Szeptember 3. – 187. nap

 

2Krón 23-24

Jehojada főpap trónra segíti Joást.

23 1A hetedik esztendőben Jehojada elég erősnek érezte magát. Maga mellé vette a százas csoportok vezetőit: Azarjahut, Jerochám fiát, Jismaelt, Jehochanán fiát, Azarjahut, Obed fiát, Maaszejahut, Adajahu fiát, meg Elisafátot, Zikri fiát, és szövetséget kötött velük. 2Ezek aztán bejárták Júdát, összegyűjtötték a levitákat és Izrael családfőit Júda minden városából, és elmentek Jeruzsálembe. 3A templomban az egész gyülekezet szövetséget kötött a királlyal. Azután Jehojada főpap így szólt hozzájuk: „Nézzétek, a király fiának kell uralkodnia, amint az Úr Dávid fiaira vonatkozólag kijelentette. 4Ez lesz a teendőtök: Harmadrészetek, amely szombaton szolgálatba lép, papok és leviták, mint kapuőrség szolgáljon, 5harmadrészetek a királyi palotánál, harmadrészetek meg az Alapkapunál álljon, a többi nép pedig a templom udvarain. 6A templomba senki se lépjen be, csak a papok és a szolgálattevő leviták! Ők beléphetnek, hisz fel vannak szentelve. A többi nép tartsa magát az Úr előírásaihoz! 7Azután a leviták vegyék körül a királyt, mindegyiknek fegyver legyen a kezében! Ha más valaki lépne be, meg kell halnia, ők azonban legyenek a király mellett, bárhova megy.” 8A leviták és egész Júda úgy jártak el, ahogyan Jehojada főpap megparancsolta nekik. Ki-ki vette a maga embereit, akik szombaton beléptek, azokkal együtt, akik szombaton kiléptek volna a szolgálatból. Jehojada főpap ugyanis nem bocsátotta el az osztagokat. 9Azután Jehojada főpap kiosztotta a századok vezetőinek Dávid király kardjait, kis és nagy pajzsait, amelyek a templomban voltak. 10Majd felállította az egész népet a király körül, mindenkit fegyverrel a kezében a templom jobb oldalától kezdve egészen a templom bal oldaláig, az oltár és a templomépület mellett. 11Aztán kihozták a király fiát, fejére tették a koronát, kezébe adták a törvényt, és így királlyá tették. Majd Jehojada és fiai fölkenték és azt kiáltották: „Éljen a király!” 12Amikor Atalja meghallotta a nép kiáltozását, amely összefutott és ujjongott a király mellett, bement a templomba a néphez. 13Aztán látta, hogy lám, a király ott áll a bejáratnál az emelvényen, a király mellett pedig a főemberek és a trombitások; az egész nép ujjong és trombitál, az énekesek mindenféle zeneszerszámmal jelt adnak az öröménekre. Erre Atalja megszaggatta a ruháját és kiáltozni kezdett: „Árulás, árulás!” 14Ekkor Jehojada főpap kiküldte a századok vezéreit, a sereg parancsnokait, és így szólt hozzájuk: „Vigyétek ki a templom bekerített részéből, s aki kíséri, az ölje meg a kardjával!” Ugyanis azt is megmondta a főpap: „Ne öljétek meg az Úr templomában!” 15Erre rávetették kezüket és amikor a királyi palota Ló-kapujának bejáratához értek, ott megölték.

Jehojada reformja.

16Ezután Jehojada szövetséget kötött az Úr meg az egész nép és a király között, hogy az Úr népe lesznek. 17Majd bement az egész nép Baál templomába és lerombolta. Oltárait és bálványait összetörte, Mattant pedig, Baál papját, megölték az oltár előtt. 18Majd Jehojada az Úr temploma fölötti felügyeletet a papok és a leviták kezébe adta, akiket Dávid osztályokba sorolt az Úr templomának szolgálatára, hogy Mózes törvényének előírása szerint bemutassák az Úrnak az égőáldozatokat örömujjongás és ének kíséretében, ahogy Dávid elrendelte. 19Az Úr templomának kapuiba kapuőröket állított, hogy ne mehessen be senki, aki bármilyen ok miatt tisztátalan. 20Azután maga mellé vette a századok parancsnokait, az előkelőket, a nép főembereit és az egész népet. A királyt levitték az Úr templomából, a felső kapun át bementek a királyi palotába, és a királyt a királyi trónra ültették. 21A föld egész népe örvendezett, viszont a város nyugodt maradt, bár Atalját karddal kivégezték.

Joás kijavíttatja a templomot.

24 1Hétesztendős volt, amikor király lett Joás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja beersebai volt, Cibja volt a neve. 2Jehojada főpap egész életében azt tette Joás, ami helyes az Úr szemében. 3Jehojada két feleséget szerzett neki, és ő fiúkat és lányokat nemzett. 4Egy idő múlva elhatározta Joás, hogy megújítja az Úr templomát. 5Egybegyűjtötte a papokat és a levitákat, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el Júda városaiba és egész Izraeltől gyűjtsetek pénzt, hogy évről évre kijavíthassuk Istenetek templomát. Siessetek a dologgal!” Ám a leviták nem siettek vele. 6Erre a király magához hívatta Jehojada főpapot és kérdőre vonta: „Miért nem sürgeted a levitákat, hogy Júdából és Jeruzsálemből beszedjék az adót, amelyet Mózes, az Úr szolgája vetett ki Izrael közösségére a megnyilatkozás sátora javára. 7Ugyanis a gonosz Atalja és fiai tönkretették az Isten templomát, sőt még az Úr templomának szentelt adományokat is a Baálokra költötték.” 8A király parancsára ládát készítettek, és elhelyezték kívül az Úr templomának kapuja elé. 9Aztán kihirdették Júdában és Jeruzsálemben, hogy hozzák be az Úrnak az adót, amelyet Mózes, az Isten szolgája állapított meg Izrael számára a pusztában. 10Az összes főember és az egész nép örömmel tettek neki eleget. Elhozták az adományt és bedobták a ládába, úgyhogy az egészen megtelt. 11Valahányszor elérkezett az ideje, hogy a leviták a ládát a királyi felügyelőségre vigyék, amikor észrevették, hogy sok pénz van benne, eljött a királyi jegyző és a főpap megbízottja. Aztán kiürítették a ládát, majd fogták és visszavitték a helyére. Így jártak el időről időre, úgyhogy tömérdek pénzt felhalmoztak. 12Ezt a király és Jehojada átadták a munkálatok vezetőinek, akik az Úr templomának felújítását irányították. Azok kőfaragókat és egyéb mesterembereket fogadtak, hogy megújítsák az Úr templomát, azonkívül vas­ és bronzműveseket, hogy kijavítsák az Úr templomát. 13A munkások hozzá is láttak a dologhoz, és kezük nyomán előrehaladt a javítás munkája. Így tervszerűen helyreállították és megerősítették az Isten házát. 14Miután minden elkészült, a maradék pénzt a király és Jehojada elé vitték. Azok templomi szereket készíttettek belőle: a szolgálathoz és az égőáldozathoz fölszereléseket, csészéket, arany­ és ezüsttárgyakat. Az Úr templomában Jehojada egész életében állandóan bemutatták az égőáldozatokat. 15Ámde Jehojada megöregedett, betelt a napokkal és meghalt. Százharminc éves volt, amikor meghalt. 16Dávid városában a királyok mellé temették el, mert jót tett Izraelben Isten és az ő temploma javára.

Joás elpártolása és bűnhődése.

17Jehojada halála után eljöttek Júda nemzetségének fejei, s bemutatták hódolatukat a királynak. A király ettől kezdve rájuk hallgatott. 18Erre ők elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének templomát, bálványoknak és faragott képeknek szolgáltak. E bűneik miatt harag sújtotta Júdát és Jeruzsálemet. 19Prófétákat küldött hozzájuk, hogy visszatérítsék őket az Úrhoz. De ők nem hallgattak rájuk, hiába figyelmeztették őket. 20Ekkor az Isten lelke leszállt Zecharjára, Jehojada főpap fiára. Erre ő odaállt a nép elé, és így szólt hozzájuk: „Miért szegtétek meg az Úr parancsát? Nem szolgál ez javatokra! Mivel elhagytátok az Urat, ő is elhagyott benneteket.” 21Erre összefogtak ellene, és a király parancsára megkövezték a templom udvarán. 22Joás király már nem akart emlékezni arra a jótéteményre, amelyet atyja, Jehojada tett vele, és megölette a fiát. A haldokló utolsó szavai ezek voltak: „Látja az Úr, és bosszút fog állni.” 23Az esztendő elmúltával történt, hogy felvonult ellene Arám serege. Benyomultak Júdába és Jeruzsálembe, megölték a nép összes főemberét, zsákmányukat pedig mind hazaküldték a királynak Damaszkuszba. 24Bár a betört arám sereg csekély létszámú volt, az Úr mégis kezükbe adta a sokkal nagyobb sereget, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét. De Joást is utolérte a büntetés. 25Mivel a visszavonuló csapatok súlyos betegen hagyták hátra, saját szolgái esküdtek össze ellene Jehojada főpap fiának vére miatt és megölték őt ágyában. Dávid városában temették el, de nem a királyok sírboltjában. 26Ezek voltak, akik összeesküdtek ellene: Zabad, az ammonita asszonynak, Simeátnak fia és Jehozabad, a moábi nőnek, Simritnek fia. 27Fiai, az általa kirótt adóteher nagysága és a templomnak kijavítása – lám meg vannak írva a Királyok könyvének följegyzéseiben. Fia, Amacja lett helyette a király.

 

Jób 31

C) Jób védekezése

31 1A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek. 2Különben odafönt mit kapnék Istentől, milyen örökséget a Mindenhatótól? 3Nem a gonoszokra vár-e a romlás, nem a gonosztevő sorsa a pusztulás? 4Hát nem tartja szemmel mind az útjaimat, és nem számlálja meg minden lépésemet? 5Hogyha hazudozva szédelegtem, ha becsapni sietve vitt a lábam, 6akkor ám mérjen meg az igazság mérlegén, és meglátja az Isten ártatlanságomat. 7Hogyha lépéseim letértek az útról, és ha szívem netán szememet követte, vagy ha a kezemhez mákszemnyi folt tapadt, 8akkor más egye meg, amit én vetettem, és ami nekem nő, azt mind ki kell tépni. 9Ha hagytam, hogy szívemet asszony behálózza, és ha leskelődtem más ember ajtaján, 10akkor feleségem hadd örüljön másnak, s hajoljanak fölé idegen emberek! 11Páratlan gyalázat volna az ilyesmi, és olyan bűn, amely bírák elé való. 12Olyan tűz ez, amely a pokolig éget, és fölemésztené minden vagyonomat. 13Ha semmibe vettem szolgámnak jogait, és a szolgálómét, mikor pörlekedtünk, 14mit tehetnék, hogyha fölkelne az Isten, ha vizsgálatra fogna, vajon mit felelnék? 15Nem az én Teremtőm alkotta-e őket, nem ugyanaz formált az anyánk méhében? 15Ha a szántóföldem panaszt emelne rám, és ha minden barázdája sírna, 15ha fizetés nélkül ettem a termését, s a szántóvetőkből sóhajt fakasztottam, 15akkor búza helyett csak tövist teremjen, és rajta árpa helyett csak gyimgyom sarjadjon! 16Ha megtagadtam a szegény kívánságát, hagytam, hogy az özvegy szeme elepedjen, 17vagy ha a falatom egymagam ettem meg, és az árvának részt belőle nem adtam, 18– ifjúságom óta atyám volt az Isten, anyámnak méhétől ő vezérelt! – 19hogyha szerencsétlent láttam ruhátlanul, olyan szegényt, kinek nincsen takarója, 20kinek a csípője ne mondana hálát, mivel bárányaim gyapja melegíti, 21vagy ha ártatlanra emeltem a kezem, mikor a kapunál segítségre leltem, 22akkor nyakszirtemtől váljék el a vállam, és a forgójából karom szakadjon ki! 23Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni. 24Hogyha reménységem aranyba vetettem, s színaranynak mondtam: „Te vagy bizodalmam”, 25hogyha örültem, mert nőtt a gazdagságom vagy mert nagy dolgokat vitt végbe a kezem, 26ha a napot néztem, miként ragyogott, vagy a holdat, mikor méltósággal haladt, 27ha a szívem titkon tán megzavarodott, s ha csókra emeltem kezemet a szájhoz, 28ez is bűnszámba megy a bíró szemében, hisz akkor fent az Istent megtagadtam volna. 29Vajon örültem-e ellenségem baján, vagy vígan voltam-e, amikor baj érte, 30és engedtem-e, hogy a szám vétkezzék, kívántam-e életét egy-egy átokszóval? 31Kik sátramban laktak, nem vallották-e meg: „Ki nem lakhatott jól húsával bármikor?” 32Idegenből jöttnek nem kellett kint hálni, minden jövevénynek nyitva állt a kapum. 33Ha emberek előtt eltitkoltam volna, s bűnömet szívemben elrejtettem volna, 34mert a nagy tömegtől tán tartottam volna, s megijedtem volna a törzsek gúnyjától, akkor csöndben volnék, ki sem lépnék az ajtón. 35Bár volna itt valaki, s hallgatna meg Isten! Utolsó szavam ez: „Felelj nekem, Mindenható!” Itt az irattekercs, mit ellenfelem írt. 36Az igazság az, hogy a vállamra venném, s mint koronát a fejemre tenném. 37Megmondanám neki lépteimnek számát, s mint egy fejedelem, sietnék elébe. 38 39 40 40Jóbnak szavai itt befejeződtek.

 

ApCsel 14

Pál Ikóniumban.

14 1Ikóniumban szintén a zsidók zsinagógájába mentek s ott olyan hatásosan beszéltek, hogy zsidók is, görögök is tömegesen fogadták el a hitet. 2A hitetlen zsidók azonban felizgatták, és a testvérek ellen lázították a pogányokat. 3De azért jó ideig ott maradtak, bátran beszéltek az Úrról, aki maga tett tanúságot kegyelmét hirdető szava mellett: megengedte, hogy kezük által csodák és jelek történjenek. 4A város lakossága megoszlott: némelyek a zsidókkal tartottak, mások az apostolokkal. 5A pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. 6De megtudták, így elmenekültek Likaónia városaiba: Lisztrába, Derbébe és környékükre, 7s itt hirdették az evangéliumot.

Pál Lisztrában.

8Lisztrában élt egy béna ember, aki születése óta nem tudott lábára állni, még nem tett soha egy tapodtat sem. 9Hallgatta Pál beszédét, ez meg rátekintett, s látta rajta, hogy elég erős a hite ahhoz, hogy meggyógyuljon, 10azért hangosan felszólította: „Állj rá egyenesen a lábadra!” Az talpra ugrott, és tudott járni. 11Amikor a tömeg látta, mit tett Pál, likaóni nyelven felkiáltott: „Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban!” 12Barnabást elnevezték Zeusznak, Pált meg, minthogy ő vitte a szót, Hermésznek. 13A város előtt álló Zeusz-templom papja pedig felkoszorúzott bikát vezetett a kapuk elé, hogy a néppel együtt áldozatot mutasson be. 14Amikor Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, megszaggatták ruhájukat, és a tömegbe vetették magukat. 15„Emberek, mit csináltok? – kiáltották. – Mi is emberek vagyunk, akárcsak ti, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól forduljatok az élő Istenhez, aki az eget, a földet és a tengert alkotta s mindent, ami csak van benne. 16Az elmúlt időkben megengedte, hogy minden nép a saját útját járja. 17De azért nem maradt bizonyíték nélkül, mert jót tett, adott nektek esőt és gyümölcsöt érlelő nyarat, ételt és a szívetekbe örömet.” 18Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik. 19Antióchiából és Ikóniumból utánuk jött néhány zsidó. Ezek úgy fellázították a tömeget, hogy megkövezték Pált. Már azt hitték, hogy meghalt, ezért kivonszolták a városból. 20De amikor a tanítványok köréje gyűltek, eszméletre tért, és visszament a városba.

Pál visszatér Antióchiába.

20Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. 21Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. 22Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.” 23Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. 24Áthaladva Pizidián Pamfíliába jutottak, 25majd azután, hogy Pergében hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába. 26Innét Antióchiába hajóztak, ahonnan útra keltek, Isten kegyelmébe ajánlva annak a feladatnak a teljesítésére, amelyet aztán teljesítettek is. 27Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját. 28Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványok körében.

.
.

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑