalon körös-körül gyalult fa borította, a küszöbbel szemben, körös-körül a padlótól az ablakokig, az ablakokon meg rács volt. 17A bejárattól egészen a templom belső részéig és kívül, és minden falon körös-körül, kívül és belül 18kerubok voltak meg pálmák. Egy pálma volt két kerub között, és mindegyik kerubnak két arca volt: 19emberi arca az egyik pálma felől az egyik oldalon, és oroszlánarca a másik pálma felől a másik oldalon. Így voltak ábrázolva körös-körül az egész templomban. 20A padlótól a kapu felső részéig kerubok és pálmák voltak kifaragva. 21A templom oszlopai négyszögletesek voltak.

A faoltár.

21A legszentebb előtt olyan valami volt, 22mint egy három könyök magas, két könyök hosszú és két könyök széles fából való oltár. Sarkai, talpazata és oldala fából voltak. És azt mondta nekem: „Ez az az asztal, amely az Úr előtt áll.”

Az ajtószárnyak.

23A templomcsarnoknak két ajtószárnya volt, és a legszentebbnek is 24két ajtószárnya volt. Az ajtószárnyaknak két elfordítható ajtólapjuk volt, kettő az egyik és kettő a másik szárnyon. 25A templomcsarnok ajtószárnyain kerubok és pálmák voltak, mint a falakon is, és fából való védőtető volt kívül az előcsarnok előtt. 26Rácsos ablakok és pálmák voltak kívül és belül az előcsarnok oldalfalain, továbbá a templom oldalfülkéi és a védőtetők.

A templom melléképületei.

421Aztán kivitt a külső udvarba északi irányba; ahhoz a kamrához vitt, amely az elkülönített hellyel átellenben és az észak felé néző építménnyel szemben volt. 2A hossza száz könyök volt az északi felén, a szélessége ötven könyök. 3A belső udvarban a kapukkal szemben és a külső udvarban a kikövezett úttal szemben karzatok voltak egymással szemben három emeleten. 4És a cellák előtt tíz könyök széles és száz könyök hosszú folyosó volt, amelynek kapui északra néztek. 5A felső kamrák valamivel kisebbek voltak, mint az alsók és a középsők, mert a karzat elfoglalta előlük a helyet. 6Háromemeletesek voltak ugyanis, és nem voltak oszlopaik úgy, mint ahogy oszlopok voltak az udvarokban. Ezért volt kevesebb terük, mint az alsóknak és a középsőknek. 7A külső fal, amely a kamrákkal párhuzamosan a külső udvar irányába a kamrák felé húzódott, ötven könyök hosszúságú volt. 8Mert a kamrák hossza, amelyek a külső udvarban voltak, ötven könyök volt, a templom előttieké meg száz könyök. 9A bejárat e kamrák alatt kelet felől volt, ha az ember a külső udvarból jött. 10Az udvar falának szélességében déli irányban az elkülönített hely előtt és az épület előtt ugyancsak kamrák voltak. 11Előttük út volt, mint az északra fekvő kamráknál: hosszúságuk, szélességük, minden kijáratuk, egyéb berendezésük és ajtajaik ugyanolyanok voltak. 12Olyanok voltak, mint a déli kamrák bejáratai: minden út kezdetén volt egy bejárat a kelet felé néző fallal szemben, annak a bejáratánál. 13És így szólt hozzám: „Az északi kamrák és a déli kamrák, amelyek az elkülönített hely előtt vannak, a legszentebbnek a kamrái, ahol a papok, akik az Úrhoz közelíthetnek, elfogyasztják a szent adományokat. Oda tegyék le a szent adományokat, az ételáldozatot, a bűnért való áldozatot és a jóvátételi áldozatot, mert az a hely szent. 14És ha a papok oda betérnek, ne menjenek a szentélyből a külső udvarba, hanem ott tegyék le ruhájukat, amelyben szolgálatukat végezték, mert azok szentek. Más ruhát vegyenek magukra, és csak azután közeledjenek a nép számára kijelölt helyhez.”

A templomtér méretei.

15És amikor befejezte a belső templomépület mérését, kivitt a kelet felé néző kapuhoz, és megmérte körös-körül a templomteret. 16Megmérte a keleti oldalt a mérővesszőjével: ötszáz könyök. Aztán megfordult, és17megmérte az északi oldalt: ötszáz könyök a mérővesszővel. Aztán megfordult, 18megmérte a déli oldalt, és ötszáz könyököt mért a mérővesszővel. 19Megfordult, és megmérte a nyugati oldalt: ötszáz könyök a mérővesszővel. 20Négy irányban mérte meg a falat körös-körül minden oldalukon – ötszáz könyök hosszú és ötszáz könyök széles –, hogy a szentet elkülönítse a közönségestől.

 

Bölcs 17,11-21

11A félelem ugyanis nem egyéb, mint lemondás a segítségről, amit a megfontolás nyújt. 12Minél erőtlenebb a szívben (a segítség) várása, annál kínosabbnak érzi az ember, hogy nem ismeri gyötrelme okát. 13Azokat pedig, akik az alélt, a tehetetlen alvilág mélyéből felszállt éjszakát éppúgy, (mint a többi éjjelt) alvással akarták eltölteni, 14hol félelmetes kísértetek vették üldözőbe, hol lelkük csüggedése bénította meg hirtelen, és váratlan félelem fogta el őket. 15Így aztán mindegyik fogollyá lett ott, ahol leroskadt, retesz nélküli börtönbe zárva. 16Akit meglepett, akár magányos helyen dolgozó földműves volt, akár pásztor vagy napszámos, azt elkerülhetetlen kényszer kerítette hatalmába. 17Mindannyiukat a sötétségnek egyazon lánca bilincselte meg. Akár szél suhogott, akár kedves madárdal hangzott a sűrű lombú csalitból, akár sebesen iramló víz morajlása hallatszott, 18akár alágördülő sziklatömbök vad robaja, akár ugrándozó állatok láthatatlan futásának zaja, akár ordító vadállatok bömbölő üvöltése vagy visszhang verődött vissza a hegyek szakadékaiból, minden megfélemlítette és megdermesztette őket. 19Mert a világ többi része tündöklő fényben ragyogott, és fennakadás nélkül élhetett a munkának. 20Csak rájuk borult mélységes éjszaka – képe annak a sötétségnek, amely rájuk várt. De a sötétségnél is jobban terhére voltak önmaguknak.

 

Zsid 3

II. JÉZUS MINT HŰSÉGES FŐPAP

Krisztus több, mint Mózes.

31Nos, szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott osztályrészül, nézzétek hitvallásunk követét és főpapját, Jézust: 2milyen hűséget tanúsított az iránt, aki őt küldte, akárcsak Mózes Isten egész házában. 3De ő Mózesnél annyival nagyobb dicsőségre volt méltó, amennyivel nagyobb tiszteletet érdemel a ház építője, mint a ház. 4Minden házat épít valaki, a mindenséget azonban Isten alkotta. 5Mózes mint szolga volt hűséges Isten egész házában, és jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot. 6Krisztus azonban mint fiú állt háza élén. Mi vagyunk az ő háza, ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben.

Buzdítás az állhatatosságra

7Ezért, mint a Szentlélek mondja: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, 8ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor, a kísértés napján a pusztában tettétek. 9Atyáitok ott próbára tettek, megkísértettek, bár szemükkel látták 10negyven évig, amiket tettem. E néptől viszolyogtam és azt mondtam: Tévelygő szívűek ezek, utaimat nem ismerték meg. 11Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba nem mennek be.12Vigyázzatok, testvérek, hogy ne legyen hitetlenségre hajló, gonosz a szívetek. Senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől, 13ehelyett lelkesítsétek egymást mindennap, amíg a „ma” tart, hogy senkit meg ne keményítsen a csalárd bűn. 14Hiszen Krisztus részesei vagyunk, de csak úgy, ha kezdeti szilárd hitünkben mindvégig állhatatosan kitartunk. 15Azt mondja ugyanis: Ha ma majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor tettétek. 16Kik voltak, akik szavának hallatára lázadoztak? Nemde mind olyanok, akik Mózes vezetésével kivonultak Egyiptomból? 17Kiktől viszolygott negyven éven át? Nemde a bűnösöktől, akiknek teste a pusztában veszett el. 18És kiknek esküdött meg, hogy nem jutnak el nyugalma (országába)? Nemde a hitetleneknek? 19Látjuk tehát, hogy a hitetlenség következtében nem juthattak el oda.

 

Diamond Harbour, NZ
Diamond Harbour, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑