Szeptember 17. – 201. nap

 

Neh 5-6

Súlyos bajok Nehemiás idejében.

5 1A nép és az asszonyok hangos panaszra fakadtak zsidó testvéreik ellen. 2Némelyek ezt mondták: „Zálogba kell adnunk fiainkat és lányainkat, hogy gabonát szerezhessünk, ehessünk és életben maradjunk.” 3Mások így szóltak: „Mezeinket, szőleinket, házainkat kell elzálogosítani, hogy gabonához jussunk az éhínség idején.” 4Voltak, akik így beszéltek: „Kölcsönt kell vennünk földjeinkre és szőleinkre, hogy megfizethessük a királynak az adót. 5Pedig mi is ugyanolyan húsból valók vagyunk, mint testvéreink, s gyermekeink is olyanok, mint az ő gyermekeik. El kell adnunk fiainkat és lányainkat rabszolgának. Lányaink közül némelyeket már eladtunk! Nem tehetünk ellene semmit, hiszen földjeink és szőleink már másoké lettek.” 6Amikor panaszukat és ezeket a szavakat meghallottam, nagyon megharagudtam. 7Megfontoltam a dolgot, és megdorgáltam az előkelőket és az elöljárókat. Így szóltam hozzájuk: „Milyen terhet raktok testvéretekre!” Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük, 8és így szóltam hozzájuk: „Mi tehetségünkhöz képest kiváltottuk zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig most eladjátok testvéreiteket, hogy majd váltsuk ki őket.” Erre hallgattak, és nem tudtak mit válaszolni. 9Aztán folytattam: „Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait? 10Magam is, testvéreim és embereim is adtunk nekik pénzt és gabonát, s most elengedjük nekik ezt a tartozást. 11Adjátok nekik késedelem nélkül vissza a földjüket, szőlőjüket, olajfájukat és házukat. Engedjétek el nekik, amivel pénzben, gabonában, borban és olajban tartoznak nektek, amit kölcsönadtatok nekik.” 12Így válaszoltak: „Visszaadjuk, nem követelünk tőlük többé semmit, s úgy teszünk, ahogy mondtad.” Erre megeskettem őket – miután odahívtam a papokat –, hogy ígéretük szerint járnak el. 13Majd kiráztam köntösömet és ezt mondtam: „Isten így rázzon ki házából, vagyonából minden embert, aki nem tartja meg ezt az ígéretet. Ilyen kirázott és üres legyen!” Az egész gyülekezet ráfelelte: „Úgy legyen!” –, és dicsőítette az Urat. A nép pedig a határozat értelmében járt el. 14Attól a naptól kezdve, amikor a király Júda földjének helytartójává rendelt, Artaxerxész király 20. évétől a 32. évéig – tizenkét éven át –, sem magam, sem testvéreim sohasem ettük a kormányzó kenyerét. 15A régi kormányzók ugyanis, akik előttem voltak, súlyos terheket raktak a népre. Minden napra 40 sékel ezüstöt szedtek tőlük kenyérre való járandóság címén, és szolgáik is szorongatták a népet. Én nem tettem így, istenfélelemből. 16A fal építésekor is kivettem részemet a munkából, jóllehet nem vettem magamnak földet. S embereim is mind megfogták a dolog végét. 17A vezetők és az elöljárók asztalomnál étkeztek, mintegy százötven férfi, nem számítva azokat, akik a környező népek közül csatlakoztak hozzánk. 18Naponta elkészítettek a költségemre egy ökröt, hat hízott kost s szárnyasokat. Ezenkívül minden tizedik napon hoztak rengeteg tömlő bort. Mindezek ellenére sohasem vettem fel a kormányzói járandóságot, mert nehéz munka nehezedett a népre. 19Emlékezzél meg, Istenem, a javamra arról, amit ezért a népért tettem.

Az ellenség újabb fondorlatai.

6 1Amikor Szanballat, Tóbiás, az arab Gesem és a többi ellenségünk megtudta, hogy fölépítettem a falat, s többé már nincs rajta rés – csak a kapuszárnyakat nem szereltem akkor még föl –, 2Szanballat és Gesem ezt az üzenetet küldték: „Gyere el, találkozzunk Hak-Kefirimben, az Onó völgyében.” Az volt a szándékuk, hogy elbánjanak velem. 3Követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: „Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni. Abbamaradna a munka, ha itthagynám, s elmennék hozzátok.” 4Négyszer intézték hozzám ugyanezt a meghívást, és én mindig ugyanazt a választ adtam nekik. 5Akkor Szanballat ötödször is elküldte hozzám szolgáját, nyílt levél volt a kezében. 6Ezt írta benne: „A népek között az a hír terjedt el – Gasmu is megerősíti –, hogy te és a zsidók fel akartok lázadni. Azért építetted föl a falat, mert te akarsz a királyuk lenni. 7Prófétákat rendeltél, hogy Jeruzsálemben hirdessék rólad: Júdának királya van. Ez a hír eljut a király füléhez, ezért gyere, tanácskozzunk egymással!” 8Én azonban ezt a választ küldtem neki: „Semmi sem történt meg abból, amit állítasz, csak te találtad ki.” 9Meg akartak félemlíteni minket, és azt gondolták: „Kezük abbahagyja a munkát és nem fejezik majd be.” De ellenkezőleg, erőt gyűjtöttem kezembe. 10Egyik nap elmentem Metabel fiának, Delajának a fiához, Semajához, aki akadályozva volt. Így szólt: „Menjünk az Isten házába, a templom belsejébe, s zárjuk be jól a templom ajtajait! Mert eljönnek és megölnek! Igen, ma éjszaka eljönnek, megölnek!” 11De én azt válaszoltam: „Elmenekülhetne olyan ember, mint én? Hogyan mehetne be a templomba a magamfajta ember, hogy megmentse életét? Nem megyek be.” 12Világosan láttam ugyanis, hogy nem Isten küldte, hanem csak azért mondta rám ezt a prófétai szózatot, mert Tóbiás megvesztegette, 13hogy félelmemben így tegyek és vétkezzem. Ürügyül szolgált volna nekik rosszindulatú megszólásra, arra, hogy gyalázhassanak. 14Emlékezzél, Istenem, Tóbiásra, tettei szerint és Noadja prófétaasszonyra is, és a többi prófétára, aki el akart rettenteni! 15Ötvenkét nap alatt, Elul hónap huszonötödik napján elkészült a fal. 16Amikor ellenségeink ezt mind megtudták, és a körülöttük levő nemzetek látták, nagy csoda volt a szemükben. Tudatára ébredtek, hogy Istenünk vitte véghez ezt a művet. 17Ebben az időben Júda több előkelő embere számos levelet küldött Tóbiáshoz, és Tóbiástól is érkeztek (levelek) őhozzájuk. 18Júdeában ugyanis sokan szövetségben voltak vele, mert Ara fiának, Sekanjának volt a veje, a fia, Jochanan pedig Berekja fiának, Mesullamnak a lányát vette feleségül. 19Még magasztalták is előttem jó tulajdonságait, és hírül vitték neki szavaimat. Tóbiás leveleket küldözgetett, hogy megfélemlítsen.

 

Péld 2,1-15

2 1Fiam, ha magadévá teszed szavaimat és megtartod a parancsaimat, 2megnyitva füledet a bölcsességnek s kitárva szívedet az okosságnak, 3igen, csak ha tudásért kiáltasz, és bölcsesség után sóvárog a hangod, 4ha mint ezüst után, úgy kutatsz utána, és mint a kincsnek, úgy keresed nyomát, 5akkor érted meg az Úrnak félelmét, s nyered el az Úrnak ismeretét. 6Mert csak az Úr adhat bölcsességet, az ő szájából származik tudás és értelem. 7Készen tartja üdvét az igazaknak, akik tisztán élnek, védőpajzs azoknak. 8Védelmezi az igazság ösvényét, s akik hűek hozzá, azoknak szemmel tartja útját. 9Akkor megérted az igazságosságot, a törvényt, a becsületet, s mind a helyes utat. 10Mert bölcsesség költözik szívedbe, és felvidítja lelkedet a tudás; 11a megfontolás virraszt fölötted, és az értelem lesz az oltalmazód, 12hogy megóvjon a rossz úttól, s az emberektől, akik hamisságot szólnak, 13s elhagyják az egyenes utat, hogy a sötétség útjain járjanak; 14akiknek örömet szerez, ha rosszat tehetnek, s akik ujjonganak a rút álnokságon; 15akiknek az útja tele kanyarokkal, és akik szeretnek görbe úton járni.

 

ApCsel 22

Pál beszéde a jeruzsálemi zsidókhoz.

22 1„Testvérek, férfiak és apák! Hallgassátok meg védekező szavaimat, amelyet most elétek tárok!” 2Amint meghallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még inkább elcsendesedtek. Ő meg folytatta: 3„Zsidó vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gamáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. Az Isten szolgálatában éppúgy buzgólkodtam, mint most ti mindannyian. 4Halálra üldöztem ezt az „utat” (tant), férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. 5Maga a főpap és a vének tanácsa a tanúm. Megbízólevelet is kaptam tőlük, azzal mentem el Damaszkuszba, a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket, hadd bűnhődjenek. 6Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül. 7A földre zuhantam, és egy hangot hallottam, amint megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? 8Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. 9Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották. 10Megkérdeztem: Mit tegyek, Uram? – Állj fel, és menj Damaszkuszba – felelte az Úr –, ott majd megmondják neked, mit kell tenned. 11Mivel a ragyogó fényesség elvette látásomat, útitársaim kezemnél fogva vezettek, így értem be Damaszkuszba. 12Itt egy törvény szerint élő, vallásos férfi, Ananiás, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, 13fölkeresett, megállt mellettem s azt mondta: Saul testvérem, láss! És abban a pillanatban visszakaptam a szemem világát. 14Ő meg folytatta: Atyáink Istene kiválasztott, hogy ismerd meg akaratát, lásd az Igazat, és halld szájából a szót. 15Mert tanúsítani fogod minden ember előtt, amit láttál és hallottál. 16És most mit késlekedsz? Indulj, vedd fel a keresztséget, s nevét segítségül híva mosd le bűneidet. 17Később, amikor visszatértem Jeruzsálembe, és imádkoztam a templomban, elragadtatásba estem. 18Láttam, amint szól hozzám: Siess, gyorsan hagyd el Jeruzsálemet, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet. 19Uram – feleltem –, tudják rólam, hogy én voltam, aki zsinagógáról zsinagógára járva börtönbe hurcoltam és megvesszőztettem azokat, akik hittek benned. 20És amikor tanúdnak, Istvánnak a vére kiomlott, ott voltam, helyeseltem, s őriztem a gyilkosai ruháját. 21De ő azt mondta: Csak menj, mert én messzire, a pogányok közé küldelek.”

Pál római polgárjogára hivatkozik.

22Eddig meghallgatták, de most elkezdtek kiabálni: „Vesszen a föld színéről az ilyen! Nem szabad, hogy éljen!” 23Ordítoztak, lengették köntösüket, és port szórtak a levegőbe. 24Az ezredes ezért a várba vitette, és megparancsolta, hogy ostorozzák meg, s úgy vallassák ki, hogy miért kiabáltak annyira ellene. 25Amikor szíjakkal lekötözték, Pál odaszólt a mellette álló századosnak: „Szabad nektek római polgárt ítélet nélkül megostorozni?” 26Amikor ezt a százados meghallotta, az ezredeshez ment és jelentette: „Mit akarsz tenni? Hisz ez az ember római polgár!” 27Erre az ezredes odasietett, és megkérdezte: „Mondd, csakugyan római polgár vagy?” – „Igen” – felelte. 28Az ezredes megjegyezte: – „Én drága pénzen jutottam hozzá ehhez a polgárjoghoz.” – „Én meg beleszülettem” – válaszolta Pál. 29Akik vallatni akarták, nyomban félreálltak. Az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár létére megkötöztette.

Pál a főtanács előtt.

30Másnap pontosabban is meg szerette volna tudni, hogy mivel vádolják a zsidók, ezért levétette a bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, elővezettette Pált, és eléjük állította.

 

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑