Július 15. – 137. nap

 

2Sám 21-22

V. KIEGÉSZÍTÉS

A nagy éhínség és Saul utódainak kiirtása.

21 1Dávid idejében három egymás utáni esztendőn át éhínség uralkodott. Dávid megkérdezte az Urat, s az Úr ezt mondta: „Vérnek bűne nehezedik Saulra és házára, mert megölte a gibeonitákat.” 2Erre a király hívatta a gibeonitákat és megkérdezte őket. A gibeoniták nem tartoztak Izrael fiai közé, hanem az ammoniták maradékai voltak. Izrael fiai esküvel megerősített szövetségre léptek velük, de Saul – Izrael fiai és a júdeaiak iránti buzgalmában – mégis a vesztükre tört. 3Dávid tehát megkérdezte a gibeonitáktól: „Mit tegyek javatokra, mivel engeszteljelek ki benneteket, hogy áldjátok az Úr örökségét?” 4A gibeoniták így válaszoltak neki: „Nem ezüst vagy arany miatt van bajunk Saullal és házával, s azon sem vagyunk, hogy egyetlen embert is megöljünk Izraelben.” Erre Dávid ezt mondta: „Mit akartok hát, mit tegyek meg nektek?” 5Ezt felelték a királynak: „Annak az embernek, aki bennünket kipusztított, és aki teljes megsemmisítésünkre tört, úgyhogy sehol sem maradhattunk meg Izrael egész földjén, 6annak az utódai közül szolgáltass ki nekünk hét férfit, hogy Gibeonban az Úr előtt felnyársalhassuk őket az Úr hegyén.” A király azt felelte: „Kiszolgáltatom őket nektek.” 7Saul fiának, Jonatánnak a fiát, Mifibosetet azonban megkímélte a király az Úrnak tett esküje miatt, ami összekapcsolta őket. Dávidot és Saul fiát, Jonatánt. 8Ám Aja lányának, Ricpának a két fiát, akiket Saulnak szült, Armonit és Meribbaalt, valamint Saul lányának, Merábnak az öt fiát, akiket a Mecholába való Barzilláj fiának, Adrielnek szült, 9fogta és kiszolgáltatta a gibeonitáknak, akik aztán karóba húzták őket az Úr előtt a hegyen. Így haltak meg mind a heten. Az aratás első napjaiban, az árpa aratásának megkezdésekor ölték meg őket. 10Aja lánya, Ricpa gyászruhát vett, és azt terítette fekvőhelyül a sziklára az árpa aratásának megkezdésétől egészen addig, míg az égből eső nem esett rájuk; így akadályozta meg, hogy nappal az égi madarak, éjjel meg a vadállatok rájuk szabaduljanak. 11Amikor Dávidnak jelentették, mit tett Aja lánya, Saul mellékfelesége, Ricpa, 12Dávid elment és számonkérte a gileádi Jábes lakóin Saulnak a csontjait, és fiának, Jonatánnak a csontjait, akik titokban elvitték Bet-San síkságáról, ahol a filiszteusok kiakasztották őket, amikor a filiszteusok Gilboánál legyőzték Sault. 13Dávid elvitte onnan Saul csontjait és fiának, Jonatánnak a csontjait, s a kivégzettek csontjai mellé tették őket, 14majd Benjamin földjén, Celában eltemették, Saulnak és fiának, Jonatánnak a csontjait, valamint a kivégzettek csontjait, Saul apjának, Kisnek a sírboltjában. Amikor eleget tettek Dávid rendelkezéseinek, az Isten megkönyörült az országon.

Hőstettek a filiszteusok elleni csatában.

15A filiszteusok ismét hadat indítottak Izrael ellen. Dávid tehát kivonult embereivel. Gobnál ütöttek tábort és megütköztek a filiszteusokkal. Mikor Dávid elfáradt, 16fölkelt Dodo, Joás fia, Rafának egyik leszármazottja – a lándzsája súlya 300 sékel bronzot tett ki és új kard övezte. Már éppen le akart sújtani Dávidra, 17de Ceruja fia, Abisáj a segítségére sietett, lesújtott a filiszteusra és megölte. Akkor emberei megeskették Dávidot ezekkel a szavakkal: „Többé nem szabad neked is harcba szállnod velünk, nehogy kioltsd Izrael fáklyáját.” 18Később Gobnál ismét harcra került sor a filiszteusokkal. A husatita Szibbechaj megölte Szafot, aki Rafa utódai közül való volt. 19Aztán újra harcoltak Gobnál a filiszteusokkal. Ekkor a betlehemi Jair fia, Elchanan megölte a Gátból való Góljátot, akinek a lándzsája olyan volt, mint egy zubolyfa. 20Újabb csatát vívtak Gátnál. Volt ott egy óriás ember, akinek hat ujja volt a kezén is, és hat ujja a lábán is, összesen huszonnégy. Szintén Rafa leszármazottja volt. 21Ám amikor kihívta párviadalra Izraelt, Dávid testvérének, Simeának a fia, Jonatán legyőzte. 22Ezek mind a négyen a Gátból való Rafa leszármazottai voltak, de elestek Dávidnak és embereinek a kezétől.

Dávid dicsőítő éneke.

22 1Dávid azon a napon, amelyen az Úr kiszabadította minden ellensége kezéből és Saul kezéből, ennek az éneknek a szavaival fordult az Úrhoz; 2így szólt: Sziklám és mentsváram az Úr, szabadítóm nekem az Isten, 3elrejtőzöm benne. Kősziklám, pajzsom, üdvösséget szerző szarvam, váram és menedékem, megmentettél az erőszaktól! 4Az Úrhoz folyamodtam, aki minden dicséretre méltó, és megszabadultam ellenségeimtől. 5Elözönlöttek a halál hullámai, rám törtek Beliál vizei. 6Körülöttem az alvilág kötelékei, előttem a halál bilincsei. 7Szorongatottságomban az Úrhoz könyörögtem, Istenemhez kiáltottam segítségért. Meghallotta templomában hangomat, kiáltásom fülébe hatolt. 8Megremegett és megrendült a föld, az ég alapjai meginogtak. [Reszkettek, mert oly bősz volt haragja.] 9Orrából füst csapott ki, szájából pusztító tűz. [Izzó parázs tört belőle elő.] 10Lehajtotta az eget és lejött rajta, fekete felhő volt a lába alatt. 11Egy kerubon ült, s azon repült, a szelek szárnyán lebegett. 12A sötétségből kerítést csinált, sátort a sötét vízből, a fekete felhőből. 13Előtte láng csapott fel, izzó parázs záporozott. 14Az Úr megdörgette az egeket, hallatta szavát a Mindenható. 15Kilőtte nyilait és szétszórta, villámot szórt és elkergette őket. 16Láthatóvá vált a tenger feneke, a föld mélységei feltárultak, az Úr dörgedelmére, az orrából előtörő lehelet szelére. 17Lejött a magasból, megragadott, és kimentett a mély habokból. 18Megszabadított hatalmas ellenségeimtől, túlerőben levő ellenfeleimtől. 19Balsorsom napján elárasztottak, de az Úr gyámolom volt. 20Kiszabadított és kivezetett a szabadba, megmentett, mert szeretett. 21Az Úr megfizetett igaz voltomért, kezem tisztaságáért megjutalmazott. 22Mert mindig az Úr útjain jártam, nem tévelyedtem el Istenemtől. 23Parancsai mindig szemem előtt lebegnek, nem vetettem el törvényeit. 24Bűntelenül jártam színe előtt, óvakodtam a bűntől. 25S az Úr megfizetett igaz voltomért, szeme látta tisztaságomat. 26A hűségeshez hűséges vagy és az igazhoz igaz. 27Az egyenessel egyenesen bánsz, de az álnokkal álnok módon. 28A megalázott népet megsegíted, a gőgösök lesütik szemüket. 29Uram, te vagy az én fáklyám, Istenem, derítsd fel sötétségemet. 30Veled nekirontok a gátaknak, Istenemmel átugrom a falakat. 31Igen, az Istennek egyenes az útja, igaz az Úrnak szava. Pajzsul szolgál azoknak, akik hozzá menekülnek. 32Ki hát az Isten, ha nem az Úr? Van más kőszirt Istenünkön kívül? 33Az Isten erővel övez és egyenessé teszi utamat. 34Fürge lábat adott, mint a szarvasünőnek, és a hegycsúcson is szilárdan tart. 35Megtanítottad kezemet vívni, karomat ércíjat feszíteni. 36Pajzsodat nyújtottad oltalmul s fegyverzeted védelmezett. 37A lábamnak tágasságot adtál, és térdeim nem inogtak. 38Ha üldözőbe vettem, utolértem ellenségeimet, s nem tértem vissza, csak ha eltiportam őket. 39Lesújtottam rájuk, úgyhogy nem kelt föl egy se, mind a lábam elé hulltak. 40A harchoz felöveztél erővel, hatalmam alá vetetted támadóimat. 41Megfutamítottad ellenségeimet, megsemmisíthettem gyűlölőimet. 42Könyörögtek, ám nem segített rajtuk, az Úrhoz, de nem felelt nekik. 43Eltiportam őket, akár a téren a port, úgy tapostam őket, mint az utca szennyét. 44Kiszabadítottál a népek viszályából; és a népek fejévé tettél. Akiket nem is ismertem, azok alattvalóim lettek. 45Engedelmeskedtek puszta szavamnak, hódolnak nekem az idegenek fiai. 46Az idegenek fiainak oda a bátorságuk, csak remegve mernek előjönni váraikból. 47Éljen az Úr! Legyen áldott az én sziklaváram! Magasztaljátok szabadító Istenemet! 48Istent, aki segített bosszút állni, s alávetette nekem a népeket. 49Megmentett ellenfeleimtől, támadóim fölé emelt és kiragadott az erőszak emberének hatalmából. 50Ezért magasztallak, Uram, a pogányok előtt, dicsőítő éneket zengek nevednek: 51Újra meg újra szabadulást adott királyának, és irgalmas volt ahhoz, akit fölkent magának, Dávidhoz és utódaihoz, örökre.

 

Zsolt 131

GYERMEKI LELKÜLET

131 1(Zarándokének – Dávidtól.) Uram, nem dölyfös a szívem, szemem nem tekintget gőgösen. Nem keresek nagy dolgokat, amelyek meghaladják erőm.
2Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem.
3Remélj, Izrael, az Úrban, most és mindörökké!

 

Jn 5,25-47

25Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak. 26Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, 27s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. 28Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. 29Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra. 30Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött. 31Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. 32De más tesz mellettem tanúságot, s tudom, hogy az a tanúság, amelyet tesz mellettem, az igaz. 33Jánoshoz fordultatok, s ő tanúságot tett az igazságról. 34Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. 35(János) égő és világító lámpa volt, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni. 36De nekem olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a végbevitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött. 37Tehát maga az Atya tesz mellettem tanúságot, aki küldött. Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok, 38s szava nem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, aki küldött. 39Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, 40mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. 41Dicsőítést nem fogadok el az emberektől. 42Ismerlek benneteket, nincs meg bennetek az Isten szeretete. 43Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. 44Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek? 45Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. 46Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. 47De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?”

 

Botanic Gardens, Christchurch, NZ
dav

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑