Július 30. – 152. nap

 

2Kir 5-6

Naamán meggyógyítása.

5 1Naamán, Arám királya seregének a vezére, nagyra becsült, kedvelt embere volt urának, mert általa adott az Úr győzelmet Arámnak. De ez az ember leprás volt. 2Az arámiak egyszer kivonultak portyázni, s Izrael földjéről magukkal hurcoltak egy lányt. Ez Naamán felesége szolgálatába került. 3S így szólt asszonyához: „Ha uram a prófétához fordulna Szamáriában, biztosan megszabadítaná leprájától.” 4(Naamán) erre elment urához és előadta: „Így és így beszélt az Izrael földjéről való lány.” 5Arám királya azt válaszolta: „Menj el, s adok neked egy levelet Izrael királya számára!” El is ment, s vitt magával 10 ezüsttalentumot, 6000 (sékel) aranyat és 10 ünnepi köntöst. 6Aztán átadta Izrael királyának a levelet, amely így szólt: „Ezzel a levéllel egyszersmind szolgámat, Naamánt is elküldöm hozzád, szabadítsd meg leprájától!”

7Amikor Izrael királya elolvasta a levelet, megszaggatta ruháját és felkiáltott: „Hát Isten vagyok én, hogy halált vagy életet tudjak osztogatni? Miért küldte hát ide ezt az embert, hogy szabadítsam meg leprájától? Világosan láthatjátok, csak ürügyet keres, hogy belém köthessen.” 8Amikor Elizeus meghallotta, hogy a király megszaggatta ruháját, elküldött hozzá s ezt üzente neki: „Miért szaggattad meg ruhádat? Küldd el hozzám, aztán megtudja, hogy van próféta Izraelben.” 9Naamán tehát elment lovastul, kocsistul, és megállt Elizeus házának ajtaja előtt. 10Elizeus kiküldte hozzá egyik emberét, ezzel az üzenettel: „Menj, fürödj meg hétszer a Jordánban, és fölépül a tested, tiszta leszel!” 11Naamán megharagudott és azt mondta: „Nos, azt gondoltam, majd kijön, elém áll és segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének a nevét, aztán a beteg rész fölé tartja kezét, s így megszabadít a leprától. 12Hát nem különbek Damaszkusz folyói, az Abana és a Parpar Izrael minden vizénél? Miért ne fürödhetnék hát meg azokban, hogy megtisztuljak?” Azzal megfordult, és haragosan elment onnan.

13Szolgái azonban eléje léptek és a lelkére beszéltek: „Atyám, ha a próféta valami nehezet kívánt volna, nem tennéd-e meg azt is? Mennyivel inkább (meg kell tenned), hogy csak azt mondta neked: Fürödj meg és tiszta leszel.” 14Leszállt hát, és Elizeus utasítása szerint hétszer alámerült a Jordánban. A teste újra olyan tiszta lett, akár egy kisgyerek teste. 15Aztán visszatért Elizeushoz, egész kíséretével együtt. Amikor az kijött, odament, eléje állt és azt mondta: „Valóban, most már tudom, hogy nincs Isten az egész világon, csak Izraelben. Fogadj el ezért szolgádtól némi ajándékot!” 16De az így felelt: „Úgy igaz, ahogy az Úr él, akinek a szolgálatában állok: nem fogadok el semmit.” Hiába unszolta, hogy fogadja el, nem volt rá hajlandó. 17Naamán ezért így szólt: „Ha nem, akkor adjatok szolgádnak egy szekér földet, amennyit egy pár öszvér elhúz, mert szolgád ezentúl nem mutat be égő­ és véres áldozatot másnak, csak az Úrnak. 18Csak legyen az Úr elnéző szolgád iránt: ha uram Rimmon templomába megy, hogy ott imádkozzék, az én karomra támaszkodik, s én is leborulok Rimmon templomában, amikor ő leborul. E tekintetben legyen az Úr elnéző szolgád iránt!” 19(Elizeus) azt felelte neki: „Menj békével!” S Naamán elindult útjára, hazafelé.

20Elizeus szolgája, Gechaszi így gondolkodott magában: Lám, ez az én uram annyira kímélte az arámi Naamánt, hogy még csak azt sem fogadta el kezéből, amit magával hozott. Úgy igaz, ahogy az Úr él: utánaszaladok – biztosan kapok tőle valamit. 21Gechaszi ezzel utánaeredt Naamánnak. Amikor Naamán észrevette, hogy valaki utánaszalad, kihajolt a kocsiból és megkérdezte tőle: „Rendben van (minden)?” 22Azt felelte: „Igen! Uram küldött utánad, azt üzeni: Nézd, éppen most érkezett hozzám két fiatalember Efraim hegyéről, prófétatanítványok. Adj nekik, kérlek, egy ezüsttalentumot!” 23„Ha akarsz, végy akár kettőt!” – felelte Naamán és biztatta. Erre belekötött két talentumot két zsákba és odaadta két szolgájának, hogy vigyék előtte. 24Amikor az Ofelre értek, kivette a kezükből és elrejtette a házban, az embereket pedig visszaküldte; azok vissza is mentek. 25Amikor aztán bement és ura elé lépett, Elizeus megkérdezte tőle: „Honnan, Gechaszi?” – „Nem járt szolgád se itt, se ott” – felelte. 26De az így szólt hozzá: „Nem voltam-e ott lélekben, amikor valaki kihajolt hozzád kocsijából? Nos, kaptál pénzt, vehetsz rajta kertet, olajligetet és szőlőt, juhokat és barmokat, szolgákat és szolgálókat. 27De ellep Naamán leprája téged is, utódaidat is, örökre.” Gechaszi elment és fehér lett a leprától, mint a hó.

Az elveszett és megkerült fejsze.

6 1A prófétatanítványok így szóltak Elizeushoz: „Nézd, túl kicsi nekünk ez a hely, ahol előtted ülünk. 2Elmegyünk hát a Jordánhoz, és mindegyikünk hoz onnan egy-egy szálfát, aztán építünk ott a közelben egy házat magunknak.” „Jól van, menjetek!” – felelte. 3Egyikük azonban így szólt hozzá: „Légy olyan jó, tarts te is szolgáiddal!” Azt válaszolta: „Veletek megyek.” 4S el is ment velük. Odaértek a Jordánhoz és döntötték a fát. 5Történt, hogy amikor egyikük vágta a fát, a fejsze beleesett a vízbe. Siránkozva mondta: „Jaj, uram! Ráadásul kölcsönkértem.” 6Isten embere megkérdezte: „Hova esett?” Megmutatta neki a helyet. Erre kifaragott egy darab fát, utána dobta, és a fejsze feljött a víz színére. 7Akkor azt mondta: „Hozd ki magadnak!” Kinyújtotta hát a kezét és kivette.

4. AZ ARÁM HÁBORÚK

Elizeus egy egész arám csapatot elfog.

8Amikor Arám királya hadat indított Izrael ellen, megbeszélte embereivel: „Nyomuljatok előre az ellen a hely ellen.” 9Elizeus azonban elküldött Izrael királyához és azt üzente: „Légy résen ezen a helyen, mert az arámok ott jönnek lefelé.” 10Erre Izrael királya elküldött arra a helyre, amelyet Elizeus megjelölt, s amelyre felhívta a figyelmét, és résen volt, nem is csak egyszer vagy kétszer. 11Arám királyának emiatt nyugtalanná vált a szíve, hívatta szolgáit, s így szólt hozzájuk: „Meg tudjátok nekem mondani, ki árult el minket Izrael királyának?” 12Egyik szolgája így felelt: „Nem így történt, uram és királyom, hanem Elizeus, a próféta közölte Izrael királyával szavaidat, amelyeket hálószobádban ejtettél ki.” 13Erre megparancsolta: „Menjetek és kutassátok ki, hol van! Aztán elküldök érte és idehozatom.” Jelentették neki: „Dotánban van.” 14Lovakat, szekereket és egy erős csapatot küldött ezért oda. Éjszaka mentek és körülvették a várost.

15Amikor Elizeus másnap kora reggel fölkelt és kiment, ott táborozott egy lovakkal, szekerekkel fölszerelt sereg a város körül. Szolgája így szólt hozzá: „Jaj, uram, most mit csináljunk?” 16De ő azt válaszolta: „Ne félj! Mert azok, akik velünk vannak, többek, mint azok, akik velük vannak.” 17Aztán Elizeus így imádkozott: „Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” És az Úr megnyitotta a szolga szemét, úgyhogy nyomban észre is vette: Elizeus körül a hegy tele volt tüzes lovakkal és szekerekkel. 18Amikor kivonultak ellene, Elizeus az Úrhoz imádkozott: „Verd meg ezt a népet vaksággal!” S megverte őket vaksággal, Elizeus kérése szerint. 19Erre így szólt hozzájuk Elizeus: „Nem ez az út az, s nem ez az a város! Gyertek utánam, elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek.” S elvezette őket Szamáriába.

20Amikor Szamáriába értek, Elizeus így szólt: „Uram, nyisd meg ennek a népnek a szemét, hogy lásson!” S az Úr megnyitotta a szemüket, úgyhogy egyszeriben észrevették, hogy Szamáriában vannak. 21Amikor Izrael királya megpillantotta őket, megkérdezte Elizeustól: „Halomra öljem őket, atyám?” 22De ő azt felelte: „Nem! Nem szabad lekaszabolnod őket. Vagy lemészárolod azokat, akiket kardoddal vagy íjaddal foglyul ejtesz? Tégy eléjük ételt és italt, hogy egyenek és igyanak, aztán térjenek vissza urukhoz!” 23Nagy lakomát rendezett nekik, s miután ettek és ittak, elengedte őket. Visszatértek urukhoz. De attól kezdve soha többé nem hatoltak be Izrael földjére Arám portyásai.

Éhínség az ostromlott Szamáriában.

24Aztán történt, hogy Arám királya, Benhadad egész seregét összevonta, és kivonult, hogy ostrom alá fogja Szamáriát. 25Szamáriában nagy éhínség támadt. Igen, olyan sokáig ostromolták, hogy végül 80 (sékel) ezüstbe került egy szamárfej, egy negyed kab vadhagyma meg 5 (sékel) ezüstbe. 26Amikor egy alkalommal Izrael királya körbejárta a várfalakat, egy asszony odakiáltott neki: „Segíts, uram és királyom!” 27„Az Úr ne segítsen! – felelte. – Hát honnan vegyek neked segítséget, talán a szérűről vagy a sajtóból?” 28Aztán így folytatta a király: „Hát mi hiányzik neked?” Azt válaszolta: „Itt ez az asszony azt mondta nekem: Add ide a fiadat, megesszük ma. Aztán holnap megesszük az én fiamat. 29Így hát megfőztük a fiamat és megettük. Másnap szóltam neki: Add ide a fiadat, együk meg! De ő elrejtette a fiát.” 30Amikor a király meghallotta az asszony szavait, megszaggatta ruháját. S mivel a falon állt, a nép látta, hogy alul, a puszta testén vezeklőruhát viselt. 31S felkiáltott: „Ezt meg ezt tegye velem Isten, ha Safát fiának, Elizeusnak ma helyén marad még a feje!”

Elizeus megjövendöli a megpróbáltatás végét.

32Elizeus házában ült, s a vének is itt ültek nála. A király előreküldött egy embert. Mielőtt azonban a hírhozó odaért volna, Elizeus így szólt a vénekhez: „Tudjátok-e, hogy ez a gyilkos megparancsolta, hogy a fejemet vegyék? Ügyeljetek, s ha a hírhozó ideér, csukjátok be az ajtót, és rekesszétek ki az ajtóval. Nemde már hallatszik ura lépteinek zaja mögötte?” 33Még beszélt hozzájuk, amikor lám, már oda is ért a király, és azt mondta: „Lásd, mekkora bajt hozott ránk az Úr! Hát hogy bizakodjunk tovább az Úrban?”

 

Zsolt 146

A SEGÍTŐ ISTEN

146 1(Alleluja!) Dicsérd, lelkem, az Urat!
2Áldom az Urat, ameddig élek, dicsőítem Istent, ameddig vagyok.
3Ne építsetek a nagyokra, az emberre, aki nem tud segíteni!
4Az élet elhagyja, visszatér a porba, s odavan minden terve.
5Jó annak, akinek Jákob Istene a gyámola, aki az Úrba, Istenébe veti reményét,
6aki mindent alkotott: az eget és a földet, a tengert és minden élőlényét. Hűséges marad mindörökké,
7az elnyomottaknak igazságot szolgáltat, az éhezőknek kenyeret osztogat. Az Úr megszabadítja a foglyokat,
8az Úr megnyitja a vakok szemét, az Úr fölemeli a megalázottakat, az Úr szereti az igazakat,
9az Úr megőrzi az idegent, pártját fogja az özvegynek és árvának, de a gonosz ember útját zsákutcába viszi.
10Az Úr király mindörökké, a te Istened, Sion, minden nemzedéken át!

 

Jn 12,20-50

Jézus megjövendöli megdicsőülését.

20Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent, volt néhány görög is. 21Ezek Fülöphöz fordultak, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” 22Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp odamentek és elmondták Jézusnak. 23Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. 24Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. 25Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. 26Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. 27Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. 28Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” 29A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” 30Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. 31Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. 32Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” 33Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg. 34A nép azonban ellene vetette: „Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Messiás örökké megmarad. Hogy mondhatod hát, hogy az Emberfia fölmagasztaltatik? Ki az Emberfia?” 35Jézus így válaszolt: „Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy. 36Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és többé nem mutatkozott.

A zsidók hitetlensége.

37Jóllehet ennyi csodát tett a szemük láttára, mégsem hittek benne. 38Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Uram, ki hitt a szavunknak, és az Úr ereje ki előtt vált nyilvánvalóvá?” 39Nem tudtak hinni, amint Izajás ezt is megjövendölte: 40„Szemüket elvakította, szívüket megkeményítette, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket.” 41Ezt mondta Izajás, amikor látta dicsőségét és jövendölt róla. 42Mégis, még a tanács tagjai közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, nehogy kizárják őket a zsinagógából. 43Mert többre tartották az emberek megbecsülését, mint az Isten dicsőségét. 44Jézus azonban fennhangon hirdette: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, 45s aki lát, azt látja, aki küldött. 46Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. 47Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. 48Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon. 49Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. 50S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta.”

 

Milford Sound, NZ
Milford Sound, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑