Július 11. – 133. nap

 

2Sám 13-14

Amnon meggyalázza húgát, Támárt.

13 1Ezután a következők történtek: Dávid fiának, Absalomnak volt egy szép húga, Támárnak hívták. Dávidnak a fia, Amnon beleszeretett. 2S Amnon annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy egészen belebetegedett. Érintetlen lány volt ugyanis, így Amnon lehetetlennek találta, hogy hozzá közeledjék. 3De Amnonnak volt egy barátja. Jonadabnak hívták, s Dávid testvérének, Simeának volt a fia. Ez a Jonadab nagyon ravasz ember volt. 4Azt mondta neki: „Hogy van az, király fia, hogy minden reggel olyan bágyadt vagy? Nem mondanád el?” Amnon így válaszolt: „Szerelmes vagyok Támárba, testvéremnek, Absalomnak a húgába.” 5Erre Jonadab azt mondta: „Feküdj le az ágyba, és tettesd magad betegnek. Ha aztán eljön apád meglátogatni, hát mondd neki: Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s ő adjon nekem enni. Ha itt készíti el az ételt a szemem láttára, akkor elfogadom a kezéből.” 6Amnon tehát lefeküdt az ágyba és betegnek tetette magát. Amikor a király elment meglátogatni, Amnon így szólt a királyhoz: „Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s hadd csináljon a szemem láttára néhány lepényt. Az ő kezéből megenném.” 7Erre Dávid üzent Támárnak a palotába: „Menj el bátyád, Amnon házába, és készíts neki valami ételt.”

8Támár tehát elment bátyja, Amnon házába. Az ágyban feküdt. Fogta a tésztát, kidagasztotta, s a szeme láttára lepényt csinált belőle, aztán megsütötte a lepényt. 9Akkor fogta a serpenyőt és kiborította előtte. De ő nem akart enni, hanem azt mondta: „Menjetek ki innét, mindnyájan!” Erre mindannyian elmentek. 10Most azt mondta Amnon Támárnak: „Hozd be nekem az ételt a belső szobába, hogy a kezedből ehessek.” Támár fogta a lepényt, amelyet csinált, és bevitte bátyjának, Amnonnak a belső szobába. 11De amikor odanyújtotta neki, az elkapta őt és azt mondta neki: „Gyere, húgom, feküdj mellém!” 12Azt felelte neki: „Hagyd ezt, bátyám, ne becsteleníts meg! Ilyesmit nem szokás Izraelben tenni. Ne kövess el ilyen gyalázatos dolgot! 13Hova mehetnék szégyenemmel? S te magad is egyike vagy Izrael főembereinek. Beszélj inkább a királlyal, biztosan nem tagad meg tőled.” 14De nem hallgatott szavára, erőszakot követett el rajta, meggyalázta, együtt hált vele. 15Utóbb Amnont nagy utálat töltötte el tőle, úgyhogy az utálat, amely eltöltötte tőle, nagyobb volt, mint szerelme, amelyet előzőleg érzett iránta. Ezért azt mondta neki Amnon: „Fogd magad és menj innét!” 16De ő így felelt neki: „Nem, bátyám! Ha most elkergetsz, még nagyobb igazságtalanságot követsz el ellenem, mint amilyet már elkövettél.” Csakhogy nem hallgatott rá, 17beszólította a legényt, aki a szolgálatára volt, és megparancsolta neki: „Lökd ki nekem ezt az utcára, és reteszeld be mögötte az ajtót!” 18[Hosszú ujjú tunikát viselt, ilyet hordtak ugyanis a királylányok, amíg szüzek voltak.] Erre a legény kituszkolta az utcára és bereteszelte az ajtót.

19Támár hamut szórt a fejére és megszaggatta hosszú ujjú tunikáját, amelyet viselt, és ahogy ment, jajgatott. 20Bátyja, Absalom így szólt hozzá: „Bátyád, Amnon volt együtt veled? Akkor hallgass, húgom, hiszen a bátyád. Ne vedd szívedre a dolgot!” Így Támár magányosan élt bátyja, Absalom házában. 21Amikor Dávid király meghallotta a dolgot, haragra lobbant. De nem vette el fiának, Amnonnak a kedvét, mert szerette, hiszen elsőszülött volt. 22Absalom azonban egyetlen szót sem váltott Amnonnal, sem rosszban, sem jóban. Absalom ugyanis gyűlölte Amnont, amiért meggyalázta húgát, Támárt.

Absalom megöleti Amnont és menekül.

23Két esztendővel később történt, hogy Absalom birkanyírást tartott Efraim közelében, Baal-Hacorban, s meghívta a király valamennyi fiát. 24Elment a királyhoz, és így szólt hozzá: „Szolgád birkanyírást tart. Kísérje el a király udvari embereivel szolgáját!” 25De a király azt mondta Absalomnak: „Nem, fiam! Nem megyünk el mindnyájan, mert hisz terhedre lennénk.” Absalom tovább unszolta, de (Dávid) mégsem akart menni, hanem áldásával útra bocsátotta. 26Erre Absalom azt mondta: „Ha nem, hát akkor hadd jöjjön velünk legalább testvérem, Amnon.” A király megkérdezte: „Miért menjen veled?” 27Mégis, mivel Absalom erőltette, hát elengedte vele Amnont és a király fiait, mind. Absalom királyi lakomát csapott, 28s megparancsolta szolgáinak: „Ügyeljetek! Ha Amnon már jó hangulatban lesz a bortól, azt fogom nektek mondani: Ragadjátok meg Amnont! Akkor öljétek meg! Ne féljetek, hisz magam adok rá nektek parancsot. Szedjétek össze bátorságotokat és legyetek derék emberek!” 29Absalom szolgái úgy tettek Amnonnal, amint Absalom parancsolta. Erre a király fiai felugrottak, ki-ki öszvérére kapott és menekült.

30Még úton voltak, amikor a hír már Dávid fülébe jutott: „Absalom mind megölte a király fiait, nem hagyott közülük élve egyetlen egyet sem!” 31Erre a király felállt, megszaggatta ruháját és a földre vetette magát. Udvari emberei is mind úgy álltak ott, megszaggatott ruhában. 32De akkor Dávid testvérének, Simeának a fia, Jonadab megszólalt és azt mondta: „Ne gondolja uram, hogy mind megölték az ifjakat, a király fiait. Nem, hanem csak Amnon halt meg. Mert Absalom attól a naptól fogva, hogy Amnon meggyalázta húgát, Támárt, jelét adta annak, hogy gonoszságot forral. 33Ne vegye hát, uram királyom szívére a dolgot, és ne gondolja, hogy mind meghaltak a királyfiak. Nem, hanem csak Amnon halott.”

34Maga Absalom elmenekült. Amikor az őrségen levő szolga kinézett, látta, hogy sok nép jött a háta mögötti irányból, a hegyoldal felől. 35Erre Jonadab így szólt a királyhoz: „Lám, megjöttek a királyfiak. Úgy történt minden, amint mondtam.” 36Alighogy befejezte szavait, megérkeztek a királyfiak és elkezdtek hangosan sírni. A király és udvari emberei szintén nagy jajgatásba fogtak. 37Maga Absalom azonban elmenekült és Ammihud fiához, Gesur királyához, Talmaihoz ment. A király egész idő alatt gyászolta fiát. 38Miután Absalom elmenekült és Gesurba jutott, három esztendeig maradt ott. 39A király belenyugodott Amnon halálába, s így nem neheztelt tovább Absalomra.

Joáb sürgeti Absalom hazatértét.

14 1Joáb, Ceruja fia észrevette, hogy a király szíve megenyhült Absalom iránt. 2Ezért Joáb elküldött Tekoába, és hozatott onnét egy okos asszonyt. Azt mondta neki: „Tégy úgy, mintha gyászolnál. Ölts gyászruhát, ne kend be magadat olajjal, hanem viselkedjél olyan asszony módjára, aki már régóta gyászol egy halottat. 3Aztán menj be a királyhoz, és így meg így beszélj vele.” S Joáb szájába adta az asszonynak a szót.

4A Tekoába való asszony tehát bement a királyhoz, arcra borult a földön, hódolt előtte és így beszélt: „Segíts rajtam, ó király!” 5A király megkérdezte: „Mi bajod van?” „Nagy gyászban vagyok – felelte. – Meghalt az uram. 6S volt szolgálódnak két fia. Egymásnak estek, s mivel nem volt ott senki, aki szétválasztotta volna őket, az egyikük akkorát ütött testvérére, hogy megölte. 7Erre az egész nemzetség rátámadt szolgálódra és azt mondta: Add ki, aki agyonütötte testvérét, hadd vegyük el az életét testvére életéért, akit megölt, s hadd irtsuk ki még az örököst is. Így ki akarták oltani azt a parazsat is, ami még megmaradt nekem, hogy férjemnek se neve, se utódai ne maradjanak a földön.” 8Erre a király azt mondta az asszonynak: „Menj haza, majd intézkedem ügyedben!” 9Ám a Tekoába való asszony így válaszolt a királynak: „A bűn rám és családomra száll, uram és királyom, a király és trónja azonban ártatlan marad!” 10A király azt mondta rá: „Ha valaki ezzel fenyeget, azt hozd elém, s nem zaklat tovább.” 11(Az asszony) azonban tovább beszélt: „Mondja hát ki a király az Úrnak, Istenének a nevét, hogy a vérbosszút álló ne törjön vesztére és ne pusztítsa el fiamat.” Erre így szólt hozzá: „Amint igaz, hogy az Úr él: a fiadnak egy haja szála sem esik le a földre.” 12Ám az asszony folytatta: „Mondhatna szolgálód valamit uramnak, királyomnak?” „Beszélj!” – felelte. 13Erre az asszony azt mondta: „Hát akkor miért forgatott olyan gondolatokat magában a király az Isten népe ellen, hogy nem engedi hazatérni azt, akit száműzött, mert hisz azzal, hogy ilyen ítéletet hozott, saját magát bűnösnek mondta ki. 14Halandók vagyunk, olyanok, mint a víz, amelyet kiloccsantanak a földre, és nem tudnak többé összegyűjteni. Isten nem kelti életre a halottat. Így hát a királynak legyen gondja rá, hogy ne maradjon tőle száműzve, akit száműzött. 15Azért jöttem s mondtam el ezeket uramnak, királyomnak, mert az emberek megijesztettek. Azt mondta magában szolgálód: Beszélek én egyszer a királlyal. Hátha megteszi a király, amit szolgálója mond neki. 16Mert a királynak gondja lesz rá, hogy megmentse szolgálóját annak az embernek a kezétől, aki azon van, hogy a fiammal egyetemben kizárjon az Isten örökségéből. 17Azt gondolta szolgálód: Uram, királyom szava majd megnyugtat. Hiszen uram, királyom olyan, mint az Isten angyala, tudja, mi jó s mi rossz. Az Úr, a te Istened legyen veled!”

18Most a király vette át a szót, s azt mondta az asszonynak: „Ne tagadj el semmit abból, amit most kérdezek tőled!” „Csak kérdezzen uram, királyom!” – felelte az asszony. 19Erre a király megkérdezte: „Nem Joáb keze van benne ebben a dologban?” Az asszony azt mondta rá: „Amint igaz, uram, királyom, hogy élsz; lehetetlen attól akár jobbra, akár balra eltérni, amit uram s királyom mond! Igen, szolgád, Joáb adta nekem ezt a megbízatást, ő adta ezeket a szavakat szolgálód szájába. 20Azért tett így szolgád, Joáb, hogy más színt adjon a dolognak. De hát uram bölcs, akár az Isten angyala, úgyhogy mindent tud, ami csak történik a földön.” 21A király így szólt Joábhoz: „Jól van, megteszem. Menj és hozd vissza a fiatalembert, Absalomot.” 22Erre Joáb földig hajolt, leborult a király előtt és magasztalta. Azt mondta: „Ma már látja szolgád, hogy tetszésre leltem szemedben, uram és királyom, mert a király teljesítette szolgája kérését.”

23Ezután Joáb felállt, elment Gesurba és visszahozta Absalomot Jeruzsálembe. 24A király azonban kijelentette: „Menjen a maga házába, s nekem ne kerüljön a szemem elé.” Így hát Absalom behúzódott a házába, s nem járulhatott a király színe elé. 25Egész Izraelben nem volt még egy ember olyan, mint Absalom, akit a szépsége miatt úgy dicsértek volna. A talpától egész a feje búbjáig nem találtak benne semmi hibát. 26Amikor lenyíratta fejéről a haját – minden esztendő végén lenyíratta, mert nehéz volt neki, azért hát le kellett nyíratnia –, a haja 200 sékelt nyomott a királyi mérték szerint. 27Absalomnak három fia született és egy lánya; ezt Támárnak hívták, és nagyon csinos asszony volt.

Absalom kegyelmet kap.

28Két évet töltött Absalom Jeruzsálemben anélkül, hogy a király színe elé kerülhetett volna. 29Akkor Absalom elhívatta Joábot, hogy elküldje a királyhoz. De az vonakodott tőle, hogy elmenjen. Másodszor is elküldött érte, de nem akart hozzá elmeni. 30Ezért így szólt szolgájához: „Ismeritek Joáb szántóját az enyém mellett. Árpa van rajta. Menjetek és gyújtsátok fel!” Absalom szolgái felgyújtották a földet. 31Erre Joáb fogta magát és elment Absalom házába, s megkérdezte tőle: „Miért gyújtották fel szolgáid a földemet?” 32Absalom így válaszolt Joábnak: „Nézd, elküldtem érted és kértelek: Gyere el, mert el szeretnélek küldeni a királyhoz, hogy kérdezd meg tőle: Voltaképpen miért tértem vissza Gesurból? Jobb volna nekem, ha ott volnék! Mert most már a király színe elé szeretnék kerülni. Ha bűn terhel, hát akkor öljön meg.” 33Joáb tehát elment a királyhoz, és átadta az üzenetet. Erre az hívatta Absalomot. El is ment a királyhoz, az földig hajolt és leborult a király előtt. A király azonban megölelte Absalomot.

 

Zsolt 127

BIZAKODÁS A GONDVISELÉSBEN

127 1(Zarándokének – Salamontól.) Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.
2Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek. Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak.
3Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom.
4Ahogy a nyíl a harcos kezéből, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből.
5Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét: nem vall szégyent, ha az ellenséggel vitába száll a kapunál.

 

Jn 3,22-36

II. SZAMÁRIÁBAN ÉS GALILEÁBAN

Keresztelő János tanúságtétele.

22Jézus ezután Júdea földjére ment a tanítványaival, ott maradt velük és keresztelt. 23János is keresztelt Ainonban, Szalim közelében, mert ott sok víz volt. Az emberek mentek és megkeresztelkedtek. 24János akkor még nem volt börtönben. 25János tanítványai és egy zsidó közt vita támadt a tisztulási szertartásról. 26Elmentek Jánoshoz, és azt mondták: „Mester, aki a Jordánon túl nálad volt, s akiről tanúságot tettél, az most szintén keresztel, s az emberek tódulnak hozzá.” 27János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat a magáénak, hacsak nem a mennyből kapta. 28Magatok vagytok a tanúim, hogy megvallottam: Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára. 29A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett. 30Neki növekednie kell, nekem kisebbednem. 31Aki felülről jön, az mindenkinek fölötte van. Aki a földről való, az földies és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből jött, 32azt tanúsítja, amit látott és hallott, de tanúságát nem fogadja el senki. 33Ám aki elfogadja tanúságát, bizonyítja, hogy Isten igazmondó. 34Akit ugyanis az Isten küldött, az az Isten szavait közvetíti, mert hisz (Isten) nem méri szűken a Lelket, amikor adja. 35Az Atya szereti a Fiút, s mindent a kezébe adott. 36Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá.”

 

Akaroa, NZ
Akaroa, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑