Július 31. – 153. nap

 

2Kir 7-8

7 1Elizeus így válaszolt:„Halld az Úr szavát! Ezt mondja az Úr: Holnap ebben az időben Szamária kapujánál egy szea lisztlángnak egy sékel lesz az ára, s két szea árpának szintén egy sékel.” 2A fegyverhordozó, akinek a karjára a király támaszkodott, azt felelte Elizeusnak: „Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhetne meg?” Elizeus azt felelte rá: „Meglátod saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!”

Az elhagyott arám tábor.

3Négy leprás ember tanyázott kint a kapu előtt. Így szóltak egymáshoz: „Miért maradjunk itt addig, míg meg nem halunk? 4Ha azt határozzuk, hogy bemegyünk a városba, ahol éhínség dühöng, ott halunk meg. De ha itt maradunk, akkor is meghalunk. Nos, menjünk hát át Arám táborába. Ha életben hagynak, tovább élünk, ha megölnek, hát meghalunk.” 5Alkonyatkor elindultak, hogy átérjenek Arám táborába. Hanem amikor az arám tábor széléhez értek, lám, nem volt ott senki. 6Az Úr ugyanis szekerek zaját, lovak dobogását és egy hatalmas sereg dübörgését hallatta az arám táborban, úgyhogy így szóltak egymáshoz: „Izrael királya biztos fölbérelte a hettiták királyait meg Egyiptom királyait, hogy rajtaütésszerűen támadjanak meg bennünket.” 7Ezért alkonyatkor fogták magukat, és futásnak eredtek. Otthagyták sátraikat, lovaikat, szamaraikat, egyáltalán az egész tábort, úgy, ahogy volt, és menekültek, csak hogy mentsék az életüket. 8Amikor tehát ezek a leprások a tábor széléhez értek, bementek az egyik sátorba, ettek, ittak, elvitték onnan az ezüstöt, aranyat meg a ruhát, majd elmentek elásni. Aztán újra visszatértek, bementek egy másik sátorba, azt is kifosztották és elmentek elásni.

Az ostrom és az éhínség vége.

9Akkor azonban így szóltak egymáshoz: „Nem tesszük helyesen! A mai nap az örömhír napja. Ha hallgatunk és várunk, míg megvirrad, bűnt veszünk magunkra. Gyertek hát, menjünk és jelentsük a dolgot a királyi palotában!” 10El is mentek, megszólították a város őreit és hírül adták nekik: „Elmentünk az arám táborba, de nem láttunk és nem hallottunk embert. A lovak ott állnak megkötve, és a szamarak is megkötve. Sátraik szintén úgy vannak, ahogy voltak.” 11Erre a kapuk őrei felkiáltottak és jelentették a királyi palotában. 12A király éjszaka fölkelt és így szólt szolgáihoz: „Megmondom én nektek, mit terveznek ellenünk az arámok. Tudják, hogy éhínségben szenvedünk. Ezért kivonultak a táborból, hogy a határban elrejtőzzenek. Közben így gondolkodnak: Ha kijönnek a városból, élve elfogjuk őket és behatolunk a városba.” 13Az egyik szolga ezt válaszolta: „Válasszunk ki a megmaradt lovak közül, amelyek itt vannak még, ötöt, hisz úgy is az a sors vár rájuk, mint arra a rengetegre, amelyik elpusztult, aztán küldjük el őket, járjanak utána a dolognak.” 14Fogtak tehát két szekeret lovastul, aztán a király az arámok után küldte őket ezzel a paranccsal: „Menjetek és nézzétek meg!” 15Lemerészkedtek egészen a Jordánig. S lám, az egész út tele volt ruhákkal és fegyverekkel, amit az arámok menekülés közben elhajigáltak. A hírszerzők visszafordultak és jelentették a királynak. 16Erre a nép kivonult és kifosztotta az arám tábort. És egy szea lisztláng egy sékelbe került és két szea árpa szintén egy sékelbe, amint az Úr mondta. 17A király azért megbízta a fegyverhordozóját, akinek a karjára támaszkodott, hogy őrizze a kaput. De a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt, amint az Isten embere mondta. [Akkor mondta, amikor a király lejött hozzá. 18Beteljesedett, amit Elizeus a királynak mondott: „Két szea árpa holnap ebben az időben egy sékelbe fog kerülni és egy szea lisztláng szintén egy sékelbe Szamária kapujánál.” 19Akkor a fegyverhordozó azt felelte Elizeusnak: „Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhet meg?” Ez így válaszolt: „Meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!” 20Így is történt, mert a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt.]

A sunemi asszony további története.

8 1Elizeus így szólt ahhoz az asszonyhoz, akinek a fiát életre keltette: „Készülj, és menj el innét, te és családod, és élj idegenként, akárhol, mert az Úr éhínséget küld – már közeleg is az országra, hét esztendőre.” 2Az asszony tehát nekikészült, s megtette, amit az Isten embere tanácsolt neki. Elment családostul, és hét évig a filiszteusok földjén élt. 3A hét év eltelte után az asszony hazatért a filiszteusok földjéről, és elment a királyhoz, hogy háza és földje ügyében hozzá folyamodjék. 4A király épp Gechaszival beszélt, az Isten embere szolgájával, és azt mondta: „Beszéld el nekem azokat a nagy tetteket mind, amelyeket Elizeus végbevitt!” 5S amikor az épp azon fáradozott, hogy elbeszélje a királynak, mint keltette életre a halottat, megjelent az asszony, akinek a fiát életre keltette, hogy háza és földje ügyében a királyhoz folyamodjék. Gechaszi így szólt: „Uram és királyom, ez az az asszony, akinek a fiát Elizeus életre keltette.” 6A király tehát megkérdezte az asszonytól, s ő el is beszélte neki. Erre a király mellé rendelte egyik kincstárosát s meghagyta neki: „Adj neki vissza mindent, ami az övé volt, s földjének minden termését is attól a naptól, hogy elhagyta az országot egészen a mai napig.”

Elizeus és a damaszkuszi Hazael.

7Elizeus egyszer elment Damaszkuszba. Arám királya, Benhadad éppen beteg volt. Ezért jelentették neki: „Eljött ide az Isten embere.” 8A király tehát így szólt Hazaelhez: „Vigyél magaddal ajándékot, és menj eléje Isten emberének, s kérdezd meg általa az Urat: fölépülök-e ebből a betegségből.” 9Hazael eléje ment, s vitt magával ajándékot Damaszkusz drágaságaiból negyven tevére való rakományt. Amikor odaért, eléje lépett és így szólt: „Fiad, Benhadad, Arám királya küldött hozzád. Ezt kérdezteti: Fölépülök-e ebből a betegségből?” 10Elizeus azt válaszolta: „Menj és jelentsd neki: Fölépülsz. De az Úr megmutatta nekem, hogy meghal.” 11Közben maga elé meredt, s egészen meg volt indulva; az Isten embere könnyezett. 12Hazael megkérdezte: „Miért könnyezik az én uram?” Így felelt: „Mert tudom, hogy majd gonoszul bánsz Izrael fiaival. Megerősített városait felgyújtod, ifjait kardélre hányod, a csecsemőket és a várandós anyákat kettévágod.” 13Hazael azonban azt felelte: „Mi a te szolgád, kutya, hogy ilyen szörnyűséget vihetne végbe?” „Az Úr látomásban megmutatott nekem téged Arám királyaként” – válaszolta Elizeus. 14Erre otthagyta Elizeust. Amikor urához visszatért, az megkérdezte: „Mit mondott Elizeus?” „Azt mondta, hogy meggyógyulsz” – felelte. 15Másnap azonban történt, hogy fogta a takarót, vízbe mártotta és az arcára borította. Benhadad meghalt, és Hazael lett helyette a király.

Jorám uralma Júdában (848–841).

16Jorámnak, Acháb fiának, Izrael királyának 5. esztendejében Jehosafát fia, Jorám lett Júda királya. 17Harminckét éves volt, amikor király lett, és nyolc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. 18Izrael királyainak útjain járt, ahogy Acháb háza tette. Acháb házából való volt ugyanis a felesége, s azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében. 19De az Úr nem akarta Júdát kiirtani szolgája, Dávid kedvéért, hiszen megígérte neki, hogy mindig lesz mécsese a színe előtt. 20Az ő idejében Edom elszakadt Júdától, és királyt ültetett maga fölé. 21Erre Jorám összes harci szekerével Cair ellen vonult… Éjszaka indult és áttört az edomiták gyűrűjén. De azok körülzárták, s vele együtt a harci szekerek parancsnokait is; a nép a sátrakba menekült. 22Így Edom elszakadt Júdától, mind a mai napig. Libna is elszakadt, ugyanabban az időben. 23Jorám történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Júda királyai történetének könyvében. 24Akkor Jorám megtért atyáihoz, s atyái mellé temették el, Dávid városában. Fia, Achaszja lett helyette a király.

Achaszja uralma Júdában (841).

25Jorámnak, Acháb fiának, Izrael királyának 12. esztendejében Jorám fia, Achaszja lett Júda királya. 26Achaszja huszonkét éves volt, amikor király lett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának Atalja volt a neve, s Izrael királyának, Omrinak volt az unokája. 27Acháb házának útján járt, s azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében; rokonságban volt Acháb házával. 28Jorámmal, Acháb fiával hadba vonult Arám királya, Hazael ellen; a gileádi Ramotba. De az arámok megsebesítették Jorámot. 29Akkor Jorám király hazatért, hogy Jiszreelben gyógyíttassa sebeit, amelyeket az arámok ejtettek rajta Ramotnál, amikor hadakozott Arám királya, Hazael ellen. Achaszja pedig, Jorám fia, Júda királya elment Acháb fiát, Jorámot meglátogatni Jiszreelbe, mivel beteg volt.

 

Zsolt 147

A MINDENHATÓ HIMNUSZA

147 1(Alleluja!) Áldjátok az Urat, mert jó neki énekelni, Istenünknek kedves a dicsőítés!
2Az Úr újjáépíti Jeruzsálemet, a szétszórt Izraelt összegyűjti.
3Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.
4A csillagokat számon tartja, mindegyiket nevén szólítja.
5Nagy az Úr, ereje hatalmas, és bölcsessége mérhetetlen.
6Az Úr fölemeli a megalázottakat, de a gonoszokat földre tiporja.
7Énekeljetek az Úrnak és adjatok neki hálát! Játsszatok hárfán Istenünknek,
8aki az eget felhővel borítja, és esőt juttat a földnek! A hegyeken füvet sarjaszt, és növényeket az emberek javára.
9Ellátja táplálékkal az állatokat, a rikácsoló hollófiakat.
10Nem a ló erejében telik öröme, nem leli tetszését a harcos izmaiban.
11Azok tetszenek az Úrnak, akik félik őt, akik bíznak jóságában és kegyelmében.
12Jeruzsálem, áldd az Urat, Sion, magasztald a te Istenedet!
13Kapuid zárait megerősítette, s megáldotta benned fiaidat.
14Határaidat békében elrendezte, s a búza javával táplált téged.
15Ítéletet küld a földre, szava gyorsan odaér.
16Havat ad, mintha gyapjú hullna, a deret úgy hinti, mint a hamut.
17A jégesőt úgy szórja, mint a morzsát, s faggyal dermeszti meg a vizeket.
18Szava elhangzik, és olvadni kezd, feltámad a szél, és folynak a vizek.
19Szavát kihirdette Jákobnak, igazságát és törvényét Izraelnek.
20Egyetlen néppel sem tett így, senki másnak nem hirdette ki törvényeit.

 

Jn 13,1-20

A lábmosás.

13 1Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. 2Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. 3Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. 4Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. 5Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. 6Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” 7Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” 8Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.” 9Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” – mondta Simon Péter. 10De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” 11Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” 12Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? 13Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. 14Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. 16Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. 17Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. 18Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: »Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem.« 19Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. 20Bizony, bizony, mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.”

 

IMG_20180102_132532.jpg

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑