Szeptember 5. – 189. nap

 

2Krón 27-28

Jotam uralma.

27 1Jotam huszonöt éves volt, amikor trónra lépett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának, aki Cádok lánya volt, Jerusa volt a neve. 2Mindenben azt tette, ami helyes az Úr szemében, ahogy atyja, Uzija is tette, csak az Úr templomába nem ment be. A nép azonban még mindig gonosz volt. 3Ő építtette a templom felső kapuját, de az Ofel-falon is sokat építtetett. 4Júda hegységében városokat épített, az erdőkben pedig kastélyokat és tornyokat. 5Hadat viselt Ammon fiainak királya ellen és le is győzte. Ammon fiai abban az esztendőben 100 talentum ezüstöt, 10 000 kor búzát és 10 000 kor árpát hoztak neki. Ugyanennyit ajándékoztak neki Ammon fiai a második és a harmadik esztendőben is. 6Így erősödött meg Jotam, mert állandóan az Úrnak, az ő Istenének színe előtt járt. 7Jotam többi dolgai, háborúi és tettei mind meg vannak írva Izrael és Júda királyainak könyvében. 8Huszonöt éves volt, amikor trónra lépett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. 9Amikor Jotam megtért atyáihoz, Dávid városában temették el. Fia, Acház lett helyette a király.

VI. A NAGY REFORMOK KORA

1. ACHÁZ ISTENTELEN URALMA

Acház gonosz uralma.

28 1Acház húszéves volt, amikor trónra lépett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Nem azt tette, ami az Úr szemében helyes, miként atyja, Dávid. 2Inkább Izrael királyainak útjain járt, sőt szobrokat is öntetett a Baáloknak. 3Hinnom fiának völgyében tömjént gyújtott, sőt saját fiait is megégette a tűzben, azoknak a nemzeteknek iszonyú szokása szerint, amelyeket az Úr elűzött Izrael fiai elől. 4Áldozatot mutatott be, és tömjént gyújtott a magaslatokon, halmokon és minden lombos fa alatt.

Acház háborúja.

5Ezért az Úr, az ő Istene, Arám királyának hatalmába adta. Megverték, sok foglyot ejtettek és Damaszkuszba vitték őket. Hatalmába került Izrael királyának is, és az nagy vereséget mért rá. 6Pekach, Remalja fia ugyanis egy napon százhúszezer vitéz harcost öletett meg Júdában, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét. 7Zikri pedig, egy efraimi vitéz, megölte Maaszeját, a király fiát, Azrikámot, a palota elöljáróját és Elkánát, aki a második volt a király után. 8Izrael fiai testvéreik közül kétszázezer asszonyt, fiút és leányt ejtettek fogságba. Hatalmas zsákmányt is szereztek tőlük, és a zsákmányt Someronba vitték.

Izrael fiai hallgatnak a próféta szavára.

9Volt ott akkor az Úrnak egy Oded nevű prófétája. Elébe sietett a Someron felé vonuló seregnek, és azt mondta nekik: „Nézzétek, az Úr, atyáitok Istene, megharagudott Júdára, azért kezetekbe adta őket. Ti azonban dühötökben olyan vérengzést vittetek végbe, hogy az az eget veri. 10Most pedig Júda és Jeruzsálem fiait is rabszolgáitokká és rabszolganőitekké akarjátok tenni. Hát csak bűnt tudtok elkövetni az Úr, a ti Istenetek ellen? 11Hallgassatok rám most! Küldjétek vissza azokat a foglyokat, akiket testvéreitek közül hurcoltatok el! Különben utolér benneteket az Úr haragja.” 12Ekkor néhány férfi az efraimiak főemberei közül: Azarja, Jehochanán fia, Berekja, Mesillemot fia, Jehiszkija, Sallum fia és Amasza, Hadlaj fia a csatából visszatérők elé álltak. 13Figyelmeztették őket: „Ne hozzátok ide a foglyokat, mert az Úr bűnül rója fel nekünk! Hát csakugyan szaporítani akarjátok bűneinket és vétkeinket? Nagy lenne ugyanis a bűnünk és izzó harag fenyegetné Izraelt.” 14Erre a harcosok otthagyták a foglyokat és a zsákmányt a főemberek és az egybegyűltek előtt. 15Ekkor a név szerint megjelölt férfiak felálltak, és gondjukba vették a foglyokat. Mindazokat, akik közülük mezítelenek voltak, felöltöztették a zsákmányból. Ruhát, sarut adtak nekik, étellel, itallal kínálták, sőt olajjal is megkenték őket. Azok számára, akik elerőtlenedtek, gondoskodtak szamárról, és visszavezették őket testvéreikhez Jerikóba, a pálmák városába. Azután visszatértek Someronba.

Acház idegen segítséget kér.

16Abban az időben Acház király követséget küldött Asszíria királyához, hogy a segítségét kérje. 17Még az edomiak is eljöttek, megverték Júdát és foglyokat ejtettek. 18A filiszteusok pedig megtámadták a síkság városait és Júda délvidékét. Elfoglalták Bet-Semest, Ajalont, Gederotot, Szokot a leányvárosaival, Timnát a leányvárosaival és Gimzót, szintén a leányvárosaival együtt, és letelepedtek bennük. 19Az Úr ugyanis meg akarta alázni Júdát Acház, Júda királya miatt, mivel olyan gátlástalanul viselkedett és teljesen hűtlen lett az Úrhoz. 20Eljött ugyan Tiglatpilezer, Asszíria királya, de az is csak a nyakára jött, és nem segített rajta. 21Bár Acház kifosztotta a templomot, a királyi meg a főúri palotákat, hogy ajándékot adhasson Asszíria királyának, az mégse tudott rajta segíteni.

Acház hűtlensége.

22Még a szorongatás idején is fokozta hűtlenségét az Úr irányában ő, Acház király. 23Áldozatot mutatott be Damaszkusz isteneinek, akik legyőzték. Azt gondolta: „Ezek Arám királyainak istenei, akik megsegítik őket. Ha én is áldozom nekik, engem is megsegítenek.” Pedig éppen ők voltak az okai, hogy ő és egész Izrael bajba került. 24Acház összeszedette a templom fölszerelési tárgyait és összetörette őket. Az Úr templomának kapuit bezáratta, ellenben Jeruzsálem minden sarkán oltárokat emeltetett magának. 25Júda valamennyi városában magaslatokat emeltetett, hogy tömjént gyújtson rajtuk az idegen isteneknek. Így ingerelte haragra az Urat, atyái Istenét.

Acház halála és temetése.

26Egyéb dolgai és tettei – az elsőktől az utolsókig – mind meg vannak írva Júda és Izrael királyainak könyvében. 27Amikor Acház megtért atyáihoz, Jeruzsálem városában temették el, mert nem akarták Júda királyainak sírjai mellé vinni. Fia, Hiszkija lett helyette a király.

 

Jób 33

Jób elbizakodottsága.

33 1Tehát, Jób, figyelj most minden egyes szómra, minden beszédemet jegyezd meg magadnak! 2Lám, szólásra nyitottam a számat, nyelvem máris forog a szám üregében. 3Bölcs mondásokat súg majd a szívem, ajkam a színtiszta igazat beszéli. 4Istennek éltető lelke teremtett meg, a Magasságbeli lehelete éltet. 5Hogyha képes vagy rá, adj nekem választ, adj magyarázatot és szállj velem szembe! 6Olyan vagyok, mint te, lásd, nem mint az Isten, én is csak agyagból vétettem. 7Tőlem nem kell félned, ne rémítsen semmi, még a kezem sem nehezedik rád. 8Valóban, te fülem hallatára mondtad, tisztán ki is vettem szavaidnak hangját: 9„Tiszta vagyok és nincsen semmi bűnöm, mocsoktalan vagyok, nincsen bennem vétek. 10Csakhogy ő ürügyet keres ellenem, úgy tekint rám, mintha ellensége volnék. 11Kalodába zárta a lábamat, és szemmel tartotta minden utamat.” 12Nézd, én mondom neked, ebben nincs igazad, mert nagyobb az Isten, mint bármelyik ember. 13Azért hát ellene miért háborogtál, hogy minden szavadra nem ad feleletet? 14Mert egyszer az Isten ily módon beszél, máskor meg másképpen szól, de nem vesszük észre. 15Álomlátásokban, éjjeli képekben, amikor még álom borul az emberre, és akkor, amikor ágyában szendereg. 16Ilyenkor megnyitja az emberek fülét, felriasztja őket ijesztő jelekkel, 17hogy tettétől visszatartsa az embert, hogy az emberekből kiűzze a gőgöt; 18hogy az alvilágtól megmentse a lelkét, attól, hogy életét dárda oltsa ki. 19Fekvőhelyén fájdalom figyelmezteti, szüntelen háborgás van a tagjaiban. 20A kenyértől undorral fordul el élete, kedvenc ételétől undorodik lelke. 21A húsa elalszik, már nem is látható, nem látható egyéb, mint csupasz csontváza. 22Máris közeledik lelke a sírjához, élete a helyhez, hol a holtak laknak. 23Ha aztán egy angyal odaáll melléje, egy az ezrek közül közvetítő gyanánt, s közli az emberrel a kötelességét, 24aztán megkönyörül rajta és azt mondja: „Szabadítsd meg attól, hogy a sírba szálljon, mert a váltságdíját megtaláltam”, 25teste akkor üdén felvirágzik, maga meg visszatér ifjú napjaihoz. 26Istenhez esdekel, s ő megkegyelmez neki, engedi, hogy arcát ujjongva szemlélje. Másoknak is hirdeti feloldoztatását, 27az embereknek énekelve mondja: „Vétkeztem és az igazat elferdítettem, mégsem a bűneimért fizetett meg nekem. 28Megmentett attól, hogy sírba kelljen szállnom, örülhet életem a világosságnak.” 29Nézd, így szokott tenni az Isten, kétszer-háromszor is az emberrel, 30hogy a sírgödörtől megmentse a lelkét, és az élet fényével megvilágítsa. 31Ügyelj, Jób, szentelj nekem figyelmet! Amíg beszélek, hallgass és légy csöndben! 32Ha van mit mondanod, akkor felelj nekem! Szólj, mert én szívesen helyeselnék neked! 33Ha azonban nincsen, akkor hallgass rám! Légy csöndben, s én bölcsességre tanítalak.

 

ApCsel 15,22-41

22Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. 23Ezt írták a kezük által: „Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek! 24Hallottuk, hogy közülünk néhányan – megbízásunk nélkül tanítva – megzavartak titeket, feldúlták lelketeket. 25Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, 26ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték. 27Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket. 28Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, 29hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget!”

A határozatok kihirdetése.

30Amint útnak indították őket, elmentek Antióchiába, összehívták a közösséget és átadták a levelet. 31Azok örömmel olvasták a vigasztaló sorokat. 32Júdás és Szilás szintén próféták voltak, beszédeikben vigasztalták és erősítették a testvéreket. 33Hosszabb ott-tartózkodás után a testvérek békét kívánva megváltak tőlük, hogy visszatérjenek megbízóikhoz. 34 35De Pál és Barnabás Antióchiában maradtak, tanítottak, és hirdették az Úr szavát, sok más (társukkal) együtt.

IV. PÁL MISSZIÓS ÚTJAI

Pál elindul második útjára.

36Néhány nap elteltével Pál így szólt Barnabáshoz: „Menjünk s nézzük meg, hogy vannak a testvérek azokban a városokban, ahol hirdettük az Úr szavát.” 37Barnabás magával akarta vinni a Márknak nevezett Jánost is, 38de Pál arra kérte, hogy ne vigyék magukkal, hisz Pamfíliában is otthagyta őket, nem ment velük dolgozni. 39Így nézeteltérés támadt köztük, s elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és Ciprusba hajózott. 40Pál Szilást választotta társul, és a testvérektől az Úr kegyelmébe ajánlva útra kelt. 41Bejárta Szíriát és Kilikiát, és megszilárdította az egyházakat.

 

Tekapo, NZ
Tekapo, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑