Július 25. – 147. nap

 

1Kir 17-18

V. ILLÉS MŰKÖDÉSE

1. A NAGY SZÁRAZSÁG

A csapás bejelentése.

17 1A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: „Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra.”

A Kerit-pataknál.

2Azt mondta neki az Úr: 3„Menj el innen, vedd utadat kelet felé és rejtőzz el a Kerit-pataknál, amely a Jordántól keletre folyik. 4Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad.” 5Tehát elment, és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment, és a Kerit-pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik. 6S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott.

A liszt és olaj csodája.

7Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. 8Akkor az Úr így szólt hozzá: 9„Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” 10Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” 11Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” 12Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” 13Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. 14Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” 15Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. 16A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

Az özvegy fiának feltámasztása.

17Ezek után az események után történt, hogy az asszony fia, akié a ház volt, megbetegedett. Betegsége annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem maradt benne élet. 18Akkor így szólt Illéshez (az asszony): „Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékezetembe idézd vétkeimet és megöld a fiamat?” 19Ő azt felelte neki: „Add ide a fiadat!” Elvette öléből és fölvitte a fenti szobába, ahol lakott és lefektette ágyára. 20Aztán az Úrhoz fordult: „Uram, én Istenem, hát csakugyan szerencsétlenségbe sodrod ezt az özvegyet, akinél lakom, s megölöd a fiát?” 21Majd háromszor a fiúra borult és segítségül hívta az Urat: „Uram és Istenem, engedd, hogy visszatérjen a lélek ebbe a fiúba!” 22S az Úr meghallgatta Illés könyörgését, a lélek visszatért a fiúba, úgyhogy újra életre kelt. 23Akkor Illés fogta a fiút, levitte a fenti szobából a házba, átadta anyjának és azt mondta: „Nézd, él a fiad!” 24Az asszony erre így szólt Illéshez: „Most már tudom, hogy csakugyan Isten embere vagy, s hogy az Úr szava igazság ajkadon.”

Illés és Obadjahu találkozása.

18 1Hosszú idő elteltével, a harmadik esztendőben történt, hogy az Úr szólt Illéshez: „Menj, s jelenj meg Acháb színe előtt, mert esőt hullatok a földre.” 2Illés tehát elment és megjelent Acháb színe előtt. Az éhínség egyre nyomasztóbbá vált Szamáriában. 3Acháb ezért hívatta udvarmesterét, Obadjahut. Obadjahu buzgó követője volt az Úrnak. 4Amikor Izebel azon fáradozott, hogy kiirtsa az Úr prófétáit, Obadjahu oltalmába vett száz prófétát, elrejtette őket, ötvenével egy-egy barlangban, és étellel, itallal is ellátta őket. 5Acháb így szólt Obadjahuhoz: „Gyere, keressünk fel minden forrást és patakot az országban, hátha találunk füvet és megmenthetjük a lovakat és öszvéreket; nem hagyhatunk az állatok közül egyet sem elpusztulni.” 6Felosztották hát egymás közt az országot, s bejárták, Acháb ment az egyik úton, Obadjahu a másikon. 7Amint Obadjahu rótta az utat, egyszer csak szembetalálkozott Illéssel. Mihelyt fölismerte, arcra borult előtte és megszólította: „Te vagy az, uram, Illés?” 8Azt felelte neki: „Én vagyok. Menj, s jelentsd Achábnak: itt van Illés.” 9De ő így válaszolt: „Mit vétettem, hogy Acháb kezére akarod adni szolgádat, hogy megöljön? 10Amint igaz, hogy az Úr, a te Istened él: nincs nép és nincs ország, ahova uram el ne küldött volna a keresésedre. S amikor azt felelték neki: nincs itt, megeskette a népet meg az országot, hogy csakugyan nem találtak. 11S most azt mondod: Menj, jelentsd uradnak, hogy itt van Illés. 12Ha most elmegyek, téged meg az Úr lelke elvisz valami ismeretlen helyre, közben én odamegyek Achábhoz jelentést tenni, s téged nem találnak, hát akkor megöl. Azonkívül szolgád az Úr követője ifjúkora óta. 13Vagy nem mondták el uramnak, mit tettem, amikor Izebel meg akarta ölni az Úr prófétáit? Mint rejtettem el százat az Úr prófétái közül, ötvenével egy-egy barlangban, meg hogy étellel és itallal is elláttam őket? 14Mégis azt mondod: Menj, és jelentsd uradnak, hogy itt van Illés. Hát akkor megöl!” 15Illés azt felelte: „Amint igaz, hogy él a Seregek Ura, akinek szolgálatában állok: még ma megjelenek a színe előtt.”

Illés és Acháb.

16Obadjahu tehát elment Achábhoz és jelentette a dolgot. Acháb erre elindult Illés felé. 17Amikor Acháb megpillantotta Illést, azt kérdezte: „Te vagy az, Izrael megrontója?” 18De ő így felelt: „Nem én sodortam pusztulásba Izraelt, hanem te és atyádnak háza, amikor elhagytátok az Urat és amikor Baálhoz szegődtél. 19Most azonban küldj el, s hívd nekem össze egész Izraelt Kármel hegyén, aztán Baál négyszázötven prófétáját, és Asera négyszáz prófétáját, akik Izebel asztaláról esznek!”

Áldozat a Kármelen.

20Acháb tehát sorra üzent Izrael fiainak és összehívta a prófétákat is Kármel hegyén. 21Illés odalépett az egész nép színe elé és megkérdezte: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baál, akkor kövessétek azt!” A nép nem válaszolt egyetlen szót sem. 22Akkor Illés így szólt a néphez: „Az Úr prófétái közül egyedül én maradtam meg, Baálnak azonban négyszázötven prófétája van. 23Adjatok két bikát! Válasszák ki az egyiket, aztán vágják darabokra és tegyék a máglyára, de tüzet ne gyújtsanak. Én majd előkészítem a másik bikát, de tüzet én sem gyújtok. 24Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét! Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten!” Az egész nép azt felelte rá: „Rendben van!” 25Illés tehát így szólt Baál prófétáihoz: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát! Ti vagytok többségben. Aztán hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet nem szabad gyújtanotok!”

26Fogták hát az egyik bikát, előkészítették, és reggeltől délig szólítgatták Baál nevét, ezekkel a szavakkal: „Baál, hallgass meg!” De semmi hang sem hallatszott, nem adott senki feleletet. Közben ott ugrabugráltak oltáruk körül, amit csináltak. 27Délben Illés így csúfolta őket: „Szólítsátok hangosabban, hiszen isten! Hátha belemélyedt gondolataiba vagy kiment, esetleg úton van vagy éppen elaludt, és föl kell ébreszteni.” 28Erre egyre emeltebb hangon szólították, és szokásukat követve karddal és lándzsával addig vagdosták magukat, míg ki nem buggyant a vérük. 29Dél elmúltával odáig fajult a dolog, hogy őrjöngeni kezdtek egészen addig, míg el nem jött az esti ételáldozat bemutatásának az ideje. De nem hallatszott se hang, se felelet, semmi jele a meghallgatásnak.

30Akkor Illés így szólt a néphez: „Lépjetek elém!” Az egész nép eléje lépett. Ezután helyreállította az Úr oltárát, amelyet leromboltak. 31Mégpedig úgy, hogy fogott tizenkét szikladarabot Jákob tizenkét fia törzsének megfelelően, akinek az Úr azt mondta: „Izrael legyen a neved!”; 32és oltárt épített a szikladarabokból az Úr nevének. Az oltárt körülvette árokkal, akkorával, amekkora két mérő gabonának elegendő. 33Aztán máglyát rakott, feldarabolta a bikát, rátette a máglyára és azt mondta: 34„Töltsetek meg négy korsót vízzel és öntsétek rá az égőáldozatra meg a máglyára.” Megtették. Erre így szólt: „Ismételjétek meg!” Megismételték. Akkor azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg!” Harmadszor is megtették, 35úgyhogy víz folyt az oltár körül. Az árkokat is megtöltötte vízzel. 36Amikor aztán elérkezett az esti ételáldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta előlépett és felkiáltott: „Uram, Ábrahám, Izsák és Izrael Istene! Nyilvánítsd ki a mai napon, hogy te vagy az Isten Izraelben, én a te szolgád vagyok, s ezeket mind a te szavadra teszem! 37Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te téríted meg a szívét.” 38Erre tűz hullott az Úrtól, megemésztette az égőáldozatot és a máglyát, még az árokban levő vizet is elnyelte. 39Ennek láttára az egész nép arcra borult, és így szólt: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” 40Illés erre meghagyta nekik: „Ragadjátok meg Baál prófétáit! Ne meneküljön meg egy se közülük!” Megragadták, s Illés levitte őket a Kison-patakhoz, s ott megölette őket.

Az aszály megszűnése.

41Akkor így szólt Illés Achábhoz: „Menj fel, egyél és igyál! Figyelj csak, már hallatszik az eső nesze!” 42Acháb fölment, evett és ivott, Illés meg fölment a Kármel csúcsára, leborult a földre, a térde közé rejtette arcát. 43Aztán így szólt szolgájához: „Menj fel, és nézz a tenger felé!” Fölment, körülnézett, aztán jelentette: „Nincs ott semmi.” Erre azt mondta: „Menj vissza, hétszer egymás után!” 44A hetedik alkalommal jelentette: „Nézd, felhő ereszkedik alá nyugaton, akkorácska, mint az ember tenyere.” Így felelt neki: „Menj és jelentsd Achábnak: Fogass be és eredj le, különben utolér az eső!” 45Nemsokára elsötétedett az ég a viharfellegektől, és hatalmas záporeső esett. Acháb szekérre ült és Jiszreelbe sietett. Az Úr keze azonban Illés fölött volt. 46Felövezte derekát és Acháb előtt haladt egészen a Jiszreelbe vivő útig.

 

Zsolt 141

IMA ÜLDÖZÉSEK IDEJÉN

141 1(Dávid zsoltára) Uram, hozzád kiáltok, siess segítségemre, halld meg szavamat, amikor hívlak!
2Imám szálljon feléd, mint a tömjén füstje, kitárt kezem legyen esti áldozat!
3Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!
4Ne engedd, hogy szívem a rosszra hajoljon, és aljas gonoszságot kövessek el! A gonosztevőknek dús ételéből enni nem akarok.
5Ha megüt is az igaz, csak jóságból dorgál. De az istentelen olaja soha ne díszítse fejem. Gonoszságuknak imámat szegezem szembe.
6Ha majd bíráik a szikla kezébe esnek, meglátják majd, mily szelídek voltak szavaim:
7„Ahogy a malomkő széttörve fekszik a földön, úgy szórták csontjukat az alvilág torkába.”
8Uram, Istenem, rád emelem szemem, hozzád menekülök, ne engedd elveszni a lelkem!
9Ments meg a huroktól, mit nekem vetettek, és a gonoszok csapdájától!
10A gonoszokat fogja meg a saját hálójuk, én meg megyek tovább a magam útján.

 

Jn 10,1-21

A jó pásztor.

10 1„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. 2Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. 3Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. 4Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját. 5Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.” 6Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. 7Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. 8Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. 9Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. 10A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. 11Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. 12A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. 13A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. 14Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, 15mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. 16De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor. 17Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. 18Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.” 19E beszéd miatt ismét szakadás támadt a zsidók között. 20Sokan közülük azt mondták: „Ördög szállta meg és megháborodott. Minek hallgatják?” 21Mások így vélekedtek: „Ez nem megszállottnak a beszéde. Vagy vissza tudja adni az ördög a vaknak a szeme világát?”

 

dav

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑