Szeptember 22. – 206. nap

 

Tób 1-2

Tóbiás könyve

BEVEZETÉS TÓBIÁS KÖNYVÉHEZ

Száműzetésben.

1 1Ez a könyv Tobit története, Tóbiel fiáé, aki Ananielnek volt a fia, az meg Gabael fiáé, Aduelé, Aziel nemzetségéből, Naftali törzséből. 2Szalmanasszárnak, az asszírok királyának idejében Tibéből fogságba hurcolták. Ez Galileának felső részén, Kádes-Naftalitól délre fekszik, Hacor fölött nyugatra és Sefattól északra. 3Én, Tobit, egész életemben igaz úton jártam, s a jót tettem. Bőven osztottam alamizsnát testvéreimnek és azoknak az embereknek, akik velem együtt kerültek az asszírok országába, Ninivébe. 4Amikor még hazámban, Izrael országában éltem – akkor még fiatal voltam –, atyámnak, Naftalinak egész törzse elszakadt Dávid házától és Jeruzsálemtől, noha Izrael összes törzse közül rá esett a választás, hogy minden törzs ott mutassa be az áldozatot. A templom, az Isten lakóhelye minden törzs számára épült, örök időkre. 5Testvéreim és Naftali háza a borjúnak áldoztak, amelyet Izrael királya, Jerobeám állított Dánban, Galilea hegyein. 6Gyakran elzarándokoltam – egymagam – az ünnepekre Jeruzsálembe, amint egész Izraelnek előírja egy örök időkre szóló törvény, az első terméssel és az állatok elsőszülötteivel, a jószág tizedével és a birka első gyapjával. 7Odaadtam Áron fiainak, a papoknak, hogy tegyék az áldozati oltárra. A bor és a gabona, az olaj, a gránátalma és az egyéb gyümölcs tizedét Lévi fiainak adtam át, akik Jeruzsálemben teljesítettek szolgálatot. A második tizedet hat egymás utáni éven át eladtam, aztán elmentem és felhasználtam Jeruzsálemben. 8A harmadikat az árváknak, özvegyeknek és idegeneknek adtam, akik Izrael fiai között élnek. Minden harmadik esztendőben megajándékoztam őket vele, s megettük Mózes törvényének előírásaihoz híven, ahogyan apai nagyanyám, Debora tanított bennünket. Apám ugyanis meghalt, és árván maradtam. 9Amikor elértem a férfikort, apám nemzetségéből vettem feleséget, Annának hívták. Született tőle egy fiam, Tóbiásnak neveztem el. 10Amikor engem is elhurcoltak Asszíriába, Ninivébe kerültem. Testvéreim és a nemzetségemből valók mind ettek a pogányok ételéből, 11én azonban óvakodtam tőle, hogy egyem a pogányok ételéből. 12Mivel szívvel-lélekkel ragaszkodtam Istenemhez, 13a Magasságbeli Szalmanasszár kegyeibe juttatott, úgyhogy én lettem a bevásárlója. 14Médiába mentem, s a haláláig vásároltam neki, és a médiai Rágesban Gábaelnél, Gábri testvérénél tíz talentum ezüstöt helyeztem letétbe. 15Amikor Szalmanasszár meghalt, fia, Szancherib lett helyette a király. A Médiába vezető utak nem voltak többé biztonságosak, 16így nem utazhattam oda. Szalmanasszár idejében bőséges alamizsnát osztottam testvéreimnek. 17Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a rongyosaknak adtam. Ha láttam, hogy meghalt valaki a nemzetségemből és odadobták Ninive fala tövébe, eltemettem. 18Azokat is eltemettem, akiket Szancherib ölt meg. [Amikor Júdeából menekülésszerűen visszatért azután, hogy az ég Királya megbüntette a káromlót, Szancherib sokat megöletett Izrael fiai közül haragjában.] Titokban fogtam a holttesteket, és eltemettem őket. Amikor aztán a király kereste őket, nem találta. 19Akkor egy ninivei ember elment, és tudtára adta a királynak, hogy én vagyok az, aki titokban eltemettem őket. Mihelyt neszét vettem, hogy a királynak tudomása van tetteimről és meg akar öletni, félelmemben elmenekültem. 20Erre minden vagyonomat elkobozták, mindent lefoglaltak az államkincstár számára, és feleségemen, Annán meg fiamon, Tóbiáson kívül nem maradt semmim. 21De negyven nap sem telt bele, és két fia megölte Szancheribet, aztán az Ararát-hegységbe menekültek. Helyette Asszarhaddon lett a király. Achikárt, Anael nevű testvérem fiát tette meg főkincstárosnak és kormányzónak. 22Achikár szólt az érdekemben, így aztán visszatérhettem Ninivébe. Achikár volt ugyanis a főpohárnok és a pecsétőr, a kancellár és az államkincstár vezetője. Asszarhaddon meghagyta hivatalaiban. A rokonságomból származott, az unokaöcsém volt.

A vakság.

2 1Asszarhaddon uralkodása idején visszatértem házamba, és visszakaptam feleségemet, Annát, meg fiamat, Tóbiást. Pünkösdkor [a hetek ünnepén] jó ebéd volt. Leültem enni. 2Elém tették az ételt, különféle fogásokat hoztak. Azt mondtam Tóbiásnak, a fiamnak: „Eredj, gyermekem, aztán ha nélkülözőre akadsz a testvérek körében, akiket ide hurcoltak Ninivébe, hozd ide, s ha derék ember, neki is jut az ételből. Megvárlak fiam, amíg visszatérsz!” 3Tóbiás el is ment, hogy testvéreink közt egy szegényt keressen, de visszajött, s így szólt: „Apám!” „Na mi van, fiam?” – feleltem neki. „Apám – folytatta –, valakit megöltek a mieink közül, megfojtották, aztán odadobták a piactérre, még most is ott fekszik.” 4Nem kellett az étel, fölkeltem, elhoztam az embert a térről és bevittem egy házba, hogy ha majd lenyugszik a nap, eltemessem. 5Aztán hazamentem, megmosakodtam, és szomorúan ettem a kenyeremet. 6Eszembe jutott, amit Ámosz próféta Bételről mondott: „Ünnepeitek gyásszá változnak és ujjongástok siratóénekké.” Sírva fakadtam. 7Napnyugta után aztán elmentem, sírt ástam és eltemettem. 8A szomszédok kicsúfoltak és azt mondták: „Na, ez már megint nem fél? [Nem szabad elfelejteni, hogy ilyenek miatt díjat tűztek ki a fejemre.] A múltkor el kellett menekülnie, és lám, most már megint temeti a halottakat!” 9Éjszaka megfürödtem, kimentem az udvarra és lefeküdtem a fal tövébe. Mivel meleg volt, nem takartam be a fejemet. 10Nem tudtam, hogy verebek fészkelnek fölöttem a falon. Meleg ürülék hullott a szemembe. Fehér foltok keletkeztek rajtam, úgyhogy orvoshoz kellett fordulnom. Minél több kenőcsöt használtam el, annál vaksibbá váltam a foltoktól, végül egészen megvakultam. Négy évig nem láttam, sajnáltak is nagyon a testvéreim. Két évig Achikár gondoskodott eltartásomról, amíg Elümaiszba nem ment. 11Akkor a feleségem kétkezi munkába fogott: gyapjút font, vásznat szőtt, 12megrendelésre dolgozott és pénzt kapott érte. Egyszer március hetedikén elkészült az egyik darabbal és átadta a megrendelőknek. Ezek mind kifizették, amivel tartoztak, aztán ráadásul még egy kecskegidával is megajándékozták. 13Amikor a közelembe ért, elkezdett mekegni. Szóltam a feleségemnek, és megkérdeztem tőle: „Honnan van a gida? Talán csak nem lopott jószág? Add vissza a gazdájának! Lopott jószágot nem szabad megenni.” 14Azt felelte: „Ráadásul kaptam, a munkámért járó pénzen kívül.” De nem hittem el neki, és ráparancsoltam, hogy vigye vissza a gazdájának. [Egészen kipirultam a méregtől.] De ő sem maradt adós a felelettel: „Mire mentél az alamizsnáddal és a jótéteményeddel? Csak rád kell nézni és meglátszik, mennyit értek!”

 

Péld 4,20-27

20Figyelj, fiam, a szavaimra, nyisd ki a füledet a beszédemre! 21Ne téveszd el őket soha a szemed elől, és őrizd meg a szíved közepében! 22Mert élet annak, aki megleli őket, gyógyulás az egész testének. 23Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet. 24Tartsd távol magadtól a száj hamisságát, távolítsd el az ajkak álnokságát! 25Egyenest előre nézzen a szemed, legyen egyenes a szemed pillantása. 26Egyengess sima utat a lábadnak, legyenek biztosak mind az útjaid. 27Se jobbra, se balra ne térj le az útról, és a gonosztól tartsd távol a lábad.

 

ApCsel 26

Pál beszéde Agrippa király előtt.

26 1Erre Agrippa király Pálhoz fordult: „Engedélyt kapsz, hogy beszélj a magad védelmére.” Pál kinyújtotta kezét, és így védekezett: 2„Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy előtted védekezhetem a zsidók emelte minden vád ellen, 3főképp azért, mert te ismered a zsidók szokásait és vitás kérdéseit. Kérlek, hallgass meg türelmesen! 4Életem kora ifjúságomtól fogva népem körében, Jeruzsálemben folyt, ismeretes minden zsidó előtt. 5Régtől fogva ismernek, s ha akarnák, tanúsítani is tudnák, hogy vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem mint farizeus. 6És most bíróság előtt állok, mert reméltem az ígéretben, amelyet az Isten atyáinknak tett. 7Ám ennek teljesedését tizenkét törzsünk is reméli, ha hűségesen szolgál az Istennek, éjjel-nappal. Emiatt a remény miatt vádolnak a zsidók, király! 8Mi hihetetlent találtok abban, hogy az Isten feltámasztja a halottakat? 9Eleinte magam is úgy véltem, hogy a názáreti Jézus ellen minden úton-módon föl kell lépni. 10Ezt meg is tettem Jeruzsálemben. A hívők közül sokakat börtönbe juttattam, erre maguktól a főpapoktól kaptam felhatalmazást. Szavazatommal hozzájárultam a halálos ítéletükhöz. 11Zsinagógáról zsinagógára jártam, hogy megkínoztassam és káromlásra kényszerítsem őket. Fékevesztett dühömben még más országok városaiban is üldöztem őket. 12Amikor egyszer ilyen szándékkal Damaszkuszba mentem a főpapok meghatalmazásával és engedélyével, 13déltájban, király, napnál ragyogóbb világosságot láttam az úton, körülragyogott engem is, útitársaimat is. 14Mindnyájan földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héber nyelven megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen! 15Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? – Jézus vagyok – felelte az Úr –, akit üldözöl. 16De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni. 17Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek, 18hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között. 19Agrippa király, nem lehettem engedetlen a mennyei látomás iránt, 20hirdettem először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában, aztán a pogányoknak, hogy tartsanak bűnbánatot és forduljanak az Istenhez igaz bűnbánatból fakadó tettek útján. 21Ezért fogtak el a zsidók a templomban, és ezért voltak rajta, hogy megöljenek. 22De az Isten megoltalmazott mind a mai napig, s tanúságot teszek kicsik és nagyok előtt egyaránt. Semmi mást nem mondok azon kívül, amit a próféták és Mózes megjövendöltek: 23hogy Krisztus szenvedni fog, elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot hirdet népének és a pogányoknak.” 24Amikor így védekezett, Fesztusz hangosan közbevágott: „Elment az eszed, Pál! Nagy tudásod őrültségbe kergetett.” 25Pál ezt felelte: „Nem vagyok én őrült, kegyelmes Fesztusz, hanem igazat és józan szavakat mondok. 26A király, akihez épp ezért bátran beszélek, tud ezekről a dolgokról. Meggyőződésem, hogy ezekből semmi nem ismeretlen előtte, hisz ezek nem titokban történtek. 27Agrippa király, hiszel a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel!” 28Agrippa Pálhoz fordult: „Kis híja, hogy rá nem veszel: legyek keresztény.” 29Pál így válaszolt: „Kérem az Istentől, akár kicsi, akár nagy áron, hogy nemcsak te, hanem egész mai hallgatóságom olyan legyen, mint én vagyok, leszámítva ezeket a bilincseket.” 30Felállt a király, a helytartó, Berniké és kíséretük, 31s ahogy kivonultak, így beszélgettek egymás közt: „Ez az ember semmi olyat nem tett, ami miatt halált vagy börtönt érdemelne.” 32Agrippa király ezt mondta Fesztusznak: „Ezt az embert el lehetne bocsátani, ha nem föllebbezett volna a császárhoz.”

 

Christchurch, NZ
Christchurch, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑