Július 28. – 150. nap

 

2Kir 1-2

A Királyok második könyve

1 1Acháb halála után Moáb elszakadt Izraeltől. 2Achaszja pedig Szamáriában a rácson át leesett a tetőről, és betegen feküdt. Ezért követeket küldött ezzel a megbízatással: „Menjetek, kérdezzétek meg Baál-Zebubot, Ekron istenét, vajon felépülök-e bajomból?” 3Az Úr angyala azonban így szólt a tisbei Illéshez: „Indulj, menj eléje Szamária királya követeinek és kérdezd meg tőlük: Hát nincs Isten Izraelben, hogy Baál-Zebubot, Ekron istenét mentek megkérdezni? 4Ezért ezt mondja az Úr: Többé nem kelsz föl fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtél, meg kell halnod.” Ezzel Illés továbbment. 5Amikor a követek visszatértek, (Achaszja) megkérdezte: „Miért jöttetek vissza?” 6Ezt válaszolták: „Szembejött velünk egy ember és ezt mondta: Menjetek vissza a királyhoz, aki küldött benneteket, és jelentsétek neki: ezt mondja az Úr: Hát nincs Isten Izraelben, hogy Baál-Zebubot, Ekron istenét küldesz megkérdezni? Ezért nem kelsz föl többé fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtél, meg kell halnod.” 7Megkérdezte tőlük: „Milyen volt az az ember, aki szembejött veletek és ezeket a szavakat intézte hozzátok?” 8„Szőrruha volt rajta, a derekán pedig bőröv” – felelték. Erre megjegyezte: „Illés volt, a tisbei.” 9Azután elküldött hozzá egy ötven (férfi) fölé rendelt embert az ötvennel együtt. Az éppen akkor ért oda, amikor egy hegy csúcsán ült, s így szólította meg: „Isten embere, a király parancsolja, gyere le!” 10Illés azt felelte az ötven (férfi) fölé rendelt embernek: „Jól van, ha Isten embere vagyok, szálljon alá tűz az égből és pusztítson el ötven (embereddel) együtt.” Erre tűz csapott le az égből és elpusztította az ötvennel együtt. 11A király most egy másik ötven (férfi) fölé rendelt emberét küldte el hozzá az ötvennel együtt. Az elment és azt mondta neki: „Isten embere, azt parancsolta a király, gyere le!” 12Illés azonban így válaszolt: „Ha Isten embere vagyok, szálljon alá tűz az égből, és pusztítson el az ötven (embereddel) együtt.” Erre Isten tüze lecsapott az égből és elpusztította az ötvennel együtt. 13Ezután még egy harmadik ötven (férfi) fölé rendelt embert is küldött. Hanem amikor a harmadik ötven (férfi) fölé rendelt ember fölment, leborult Illés előtt és így szólt: „Isten embere, kíméld meg életemet és ennek az ötvennek az életét, ha számít valamit a szemedben. 14Mert tűz szállt alá az égből, és elpusztította az első két ötven (férfi) fölé rendelt embert. Hadd számítson hát az életem valamit a szemedben!” 15Az Úr angyala azt mondja Illésnek: „Menj le vele, ne félj tőle.” Erre fölállt, bement vele a királyhoz, 16s azt mondta neki: „Ezt üzeni az Úr: Mivel követeket küldtél, hogy megkérdezd Baál-Zebubot, Ekron istenét, azért nem kelsz föl többé fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtél; biztos, hogy meghalsz.” 17Meg is halt az Úr szava szerint, amelyet az Úr Illés által hallatott és testvére, Jorám lett helyette a király, Júda királyának, Jehosafát fiának, Jorámnak a 2. esztendejében, mert neki nem volt fia. 18Achaszja történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében.

VI. ELIZEUS MŰKÖDÉSE

1. AZ ELSŐ IDŐSZAK

Illés utóda, Elizeus.

2 1Amikor az Úr azt akarta, hogy Illést a forgószél fölvigye az égbe, az történt, hogy Illés és Elizeus éppen elmentek Gilgalból. 2Illés így szólt Elizeushoz: „Maradj itt, mert engem az Úr Bételbe küld.” Elizeus azonban ezt felelte: „Úgy igaz, ahogy az Úr él, s úgy igaz, amint te élsz: nem hagylak el!” Így hát elmentek Bételbe. 3A Bételben lakó prófétatanítványok odamentek Elizeushoz és megkérdezték: „Tudod, hogy ma az Úr elragadja uradat a fejed fölött?” „Tudom én is, csak hallgassatok” – felelte. 4Illés meg így szólt hozzá: „Elizeus, maradj itt, mert engem Jerikóba küld az Úr.” De az ezt mondta neki: „Úgy igaz, ahogy az Úr él, s úgy igaz, amint te élsz: nem hagylak el!” Így hát elmentek Jerikóba. 5A Jerikóban élő prófétatanítványok Elizeushoz fordultak és azt mondták neki: „Tudod, hogy ma az Úr elragadja a fejed fölött uradat?” „Tudom én is, csak hallgassatok!” – válaszolta. 6Illés pedig így szólt hozzá: „Maradj itt, mert engem az Úr a Jordán mellé küld.” De ő azt mondta: „Úgy igaz, amint az Úr él, és úgy igaz, ahogy te élsz: nem hagylak el.” Így mind a ketten elmentek. 7A prófétatanítványok közül is elment ötven, s egy bizonyos távolságra maradtak tőlük, míg ők ketten a Jordán mellett álltak meg. 8Illés fogta a köntösét, összegöngyölte és ráütött vele a vízre. Erre az kettévált, az egyik és a másik irányban, úgyhogy mindketten szárazon átmentek rajta. 9Amikor átértek, Illés azt mondta Elizeusnak: „Kérj valamit, mit tegyek még meg neked, mielőtt elválok tőled!” Elizeus így felelt: „Hát akkor szálljon kétannyi rész rám a lelkedből!” 10Azt mondta neki: „Olyat kértél, amit nehéz teljesíteni. Ha majd látod, mint ragadtatom el, osztályrészül jut neked, de ha (nem), akkor nem kapod meg.” 11S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe.

12Amikor Elizeus ezt látta, fölkiáltott: „Atyám, atyám, Izrael szekere és fogata!” S többé nem látta. Akkor fogta ruháját és kettérepesztette. 13Majd fölemelte Illés köntösét, amely leesett róla, visszafordult és újra megállt a Jordán partján. 14Aztán fogta Illés köntösét, ráütött (vele) a vízre és azt mondta: „Hol az Úr, Illés Istene?” Mihelyt a vízre ütött, az szétvált az egyik és a másik irányban, s Elizeus átment. 15Amikor a prófétatanítványok odaátról látták, felkiáltottak: „Illés lelke leszállt Elizeusra!” S eléje mentek, a földre borultak előtte, 16és így szóltak hozzá: „Nézd, van itt szolgáid között ötven férfi, csupa erős ember. Ők majd elmennek és megkeresik uradat. Hátha az Úr lelke ragadta el, és valamelyik hegyre vagy valamelyik völgybe vitte.” „Ne küldjétek el (őket)!” – felelte. 17De addig-addig unszolták, míg azt mondta: „Küldjétek hát el (őket)!” Elküldtek tehát ötven férfit. Ezek három napig keresték, de nem találták. 18Amikor visszatértek hozzá – épp Jerikóban volt –, azt mondta nekik: „Nem megmondtam, hogy ne menjetek utána?”

Elizeus két csodatette.

19A város lakói így szóltak Elizeushoz: „Nézd, jó ugyan a városban lakni, mint magad is látod, urunk, de hát a víz rossz, s emiatt koraszülöttek vannak a vidéken.” 20„Hozzatok ide nekem egy új csöbröt és tegyetek bele sót” – felelte. Vittek neki. 21Akkor kiment a forráshoz, beleszórta a sót, és így szólt: „Ezt mondja az Úr: Egészségessé teszem ezt a vizet, ezentúl ne fakadjon belőle sem halál, sem koraszülés!” 22S a víz azóta egészséges mind a mai napig, Elizeus szava szerint. 23Onnan fölment Bételbe. Amint fölfelé haladt az úton, fiúk jöttek a városból. Kicsúfolták, így kiabáltak: „Gyere fel, kopasz! Gyere fel, kopasz!” 24De ő megfordult, rájuk nézett és az Úr nevében megátkozta őket. Erre kijött az erdőből két nősténymedve és negyvenkettőt széttépett a fiúk közül. 25Ő maga pedig elment onnét Kármel hegyére, majd visszatért Szamáriába.

 

Zsolt 144

IMA A GYŐZELEMÉRT

144 1(Dávidtól.) Áldott legyen az Úr, az én sziklám! Ő tanította a kezemet harcra, az ujjaimat viadalra.
2Te vagy nekem az irgalom, a vár, az erős bástya, a szabadító, te vagy a pajzsom és a menedékem. Te tetted alattvalómmá a népeket.
3Uram, mi az ember, hogy felkarolod, az emberfia, hogy megemlékezel róla?
4Olyan az ember, mint a szellő, a fuvallat. Mint az árnyék, úgy fogynak napjai.
5Hajlítsd meg egedet, Uram, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6Szórd ki villámaidat, s verd szét az ellenséget, küldd el nyilaidat, és zavard szét őket.
7Nyújtsd ki kezed a magasból, szabadíts ki a hatalmas vizekből, s az idegenek hatalmától ments meg!
8Szájuk hazugságot beszél, s jobbjuk hamisan esküszik.
9Új éneket énekelek neked, Istenem, tízhúrú hárfán játszom színed előtt.
10Te, aki győzelmet adsz a királyoknak, és aki szolgádat, Dávidot megmentetted:
11ments meg engem is a végzetes kardtól, szabadíts meg az idegenek hatalmától! Szájuk hazugságot beszél, s jobbjuk hamisan esküszik.
12Fiaink legyenek, mint az ültetvény, amely fiatalon nagyra nő. Leányaink, mint szegletoszlopok, amiket palotákhoz faragtak.
13Csűreink teljenek meg gazdagon, mindenféle gyümölcs bőven legyen bennük! Juhaink szaporodjanak ezerszeresen, s tízezerszeresen legelőinkön!
14Barmaink is sokasodjanak, pusztulás és vetélés nélkül. Utcáinkon ne hallatsszék jajszó!
15Jó a népnek, amelynek ez az osztályrésze. Jó a népnek, amelynek az Úr az Istene.

 

Jn 11,31-57

31Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni. 32Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” 33Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. 34„Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” 35Jézus könnyekre fakadt. 36Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” 37Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?” 38Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. 39„Hengerítsétek el a követ!” – szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” 40Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” 41Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” 43E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” 44S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” 45A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne. 46Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. 47Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. 48Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.” 49Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! 50Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” 51De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, 52s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. 53Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. 54Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival.

VII. AZ UTOLSÓ HÚSVÉT

A közelgő húsvét.

55Közel volt a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan fölmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. 56Keresték Jézust a templomban, és tanakodtak egymás közt: „Mit gondoltok, eljön az ünnepre?” 57A főpapok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak, hogy ha valaki tudomást szerez hollétéről, jelentse, hogy így elfoghassák.

 

Sumner Beach, Christchurch, NZ
Sumner Beach, Christchurch, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑