Július 10. – 132. nap

2Sám 11-12

A második hadjárat az ammoniták ellen; Dávid bűne.

11 1Egy évre rá, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak szállni, Dávid elküldte Joábot és vele a testőrségét, és egész Izraelt. Lemészárolták az ammonitákat, és megostromolták Rabbát. Maga Dávid Jeruzsálemben maradt. 2Az egyik nap estefelé történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről és fölment királyi palotája tetőteraszára. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint épp fürdött. Nagyon szép asszony volt. 3Dávid elküldött és értesüléseket szerzett az asszony felől. Így tájékoztatták: „Batseba az, Eliam lánya, a hettita Urijának a felesége.” 4Erre Dávid elküldte embereit és elhívatta. El is ment hozzá, és ő együtt hált vele, majd havi tisztulása közeledtekor hazament. 5Ám az asszony teherbe esett. Erre elküldött és megüzente Dávidnak: „Állapotos vagyok.” 6Ekkor Dávid üzenetet küldött Joábnak: „Küldd nekem haza a hettita Uriját!” S Joáb elküldte Uriját Dávidhoz. 7Amikor Urija elment Dávidhoz, Dávid érdeklődött, hogy áll a dolog Joábbal, a csapatokkal és a hadakozással. 8Aztán azt mondta Dávid Urijának: „Menj haza házadba és mosd meg a lábad.” Erre Urija eltávozott a királyi palotából; megtisztelő ajándékot vittek utána a király asztaláról. 9De Urija a királyi palota kapuja előtt, ura szolgái közt tért nyugovóra, nem ment le házába. 10Amikor Dávidnak jelentették: „Urija nem ment le a házába”, Dávid megkérdezte Urijától: „Hát nem a csatából jöttél? Miért nem mész le a házadba?” 11Urija így válaszolt Dávidnak: „A láda, valamint Izrael és Júda sátorban laknak, parancsnokom, Joáb és parancsnokom szolgái a puszta földön táboroztak. Hát akkor én hogy menjek le házamba enni, inni és asszonnyal hálni? Amint igaz, hogy az Úr él és te élsz: ilyet nem teszek!” 12Erre Dávid azt mondta Urijának: „Ma még maradj itt, holnap aztán elbocsátlak.” Urija tehát Jeruzsálemben maradt azon a napon. Másnap 13Dávid meghívta, hogy egyék és igyék nála és lerészegítette. De Urija este kiment és ura szolgáival tért nyugovóra, nem ment le a házába.
14Másnap reggel Dávid levelet írt Joábnak, és Urijával vitette el. 15A levélben ezeket írta: „Állítsátok Uriját előre, ahol leginkább tombol a harc. Aztán húzódjatok mögüle vissza, hogy eltalálják és halálát lelje.” 16Így esett, hogy a város ostromakor Joáb olyan helyre állította, ahol – amint tudta – bátor harcosok álltak. 17Amikor aztán a városbeliek kitörtek és Joábbal megütköztek, a népből, mármint Dávid emberei közül néhányan elestek. A hettita Urija is halálát lelte. 18Joáb a csata egész lefolyásáról tudósította Dávidot. 19Meghagyta a hírvivőnek: „Beszéld el a királynak a csata minden részletét! 20Ha aztán fellobban a király haragja és megkérdezi: Miért nyomultatok olyan közel a városhoz támadáskor? Hát nem tudtátok, hogy a falakról lőni szokás? 21Ki ölte meg Abimeleket, Jerubbaal fiát? Nem egy malomkövet dobott le rá valamelyik asszony a falakról, úgyhogy Tebechben halt meg? Miért hatoltatok a falak közelébe? Akkor mondd azt: Szolgád, a hettita Urija is elesett.” 22A hírvivő elment, s megérkezve mindent elmondott Dávidnak, amit Joáb rábízott. Dávid tombolt Joáb elleni haragjában, és így szólt a hírhozóhoz: „Miért nyomultatok olyan közel a falakhoz? Ki ölte meg Abimeleket, Jerubbaal fiát? Nem egy malomkövet dobott rá valamelyik asszony a falakról, úgyhogy Tebechben halt meg? Miért hatoltatok olyan közel a falakhoz?” 23A hírhozó ezt válaszolta Dávidnak: „Azok az emberek erős támadást indítottak, így amikor kitörtek ellenünk a nyílt mezőre, kénytelenek voltunk őket visszaszorítani egészen a város kapujáig. 24Akkor a védők elkezdtek a falakról lőni szolgáidra, s néhányan elestek a király szolgái közül; szolgád, a hettita Urija is meghalt.” 25Ekkor Dávid azt mondta a hírhozónak: „Jelentsd Joábnak: Ez a dolog ne tudódjék ki. Mert a kard egyszer erre sújt le, másszor arra. Folytasd a város elleni harcot, és rombold le. Így önts bele bátorságot!” 26Amikor Urija felesége hírét vette, hogy férje meghalt, elsiratta férjét. 27Amikor azonban letelt a gyász ideje, Dávid elküldött, és magához vette a házába. Így felesége lett, és fiút szült neki. De az a tett, amit Dávid elkövetett, nem tetszett az Úrnak.

Nátán fenyegető szavai; Dávid bűnbánata.

12 1Akkor az Úr elküldte Nátán prófétát Dávidhoz. El is ment hozzá, és így beszélt: „Egy városban élt két ember. Az egyik gazdag volt, a másik szegény. 2A gazdagnak rengeteg juha, kecskéje és barma volt. 3A szegénynek azonban nem volt egyebe, csak egy kis báránya, vette magának. Etette, úgyhogy megnőtt, vele magával és gyermekeivel. Evett a kenyeréből és ivott a poharából. Az ölében aludt, s olyan volt, mintha a lánya lett volna. 4Egyszer vendég érkezett a gazdag emberhez. De nem tudta rászánni magát, hogy a juhai vagy barmai közül egyet is elvegyen, és a vendégnek, aki érkezett, elkészítse. Ezért elvette a szegény ember báránykáját, és azt készítette el vendégének.” 5Dávid nagyon megharagudott az emberre, és azt mondta Nátánnak: „Amint igaz, hogy az Úr él: az az ember, aki ilyet tesz, az a halál fia. 6A bárányt négyszeresen vissza kell fizetnie, amiért így tett, és nem volt kímélettel.” 7Erre Nátán így szólt Dávidhoz: „Magad vagy ez az ember! Ezt mondta hát az Úr, Izrael Istene: Fölkentelek Izrael királyává és kiszabadítottalak Saul kezéből. 8Neked adtam urad házát és a kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal. 9Miért vetetted hát meg az Urat, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében? Kard által elveszítetted a hettita Uriját, hogy feleségül vedd a feleségét. Igen, elveszítetted az ammoniták kardja által! 10Nos, a kard sose fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hettita Urijától a feleségét, hogy a te asszonyod legyen. 11Ezt mondta az Úr: Nos, a saját házadból hozok rád romlást. Elveszem a szemed láttára asszonyaidat és odaadom őket másvalakinek, hogy napvilágnál asszonyaiddal háljon. 12Te titokban tetted, de én egész Izrael szeme láttára, napvilágnál viszem ezt végbe!” 13Erre Dávid így szólt Nátánhoz: „Vétkeztem az Úr ellen!” Nátán ezt válaszolta Dávidnak: „Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg. 14De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal.” 15Ezzel Nátán elment haza.

Batseba gyermekének halála; Salamon születése.

Az Úr megverte a gyermeket, akit Urija felesége szült Dávidnak, úgyhogy súlyosan megbetegedett. 16Dávid az Úrhoz fordult a fiú miatt; szigorú böjtöt tartott, s amikor hazament, éjszaka a puszta földön aludt, zsákkal takarózva. 17Udvarából a főemberek eléje járultak és igyekeztek rábeszélni, hogy keljen föl a földről, de nem akart, s nem is evett velük. 18A hetedik nap a gyermek meghalt. Dávid udvari emberei nem merték neki jelenteni, hogy a gyerek meghalt. Azt mondták magukban: „Már akkor sem hallgatott ránk, amikor még élt a gyerek, s a lelkére beszéltünk. Hát hogy mondhatnánk akkor meg neki: A fiú halott? Még kárt tenne magában!” 19De Dávid észrevette, hogy udvari emberei suttogtak egymás közt. Ebből megértette, hogy a gyerek meghalt. Ezért Dávid megkérdezte udvari embereitől: „Meghalt a gyerek?” „Meg!” – felelték. 20Erre Dávid fölkelt a földről, megmosdott, bekente magát olajjal és más ruhát öltött. Aztán elment az Úr házába és leborult. Ezután ételt tettek elé és evett. 21Erre udvari emberei így szóltak hozzá: „Mit csinálsz? Amikor még élt a gyerek, böjtöltél és siránkoztál. Most meg, hogy a gyerek meghalt, fölkelsz és ételt veszel magadhoz.” 22Ezt válaszolta: „Amíg a gyermek még élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, hátha megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyerek. 23De most, hogy meghalt, minek böjtöljek tovább? Hát visszahozhatom? Én utánamegyek, de ő nem tér hozzám vissza.” 24Dávid Batsebát is vigasztalta. Elment hozzá és együtt hált vele. (Batseba) fogant és fiút szült. A Salamon nevet adta neki. Az Úr kedvét találta benne, 25s ezt tudtul is adta Nátán próféta által, aki az Úr szavára Jedidjának nevezte el.

Rabba elfoglalása.

26Joáb megtámadta az ammoniták (földjén) Rabbát, és el is foglalta a vízivárost. 27Ekkor Joáb hírvivőket küldött Dávidhoz, és azt üzente: „Megtámadtam Rabbát és elfoglaltam a vízivárost. 28Gyűjtsd hát össze a nép maradékát, vedd ostrom alá a várost és foglald el, nehogy én vegyem be, aztán az én nevemet adjam neki.” 29Erre Dávid hadba szólította az egész sereget, kivonult Rabba ellen, megostromolta és elfoglalta. 30Levette Milkom fejéről a koronát; egy talentum aranyat nyomott és egy szép drágakő volt belefoglalva; ez most Dávid fejére került. Rengeteg zsákmányt is szerzett a városban. 31A népességet meg elhurcolta, hogy a fűrészek, a vascsákányok, a vasbalták mellé rendelje s a téglaégető kemencékben dolgoztassa őket. Ugyanígy bánt az ammoniták minden városával. Aztán visszatért Dávid az egész sereggel Jeruzsálembe.

Zsolt 126

A HAZATÉRŐK ÉNEKE

126 1(Zarándokének.) Amikor az Úr hazavezette Sion foglyait, úgy tűnt, hogy álmodtuk az egészet.
2Szánk tele volt nevetéssel, a nyelvünk pedig ujjongással. A pogányok közt ezt mondogatták: „Az Úr nagy dolgot művelt velük!”
3Igen, az Úr nagy dolgot tett, s mi mennyire örültünk neki.
4Fordítsd meg hát, Urunk, sorsunkat, ahogy délen a patakokat változtatod.
5Akik könnyek között vetnek, örömmel aratnak majd.
6Sírva mennek előre, míg a magot szórják, de ujjongva jönnek visszafelé és összegyűjtik kévéiket.

Jn 3,1-21

Jézus és Nikodémus.

3 1Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos. 2Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten.” 3Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” 4Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?” 5Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. 6Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. 7Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. 8A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” 9„Hogyan lehetséges ez?” – kérdezte Nikodémus. 10Jézus így válaszolt: „Izrael tanítója vagy, és nem érted? 11Bizony, bizony, mondom neked: arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket. 12Ha földi dolgokról beszélek, s azt sem hiszitek, hogy fogjátok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek? 13Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van). 14Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, 15hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. 16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. 17Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. 18Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. 19Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. 20Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. 21Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

IMG_20180101_104456.jpg

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑