Július 27. – 149. nap

 

1Kir 21-22

4. NABOT SZŐLEJE

Nabot vonakodása.

21 1Ezek után az események után történt: Nabotnak, a jiszreelitának volt egy szőlőskertje Achábnak, Szamária királyának a palotája mellett. 2Acháb beszélt Nabottal. Így szólt hozzá: „Engedd át nekem a szőlőskertedet, hogy veteményeskertül szolgáljon nekem; egész közel fekszik házamhoz. Adok érte egy jobb szőlőskertet, vagy ha úgy tetszik jobban, kifizetem az árát pénzben.” 3Nabot azonban azt válaszolta Achábnak: „Az Úr óvjon attól, hogy atyáim örökségét átengedjem neked!”

Acháb és Izebel.

4Acháb hazament. Kedvetlen volt és haragos a válasz miatt, amit Nabot, a jiszreelita adott neki, amikor azt mondta: „Nem engedem át neked atyáim örökségét!” Leheveredett, befordult, és nem evett semmit. 5Odament hozzá a felesége, Izebel és megkérdezte: „Mi van veled, hogy olyan kedvetlen vagy és nem eszel semmit?” 6„Megbeszélésem volt a jiszreeli Nabottal – felelte. Azt mondtam neki: Engedd át nekem szőlőskertedet arany ellenében, vagy ha úgy tetszik jobban, adok neked érte egy (másik) szőlőskertet. De az kijelentette: Nem engedem át neked atyáim örökségét!” 7Felesége, Izebel erre azt mondta neki: „Hát nem vagy Izrael királya? Kelj föl, egyél és légy jókedvű. Majd én megkerítem a jiszreeli Nabot szőlejét.”

Nabot meggyilkolása.

8Aztán leveleket írt, lepecsételte az ő pecsétjével és elküldte őket a Nabottal együtt lakó véneknek és előkelőknek. 9Ezt írta a levelekben: „Hirdessetek böjtöt és Nabotot ültessétek az asztalfőre, az emberek közé. 10Aztán vele szemben két semmirekellő ember kapjon helyet, akik tanúskodnak majd ellene és kijelentik: Káromoltad Istent és a királyt. Aztán vezessétek ki és kövezzétek agyon!” 11S városának lakói, a vének és előkelők, akik együtt laktak vele a városban, úgy tettek, amint Izebel parancsolta, ahogy a nekik küldött levelekben írva volt. 12Böjtöt hirdettek, és Nabotot az asztalfőre ültették az emberek közé. 13Aztán előkerült két ember, semmirekellő ember, s leült vele szemben. Tanúságot tettek és kijelentették: „Nabot káromolta Istent és a királyt.” Erre kivezették a város elé és agyonkövezték. 14Majd jelentették Izebelnek: „Nabotot megköveztük, halott.” 15Mihelyt Izebel meghallotta, hogy Nabotot agyonkövezték, azt mondta Izebel Achábnak: „Nos, vedd birtokba Nabot szőlejét, amelyet nem akart neked pénzért átengedni. Mert Nabot nem él többé, halott.” 16Amikor Acháb meghallotta, hogy Nabot halott, fogta magát Acháb, elment a jiszreelita Nabot szőlejébe és birtokba vette.

Illés Isten büntetését helyezi kilátásba.

17Az Úr hallatta szavát és azt mondta a tisbei Illésnek: 18„Indulj, menj el Achábhoz, Izrael királyához, aki Szamáriában székel; épp Nabot szőlejében van, lement, hogy birtokba vegye. 19És mondd meg neki: Így szól az Úr: Gyilkoltál és most még az örökséget is eltulajdonítod? Ezért azt mondja az Úr: Ott fogják a kutyák a te véredet is felnyalni, ahol Nabot vérét felnyalták a kutyák!” 20Acháb azt mondta: „Hát rám találtál, ellenségem?” „Rád találtam” – felelte. „Mert arra adtad magad, hogy azt tedd, ami gonosznak számít az Úr szemében. 21Lásd, romlást hozok rád, elsöpörlek, kiirtom Acháb (házából) mind aki férfi, a szolgát is, a szabadot is Izraelben. 22Úgy bánok házaddal, mint Nebat fiának, Jerobeámnak a házával bántam; vagy Achija fiának, Básának a házával, haragomban, amit fölkeltettél bennem, s mert bűnbe vitted Izraelt. 23[Izebelre pedig ezt mondja az Úr: A kutyák falják fel Izebelt Jiszreel mezején.] 24Aki Acháb (házából) a városban hal meg, felfalják a kutyák, s aki a határban hal meg, az ég madarainak lesz a martaléka.” 25Valóban, nem volt ember, aki arra vetemedett volna, hogy azt tegye, ami gonosznak számít az Úr szemében, csak Acháb, mivel felesége, Izebel tévútra vitte. 26Egészen gyalázatos dolgot művelt, amikor a bálványokhoz szegődött, ahogy az amoriták tették, akiket az Úr elűzött Izrael elől.

Acháb megbánja bűnét.

27Amikor Acháb meghallotta ezeket a szavakat, megszaggatta ruháját, vezeklőruhát öltött mezítelen testére és böjtölt. Aludni is vezeklőruhában tért és kedvetlenül járt-kelt. 28Az Úr ezért így szólt a tisbei Illéshez: 29„Látod, hogy megalázkodott előttem Acháb? Mivel megalázkodott előttem, nem hagyom, hogy életében rátörjön a baj házára, majd csak fia idejében sújtom házát romlással.”

5. ÚJABB ARÁM HÁBORÚ

Acháb hadat vezet Ramot ellen.

22 1Három évig nyugalom volt, nem dúlt háború Arám és Izrael között. 2A harmadik esztendőben azonban Júda királya, Jehosafát elment látogatóba Izrael királyához. 3Akkor Izrael királya így szólt szolgáihoz: „Tudjátok jól, hogy Gileádban Ramot hozzánk tartozik, s mi ülünk tétlenül, ahelyett, hogy kiragadnánk Arám kezéből.” 4Majd Jehosafáthoz fordult: „Hadba vonulsz velem a gileádi Ramot ellen?” Jehosafát azt felelte Izrael királyának: „Ott leszek, éppen úgy, mint te, népem, mint a te néped, lovaim, mint a te lovaid.”

Az álpróféták győzelmet jövendölnek.

5Aztán ezt mondta Jehosafát Izrael királyának: „Kérj előbb útmutatást az Úrtól!” 6Izrael királya összehívta hát a prófétákat, mintegy négyszáz embert, és így szólt hozzájuk: „Hadba vonuljak a gileádi Ramot ellen, vagy mondjak le róla?” Ezt a választ adták: „Vonulj fel, az Úr a király kezébe adja!” 7Jehosafát azonban így szólt: „Nincs itt véletlenül az Úrnak valamelyik prófétája, hogy megkérdezhetnénk?” 8„Van itt egy – válaszolta Izrael királya Jehosafátnak –, aki által megkérdezhetnénk az Urat, bár a magam részéről nem kedvelem, mert sose jövendöl nekem jót, mindig csak rosszat: Jimla fia, Michajehu.” Jehosafát azonban megjegyezte: „Ne beszéljen így a király!” 9Izrael királya erre hívatta egyik udvari emberét és azt mondta neki: „Hozd ide gyorsan Jimla fiát, Michajehut!” 10Míg Izrael királya és Júda királya teljes díszben a trónjukon ültek, Szamária kapuja előtt a szabadban, s próféták előttük, mind prófétai elragadtatásban. 11Kenaana fia, Cidkija vasszarvakat csinált magának és felkiáltott. „Ezt mondja az Úr: Ilyenekkel győzöd le Arámot a teljes pusztulásig!” 12S a többi próféta is hasonlóképpen jövendölt: „Vonulj hadba a gileádi Ramot ellen, győzöl, az Úr a király kezébe adja!”

Michajehu vereséget jövendöl.

13A küldönc, aki elment Michajehuért, azt mondta neki: „Lásd, a próféták szavai egybehangzóan kedvezők a király számára. Ezért a te szavad is legyen egy az ő szavukkal: Jövendölj jót!” 14Michajehu azonban azt felelte: „Amint igaz, hogy az Úr él: azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem.” 15Amikor a király elé ért, a király így szólt hozzá: „Michajehu, hadba vonuljunk a gileádi Ramot ellen, vagy mondjunk le róla?” Azt válaszolta: „Vonulj! Győzelmet aratsz, az Úr a király kezébe adja!” 16A király azonban megkérdezte: „Hányszor eskesselek meg, hogy csak az igazat mondod az Úr nevében?” 17Erre megszólalt: „Látom egész Izraelt, szétszórva a hegyen, mint a pásztor nélkül maradt nyájat. S az Úr ezt mondja: Nincs gazdájuk, térjen hát vissza ki-ki békében házába!” 18Izrael királya Jehosafáthoz fordult: „Hát nem megmondtam, hogy sose jövendöl nekem jót, hanem mindig csak rosszat?” 19De az folytatta: „Halld hát az Úr szavát: Láttam az Urat, a trónján ült, az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és a balján. 20S azt mondta az Úr: Ki veszi rá Achábot, hogy hadba vonuljon és Ramotnál, Gileádban elessen? Az egyik ezt mondta, a másik azt mondta, 21míg végül az Úr elé állt a lélek és így szólt: Én veszem rá. S az Úr megkérdezte: Milyen úton-módon? Hogyan? 22Elmegyek – felelte –, és a hazugság lelke leszek a prófétái ajkán! Erre azt mondta neki: Vedd hát rá, hiszen képes vagy rá! Csak menj, és tedd meg! 23S lám, az Úr valóban a hazugság lelkét adta ezeknek a te prófétáidnak az ajkukra, mert az Úr a vesztedet határozta el.” 24Erre Kenaana fia, Cidkija odalépett, arcul ütötte Michajehut és így szólt: „Hogyan? Elhagyott volna az Úr lelke, hogy tehozzád szóljon?” 25Michajehu azt felelte: „Magad tudod meg azon a napon, amikor majd helységből helységbe futsz, hogy elrejtőzz.” 26Izrael királya erre megparancsolta: „Fogjátok el Michajehut, vigyétek a város parancsnokához, Amonhoz és Joáshoz, a király fiához, 27aztán jelentsétek: Ezt parancsolja a király: Vessétek ezt az embert börtönbe, s csak kenyéren és vízen tartsátok, míg szerencsésen haza nem térek!” 28Michajehu azonban így szólt: „Ha szerencsésen hazatérsz, akkor nem az Úr szólt általam.”

Acháb halála Ramotnál.

29Izrael királya és Júda királya, Jehosafát így hadba vonult a gileádi Ramot ellen. 30Izrael királya azonban így szólt Jehosafáthoz: „Álruhába öltözöm, (úgy) indulok harcba, de te tartsd meg a magad öltözékét.” Izrael királya tehát álruhát öltött és harcba szállt. 31Arám királya megparancsolta harci szekerei parancsnokainak: „Ne támadjatok senkire, se kicsire, se nagyra, csak Izrael királyára!” 32Amikor a harci szekerek parancsnokai meglátták Jehosafátot, azt gondolták: ez senki más, mint Izrael királya, azért rátámadtak. Jehosafát kiáltozott. 33Erre a harci szekerek parancsnokai észrevették, hogy nem Izrael királya, és odébb álltak. 34De egy ember vaktában kifeszítette íját, s eltalálta Izrael királyát a mellvért és az öv között. Erre megparancsolta a szekere hajtójának: „Fordulj meg és vigyél ki az ütközetből, mert megsebesültem!” 35A harc azonban egyre hevesebbé vált azon a napon, a király kénytelen volt a szekéren állva maradni, szemben az arámokkal. Estére meghalt. Sebéből a vér a kocsi aljára folyt. 36Naplementekor kiáltás hallatszott a táborban: „Vissza! Ki-ki a maga városába, ki-ki a maga földjére! 37A király halott!” Szamáriába mentek és Szamáriában temették el a királyt. 38Amikor Szamária tavában lemosták a kocsit, a kutyák nyalták fel a vérét és parázna nők mosakodtak benne, az Úr szava szerint.

6. ACHÁB HALÁLA UTÁN

Acháb uralmának vége.

39Acháb történetének többi részét, amit csak végbevitt, az elefántcsont palotát, amelyet épített, s a városokat, amelyeket megerősített, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében. 40Acháb megtért atyáihoz, és fia, Achaszja lett helyette a király.

Jehosafát uralma Júdában (870–848).

41Aza fia, Jehosafát Izrael királyának, Achábnak 4. esztendejében lett király Júdában. 42Jehosafát harmincöt éves volt, amikor király lett, és huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának Azuba volt a neve, Silchi lánya volt. 43Egész életében atyjának, Azának útján járt, nem tért le róla, azt tette, ami kedves volt az Úr szemében. 44De a magaslati helyeket nem rombolták le. A nép továbbra is áldozott és tömjénezett a magaslati helyeken. 45Jehosafát békében élt Izrael királyával. 46Jehosafát történetének többi részét, kivívott győzelmeit, háborúit, amelyeket viselt, mind följegyezték Júda királyainak könyvében. 47A kéjelgők maradékait is kiirtotta az országból, akik apja idejéből még megmaradtak. 48Edomban nem volt király, 49és Jehosafát király épített egy tarsisi hajót, hogy aranyért menjenek Ofirba. De nem értek oda, mert a hajó Ecjon-Geberben hajótörést szenvedett. 50Akkor Acháb fia, Achaszja azt mondta Jehosafátnak: „Embereim elmennek a te embereiddel.” De Jehosafát nem akarta. 51Megtért atyáihoz, és Dávid városában temették el, atyái mellé. A fia, Jorám lett helyette a király.

Achaszja uralma Izraelben (853–852).

52Acháb fia, Achaszja Júda királyának, Jehosafátnak 17. esztendejében lett király Izrael fölött, Szamáriában; két évig uralkodott Izraelben. 53Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, apja útján meg anyja útján járt, és Nebat fiának, Jerobeámnak az útján, aki bűnbe vitte Izraelt. 54Baálnak szolgált, őt imádta; így ingerelte az Urat, amint apja tette.

 

Zsolt 143

ALÁZATOS KÉRÉS

143 1(Dávid zsoltára.) Halld meg, Uram, imámat, te, aki hűséges vagy, halld meg kérésemet! Hallgass meg igazságod szerint!
2Ne menj ítéletre szolgáddal: az élők közül senki sem igaz színed előtt.
3Az ellenség üldözi lelkemet, a földre tiporja életemet. A sötétbe taszít, mint aki már meghalt.
4A lélek eleped bennem, a szív szinte megdermed bensőmben.
5Régmúlt napokra gondolok, elmélkedem összes tettedről, átgondolom, amit kezed művelt.
6Kitárom feléd a kezem, lelkem utánad szomjazik, mint a kiaszott föld.
7Siess, Uram, hallgass meg, nézd, eleped a lelkem! Ne fordítsd el tőlem arcodat, mert olyan leszek, mint akik a sírba szállnak.
8Reggelente hadd érezzem jóságodat, hiszen bízom benned. Mutasd meg, melyik úton járjak, hozzád emelem a lelkem.
9Ments meg ellenségeimtől, Uram, hozzád menekültem.
10Taníts meg, miként teljesítsem akaratod, hisz te vagy az én Istenem. A te jó lelked vezessen a sima úton,
11nevedért teremts belém életet, Uram, s jóságodban vezess ki a gyötrelemből!
12Irgalmadban semmisítsd meg ellenségemet, tedd ártalmatlanná, akik szorongatják a lelkem, mert, nézd, én a szolgád vagyok.

 

Jn 11,1-30

Lázár feltámasztása.

11 1Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. 2Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. 3A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.” 4Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” 5Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. 6Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, 7s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” 8„Mester – felelték a tanítványok –, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?” 9Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. 10Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” 11Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.” 12„Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – felelték a tanítványok. 13Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. 14Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt. 15Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” 16Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” 17Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. 18Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. 19Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. 20Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. 21„Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. 22De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” 23Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” 24„Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” 25Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. 26Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” 27„Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” 28E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.” 29Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. 30Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele.

 

Littletown, NZ
Littletown, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑