Június 30. – 122. nap

 

1Sám 21-22

Dávid Nobban.

21 1Aztán Dávid fölállt és elment, Jonatán meg visszatért a városba. 2Dávid elment Nobba Achimelech paphoz. Ez reszketve ment elé, és megkérdezte: „Miért vagy egyedül, miért nincs veled senki?” 3Dávid így válaszolt Achimelech papnak: „A király parancsot adott, s azt mondta: Nem szabad senkinek se tudnia arról, amivel megbíztalak s amit megparancsoltam neked. Ezért megbeszéltem embereimmel, hogy hol találkozunk. 4Hanem ha van kéznél öt kenyered, add ide, vagy azt, amid van.” 5A pap e szavakkal válaszolt Dávidnak: „Rendes kenyerem nincs kéznél, csak fölszentelt kenyér. Tartózkodtak az emberek az asszonyoktól?” 6Dávid ezt a feleletet adta a papnak: „Egészen biztos! Az asszonyok el voltak tőlünk tiltva, mint mindig, amikor kivonulunk, így tiszták az embereim. Ez ugyan csak közönséges út, de azért ma is biztosan tiszták ebben a tekintetben.” 7Így a pap fölszentelt kenyeret adott neki, mert nem volt más kenyér, csak az áldozati kenyér, amelyet elvettek az Úr színe elől, hogy friss kenyeret tegyenek oda helyette azon a napon, amelyen elvették.

8Azon a napon épp ott volt Saulnak egy embere – az Úr tartotta vissza. Doegnek hívták, edomita volt és Saul fullajtárainak volt a feje. 9Dávid megkérdezte Achimelechtől: „Van itt kéznél egy lándzsa vagy egy kard? Sem a kardomat, sem egyéb fegyveremet nem hoztam ugyanis magammal, mert olyan sürgős volt, amivel a király megbízott.” 10„A filiszteus Góljátnak a kardja – felelte a pap –, akit a Terebint-völgyben legyőztél, még itt van. Be van kötve egy kendőbe, és ott van az efod mögött. Ha akarod, hát csak vedd el magadnak, más nincs ott.” „Olyan nincs is több – mondta Dávid –, add hát ide nekem!”

Dávid a filiszteusok földjén.

11Dávid útra kelt, elmenekült azon a napon Saul elől, és Gát királyához, Achishoz ment. 12Szolgái így szóltak Achishoz: „De hiszen ez Dávid, az ország királya! Az ő dicsőségét zengték körtáncot járva: Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.” 13Dávid elgondolkodott ezeken a szavakon, és félelem fogta el Achistól, Gát királyától. 14Ezért eszelősnek színlelte magát előttük, és úgy viselkedett a kezük közt, mint egy őrjöngő. Dobolt a kapuszárnyakon, s hagyta, hogy a nyála szakállába folyjon. 15Erre Achis azt mondta szolgáinak: „Nem látjátok, hogy ez az ember eszelős? Miért hozzátok hát elém? 16Tán híjával vagyok az eszelősöknek, hogy idehozzátok nekem, csak hogy terhemre legyen a bolondságaival? Vagy be akar tán térni a házamba?”

3. DÁVID BUJDOSÁSA

Dávid bujdosásra adja magát.

22 1Dávid továbbment, és Adullam barlangjába menekült. Ennek hírét vették testvérei és egész családja; lementek és csatlakoztak hozzá. 2S azok is mind köré gyűltek, akik szorongatott helyzetben voltak, akik el voltak adósodva vagy akik elégedetlenkedtek; és ő a vezérük lett. Mintegy négyszáz ember tartott vele. 3Onnan Dávid Moáb (földjére) ment, Micpába. Így szólt Moáb királyához: „Engedd meg, hogy atyám és anyám itt maradjanak nálad, amíg meg nem tudom, mi a terve velem Istennek.” 4S otthagyta őket Moáb királyánál, úgyhogy ott maradtak mindaddig, amíg Dávid rejtekhelyen volt. 5Gád próféta azonban így szólt Dávidhoz: „Ne maradj a rejtekhelyeden, hanem menj és költözz Júda vidékére.” Dávid tehát elindult és Heret erdeibe ment.

Nob papjainak lemészárlása.

6Amikor Saul megtudta, hogy rátaláltak Dávidra és azokra az emberekre, akik hozzászegődtek – Saul épp Gibeában volt, és a szent hely tamariszkusza alatt ült, a kezében lándzsát tartva, tisztjei körében –, 7akkor Saul így szólt tisztjeihez, akik körülötte álltak: „Figyeljetek ide, Benjamin fiai! Tán nektek adja Izáj fia a szántóföldeket meg a szőlőket, és megtesz benneteket ezer ember parancsnokává és száz ember parancsnokává, 8hogy mind összeesküsztök ellenem? Senki se adta tudtomra, hogy a fiam szövetkezett Izáj fiával. Senki sem volt részvéttel irántam, hogy elárulta volna: a fiam felbujtotta ellenem szolgámat, ahogy ma áll a dolog.” 9Akkor megszólalt az edomita Doeg, aki ott állt Saul tisztjei mellett, és azt mondta: „Láttam, amint Izáj fia Nobba ment, Achitub fiához, Achimelechhez. 10Az megkérdezte felőle az Urat és ellátta élelemmel, s a filiszteus Gólját kardját is odaadta neki.”

11Erre a király odahívatta Achitub fiát, Achimelech papot s az egész nemzetséget, Nob papjait. Mind megjelentek a király előtt. 12Saul így szólt: „Hallgass ide, Achitub fia!” „Itt vagyok, uram!” – felelte. 13És Saul folytatta. „Miért esküdtetek össze, te és Izáj fia ellenem? Adtál neki kenyeret, kardot, és megkérdezted felőle az Istent, úgyhogy ellenségemmé válhatott, amint az bekövetkezett.” 14Achimelech így válaszolt a királynak: „Szolgáid közül ki fogható Dávidhoz? Hűséges, a király veje, testőrséged feje, akit mindenki tisztel házadban. 15Hát csak most kezdtem el felőle kérdezni az Urat? Igazán nem! Ne fogjon rá a király szolgájára és atyám egész házára semmit! Hiszen szolgád mit sem tudott mindebből.” 16De a király kijelentette: „Meghalsz, Achimelech, te és egész házad népe!” 17Aztán a király megparancsolta fullajtárjainak, akik körülötte álltak: „Induljatok, és öljétek meg az Úr papjait! Segítségére voltak Dávidnak, s bár tudták, hogy menekül, nem vezettek a nyomára.” De a király szolgái vonakodtak kezet vetni rájuk és az Úr papjait felkoncolni. 18Erre a király megparancsolta Doegnak: „Lépj elő, és öld meg a papokat!” És az edomita Doeg előlépett, és felkoncolta a papokat! Nyolcvanöt vászonefodot viselő férfit megöletett azon a napon. 19A papok városát, Nobot is kardélre hányta, férfiakat és nőket, gyerekeket és csecsemőket, barmokat, szamarakat és juhokat egyaránt. 20Csak Achitub fiának, Achimelechnek egyik fia menekült meg; Ebjatárnak hívták és Dávidhoz menekült. 21Ebjatár hírül vitte Dávidnak, hogy Saul felkoncoltatta az Úr papjait. 22Dávid azt mondta neki: „Tudtam én azt már akkor, hogy az edomita Doeg elárul Saulnak, hiszen ott volt. Így most én vagyok a felelős atyádfiai életéért. 23Maradj itt nálam és ne félj! Mert aki az életedre tör, az nekem is az életemre tör. Itt védelmem alatt állsz.”

 

Zsolt 119,73-96

Jod

73A te kezed teremtett és alkotott, adj nekem értelmet, hogy megértsem parancsaid.
74Örömmel néznek rám, akik félnek téged, mivel szavadra hagyatkozom.
75Megismertem, Uram, hogy végzésed igaz, s engem is jogosan aláztál meg.
76Éreztesd irgalmad vigasztalásomra, így ígérted ezt meg szolgádnak.
77Irgalmad lebegjen fölöttem, hogy éljek, hiszen törvényed gyönyörűség nekem.
78Érje szégyen a gőgösöket, akik jogtalanul elnyomnak, ám én törvényedhez igazodom.
79Álljanak mellém, akik félnek téged, akik tekintettel vannak parancsaidra.
80Szívem tartson ki hűen végzéseid mellett, akkor nem vallok szégyent sohasem.

Kaf

81Lelkem sóvárogja segítségedet és szavadban bizakodom.
82Szemem eped ígéreted után; mikor vigasztalsz meg?
83Olyan lettem, mint aszott tömlő a füstben, de rendelkezéseid nem hagyom el.
84Meddig kell még szolgádnak várnia, mikor ítélkezel üldözőim felett?
85A gőgösek vermet ásnak nekem, azok, akik nem élnek törvényeid szerint.
86Parancsaid mind igazak, segíts azok ellen, akik álnokul üldöznek.
87Majdnem eltöröltek a föld színéről, de nem tágítottam törvényeidtől.
88Irgalmadból újjáéledek, s megtartom szád bizonyságait.

Lamed

89Uram, a szavad örökké megmarad, szilárd, mint az ég dicsősége.
90Hűséged nemzedékről nemzedékre száll, te alkottad a földet, és az megmarad.
91Rendelésed szerint minden időkre fennáll, és neked szolgál a mindenség.
92Ha törvényed nem volna gyönyörűségem, elmerülnék a nyomorban.
93Soha nem feledkezem el parancsaidról, hiszen életet adtál általuk.
94A tied vagyok, adj nekem szabadulást, mivel fürkészem végzéseid.
95Bűnösök leskelődtek, hogy elveszítsenek, de én törvényeidre gondoltam.
96Minden nagyságnak láttam a végét, de parancsod átnyúlik a messze végtelenbe.

 

Lk 22,1-30

V. JÉZUS SZENVEDÉSE

Júdás árulása.

22 1Közeledett a kovásztalan kenyér ünnepének nevezett húsvét. 2A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg, de féltek a néptől. 3A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, a tizenkettő közül az egyiket. 4Elment, hogy megbeszélje a főpapokkal meg a templomőrség vezetőivel, hogyan tudná nekik kiszolgáltatni. 5Ezek örömmel fogadták és megegyeztek vele, hogy pénzt adnak neki. 6Beleegyezett, és kereste a kedvező alkalmat, hogy a nép tudta nélkül kiszolgáltassa nekik.

Az utolsó vacsora előkészítése.

7Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt. 8Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.” 9„Hol készítsük el?” – kérdezték. 10„Menjetek a városba – felelte –, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy, 11s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem? 12És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” 13Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát.

Az Oltáriszentség alapítása.

14Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. 15Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. 16Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” 17Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: 18„Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” 19Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” 20Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. 21De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. 22Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” 23Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.

Tanítás az alázatosságról.

24Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb. 25Erre ezt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. 26Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. 27Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. 28Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. 29Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, 30hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.

 

Hanmer Springs, NZ
Hanmer Springs, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑