Július 29 – 151. nap

 

2Kir 3-4

2. HÁBORÚ MOÁB ELLEN

Jorám uralmának első szakasza Izraelben (852–841).

3 1Acháb fia, Jorám, Júda királyának, Jehosafátnak 18. esztendejében lett Szamáriában Izrael királya, és tizenkét évig uralkodott. 2Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, de azért nem úgy, mint apja vagy mint anyja. Ő ugyanis lerombolta Baál oszlopait, amelyeket apja emelt. 3De Jerobeámnak, Nebat fiának bűneiben, amelyekbe az Izraelt is belevitte, kitartott, és nem szakított velük.

Izrael és Júda hadat visel Moáb ellen.

4Moáb királyának, Mesának nyájai voltak, és százezer juhot szolgáltatott be adó fejében Izrael királyának, meg százezer kosról való gyapjat. 5Mihelyt azonban Acháb meghalt, Moáb királya elfordult Izrael királyától. 6Jorám király ezért egy napon kivonult Szamáriából és számba vette egész Izraelt. 7Ugyanakkor elküldött Júda királyához, s ezt üzente: „Moáb királya elpártolt tőlem. Hadba vonulsz-e velem Moáb ellen?” Az azt válaszolta: „Hadba vonulok, ugyanúgy, mint te; népem is, mint a te néped, lovaim is, mint a te lovaid.” 8S még azt is megkérdezte: „Melyik úton vonuljunk fel ellene?” „Az Edom pusztáján vivő úton” – felelte. 9Izrael királya tehát kivonult Júda királyával és Edom királyával. Amikor azonban hétnapi járással egy kerülőutat tettek, nem volt víz a seregnek, s a nyomában haladó jószágnak sem. 10Akkor Izrael királya felkiáltott: „Jaj, az Úr kihívta ide ezt a három királyt, hogy a moábiták kezére adja őket!” 11Jehosafát azonban így szólt: „Nincs itt az Úrnak valamelyik prófétája, hogy megkérdezhetnénk általa az Urat?” Izrael királyának egyik embere azt válaszolta: „Itt van Elizeus, Safát fia, aki vizet öntött Illés kezére.” 12Jehosafát erre azt mondta: „Általa hallatja szavát az Úr.” Izrael királya, valamint Jehosafát és Edom királya elmentek tehát hozzá. 13Elizeus azonban azt mondta Izrael királyának: „Mi dolgom veled? Menj apád prófétáihoz és anyád prófétáihoz!” De Izrael királya azt felelte: „Nem úgy! Azért hívta ide az Úr ezt a három királyt, hogy Moáb kezére adja őket?” 14Elizeus így szólt: „Úgy igaz, ahogy a seregek Ura él, akinek a szolgálatában állok: ha nem volnék tekintettel Jehosafátra, Júda királyára, bizony még csak egy pillantásra se méltatnálak. 15De így kerítsetek nekem egy hárfást!” S történt, hogy amint a hárfás megpendítette a húrokat, az Úr keze megérintette, 16és így szólt: „Ezt mondja az Úr: Ássatok e patak völgyében árkot árok mellé. 17Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok majd szelet, s nem láttok esőt sem, mégis ennek a pataknak a völgye megtelik vízzel, úgyhogy ihattok, és csapataitok meg teherhordó állataitok is. 18De ez még nem elég az Úrnak; még Moábot is kezetekre adja, 19foglaljátok el összes megerősített városát, vágjátok ki gyümölcsfáit, tömjétek be vízforrásait, jó szántóföldjeire meg hányjatok követ.” 20S valóban, másnap abban az időben, amikor az ételáldozatot szokás bemutatni, lám, víz közelgett Edom felől, és az egész vidéket elárasztotta a víz. 21Amikor egész Moáb megtudta, hogy a királyok kivonultak, hogy harcba szálljanak velük, mind kiparancsolták, akik csak fegyverforgatásra alkalmasak voltak, s megszállták a határokat. 22Kora reggel azonban, amikor a nap felragyogott a víz fölött, odaát a vizet olyan pirosnak látták a moábiták, mint a vér. 23Ezért így szóltak: „Vér! Biztos, egymást támadták meg a királyok, és egyikük legyőzte a másikukat. Most aztán rajta, Moáb, zsákmányolni!” 24Mihelyt azonban Izrael táborához értek, Izrael elindult és rátámadt a moábitákra, úgyhogy azok megfutamodtak előlük. Utánuk eredtek és teljesen megsemmisítették Moábot. 25A városokat lerombolták, a jó szántóföldekre ki-ki követ szórt, úgyhogy teljesen ellepte. Minden vízforrást betömtek és minden gyümölcsfát kivágtak. Végül már csak Kir-Hareszet volt hátra. A parittyások körülvették és elkezdték ostromolni. 26Amikor Moáb királya látta, hogy nem tud nekik ellenállni, magához vett hétszáz karddal fölfegyverzett embert, hogy Arám királyához utat vágjon magának. 27De nem volt rá képes. Erre fogta elsőszülöttét, akinek királynak kellett volna lennie helyette, és a falon bemutatta égőáldozatul. De akkor iszonyú harag töltötte el Izraelt, úgyhogy elvonult, s visszatért földjére.

3. ELIZEUS EGYÉB CSODÁI

Az özvegy olaja.

4 1A prófétatanítványok asszonyai közül az egyik hangosan megszólította Elizeust, ezekkel a szavakkal: „Férjem, a te szolgád, meghalt. Tudod jól, hogy szolgád az Úr tisztelője volt, s most jön a hitelező, hogy elvigye a két fiamat rabszolgának.” 2Elizeus azt válaszolta: „Mit tegyek veled? Add ide, amid van házadban!” Az így felelt: „Nincs semmi egyebe szolgálódnak házában, csak egy korsója, s benne olaj.” 3Erre azt mondta neki: „Menj, kérj kölcsön minden szomszédodtól edényeket, mégpedig üres edényeket, de ne keveset! 4Aztán menj, zárd magadra és fiaidra az ajtót, és tölts (az olajból) mindegyik edénybe. Amelyik megtelik, azt állítsd félre.” 5Elment hát, magára és fiaira zárta az ajtót, aztán ezek adogatták neki (az edényeket), ő pedig töltögette őket. 6Amikor az edények megteltek, azt mondta az egyik fiának: „Nyújts ide még egy korsót!” De az azt felelte: „Nincs több edény.” Ezzel az olaj megszűnt folyni. 7Elment hát és jelentette Isten emberének. Az meghagyta: „Menj, add el az olajat és fizesd ki adósságodat! Abból, ami megmarad, fiaiddal együtt megélhetsz.”

A sunemi asszony és fia.

8Elizeus egy nap elindult és átment Sunembe. Ott lakott egy előkelő asszony, aki meghívta asztalához, s így ahányszor csak átment, mindig betért hozzá enni. 9Az (asszony) így szólt férjének: „Nézd, tudom, hogy Istennek szent embere az, aki mindig betér hozzánk. 10Rendezzünk hát be neki a tetőn egy kis szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt, széket meg mécsest, s ahányszor csak betér hozzánk, fölmehet majd ebbe a fönti szobába és lefekhet.” 11Történt, hogy egy nap megérkezett, betért a fönti szobába és lefeküdt. 12Aztán így szólt szolgájához, Gechaszihoz: „Hívd ide sunemi asszonyunkat!” Odahívta, s az oda is állt (Gechaszi) elé. 13Erre meghagyta: „Mondd meg neki: Te annyi gondot vállaltál miattunk. Mit tehetnénk érted? Lehetne talán egy szót szólni érdekedben a királynál vagy a sereg vezérénél?” Azt felelte: „Nemzetségem körében élek.” 14Tovább kérdezte hát: „Mégis, mit lehetne tenni érted?” Gechaszi így válaszolt: „Ó, nincs neki fia és a férje öreg.” 15Erre megparancsolta: „Hívd ide!” Odahívta, az be is lépett az ajtón. 16Akkor így szólt hozzá: „Egy esztendő elteltével ilyen idő tájt fiút dajkálsz.” Azt felelte: „Nem uram, ne ámítsd szolgálódat!” 17De az asszony áldott állapotba került, és az Elizeus által megnevezett időben fiút szült. 18Amikor a fiú már nagy volt, történt, hogy egy nap kiment apjához az aratók közé. 19Így panaszkodott apjának: „A fejem, a fejem!” Az meghagyta az egyik szolgának: „Vidd vissza anyjához!” 20Fogta hát és anyjához vitte. Délig ölében feküdt, aztán meghalt. 21Erre fölment, Isten embere ágyára fektette, rázárta az ajtót és kiment. 22Aztán hívatta férjét és kérte: „Küldj ide nekem egy szolgát és egy nőstényszamarat! Elmegyek Isten emberéhez, s hamarosan vissza is térek.” 23Az megkérdezte tőle: „Miért akarsz éppen ma elmenni hozzá, amikor se szombat nincs, se újhold napja?” „Engedj csak!” – felelte. 24Ezzel fölnyergelte a szamarat és megparancsolta a szolgának: „Hajts gyorsan, s ne hagyj fel az ügetéssel, míg nem szólok neked!” 25Így elment, s megérkezett Isten emberéhez a Kármel hegyére. Amikor Isten embere a távolból megpillantotta, így szólt szolgájához, Gechaszihoz: „De hisz ez a mi sunemi asszonyunk! 26Rajta, fuss eléje és kérdezd meg tőle: Jól vagy? Jól van a férjed? Jól van a fiú?” 27„Igen” – felelte. De mihelyt odaért Isten emberéhez a hegyre, átkarolta lábát. Gechaszi odalépett, hogy ellökje onnan. Az Isten embere azonban azt mondta: „Hagyd csak! Szomorú a lelke, s az Úr elrejtette előlem, nem tárta fel előttem.” 28Akkor (az asszony) így szólt: „Hát kértem én fiút uramtól? Nem azt mondtam inkább: Ne ébressz bennem csalóka reményeket?” 29Erre így szólt Gechaszihoz: „Övezd fel derekadat, vedd kezedbe botomat, és menj el! Ha találkozol valakivel, ne köszöntsd, s ha valaki köszönt, ne viszonozd. Aztán tedd botomat a fiú arcára.” 30A fiú anyja azonban így szólt: „Úgy igaz, ahogy az Úr él és úgy igaz, amint te élsz: nem tágítok!” Erre elindult és követte. 31Gechaszi azonban előrement és a fiú arcára tette a botot. De semmi nesz, semmi jele az életnek. Visszafordult hát, eléje ment és jelentette: „Nem ébredt fel a fiú!” 32Amikor Elizeus belépett a házba, a fiú ott feküdt holtan az ágyán. 33Bement, magára zárta az ajtót és az Úrhoz könyörgött. 34Aztán fölment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett. 35Akkor fölállt és le-föl járkált a szobában, majd újra fölment és hétszer ráborult. Végül tüsszentett a fiú és kinyitotta a szemét. 36Erre szólt Gechaszinak. Azt mondta neki: „Hívd ide sunemi asszonyunkat!” Az szólt neki, és (az asszony) be is ment hozzá. 37Akkor azt mondta neki: „Vedd a fiadat!” Az eléje lépett, a lábához borult, s földig hajolt előtte. Aztán vette a fiát és kiment.

A mérgezett étel.

38Elizeus visszatért Gilgalba. Éppen éhínség uralkodott az országban. Amikor a prófétatanítványok egyszer ott ültek előtte, szólt szolgájának: „Tégy fel egy nagy fazekat és főzz valami ételt a prófétatanítványoknak!” 39Egyikük erre kiment a mezőre valami zöldségfélét szedni. Talált is egy vadindát és teleszedte róla vadtökkel a köntösét. Amikor hazatért, darabokra vágta és beletette a fazékba, bár nem ismerték. 40Hanem amikor kimerték az embereknek az ételt, hogy egyenek, s csakugyan ettek is az ételből, felkiáltottak: „Halál rejlik a fazékban, Isten embere!” S nem tudtak többet enni belőle. 41Erre megparancsolta: „Hozzatok lisztet!” Beletette a fazékba és így szólt: „Szedjetek az embereknek, hadd egyenek!” S nem volt többé semmi ártalmas a fazékban.

A kenyérszaporítás.

42Baál-Salisából jött egy ember és új kenyeret hozott az Isten emberének, húsz árpakenyeret meg darát a zsákjában. Erre megparancsolta: „Adjatok enni az embereknek!” 43Szolgája ellene vetette: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” De ő azt felelte: „Adj csak az embereknek enni!” 44Mert ezt mondja az Úr: „Esztek és még marad is.” Erre eléjük tette, ettek, s még maradt is, ahogy az Úr mondta.

 

Zsolt 145

ISTEN URALMA

145 1(Dicsőítő ének – Dávidtól.) Dicsőítelek téged, Istenem, Királyom, nevedet mindörökké áldom!
2Mindennap dicsérlek téged, nevedet örökké magasztalom.
3Nagy az Úr és dicséretre méltó, nagysága mérhetetlen.
4Nemzedék nemzedéknek hirdeti művedet, hatalmas tetteidet elbeszélik.
5Dicsőséged fönség és fényesség, és én csodatetteidről énekelek.
6Ők félelmes tetteid erejét beszélik, én meg nagyságodat hirdetem.
7Megemlékeznek végtelen jóságodról, és ujjonganak igazságosságodon.
8Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.
9Az Úr jóságos mindenkihez, telve irgalommal minden iránt, amit alkotott.
10Dicsérjen téged, Uram, minden alkotásod, és híveid dicsőítsenek!
11Beszéljenek országod fényéről, és énekeljenek mindenhatóságodról,
12hirdessék az emberek hatalmas tetteidet és királyságodnak ragyogó fönségét!
13Királyságod örök királyság, uralmad tart minden nemzedéken át. Az Úr hűséges minden szavában, és jóságos minden művében.
14Az Úr fenntartja a botladozót, és fölemeli, akit megaláztak.
15Minden szem terád vár, te adsz nekik ételt a kellő időben;
16megnyitod a kezed, és minden élőt betöltesz javaiddal.
17Igazságos az Úr minden útján, és jóságos minden művében.
18Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.
19Akik félik, azoknak teljesíti kívánságát, meghallgatja kérésüket és megmenti őket.
20Megőriz az Úr mindenkit, aki szereti, de a gonoszokat megsemmisíti.
21Szám hirdeti az Úr dicséretét. Minden test áldja szent nevét mindörökkön örökké!

 

Jn 12,1-19

A betániai vacsora.

12 1Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. 2Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. 3Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. 4Az egyik tanítvány, az iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: 5„Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” 6De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. 7Jézus így szólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. 8Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.” 9Amikor megtudták, hogy ott tartózkodik, a zsidók közül sokan elmentek, nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. 10Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, 11mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban.

Bevonulás Jeruzsálembe.

12Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. 13Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!” 14Jézus talált ott egy szamárcsikót s felült rá, ahogy az Írás mondja: 15„Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján.” 16Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla. 17S a nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette. 18Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte. 19A farizeusok ellenben szemére vetették egymásnak: „Lám, nem mentetek semmire. Nézzétek, az egész világ követi.”

 

Christchurch, NZ
sdr

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑