Július 14. – 136. nap

 

2Sám 19-20

Dávid fájdalma.

19 1Dávid megrendült. Fölment a kapu fölötti szobába és sírt. Elcsukló hangon így siránkozott: „Fiam, Absalom! Fiam, fiam Absalom! Ó, bár én haltam volna meg helyetted!” 2Jelentették Joábnak: „A király sír és jajgat Absalom miatt.” 3Így azon a napon gyászra fordult a győzelem az egész sereg számára, mert a sereg megtudta azon a napon, hogy a király bánkódik a fia miatt, 4s ezen a napon a sereg lopva tért vissza a városba, ahogyan az a sereg lopakodik, amelyik szégyenkezik, mivel megfutamodott a csatából. 5A király befödte arcát, és hangosan siránkozott: „Fiam, Absalom! Absalom, fiam, fiam!” 6Joáb bement a királyhoz a házba, és azt mondta: „Ma szégyenbe borítottad embereid arcát, akik ma megmentették az életedet, fiaid és lányaid életét, feleségeid életét és ágyasaid életét. 7Mert szeretetet tanúsítottál azok iránt, akik gyűlölnek, azokkal szemben meg, akik szeretnek téged, gyűlöletet. Ma megmutattad, hogy sem a sereg vezére, sem az emberek nem jelentenek neked semmit. Igen, most már tudom: Azt találnád helyénvalónak, ha Absalom életben maradt volna, mi meg ma mind elestünk volna. 8Kelj föl, menj ki és intézz barátságos szavakat az emberekhez. Mert esküszöm az Úrra: ha nem mész ki, az éjszaka egyetlen ember sem marad melletted. De ez nagyobb baj lesz neked, mint bármi baj, ami ifjúságodtól mostanig ért.” 9A király tehát fölállt és a kapu alá ült. Erre kihirdették az egész seregnek: „Nézzétek, a király ott ül a kapuban!” S az egész nép a király elé járult.

Dávid visszatérésének előkészítése.

9Izrael fiai elmenekültek, ki-ki a maga sátorába. 10Izrael minden törzse, az egész nép vitázott. Így beszéltek: „A király kiszabadított bennünket ellenségeink kezéből, méghozzá a filiszteusok kezéből szabadított ki minket. De Absalom elől kénytelen volt elmenekülni az országból. 11Ám Absalom, akit fölkentünk királyunkká, elesett a csatában. Nos hát, meddig haboztok még visszahozni a királyt?” 12A királynak fülébe jutott, hogy egész Izraelben így beszélnek. Így hát a király üzenetet küldött Cádok és Ebjatár papnak: „Beszéljetek Júda véneivel, ilyen módon: Miért akartok az utolsók lenni a király visszahozásában? 13Hisz a testvéreim vagytok, a vérem és a húsom vagytok. Miért akartok az utolsók lenni a király visszahozásában?” 14Amazának pedig ezt mondjátok: „Hát nem a vérem és húsom vagy? Ezt meg azt tegye velem Isten, ha nem teszlek meg Joáb helyett a sereg vezérévé, egész életedre.” 15Júda férfiai mind összefogtak, egy szívvel, és ezt üzenték a királynak: „Térj vissza, te és szolgáid!”

Események útban hazafelé; Simi.

16A király tehát elindult hazafelé, és a Jordánhoz ért. A júdeaiak egészen Gilgalig eléje mentek, hogy segítségére legyenek a királynak az átkelésben. 17A Benjamin fiai közül való Simi, a Bachurimba való Gerának a fia szintén eléje ment a júdeaiakkal Dávid királynak. 18Ezer ember volt vele Benjamin fiai közül. Saul házának felügyelője, Ciba előrement a Jordánhoz, még mielőtt a király odaért volna, a tizenöt fiával és húsz szolgájával, 19s minden előkészületet megtettek ahhoz, hogy a király családja átkeljen és jól érezze magát. Gera fia, Simi a király lába elé borult, amikor épp át akart kelni a Jordánon, 20s így szólt a királyhoz: „Ne tartson uram gonosznak, ne gondoljon arra a gonoszságra, amelyet szolgád elkövetett azon a napon, amelyen uram és királyom elhagyta Jeruzsálemet. Ne vegye szívére a király a dolgot. 21Szolgád jól tudja, hogy vétett ellened, s ma elsőként jött ide József házából uram, királyom elé!” 22Ceruja fia, Abisáj megszólalt, és azt kérdezte: „Ne haljon meg Simi, amiért átkozta az Úr fölkentjét?” 23Dávid azonban azt mondta: „Mit tegyek veletek, Ceruja fia, amiért ma megkísértetek? Hát hogy halhatna meg ma valaki Izraelben? Vagy nem lettem ma ismét Izrael királya?” 24Aztán a király odaszólt Siminek: „Nem halsz meg!” S a király megesküdött rá neki.

Mifiboset.

25Mifiboset, Saul fia szintén eléje ment a királynak. Attól a naptól, hogy a király elmenekült egészen addig, míg épségben vissza nem tért, nem mosta meg a lábát meg a kezét, nem gondozta a szakállát, és a ruháját sem mosta ki. 26Amikor most Jeruzsálemből a király elé ment, a király megkérdezte tőle: „Miért nem jöttél velem, Mifiboset?” 27Így válaszolt: „Uram és királyom! A szolgám becsapott. Szolgád ugyanis megbízta: Nyergeld föl nekem a szamarat, hadd üljek fel rá és menjek el a királlyal. Szolgád ugyanis béna. 28De ő megrágalmazta szolgádat uram és királyom előtt. Ám uram és királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy hát úgy, amint jónak látod. 29Atyám egész háza nem várhatott egyebet a halálnál uramtól és királyomtól. Te mégis azok közé soroltad szolgádat, akik asztalodnál ehetnek. Mi egyébhez van még jogom, mint hogy újra a királyhoz folyamodjam.” 30A király ezt felelte neki: „Mit szaporítod a szót? Elrendelem, hogy te és Ciba osztozzatok a földön.” 31Erre Mifiboset azt mondta a királynak: „Akár az egész is az övé lehet, ha uram és királyom épségben hazatér.”

Barzilláj.

32A gileádi Barzilláj lejött Rogelimből és elkísérte a királyt, hogy átvezesse a Jordánon. 33Barzilláj nagyon idős ember volt, nyolcvanesztendős. Ellátta a királyt élelemmel, amíg Machanajimban tartózkodott, mivel jómódú ember volt. 34Ezért most így szólt hozzá a király: „Gyere velem, s otthon, Jeruzsálemben gondoskodom rólad öregségedre.” 35De Barzilláj ezt válaszolta a királynak: „Hány évem van még hátra, hogy a királlyal menjek Jeruzsálembe? 36Most nyolcvanesztendős vagyok. Meg tudom még különböztetni: mi a jó és mi a rossz? Ízlik még szolgádnak, amit eszik vagy iszik? Aztán tudom én még hallgatni az énekeseket és énekesnőket? Miért legyen szolgád uramnak és királyomnak a terhére? 37Csak épp átkíséri szolgád a királyt a Jordánon – miért ajánl hát fel a király nekem ilyen jutalmat? 38Engedd meg szolgádnak, hadd térjen vissza, hogy városomban, atyám és anyám sírja közelében halhassak meg. Hanem szolgád, Kimhan szívesen elmenne urammal és királyommal, neki megteheted, amit jónak látsz.” 39Erre a király azt mondta: „Velem jön Kimhan, s megteszem neki, amit te jónak látsz. S ha valaha lesz valami kívánságod, mindig megteszem neked.” 40Az egész nép átkelt a Jordánon, a király is átkelt, aztán megölelte és megáldotta Barzillájt, s az visszatért otthonába.

Júda és Izrael vitája a király miatt.

41A király Gilgal felé folytatta az útját. Kimhan kísérte, s vele tartott Júda egész népe, valamint Izrael népének a fele is. 42Ám Izrael fiai egyszer csak a király elé járultak és megkérdezték a királytól: „Miért csábítottak el testvéreink, Júda férfiai? A királyt és egész háza népét, valamint Dávid embereit is mind rávették, hogy keljen át a Jordánon.” 43Júda férfiai így válaszoltak Izrael férfiainak: „De hisz a mi vérünkből való a király! Miért vagytok hát úgy felháborodva? Tán a király költségére ettünk, vagy elvettük magunknak a részeteket?” 44Izrael fiai így válaszoltak a júdeaiaknak: „Tíz rész az enyém a királyból. Azonkívül én vagyok az elsőszülött. Miért nézel hát le? Nem én mondtam először, hogy hozzuk vissza a királyt?” De a júdeaiak válasza még keményebb volt, mint Izrael fiaié.

Seba lázadása.

20 1Volt ott egy semmirekellő ember, Sebának hívták, s a Benjamin fiai közé tartozó Bichrinek volt a fia. Ez megfújta a harsonát és kihirdette: „Nincs közünk Dávidhoz, semmi közünk Izáj fiához! Ki-ki vissza a sátrába, Izrael!” 2Erre Izrael fiai mind elfordultak Dávidtól, és Sebát követték, Bichri fiát. A júdeaiak azonban a Jordántól egészen Jeruzsálemig kísérték a királyt. 3Amikor Dávid Jeruzsálemben a királyi palotába ért, Dávid fogta tíz ágyasát, akiket a palota őrizetére ott hagyott, és egy külön házba vitette őket. Gondoskodott róluk, de többé nem közeledett hozzájuk. Így éltek haláluk napjáig bezárva, egész életükön át özvegyen.

Amaza megölése.

4Akkor a király megparancsolta Amazának: „Hívd össze nekem a júdeaiakat; adok három napot, akkorra légy itt!” 5Amaza elment, hogy összehívja a júdeaiakat. De tovább maradt a Dávid által megszabott időnél. 6Erre Dávid így szólt Abisájhoz: „Bichri fia, Seba még nagyobb bajt hoz ránk, mint Absalom. Vedd hát magad mellé urad embereit és vedd üldözőbe, nehogy elérje valamelyik megerősített várost és megmeneküljön előlünk.” 7Így kivonultak Abisáj vezérletével Joáb, a kereták és a peleták, meg az összes bajnok. Kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözőbe vegyék Bichri fiát, Sebát. 8Amikor Gibeon határában a nagy kőnél megálltak, szembejött velük Amaza. Joáb azt a köntösét viselte, amelyet hadakozáshoz szokott; erre föl volt csatolva a kardja, a derekán összefűzve a hüvelyével, de kicsúszott belőle és leesett. 9Joáb megkérdezte Amazától: „Jól vagy, testvérem?” Közben Joáb a jobb kezével megfogta Amazát a szakállánál fogva, mintha meg akarná ölelni. 10Amaza azonban nem vetett ügyet Joáb kezében a kardra. Így ez beledöfte, úgyhogy a belső része kifordult a földre. Meghalt, a második szúrásra már nem volt szükség. Ezután Joáb és testvére, Abisáj folytatták Bichri fiának, Sebának az üldözését. 11Joáb egyik embere Amaza mellett maradt és kihirdette: „Aki Joábot kedveli, s aki Dáviddal tart, az kövesse Joábot!” 12Amaza ott feküdt vérében az út közepén. Amikor azonban az ember észrevette, hogy mindenki megáll, letolta az útról a mezőre Amazát, és rávetett egy köntöst, mert aki csak a közelébe ért, az mind látni akarta és megállt. 13Amikor azonban eltávolította az útról, az emberek mind követték Joábot, s üldözték Bichri fiát, Sebát.

A lázadás vége.

14Ez sorra járta Izraelnek minden törzsét egészen Abel Bet-Maacháig, és a Bichri nemzetségből valók is mind összegyűltek és követték őt. 15De amazok Abel Bet-Maachában körülzárták, és töltést is emeltek a várossal szemben, amely a külső falig ért. Aztán az egész sereg, amely Joábbal volt, nekiállt árkokat ásni, hogy a fal leomoljon. 16De egy okos asszony, aki az előfalon tartózkodott, lekiáltott a városból: „Hallgassatok ide! Hallgassatok ide! Mondjátok meg Joábnak: Gyere ide, beszédem volna veled!” 17Oda is ment hozzá és az asszony megkérdezte: „Joáb vagy?” „Igen” – felelte. Erre azt mondta neki: „Hallgassd meg szolgálód szavait!” „Hallgatom” – válaszolta. 18Erre így folytatta: „Valamikor azt mondták: Kérdezzétek meg Abelben és Dánban, vajon véget ért-e, 19amit Izrael hűséges fiai elhatároztak. Te mégis azon vagy, hogy Izrael egyik ősi városát lerombold. Miért pusztítod el az Úr örökrészét?” 20Joáb ezt válaszolta: „Távol, távol legyen tőlem! Nem akarok semmit sem elpusztítani, sem megsemmisíteni. 21Nem így áll a dolog! Hanem egy Efraim hegyére való, Seba nevű ember, Bichrinek a fia fölemelte a kezét a király, Dávid ellen. Szolgáltassátok ki, őt egyedül, akkor elvonulok a város alól.” Az asszony ezt felelte Joábnak: „A falon át kidobjuk neked a fejét!” 22Ezzel az asszony visszatért a városba és addig beszélt az egész néppel, ahogy az okossága sugallta neki, míg le nem vágták Bichri fiának, Sebának a fejét, és oda nem dobták Joábnak. Erre az megfuvatta a kürtöket, aztán elvonultak a város alól, ki-ki a sátorába. Joáb meg visszament Jeruzsálembe, a királyhoz.

Dávid főemberei.

23Joáb állt az egész sereg élén. Jehojada fia, Benaja volt a kereták és peleták parancsnoka. 24Adoram felügyelt a munkára, Achilud fia, Jehosafát volt az udvarnagy, 25Susa volt az írnok. Cádok és Ebjatár voltak a papok, 26de rajtuk kívül még a jairita Ira is Dávid papja volt.

 

Zsolt 130

KÖNYÖRGÉS ÉS BIZAKODÁS

130 1(Zarándokének.) A mélységből kiáltok, Uram, hozzád,
2Uram, halld meg a szavam! Füled figyeljen fel könyörgő szavamra!
3Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram?
4Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged.
5Remélek az Úrban, benne remél lelkem, és bízom a szavában.
6Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt,
7várja Izrael az Urat. Mert az Úrnál az irgalom és bőséges nála a megváltás.
8Ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.

 

Jn 5,1-24

III. A MÁSODIK ÜNNEP JERUZSÁLEMBEN

Gyógyítás a Beteszda-fürdőnél.

5 1Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. 2Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, 3nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák [várva, hogy a víz megmozduljon. 4Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.] 5De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. 6Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” 7„Uram – válaszolta a beteg –, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” 8Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” 9Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Aznap épp szombat volt. 10Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat.” 11Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta: Fogd ágyadat és menj!” 12Erre megkérdezték tőle: „Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: Fogd (ágyadat) és menj?!” 13A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. 14Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.” 15Erre az ember elment és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg. 16A zsidók üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított. 17Jézus azonban azt mondta nekik: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” 18Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.

A Fiú.

19De Jézus tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. 20Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. 21Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. 22Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, 23hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli. 24Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.

 

Botanic Gardens, Christchurch, NZ
Botanic Gardens, Christchurch, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑