Október 2. – 216. nap

 

Jud 7-8

Betilua ostroma.

7 1A következő napon Holofernesz parancsot adott egész seregének és összes segédcsapatának, hogy vonuljanak föl Betilua ellen, foglalják el a hegyvidék átkelőit és vegyék fel a harcot Izrael fiaival. 2Ezen a napon harcosai mind fölszedték a sátort. Seregének ereje százhúszezer gyalogosra és tizenkétezer lovasra rúgott, nem számítva a málháscsapatot. Azoknak az embereknek a száma, akik gyalog követték, szintén igen nagy volt. 3Betilua közelében, a völgyben ütöttek tábort, a forrás táján. Aztán fölfejlődtek – szélességben Dotaintól Belbaimig, hosszúságban pedig Betiluától az Ezdrelonnal szemben levő Küamonig. 4Amikor Izrael fiai meglátták seregüket, megrémültek, és így szóltak egymáshoz: „Ezek most letarolják az egész föld színét. A legmagasabb hegyek, a hegyszorosok, a dombok sem lesznek képesek terhüket elviselni.” 5Mindenki fogta a fegyverét, tüzet gyújtottak a bástyákon, és egész éjszaka virrasztottak. 6A második napon Holofernesz felvonultatta egész lovasságát Izrael fiainak szeme láttára, akik Betiluában voltak. 7Kikémlelte a városukba vezető feljáratot, földerítette a vízforrást, s elfoglalta őket. Őrséget rendelt oda, aztán visszatért seregéhez. 8Akkor Ézsau fiainak vezérei, a moábiták népének fejei és a partvidék elöljárói mind elé járultak, és így szóltak hozzá: 9„Hallgasson meg bennünket, urunk, és akkor nem kap egyetlen sebet sem serege. 10Mert Izrael fiainak ez a népe nem a lándzsákban bizakodik, hanem sokkal inkább arra számít, hogy a hegyek, ahol lakik, magasak. A hegycsúcsaikra való feljutás valóban nem könnyű. 11Ezért, uram, ne ütközz meg velük csatasorba állva, akkor nem esik el egyetlen ember sem embereid közül. 12Maradj táborodban és tartsd ott sereged minden emberét, de szolgáid foglalják el a forrást, amely a hegy lábánál fakad. 13Mert ez látja el vízzel Betilua lakóit. A szomjúság majd rákényszeríti őket, hogy feladják a várost. Közben mi és embereink felmegyünk a legközelebbi hegyek gerincére, őrséget állítunk oda, hogy így ne mehessen ki egyetlen ember sem a városból. 14Az éhség elpusztítja őket, asszonyaikkal, gyermekeikkel egyetemben, és mielőtt még átjárná őket a kard, már az utcákon hevernek házuk előtt. 15Így keményen megfizethetsz nekik lázadásukért és azért, hogy nem jöttek ki eléd békésen.” 16Ajánlatuk tetszett Holofernesznek és minden szolgájának. 17Elhatározta hát, hogy tanácsuk szerint jár el. Így elindult a moábiták egy csoportja, s velük ötezer asszír. Letáboroztak a völgyben, és megszállták Izrael fiainak vizeit és forrásait. 18Ézsau és Ammon fiai vonultak ki mellettük, letáboroztak a Dotainnal szemközti hegyvidéken. Embereik egy részét elküldték délre és keletre, Egrebel ellen, amely Chusz közelében, a Machmur pataknál van. Az asszír sereg többi része a síkságra vonult, és elárasztotta az egész vidéket. Rengeteg sátoruk és málhájuk volt, úgyhogy hatalmas területet elleptek. 19Izrael fiai az Úrhoz, Istenükhöz kiáltottak. Elvesztették bátorságukat, mert ellenségeik körülvették őket, és nem volt mód közülük kiszabadulni. 20Harmincnégy napon át körülzárva tartotta őket az asszír sereg, a gyalogosok, a szekerek és a lovasok. Betilua lakóinak kifogyott a vizük, 21a ciszternák kiürültek. S már egyetlen nap sem ihattak eleget, mert kimérték nekik az ivóvizet. 22Gyermekeik elcsüggedtek, asszonyaik és ifjaik elepedtek a szomjúságtól, összeestek a város utcáin és a kapuk kijáratánál, s már nem volt bennük semmi erő. 23Az egész nép összegyűlt – ifjak, asszonyok és gyerekek – Uzija és a város vezetői körül. Hangosan kiabáltak, és azt mondták a vének jelenlétében: 24Ítéljen köztetek és köztünk az Isten, mert nagy igazságtalanságot követtetek el ellenünk, amikor nem ajánlottatok békét az asszíroknak. 25Most már nincs senki, aki megmenthetne bennünket. Isten a kezükbe adott minket, hogy a szomjúság földre tiporjon bennünket előttük, és teljesen elpusztulunk. 26Legalább most hívjátok őket ide! Adjátok át az egész várost Holofernesz embereinek és egész seregének prédául. 27Mert jobb lesz, ha zsákmánya leszünk. Igaz, rabszolgák leszünk, de életben maradunk, és nem kell saját szemünkkel látnunk kicsinyeink halálát, sem asszonyaink és gyermekeink pusztulását. 28Megesketünk titeket az égre és a földre, valamint Istenünkre, atyáink Urára, aki bűneink és atyáink törvényszegése miatt büntet bennünket, hogy még a mai napon így jártok el!” 29Aztán az egész gyülekezet nagy jajgatásba kezdett. Hangosan kiáltoztak Istenhez, az Úrhoz. 30Uzija így szólt hozzájuk: „Bátorság, testvérek, tartsunk ki még öt napig. Ez alatt az Úr, a mi Istenünk felénk fordul irgalmában, mert nem hagyott el minket teljesen. 31Ha ezek a napok elmúlnak és nem érkezik segítség, szavaitok szerint fogok eljárni.” 32Majd szétoszlatta a népet, mindenkit a maga szállására. A férfiak városuk falaira és bástyáira mentek, az asszonyokat és a gyerekeket pedig hazaküldték. A várost csüggedés kerítette hatalmába.

2. JUDIT

Judit családfája és élete.

8 1Ezekben a napokban hírét vette a dolognak Judit, Merárinak a lánya, (aki) Ox fia volt, az József fia, az Oziel fia, az Elkia fia, az Ananiás fia, az Gideon fia, az Rafain fia, az Achitub fia, az Illés fia, az Helkiás fia, az Eliab fia, az Natanael fia, az Szalamiel fia, az Szaraszadé fia, az meg Izrael fia. 2Férje, Manassze, aki ugyanabból a törzsből és családból való volt, az árpa aratása idején meghalt. 3Felügyelt az aratókra a mezőn, és napszúrás érte. Ágynak esett és meghalt, városában, Betiluában. A Dotain és Balamon között elterülő mezőn temették el, atyái mellé. 4Judit özvegyen élt házában három éve és négy hónapja. 5Háza tetején szobát rendezett be magának. Csípője körül szőrzsákot viselt és özvegyi ruhát öltött magára. 6Özvegysége óta mindennap böjtölt, kivéve a szombat előestéjét, a szombatot, az újhold előestéjét, az újhold napját, valamint Izrael házának örömünnepeit. 7Nagyon szép volt, s egész lénye vonzó. Férje, Manassze, aranyat és ezüstöt, szolgákat és szolgálókat, jószágot és szántóföldet hagyott rá, s ő mindennek birtokában maradt. 8Senki nem mondott rá semmi rosszat, mert nagyon istenfélő volt.

Judit megfeddi a város elöljáróit.

9Judit megtudta, hogy a nép vízhiány miatt elkeseredett, és zúgolódott a város elöljárói ellen. Azt is hallotta, hogy mit mondott nekik Uzija, hogy megesküdött: öt nap múlva átadják a várost az asszíroknak. 10Elküldte szolgálóját, aki minden jószágra ügyelt, hogy hívja el Chabriszt és Charmiszt, a város elöljáróit. 11Amikor elmentek hozzá, azt mondta nekik: „Hallgassatok meg, Betilua lakóinak elöljárói! Nem volt igazatok ma, amikor azt mondtátok a népnek és esküvel is megerősítettétek, hogy a várost átadjátok ellenségeinknek, ha az Úr a megszabott időben nem segít. 12Kik vagytok, hogy így kísértitek a mai nap az Urat, és az emberek fiai közül fölé helyezitek magatokat? 13Próbára teszitek az Urat, a Mindenhatót? Így nem ismeritek meg nagyságát soha! 14Az emberi szív mélységeit sem tudjátok kikutatni, sem eszének járását kibogozni. Hogyan tudnátok akkor ezek alkotóját, az Istent kifürkészni, gondolataiba behatolni és terveit megérteni? Nem testvéreim! Óvakodjatok tőle, hogy az Urat, Istenünket haragra ingereljétek. 15Mert ha nem akar is minket ez alatt az öt nap alatt megsegíteni, van ereje hozzá, hogy azokban a napokban, amikor neki tetszik, megoltalmazzon, vagy ellenségeink szeme láttára elpusztítson minket. 16Ne vállaljatok kezességet az Úrnak, a mi Istenünknek szándékaira! Mert az Isten nem olyan, mint az ember, akit meg lehet fenyegetni vagy meg lehet ingatni, mint az ember fiát. 17Ezért amíg arra várunk, hogy szabadulást ad, hívjuk segítségül. Ha úgy tetszik neki, meghallja szavunk. 18Nincs nemzetségeink között egy sem, nincs ma egyetlen olyan törzs, nemzetség, család, falu vagy város sem, amely emberkéz alkotta isteneket imádna, amint ez az elmúlt időkben megtörtént. 19Atyáink ezért kerültek kardélre, azért fosztották ki őket, s azért estek el nyomorultul ellenségeik előtt. 20Mi azonban nem ismerünk más istent rajta kívül. Így remélhetjük, hogy nem tekint ránk megvetéssel és nem fordul el fajtánktól. 21Ha mi hatalmukba esünk, amint tervezitek, egész Júdeát meghódítják, és kifosztják szent helyeinket. Akkor vérünkkel kell fizetnünk megszentségtelenítésükért. 22Testvéreink legyilkolása, az ország fogságba hurcolása, örökségünk elnéptelenedése a mi fejünkre száll vissza a népek között, amelyeknek a rabszolgái leszünk. Botrány és gúny tárgya leszünk legyőzőink szemében. 23Szolgaságunk ugyanis nem vezet jóra, hanem szégyenletes büntetéssé teszi az Úr, a mi Istenünk. 24Most tehát, testvérek, mutassuk meg testvéreinknek, hogy tőlünk függ az életük, ránk támaszkodik a szentély, a templom és az oltár! 25Ezért adjunk hálát az Úrnak, Istenünknek, aki próbára tesz minket, éppúgy, mint atyáinkat. 26Gondoljatok arra, hogyan bánt Ábrahámmal, mint tette próbára Izsákot, mik történtek Jákobbal a szíriai Mezopotámiában, amikor anyai nagybátyjának, Lábánnak juhait őrizte. 27Mert amint őket megpróbálta, hogy kifürkéssze szívüket, ugyanúgy minket sem büntet, hanem inkább figyelmezteti Isten a próbatétellel azokat, akik hozzá közelednek.”

28Uzija így válaszolt neki: „Amit mondtál, azt jó lélekkel mondtad, és senki sem tud ellene vetni semmit. 29Nem ma vált először bölcsességed nyilvánvalóvá! Gyermekkorod óta ismerte az egész nép okosságodat és szívednek jó szándékát. 30De hát a nép nagyon szenvedett a szomjúságtól, s arra kényszerített minket, hogy úgy tegyünk, amint mondtuk, és esküvel köteleztük magunkat, ezt sem szeghetjük meg. 31Mivel azonban istenfélő asszony vagy, könyörögj Istenhez, hogy küldjön záporesőt és töltse meg ciszternáinkat, hogy ne pusztuljunk el.” 32Judit így válaszolt neki: „Hallgassatok rám! Olyan tettet viszek végbe, hogy emlékezete nemzedékről nemzedékre száll népünk fiai körében. 33Éjszaka álljatok a kapunál, s én szolgálómmal kimegyek. Azokban a napokban, amelyeknek az elmúltával azt ígértétek, hogy átadjátok a várost ellenségeiteknek, az Úr meglátogatja kezem által Izraelt. 34Ne kérdezzétek, hogy mit akarok tenni. Nem mondom meg nektek, amíg végre nem hajtom.” 35Uzija és az elöljárók azt mondták neki: „Menj békével, s vezessen Isten, az Úr járjon előtted ellenségeink megbüntetésére.” 36Azok elhagyták a felső szobát, s visszatértek szállásukra.

 

Péld 9,13-18

A dőreség a bölcsességet majmolja

13Dőre asszonynak nincsen nyugodalma, tele van butasággal, nem tud semmit sem. 14Üldögél házának ajtaja előtt, trónszéken a város magaslatán, 15hogy felszólíthassa, akik arra járnak, akiknek épp arra vezet el az útjuk: 16„Térjen be ide mind, aki tudatlan!” Akinek kevés az esze, annak meg ezt mondja: 17„Milyen édes a víz, amelyet úgy lopnak, s milyen jó az íze a titkos eledelnek!” 18És nem veszi észre, hogy holtak laknak ott, az alvilág völgyében vannak vendégei.

 

Róm 7

A törvény igája helyett a kegyelem segítsége.

7 1Nem tudjátok, testvérek – a törvény ismerőihez szólok –, hogy a törvénynek csak addig van hatalma az emberen, amíg él? 2A férjes asszonyt például törvény köti életben levő férjéhez, a férj halálával azonban felszabadul a férj törvénye alól. 3Ha férje életében más férfié lett, házasságtörőnek mondják. A férj halála után azonban felszabadul a törvény alól, és nem válik házasságtörővé, ha más férfié lesz. 4Éppígy, testvérek, Krisztus testében ti is meghaltatok a törvénynek, hogy ahhoz tartozzatok, aki feltámadt a halálból. Ezért most teremjünk gyümölcsöt Istennek. 5Amíg ugyanis testi emberként éltünk, a törvény fölébresztette bűnös szenvedélyek működtek tagjaikban, hogy a halálnak teremjünk gyümölcsöt. 6Most azonban felszabadultunk a törvény alól, mert meghaltunk annak, ami fogva tartott, s ezért új lélekkel szolgálunk, nem az elavult betű szerint. 7Mit mondjunk tehát? Talán a törvény bűn? Semmi esetre sem. De a bűnt a törvény alapján ismertem meg, hiszen a bűnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg! 8A tilalom tehát alkalmat nyújtott a bűnnek arra, hogy fölébresszen bennem mindenféle kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a bűn halott volna. 9Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bűn föléledt, én pedig meghaltam. 10Így a parancs, bár életre szólt, halálomra vált. 11A bűn ugyanis a tilalommal kapta vonzóerejét, ezzel tévútra vezetett és megölt. 12A törvény természetesen szent, a parancs is szent, igaz és jó. 13Az vált tehát halálomra, ami jó? Egyáltalán nem. Inkább a bűn, amely – hogy bűnként nyilvánuljon ki – azzal okozta halálomat, ami jó, így a bűn a parancs által mutatta meg igazi bűn jellegét.

Az ember benső meghasonlottsága.

14Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. 15Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. 16De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, 17és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. 18Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. 19Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. 20Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. 21Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. 22A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, 23de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. 24Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? 25Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének.

 

Tajpej, Tajvan
Tajpej, Tajvan

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑