Július 13. – 135. nap

2Sám 17-18

Husai kijátssza Achitofel tanácsát.

17 1Achitofel azt mondta Absalomnak: „Ki szeretnék magamnak választani tizenkétezer embert, aztán útra kelnék, hogy még az éjszaka nyomába eredjek Dávidnak. 2Rajtaütök, amikor fáradt, s a keze erőtlen, és rémületbe ejtem. Erre az egész nép, amely vele tart, elmenekül. Akkor a királyra támadok, 3és visszahozom neked az egész népet, mintha egy menyasszony térne vissza a vőlegényéhez, hiszen te csak egy embernek akarod az életét, így a nép megmenekülhet.” 4A tanács tetszett Absalomnak és Izrael véneinek. 5Absalom mégis megparancsolta: „Hívjátok ide az archita Husait, hadd halljuk, mit mond.” 6Amikor Husai elment Absalomhoz, Absalom így szólt hozzá: „Ezt és ezt a tanácsot adta Achitofel. Kövessük-e a tanácsát? Ha nem, hát akkor mondd meg!” 7Erre Husai azt mondta Absalomnak: „Az a tanács, amelyet Achitofel ezúttal adott, nem jó.” 8Aztán így folytatta Husai: „Magad is tudod, hogy atyád és emberei bátor vitézek, olyanok, mint a medve a mezőn, amelytől elragadják a kölykeit. Azonkívül atyád hadviselt ember, nem fogja hagyni, hogy az emberei éjszaka pihenőt tartsanak. 9Egészen biztos, hogy valamelyik szurdokban vagy egyebütt rejtőzik. Ha csak néhányan esnek is el a népből mindjárt az elején, és híre megy, mindjárt azt fogják mondani: Azok az emberek, akik Absalommal tartottak, vereséget szenvedtek. 10Aztán az lesz a vége, hogy még a legbátrabbnak is, akinek olyan a szíve, mint az oroszláné, inába száll a bátorsága; mert hisz egész Izrael tudja, hogy atyád hős, és bátor emberek veszik körül. 11Magam inkább ezt tanácsolnám: Gyűljön köréd egész Izrael Gáttól egészen Beersebáig, annyian, mint a tenger fövenye; s te magad is szállj harcba velük együtt. 12Akkor támadjuk meg, ahol épp van, s úgy elárasztjuk, mint a harmat a földkerekséget. Nem marad belőle és emberei közül, akik vele tartanak, egyetlenegy sem élve. 13Ha netalán behúzódik valamelyik városba, akkor egész Izrael kötelet vet erre a városra és levonszoljuk a patakba, míg végül egyetlen kődarab sem marad ott belőle.” 14Absalom és Izrael vénei felkiáltottak: „Az archita Husai tanácsa jobb, mint Achitofel tanácsa!” Az Úr ugyanis úgy intézte, hogy Achitofelnek a kedvezőbb tanácsát elvessék, mert az Úr romlást akart hozni Absalomra. 15Ezután Husai tudatta Cádok és Ebjatár pappal: „Ilyen és ilyen tanácsot adott Achitofel Absalomnak és Izrael véneinek, én azonban ezt meg ezt tanácsoltam. 16Most hát rögtön küldjetek el valakit Dávidhoz. Mondja meg neki: Ne maradj éjszakára a puszta gázlóinál, hanem kelj át sürgősen a túlsó partra, nehogy elvesszen a király a vele tartó egész csapattal együtt.”

Dávid átkel a Jordánon.

17Jonatán és Achimaac Rogel forrásánál tartózkodtak. Mindig egy szolgáló ment oda hírt vinni nekik, ők aztán elmentek Dávid királyhoz és jelentették neki, de maguk nem mutatkozhattak és nem térhettek vissza a városba. 18Egy fiatalember mégis észrevette őket, és jelentette Absalomnak. Erre gyorsan elmentek onnét és betértek Bachurimban egy embernek a házába. Ennek volt az udvarán egy ciszterna, oda ereszkedtek le. 19Az asszony fogta a tetejét, és rátette a ciszterna nyílására, aztán zabot öntött rá, úgyhogy nem lehetett észrevenni. 20Amikor Absalom emberei betértek az asszonyhoz a házba és megkérdezték: „Hol van Achimaac és Jonatán?”, az asszony azt felelte nekik: „Innét továbbmentek a víz felé.” Keresték őket, de aztán, hogy nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. 21Mihelyt elmentek, Achimaac és Jonatán kimásztak a ciszternából, és sietve megvitték a hírt Dávid királynak. Azt mondták Dávid királynak: „Induljatok és gyorsan keljetek át a vízen. Mert Achitofel ezt meg ezt a tanácsot adta benneteket illetően.” 22Erre Dávid és az egész csapat, amely vele tartott, elindultak, és átkeltek a Jordánon. Hajnalra nem volt egyetlen ember sem, aki még nem kelt volna át a Jordánon. 23Amikor Achitofel látta, hogy a tanácsát nem követik, fölnyergelte a szamarát, felült rá és hazament, a maga városába. Ellátta háza népét utasításokkal, aztán felakasztotta magát. Így halt meg. Atyja sírboltjában temették el.

Absalom átkel a Jordánon.

24Dávid már Machanajimba ért, amikor Absalom s vele Izrael fiai átkeltek a Jordánon. 25Absalom Amazát tette meg Joáb helyett a sereg parancsnokává. Amaza egy Jitra nevű izmaelitának volt a fia, akinek kapcsolata volt Abigaillal, Nachas lányával, Cerujának, Joáb anyjának nővérével. 26Izrael és Absalom Gileád földjén ütöttek tábort. 27Amikor Dávid Machanajimba ért, az ammoniták (földjéről), Rabbából való Nachasnak a fia, Sobi, a lo-debari Ammielnek a fia, Machir és a Rogelimba való gileádi Barzilláj 28fekvőhelyeket, takarókat, fazekakat, cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pörkölt gabonát, babot, lencsét, 29mézet, tejszínt, juhsajtot s túrót vittek Dávidnak, hogy legyen neki és a vele tartó népnek mit enni. Mert azt mondták magukban: „A pusztában megéheztek, elfáradtak és megszomjaztak ezek az emberek.”

Absalom veresége.

18 1Dávid számba vette csapatát, és a százas, ezres csoportok élére parancsnokokat állított. 2Aztán három részre osztotta a csapatot: egyharmadukat Joábnak, egyharmadukat Joáb testvérének, Ceruja fiának, Abisájnak és egyharmadukat a Gátból való Ittainak rendelte alá. Aztán azt mondta a király az embereinek: „Magam is kivonulok veletek.” 3De az emberek azt mondták: „Nem szabad kivonulnod. Ha ugyanis menekülnünk kell, ránk nem vetnek ügyet. S ha a fele elesik közülünk, azzal sem fog senki törődni. De te tízezerrel fölérsz közülünk. Egyébként is jobb, ha itt maradsz tartaléknak, készen arra, hogy segítségünkre siess a városból.” 4„Úgy teszek, amint jónak látjátok” – felelte a király. Míg az egész sereg ki nem vonult, százas és ezres csoportonként, a király ott állt a kapunál. 5A király parancsba adta Joábnak, Abisájnak és Ittainak: „Bánjatok kímélettel a fiúval, Absalommal!” Mind hallották az emberek, amikor a király ezt a parancsot adta a vezéreknek Absalomot illetően. 6Így vonult harcba a sereg Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg. 7Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember. 8A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdő még több áldozatot szedett a seregből, mint a kard azon a napon.

Absalom halála.

9Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, továbbment. 10Egy ember meglátta és jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot – mondta –, egy tölgyfán lógott.” 11Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: „Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet.” 12De az ember ezt válaszolta Joábnak: „Ha ezer ezüst ütötte volna is a markomat, akkor sem merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: »Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!« 13Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király előtt nem marad semmi titokban.” 14Joáb azt mondta rá: „Eh mit! Miért is töltöm tovább az időt veled?” Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte őket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán, 15odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték. 16Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek. 17Aztán fogták Absalomot, s az erdőben egy gödörbe dobták, és egy óriási kőhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába. 18Absalom még életében szerzett magának egy emlékkövet, és felállította a Királyok völgyében. Azt mondta ugyanis: „Nincs fiam, aki fenntartaná emlékezetemet.” Így az emlékkövet nevezte el a nevéről. Mind a mai napig Absalom kövének hívják.

Dávidnak megviszik a gyászhírt.

19Cádok fia, Achimaac azt mondta: „Szaladok, és megviszem a királynak az örömhírt, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki és megmentette ellenségeitől.” 20De Joáb azt felelte neki: „Ma nem viszel örömhírt, majd máskor; ma nem viszel jó újságot, hiszen a király fia halott.” 21Aztán Joáb megbízta a kusitát: „Menj és jelentsd a királynak, amit láttál!” A kusita leborult Joáb előtt és elfutott. 22Cádok fia, Achimaac azonban újra azt mondta: „Történjék bármi, a kusita után futok!” Joáb megkérdezte: „De hát minek futnál? Neked nem jár érte jutalom.” De ő csak hajtotta: „Történjék bármi, utána futok.” 23Erre Joáb ráhagyta: „Fuss hát!” Achimaac a síkságon át vivő úton futott, és megelőzte a kusitát. 24Dávid a két kapu között ült. Az őrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé. 25Az őrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: „Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája.” Amikor azonban az – tovább futva – közelebb ért, 26az őrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az őrszem tehát leszólt a kapuba: „Még egy embert látok, egyedül fut.” A király azt mondta: „Az is jó hírt hoz.” 27Az őrszem újra jelentette: „Úgy látom, az első úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut.” A király visszaszólt: „Az derék ember, biztosan jó hírrel jön.” 28Achimaac megérkezett és odakiáltotta a királynak: „Üdv!” Aztán arcra borult a földön a király előtt, és így szólt: „Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram királyomra kezet emeltek!” 29A király megkérdezte: „Jól van a fiú, Absalom?” „Csak egy nagy zűrzavart láttam – válaszolta Achimaac –, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt.” 30A király megparancsolta: „Állj félre és maradj ott!” S ő félreállt, és ott maradt. 31Most megérkezett a kusita is, és jelentette: „Örömhírt hall, uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened.” 32A király azonban megkérdezte a kusitától: „Jól van a fiú, Absalom?” „Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!” – válaszolta a kusita.

Zsolt 129

SION ELLENSÉGEI ELLEN

129 1Ifjúságom óta sokat gyötörtek – Izrael elmondhatja –,
2ifjúságom óta sokat gyötörtek, de el nem tiportak.
3A szántók a hátamon szántottak, s hosszú barázdákat vontak.
4De az Úr, az Igaz szétszaggatta a gonoszok kötelékeit.
5Hátráljanak szégyent vallva mind, akik gyűlölik Siont!
6Legyenek, mint a fű a tetőn, amely elszárad a keleti szélben:
7nem tölti meg markát annak, aki learatja, és ha kévét akar, nem lesz tele karja.
8Akik arra mennek, nem köszönnek így: „Az Úr áldása van rajtatok!” De mi megáldunk titeket az Úr nevében.

Jn 4, 31-54

31Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!” 32De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.” 33A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” 34Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. 35Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. 36Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. 37Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat. 38Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele.” 39Abból a városból sokan hittek benne a szamáriaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.” 40Amikor a szamáriaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. 41S az ő szavát hallva még többen hittek benne. 42Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása.

43A két nap elteltével folytatta útját Galilea felé. 44Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete. 45Mégis, amikor Galileába ért, a galileaiak szívesen fogadták, mert mind látták, amit az ünnep alkalmával Jeruzsálemben tett, hisz ott voltak az ünnepen. 46Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. 47Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. 48Jézus azonban így szólt: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” 49De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” 50Jézus megnyugtatta: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. 51Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia. 52Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz” – felelték. 53Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: „Él a fiad.” És hívő lett egész házanépével egyetemben. 54Ez volt Jézus második csodajele, amikor Júdeából Galilea felé tartott.

Queenstown Hill, NZ
Queenstown Hill, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑