Július 5. – 127. nap

 

2Sám 1-2

Sámuel második könyve

Dávid értesül Saul haláláról.

1 1Saul halála után, az amalekiták elleni csatából hazatérve Dávid két napig Ciklagban maradt. 2A harmadik nap egy ember érkezett Saul táborából. A ruhája meg volt szaggatva és hamu volt a fején. Amikor Dávid elé ért, a földre vetette magát és leborult előtte. 3Dávid megkérdezte: „Honnét jössz?” „Izrael táborából menekültem” – felelte. 4„Mi történt? – kérdezte Dávid. – Beszéld el nekem!” „A nép elmenekült a csatából – válaszolta –, s az emberek közül sokan elestek. Saul és fia, Jonatán is halott!” 5Ekkor Dávid megkérdezte a legényt, aki a hírt hozta neki: „Hogy tudtad meg, hogy Saul és fia, Jonatán is halott?” 6A legény, aki a hírt hozta, ezt felelte: „Épp Gilboa hegyére tévedtem, s láttam, amint Saul lándzsája fölé hajolt – nyomában a kocsik és lovasok. 7Amikor megfordult és észrevett, megszólított: 8„Ki vagy?” „Egy amalekita” – válaszoltam. 9Erre megparancsolta: „Gyere ide és add meg a kegyelemdöfést, mert bár kínlódom, még teljesen bennem van az élet.” 10Odamentem hát és megadtam neki a kegyelemdöfést, mert tudtam, hogy nem éli túl bukását. Aztán levettem a fejéről a koronát meg a karjáról a karperecet és elhoztam ide, uramnak.” 11Erre Dávid fogta a ruháját, és megszaggatta. Ugyanígy az emberei is, akik vele voltak, mind. 12Jajgattak és sírtak, és egészen estig böjtöltek Saulért és fiáért, Jonatánért, az Úr népéért és Izrael házáért, amiért elhullottak a kard élén. 13Dávid ezután megkérdezte a legénytől, aki a hírt hozta neki: „Hova való vagy?” „Egy amalekitának, egy betelepült jövevénynek vagyok a fia” – válaszolta. 14Erre Dávid azt mondta: „Hát nem féltél kinyújtani a kezed és megölni az Úr fölkentjét?” 15Aztán Dávid odaszólította egyik legényét, és megparancsolta neki: „Gyere ide és szúrd le!” Az leszúrta, úgyhogy meghalt. 16Dávid így szólt hozzá: „Véred szálljon a fejedre! Saját szád vallott ellened, hiszen ezt mondtad: Megadtam az Úr fölkentjének a kegyelemdöfést.”

Dávid siratóéneke.

17Dávid ezt a siratóéneket énekelte Saulra és Jonatánra – 18följegyezték az Igazak könyvében, hogy Júda gyermekeit megtanítsák rá. Így hangzik: 19Izrael, dicsőséged ott hever holtan a dombjaidon. Hogy estek el a hősök? 20Ne adjatok hírt róla Gátban, ne híreszteljétek Aszkolon utcáin. A filiszteusok lányai ne örüljenek, a körülmetéletlenek lányai ne ujjongjanak. 21Gilboa hegyei, se harmat, se eső ne öntözzön benneteket, hitszegő földeteket, ahol szégyen érte a hős pajzsát: nem olajjal kenték fel Saul vértjét, 22hanem az elesettnek a vérével, a bajnoknak a velejével. Jonatán íja sose tévesztett célt, Saulnak kardja nem tért haza soha zsákmány nélkül. 23Saul és Jonatán – hogy kedvelték és szerették egymást! Elválaszthatatlanok voltak életben s halálban. Gyorsabbak voltak a sasnál, erősebbek az oroszlánnál. 24Izrael lányai, sirassátok hát Sault, aki bíborba és patyolatba öltöztetett benneteket, s arany ékszert tűzött ruhátokra. 25Hogy estek el a hősök az ádáz csatában? Halálod mély gyászba borít, Jonatán, 26szívem bánkódik miattad testvérem, Jonatán. Jobban szerettelek mindenkinél, igen, barátságod több volt nekem az asszonyok szerelménél. 27Hogy estek el a hősök, harci fegyvereik hogy törtek szét?

IV. DÁVID

1. DÁVID, JÚDA KIRÁLYA

Dávid fölkenése Hebronban.

2 1Ezután Dávid megkérdezte az Úrtól: „Fölmenjek-e Júda valamelyik városába?” Az Úr ezt a feleletet adta neki: „Föl!” Aztán azt kérdezte Dávid: „Hová menjek?” A válasz így hangzott: „Hebronba.” 2Így hát Dávid odament, s vele a két asszony is, a jiszreeli Achinoam, valamint Abigail, a kármeli Nabal felesége. 3Azokat az embereket is odavonultatta Dávid, akik vele tartottak, mindegyiküket a családjával együtt; Hebron falvaiban telepedtek le. 4Akkor Júda férfiai elmentek, és Dávidot fölkenték Júda házának királyává.

Üzenet Jábes lakóinak.

Dávidnak hírül vitték, hogy a gileádi Jábes lakói eltemették Sault.5Erre Dávid követeket küldött a gileádi Jábes lakóihoz ezzel az üzenettel: „Áldjon meg benneteket az Úr, hogy könyörülettel voltatok uratok, Saul iránt, és eltemettétek. 6Legyen hozzátok könyörületes és jóságos az Úr! S magam is jót teszek veletek, amiért így viselkedtetek. 7De most szedjétek össze magatokat és legyetek bátrak. Mert uratok, Saul halott, ám engem Júda háza fölkent királyává.”

Abner megteszi Isbaalt Izrael királyává.

8Abner azonban, Nernek a fia, Saul seregének a vezére fogta Isbaalt, Saul fiát, és elvitte Machanajimba, 9és megtette Gileád, valamint az aseriták, Jiszreel, Efraim, Benjamin és egész Izrael királyává. 10Saul fia, Isbaal negyvenesztendős volt, amikor Izrael királya lett és két évig uralkodott. Csak Júda háza csatlakozott Dávidhoz. 11Az az idő, ameddig Dávid Hebronban Júda háza fölött uralkodott, hét évet és hat hónapot tett ki.

Háború Júda és Izrael között.

12Ner fia, Abner azonban kivonult Saul fiának, Isbaalnak az embereivel Machanajimból Gibeon tájára. 13Ám Ceruja fia, Joáb is hadba szállt Dávid embereivel. Gibeon tavánál találkoztak. Egyikük a tavon innen, a másikuk azon túl ütött tábort. 14Akkor Abner így szólt Joábhoz: „Álljanak ki a fiatalok, és vívjanak meg előttünk egymással!” „Jó, álljanak!” – válaszolta Joáb. 15Ki is álltak, és számba vették őket: tizenkettő Benjamin fiai közül, Isbaalnak, Saul fiának a részéről, és tizenkettő Dávid emberei közül. 16Mindegyik megragadta ellenfele fejét és egymás oldalába döfték a kardjukat, úgyhogy mindnyájan elestek. Ezért azt a helyet elnevezték az Oldal mezejének. Gibeon mellett van.

17Ezután igen heves harc tört ki azon a napon, s Dávid csapatai megverték Abnernak és Izraelnek a csapatait. 18Ceruja három fia is ott volt: Joáb, Abisáj és Azahel. Azahel olyan fürge volt, mint egy vad gazella; 19Azahel tehát nyomába eredt Abnernak, és üldözése közben nem tágított se jobbra, se balra. 20Abner ezért hátrafordult, és megkérdezte: „Te vagy az, Azahel?” „Igen, én!” – felelte. 21Erre Abner azt mondta neki: „Térj jobbra vagy balra, ragadd meg az egyik fiatalt és annak vedd el a fegyverét!” De Azahel nem tágított. 22Abner újra felszólította Azahelt: „Hagyd abba, mert földre terítlek, aztán hogy nézek testvérednek, Joábnak a szemébe?” 23De ez vonakodott odébb állni. Erre Abner lándzsája végét a hasába döfte, úgyhogy a lándzsa a hátán jött ki. A földre bukott és meghalt azon a helyen. Azok, akik odamentek arra a helyre, ahol Azahel elesett és meghalt, mind megálltak. 24Joáb és Abisáj azonban tovább üldözték Abnert.

Mire a nap lement, Amma dombjához értek, amely a völgy keleti részén van, a Gebába vezető út mentén. 25Benjamin fiai most Abner köré gyűltek, csapatot alkottak, és megszállták Amma dombjának a tetejét. 26Abner odaszólt Joábnak: „Hát örökké kaszaboljon a kard? Nem tudod, hogy a végén megkeserülöd? Mikor parancsolod meg már embereidnek, hogy hagyják abba testvéreik üldözését?” 27Joáb így válaszolt: „Amint igaz, hogy az Úr él: ha nem szóltál volna, az emberek csak holnap reggel hagyták volna abba testvéreik üldözését!” 28Aztán Joáb megfúvatta a kürtöket. Erre az egész nép nyomban megállt, nem üldözte tovább Izraelt és nem folytatta a harcot. 29Abner és emberei egész éjszaka folytatták útjukat az Arabán keresztül, majd átkeltek a Jordánon, és egész délelőtt meneteltek, míg végül Machanajimba nem értek.

30Amikor Joáb abbahagyta Abner üldözését és összegyűjtötte az egész hadinépet, Dávid emberei közül tizenkilencen hiányoztak és Azahel. 31Ugyanakkor Dávid emberei, Benjamin fiai, Abner emberei közül háromszázhatvan embert megöltek. 32Azahelt elvitték, és atyja sírboltjában temették el, Betlehemben. Aztán Joáb és emberei egész éjszaka meneteltek: hajnal lett, mire Hebronba értek.

 

Zsolt 121

IZRAEL OLTALMAZÓJA

121 1(Zarándokének.) Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra?
2A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette.
3Ő nem engedi, hogy botladozzék lábad, nem alszik az, aki őriz téged.
4Lám, nem alszik, nem pihen, aki őrséget áll Izrael felett.
5Az Úr a te oltalmazód, az Úr védelmez jobbod felől.
6Nappal nem éget a nap, s éjjel nem árt neked a hold.
7Az Úr megóv minden bajtól, ő vigyáz életedre.
8Az Úr megőriz jártodban-keltedben, mostantól fogva mindörökké.

 

Lk 24,1-35

Jézus feltámadása.

24 1A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. 2Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. 3Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. 4Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. 5Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? 6Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: 7Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” 8Erre eszükbe jutottak e szavai. 9A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. 10Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, 11de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. 12Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.

Az emmauszi tanítványok.

13Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. 14Az eseményekről beszélgettek. 15Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16De szemük képtelen volt felismerni. 17Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. 18Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” 19„Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. 20Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. 21Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. 22Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, 23s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. 24Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” 25Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. 26Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” 27Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. 28Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. 30Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. 31Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. 32„Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” 33Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. 34Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.

 

Queenstown Hill, NZ
Queenstown Hill, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑