Július 16. – 138. nap

 

2Sám 23-24

Dávid utolsó szavai.

23 1Ezek voltak Dávid utolsó szavai: Izáj fiának, Dávidnak a szavai, annak a férfinak a szavai, akit felmagasztaltak, Jákob Istene fölkentjéé, Izrael dalainak szerzőjéé; 2Az Úr lelke szól általam, az ő szava van nyelvemen. 3Beszélt Jákobnak Istene, Izrael sziklája mondta nekem. Aki igazságosan kormányozza a népeket és Istent félve uralkodik, 4az olyan, mint reggel a világosság, amikor fölkel a nap [felhőtlen reggelen], és eső után sarjadzásra készteti a földön a füvet. 5Igen, házam szilárdan áll az Úr előtt, hisz örök szövetséget kötött velem – minden tekintetben rendben és biztonságban van. Vagy nem ő sarjasztotta ki üdvösségemet és jólétemet? 6Ám Belilál népe mindig olyan, mint a tüskebokor a pusztán, kézzel nem fogja meg az ember. 7Csak vassal és lándzsával nyúl hozzá az ember és a tűzre veti.

Dávid bajnokai.

8Ez a nevük azoknak a hősöknek, akik Dáviddal tartottak: Isbaal, a hachmonita, a három közül az első. Egyszerre nyolcszáz áldozat fölött lendítette meg a lándzsáját. 9Utána Dodo fia, Eleazár következett a három közül, az achochita. Ő volt Dávid mellett Pasz-Dammimban, amikor a filiszteusok ott összegyűltek, hogy megütközzenek, Izrael fiai visszahúzódtak előlük, 10ő azonban kitartott, és addig kaszabolta a filiszteusokat, míg a keze görcsöt nem kapott a kard markolatán. Így nagy győzelmet adott az Úr azon a napon. Akkor a sereg is visszatért, Eleazárral az élén, de csak azért, hogy zsákmányoljon. 11Utána a hararita Samma következett, Elának a fia. Egyszer a filiszteusok Lechi közelében gyűltek össze. Volt ott egy darab föld, tele lencsével. Amikor az emberek megfutamodtak a filiszteusok elől, 12kiállt a szántóföld közepére, védelmezte, s megverte a filiszteusokat. Így az Úr nagy győzelmet szerzett. 13Egyszer az aratás megkezdésekor a harmincból hárman elindultak és elmentek Dávidhoz Adullam várába. Egy csapat filiszteus táborozott Refaim völgyében. 14Akkortájt Dávid a várban tartózkodott, a filiszteusok előörsei meg Betlehemben voltak. 15Dávid kifejezte kívánságát: „Ki hoz nekem vizet inni a Betlehem kapuja melletti forrásból?” 16Erre ők hárman keresztülhatoltak a filiszteusok táborán, vizet merítettek a Betlehem kapujánál levő forrásból, aztán fogták és elvitték neki. De nem itta meg, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak. 17Közben azt mondta: „Őrizzen meg tőle az Úr, hogy olyat tegyek. Hiszen ez azoknak az embereknek a vére, akik életüket kockáztatva elmentek oda.” Ezért nem akarta meginni. Ilyen tettet vitt végbe a három hős. 18Joáb testvére, Ceruja fia, Abisáj volt a harminc embernek a feje. Háromszáz áldozat fölött lendítette meg a lándzsáját, 19és híresebb volt, mint a harminc ember, akiknek a parancsnokuk volt, de hárommal nem ért föl. 20A Kabceelből való Jehojada fia, Benaja bátor, tettrekész ember volt. Mindkét moábita bajnokot legyőzte. Egyszer egy ciszternába is lemászott, és egy téli napon leütött benne egy oroszlánt. 21Ugyanígy megölt egy egyiptomit is, egy óriási embert. Jóllehet az egyiptominak lándzsa volt a kezében, bottal támadt rá, kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát és a saját lándzsájával döfte le. 22Ilyen tetteket vitt végbe Benaja, Jahojada fia, és hírnévre tett szert a harminc hős körében. 23Sőt, híresebb volt, mint a harminc, de a hárommal nem ért föl. Dávid testőrsége élére állította. 24A harminc közé tartozott még Joáb testvére, Azahel. Aztán a betlehemi Dodo fia, Elchanan, 25valamint Samma Harodból és Elika, szintén Harodból, 26Helec Bet-Peletből és Ikkes fia, Ira Tekoából; 27Abiezer Anatotból és Szibbechaj Husából; 28Calmon Achochból és Mahrai Netofából; 29Heled, Baana fia, Netofából s Ribai fia, Ittai Benjamin földjéről, Gibeából; 30Benaja Pireatonból és Hiddai Gaas patakjai környékéről; 31Abibaal Bet-Arabából és Azmavet Bachurimból; 32Eljachba Saalbonból és Jasen Gimzóból; 33Samma fia, Jehonatan Hararból és Sarar fia, Achiam szintén Hararból; 34Achaszbai fia, Elifelet Bet-Maachából és Achitofel fia, Eliam Gilóból; 35Hecrai Kármelből és Paarai Arabból; 36Nátán fia, Jigeal Cobából és Bani Gádból; 37az ammonita Celek és Joáb fegyverhordozója, Ceruja fia, Nacharai Beerotból, 38Ira Jattirból és Gareb szintén Jattirból; 39végül a hettita Urija. Összesen harmincheten.

A nép számbavétele.

24 1Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot, és azt mondta neki: „Menj, s vedd számba Izraelt és Júdát!” 2A király ezért megparancsolta Joábnak és a sereg vezéreinek: „Járjátok sorra Izrael törzseit Dántól egészen Beersebáig, és vegyétek számba a népet, hogy megtudjam mennyi a nép!” 3Joáb azonban azt mondta a királynak: „Az Úr, a te Istened, bármilyen népes is a nép, tegye százszor népesebbé, és uram, királyom ezt lássa még a saját szemével! De miért kíván uram és királyom ilyesmit?” 4Ám a király parancsa sürgette Joábot, valamint a sereg vezéreit. Így hát Joáb, valamint a sereg vezérei távoztak a királytól, hogy számba vegyék Izrael népét. 5Átkeltek a Jordánon és Aroernél kezdték, annál a városnál, amely a patak völgyében középen terül el, aztán a gaditákhoz mentek, majd Jazerbe. 6Utána Gileádba és a hettiták földjére, Kádesba érkeztek. Innét Dánba mentek, majd Dántól Szidón felé vették az irányt. 7Ezután Tirusz erődjébe mentek, valamint a hivviták és kánaániak városaiba. Innen Júda déli részébe mentek, Beersebába. 8Így bejárták az egész országot, és kilenc hónap és húsz nap elteltével visszaérkeztek Jeruzsálembe. 9Joáb jelentette a királynak a számbavétel eredményét: Izrael fiai 800 000 kardforgató férfit tettek ki, Júda meg 500 000 férfit.

A pestis és Isten megbocsátása.

10Miután számba vétette a népet, Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: „Nagy bűnt követtem el. De bocsásd meg, Uram, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam.” 11Amikor Dávid reggel fölkelt, az Úr ezt a szózatot intézte Dávid látóemberéhez, Gád prófétához: 12„Menj és add tudtára Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Hármat mondok, aztán amit választasz, azt teszem veled!” 13Gád elment Dávidhoz és tudtára adta. Így szólt: „Jöjjön-e három évig tartó éhínség büntetésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hónapon át menekülj ellenséged elől, ő meg üldözzön? Vagy legyen három napig pestis országodban? Gondolkozz rajta, s mondd meg, milyen választ vigyek annak, aki küldött!” 14Erre Dávid azt felelte Gádnak: „Nagy szorultságban vagyok… Inkább kerüljünk az Úr kezébe, hiszen nagy az irgalma. De emberek kezétől nem szeretnék elveszni.” 15Így hát Dávid a pestist választotta. Épp a búza aratásának volt az ideje. Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltől a megszabott időre. A csapás lesújtott a népre, és hetvenezren meghaltak a népből Dántól egészen Beersebáig. 16Amikor azonban az angyal Jeruzsálem felé is kinyújtotta kezét, hogy elpusztítsa, az Úr megbánta ezt a csapást, és megparancsolta az angyalnak, aki lesújtott a népre: „Most aztán elég! Húzd vissza a kezed!” Az Úr angyala éppen a jebuzita Arauna szérűjénél volt. 17Amikor Dávid látta az angyalt, aki lesújtott a népre, így könyörgött az Úrhoz: „Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj, mit vétettek? Ezért hát forduljon kezed ellenem és házam ellen!”

Oltárt építenek az Úrnak.

18Azon a napon Gád elment Dávidhoz, és azt mondta neki: „Menj föl, és a jebuzita Arauna szérűjénél építs oltárt az Úrnak.” 19Dávid Gád szavára fölment, amint az Úr parancsolta neki. 20Amikor Arauna odanézett, azt látta, hogy a király közeleg szolgáival. Arauna éppen a búza cséplésével volt ugyanis elfoglalva. Erre Arauna előlépett, s egészen a földig hajolt a király előtt. 21És így szólt Arauna: „Miért jön uram és királyom szolgájához?” „Azért, hogy megvegye tőled a szérűdet – válaszolta Dávid. Oltárt akarok építeni az Úrnak, amiért elmúlt a népről a csapás.” 22Arauna azt felelte a királynak: „Vegye csak uram és királyom, és mutassa be áldozatul, amit jónak lát. Nézd, ott vannak a marhák égőáldozatul és a cséplőszánok meg az ökrök szerszáma tűzrevalónak. 23Uram és királyom szolgája mindent a királynak ajándékoz.” Aztán így folytatta Arauna a király felé fordulva: „Legyen hozzád irgalmas az Úr, a te Istened!” 24A király erre azt mondta Araunának: „Nem, hanem pénzen veszem meg tőled. Csak nem mutatom be az Úrnak, Istenemnek égőáldozatul, ami nekem semmibe se kerül?” Így hát megvette a szérűt és a marhákat 50 ezüstsékelért. 25Aztán Dávid oltárt emelt az Úrnak, és égőáldozatot, valamint közösségi áldozatot mutatott be rajta. Erre az Úr irgalommal fordult az ország felé, és elmúlt Izraelről a csapás.

 

Zsolt 132

A SZÖVETSÉG LÁDÁJA ÁTVITELÉNEK ÉVFORDULÓJÁN

132 1(Zarándokének.) Emlékezzél, Uram, kegyesen Dávidra, emlékezzél minden fáradozására!
2Hogy esküdött meg az Úrnak, hogyan tett ígéretet Jákob Erősének:
3„Nem lépek addig házam belsejébe, és nem fekszem le nyugvóhelyemre,
4nem engedek addig álmot a szememnek és a szempillámnak nyugalmat,
5amíg helyet nem találok az Úrnak, hajlékot Jákob Erősének.”
6Lám, hallottunk róla Efratában, megtaláltuk Jaar mezején.
7Most hát vonuljunk hajlékához, boruljunk le lába zsámolya előtt.
8Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája.
9Papjaid öltözzenek igazságba, akik hűek hozzád, örömükben ujjongjanak!
10Szolgádnak, Dávidnak kedvéért, ne vesd meg fölkented arcát!
11Az Úr megesküdött Dávidnak igaz esküvel és attól nem áll el: „Testedből utódot emelek trónodra
12ha fiaid hűek lesznek szövetségemhez és hűségesek a törvényhez, amelyre tanítom őket, akkor fiaik is trónodon ülnek mindörökre.”
13Az Úr kiválasztotta Siont, lakóhelyéül kiszemelte.
14„Ez nyugalmam helye örökre. Itt fogok lakni, ezt választottam ki;
15igazait megáldom, igen, megáldom, szegényeit kenyérrel táplálom,
16papjait üdvösségbe öltöztetem, szentjei vigadnak; igen, ujjonganak.
17Dávid hatalmát ott megerősítem, fáklyát állítok fölkentemnek.
18Ellenségeit gyalázatba döntöm, ám rajta koronája fénylik.”

 

Jn 6,1-21

IV. AZ ÉLET KENYERE

A kenyérszaporítás.

6 1Jézus ezután átkelt a Galileai-tavon, Tibériás taván. 2Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket. 3Jézus fölment egy hegyre, s ott leült a tanítványaival. 4Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. 5Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” 6Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. 7„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. 8Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: 9„Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” 10Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. 11Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. 12Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” 13Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. 14Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” 15Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.

Jézus a vízen jár.

16Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz, 17bárkába szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, s Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk. 18Erős szél támadt, s a tó háborgott. 19Amikor már eveztek vagy huszonöt-harminc stádiumnyit, látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Megijedtek. 20De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” 21Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért ott, ahová tartottak.

Botanic Gardens, Christchurch, NZ
Botanic Gardens, Christchurch, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑