Július 23. – 145. nap

 

1Kir 13-14

A bételi oltár elítélése.

13 1Az Úr parancsára Isten egyik embere Júdából Bételbe érkezett, épp akkor, amikor Jerobeám az oltárnál állt, hogy áldozatot mutasson be. 2S az Úr parancsára e szavakat kiáltotta oda az oltár felé: „Oltár, oltár! Ezt mondja az Úr: Lám, fiú születik Dávid házának, Jozija lesz a neve; feláldozza rajtad a magaslatok papjait, akik áldozatot mutattak be rajtad, embercsontokat fog rajtad égetni.” 3Aztán jelet is adott e szavakkal: „Ez lesz a jel arra, hogy az Úr szólt: Az oltár megreped, s a rajta levő hamu szétszóródik.” 4Amikor a király meghallotta a vészjósló szavakat, amelyeket az Isten embere a bételi oltárra mondott, kinyújtott keze megmerevedett, nem tudta visszahúzni. 5Az oltár pedig megrepedt és a hamu szétszóródott, a szerint a jel szerint, amelyet az Isten embere adott az Úr megbízásából. 6Erre a király az Isten emberéhez fordult: „Engeszteld ki az Urat, a te Istenedet, hogy ismét vissza tudjam húzni a kezem.” Az Isten embere tehát kiengesztelte az Urat, s a király vissza tudta húzni a kezét, olyan volt, mint azelőtt. 7Akkor a király így szólt az Isten emberéhez: „Gyere, térj be házamba és egyél! Ajándékot is adok neked.” 8De az Isten embere ezt válaszolta a királynak: „Még ha fele házadat nekem adod is, akkor sem megyek veled, sem ételt nem eszem, sem italt nem iszom ezen a helyen. 9Mert az Úr szava megparancsolta: Se ételt ne egyél, se italt ne igyál, és az úton se térj vissza, amelyen jöttél.” 10Így más utat választott, s nem azon az úton ment vissza, amelyen Bételbe érkezett.

Az Isten embere és a próféta.

11Élt Bételben egy öreg próféta. Fiai fölkeresték, és mind elbeszélték neki, amit az Isten embere azon a napon Bételben tett, s a szavakat is, amelyeket a királyhoz intézett. 12Amikor elbeszélték apjuknak, apjuk így szólt hozzájuk: „Melyik úton ment el?” Fiai megmutatták neki az utat, amelyen Isten embere, aki Júdából érkezett, elindult. 13Erre megparancsolta fiainak: „Nyergeljétek föl nekem a szamarat!” Fölnyergelték a szamarat, és ő felült rá. 14Szamárháton utána ment Isten emberének, és rá is talált, amint egy terebintfa alatt ült. Megszólította: „Te vagy az Isten embere, aki Júdából érkezett?” „Igen” – felelte. 15Erre hívta: „Gyere velem haza, és egyél valamit!” 16De az azt válaszolta: „Nem szabad sem ételt ennem, sem italt innom ezen a helyen. 17Mert az Úr szava által parancsot kaptam: Nem szabad sem ételt enned, sem italt innod, s azon az úton sem térhetsz vissza, amelyen érkeztél.” 18Az így felelt erre: „Magam is próféta vagyok, és egy angyal az Úr parancsára ezt mondta nekem: Hozd vissza magaddal házadba, hogy ételt és italt vegyen magához.” De hazudott neki. 19S ő visszatért vele, ételt vett magához házában és italt is ivott.

20Míg az asztalnál ültek, történt, hogy az Úr szólt a prófétához, aki visszahozta. 21Erre rárivallt Isten emberére, aki Júdából érkezett: „Ezt mondja az Úr: Mivel megszegted a parancsot és nem igazodtál az utasításhoz, amelyet az Úr, a te Istened adott neked, 22ellenkezőleg, ételt ettél és italt ittál azon a helyen, amelyről megmondták neked: Nem szabad sem ételt enned, sem italt innod, azért holttested nem kerül atyáid sírjába.” 23Amikor befejezte az evést és ivást, a próféta fölnyergelte neki a szamarat, s ő elment. 24Útközben azonban megtámadta egy oroszlán és megölte. Holtteste ott feküdt az úton. A szamár megállt mellette, s az oroszlán szintén megállt a holttest mellett. 25Véletlenül emberek jártak arra. Amikor meglátták az úton a holttestet és az oroszlánt, amint mellette állt, elmentek és jelentették a városban, ahol az öreg próféta lakott. 26Amikor a próféta, aki félútról visszahozta, ezt meghallotta, azt mondta: „Biztosan az Isten embere, aki szembeszállt az Úr parancsával. Azért szolgáltatta ki az Úr az oroszlánnak; széttépte és megölte, az Úr hozzá intézett szava szerint.”

27Aztán megparancsolta fiainak: „Nyergeljétek föl nekem a szamarat!” 28Amikor fölnyergelték, elment, és meg is találta a holttestet az úton – a szamár és az oroszlán ott álltak mellette. Az oroszlán sem a holttestet nem falta fel, sem a szamarat nem marcangolta szét. 29A próféta fölemelte az Isten emberének holttestét, föltette a szamárra és visszavitte. Így az öreg próféta a városba ment, hogy elsirassa és eltemesse. 30A saját sírjába tette a holttestet, s így siratták: „Jaj, testvérbátyám!” 31Miután eltemette, azt mondta fiainak: „Ha meghalok, abba a sírba tegyetek, ahova az Isten emberét temettük; az ő csontjai mellett nyugodjanak csontjaim. 32Mert azok a vészjósló szavak, amelyeket az Úr parancsára a bételi oltárra, meg Szamária városaiban a magaslati szentélyekre mondott, biztosan be fognak teljesedni.”

33De Jerobeámot még ezek az események sem térítették vissza gonosz útjáról; újabb embereket tett meg a népből a magaslatok papjaivá. Akinek csak kedve volt hozzá, annak telirakta a markát, és máris a magaslatok papja lett. 34De ez Jerobeám házára bűnt, romlást hozott, emiatt elpusztult a föld színéről.

IV. A KÉT KIRÁLYSÁG ILLÉS KORÁIG

I. Jerobeám további uralma (931– 910).

14 1Ez idő tájt megbetegedett Jerobeám fia, Abija. 2Jerobeám ezért így szólt feleségéhez: „Nosza, öltözz álruhába, ne vegyék észre, hogy Jerobeám felesége vagy, és menj el Silóba. Ott lakik Achija próféta, aki megjövendölte, hogy király leszek e nép fölött. 3Vigyél magaddal tíz kenyeret és kalácsot, meg egy korsó mézet, és keresd föl. Majd ő megmondja, mi lesz a fiúval.” 4Jerobeám felesége így tett. Elindult, elment Silóba és betért Achija házába. Achija már nem látott, mert szeme elgyöngült az öregségtől. 5Az Úr azonban így szólt Achijához: „Nézd, ott jön Jerobeám felesége, hogy fia felől tudakozódjék nálad, mivel beteg. Így és így beszélj hozzá!”

Amikor belépett, másnak mondta magát. 6De alighogy meghallotta a neszt, amikor belépett az ajtón, Achija így szólt hozzá: „Gyere csak, Jerobeám felesége! De miért mondod magad másnak? Kemény üzenetet kell átadnom neked. 7Menj, és mondd meg Jerobeámnak: Ezt üzeni az Úr: Kiválasztottalak a népből, s megtettelek népem fejedelmévé. 8Elvettem Dávid házától a királyságot és neked adtam. De te nem lettél olyan, mint szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsaimat és egész szívvel követett: csak azt tette, ami kedves a szememben. 9Te nagyobb gonoszságot vittél végbe, mint bárki előtted, fogtad magad és más isteneket csináltál, öntött bálványokat, csak azért, hogy ingerelj, nekem pedig hátat fordítottál. 10Nézd, ezért most szerencsétlenséget hozok Jerobeám házára, kiirtom Jerobeám (házából) mind, aki férfi, akár kicsi, akár nagy egész Izraelben. Elsöpröm Jerobeám házát, ahogyan a szemetet kisöpri az ember, az utolsóig. 11Aki Jerobeám házából a városban hal meg, felfalják a kutyák, s az, aki a határban hal meg, az ég madarainak lesz a martaléka. Igen, az Úr mondja ezt. 12Indulj hát és menj haza! Mihelyt a lábad eléri a várost, a fiú meghal. 13Egész Izrael meg fogja siratni és el is temetik. Jerobeám (házából) ő lesz az egyetlen, akit sírba tesznek, mert Jerobeám (házából) csak benne talál az Úr, Izrael Istene tetszésére valót.

14Aztán az Úr olyan királyt tesz Izrael fölé, aki kiirtja a Jerobeámokat. 15Az Úr megtöri Izraelt, ahogy a nád meghajol a vízben. Kitépi Izraelt ebből a szép földből, amelyet atyáinak adott. Szétszórja őket a folyón túl, mert szent fákat csináltak maguknak – ingerelték velük az Urat. 16Kiszolgáltatja Izraelt Jerobeám bűne miatt, amelyet elkövetett, s amelybe Izraelt is belevitte.”

17Akkor Jerobeám felesége útnak indult és Tircába ment. Éppen amikor átlépte a ház küszöbét, meghalt a fiú. 18Eltemették és egész Izrael elsiratta, ahogyan az Úr szolgája, Achija próféta által előre megmondta. 19Jerobeám történetének többi részét, azt, hogy milyen háborút viselt, hogyan uralkodott, följegyezték Izrael királyai történetének könyvében. 20Az az idő, amíg Jerobeám király volt, huszonkét esztendőt tett ki. Aztán megtért atyáihoz, és fia, Nadab lett helyette a király.

Rechabeám uralma (931–913).

21Rechabeám, Salamon fia, Júdának volt a királya. Negyvenegy éves volt Rechabeám, amikor király lett, és tizenhét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet az Úr Izrael összes törzse közül kiválasztott nevének hajlékául. Anyját Naamának hívták és ammonita nő volt. 22Olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében, és ezzel még jobban fölkeltette haragját, mint bárki atyái közül, elkövetett bűneivel. 23Mert ők is emeltek magaslati szentélyeket, kőoszlopokat és szent fákat minden kiemelkedő dombra meg minden zöldellő fa alá. 24Sőt még kéjelgést űző férfiak is voltak az országban. Igen, minden gyalázatos tettét utánozták a pogányoknak, akiket az Úr elűzött Izrael fiai elől.

25Rechabeám királyságának 5. évében történt, hogy Sisák, Egyiptom királya felvonult Jeruzsálem ellen. 26Elvitte a kincseket az Úr templomából, s ugyanígy a királyi palota kincseit is elvitte, s egyáltalán, mindent elvitt. Az aranypajzsokat is elvitte, amelyeket Salamon veretett. 27Rechabeám király bronzpajzsokat csináltatott a helyükbe, és a testőrök kapitányaira bízta őket, akik a királyi palota kapuit őrizték. 28Amikor a király az Úr templomába ment, a testőrök utána vitték, aztán vissza is hozták a testőrök őrhelyére. 29Rechabeám történetének többi részét, amit csak végbevitt, mind följegyezték Júda királyai történetének könyvében. 30Rechabeám és Jerobeám állandóan hadakoztak egymással. 31Aztán Rechabeám megtért atyáihoz. Dávid városában temették el. Helyette fia, Abijam lett a király.

 

Zsolt 139

ISTEN MINDENTUDÁSA ÉS JELENLÉTE

139 1(A karvezetőnek – Dávid zsoltára.) Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem,
2tudod, hogy ülök-e vagy állok. Gondolataimat látod messziről,
3látsz, ha megyek vagy pihenek. Minden utam világos előtted.
4A szó még nincs nyelvemen, s lám, az Úr már tud mindent.
5Elölről és hátulról közrefogsz, s a kezed fölöttem tartod.
6Csodálatos ezt tudnom, olyan magas, hogy meg sem értem.
7Hová futhatnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed elől?
8Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy.
9Ha felölteném a hajnal szárnyait, és a legtávolibb partokon szállnék le,
10ott is a te kezed vezetne, és a te jobbod tartana.
11Ha azt mondanám: Borítson el a sötétség, és az éj úgy vegyen körül, mint máskor a fény:
12neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal.
13Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem.
14Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem ismered a legmélyéig,
15létem soha nem volt rejtve előtted. Amikor a homályban keletkeztem, és a föld mélyén elindult életem,
16szemed már látta tetteimet, s könyvedben mind felírta őket. Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent belőlük.
17Terveid, Uram, felfoghatatlanok, s milyen tömérdek a számuk!
18Ha megszámlálnám: több, mint a homokszem, s ha végére érnék, az csak kezdet volna.
19Ó, Uram, bárcsak lesújtanál a gonoszokra, bárcsak távoznának a vérszopók.
20Álnok módon beszélnek rólad, s gondolataidat őrültségnek veszik.
21Ne gyűlöljem, Uram, aki téged gyűlöl? Ne irtózzam azoktól, akik ellened lázadnak?
22Igen, égő gyűlölettel fordulok feléjük, nekem magamnak is elleneim lettek.
23Vizsgálj meg, Uram, vizsgáld meg szívemet, tégy próbát és ismerd meg gondolataimat!
24Nézd meg, nem járok-e a gonoszság útján, és vezess el az örök útra!

 

Jn 9,1-23

A vakon született meggyógyítása.

9 1Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. 2Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” 3„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. 4Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. 5Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” 6Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, 7majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott. 8A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” 9Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.” 10Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” 11Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.” 12Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” – felelte. 13Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, 14mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. 15A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.” 16A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük. 17Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” – felelte. 18De a zsidók sehogy se akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit 19és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” 20Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. 21De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.” 22A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. 23Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.”

 

Diamond Harbour, NZ
Diamond Harbour, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑