Június 27. – 119. nap

 

1Sám 15-16

Háború az amalekiták ellen.

15 1Sámuel így szólt Saulhoz: „Az Úr küldött, hogy fölkenjelek népe, Izrael királyává! Hallgass hát az Úr szavára! 2Ezt mondja a Seregek Ura: Meg akarom torolni, amit Amalek Izrael ellen vétett: nem adott neki utat, amikor kivonult Egyiptomból. 3Rajta hát, menj, és támadd meg Amaleket, és töltsd be rajta és mindenén, amije csak van, az átkot. Ne kíméld, hanem ölj meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!”

4Saul tehát odaparancsolta a népet, és Telamban számba vette az embereket: kétszázezer gyalogos [és tízezer júdeai]. 5Aztán Saul kivonult Amalek székhelye ellen, s lesbe állított egy csapatot az árokban. 6A kenitáknak azt mondta Saul: „Rajta! Húzódjatok vissza, s vonuljatok ki Amalek földjéről, nehogy velük együtt benneteket is kiirtsalak. Mert ti, amikor kivonultunk Egyiptomból, megértők voltatok Izrael fiai iránt.” A keniták tehát odébb vonultak Amalek földjéről. 7Saul megverte Amaleket Havilától egészen Surig, amely Egyiptomtól keletre fekszik. 8Amalek királyát, Agagot élve fogta el, a népet azonban kardélre hányta, s így betöltötte rajta az átkot. 9Ám Agagot megkímélte Saul és a nép, és ugyanígy a kecskék, juhok és a marhák javát is, a legszebb hízott állatokat, s mind, ami csak értékes holmi akadt: nem töltötte be rajtuk az átkot. Csak azon töltötték be az átkot, ami a jószágból selejtes volt, s nem sokat ért.

Az Úr elveti Sault.

10Ezért az Úr szózatot intézett Sámuelhez. Azt mondta: 11„Bánom, hogy Sault királlyá tettem, mert elfordult tőlem és nem teljesítette parancsaimat.” Ez nagyon fájt Sámuelnek, úgyhogy egész éjszaka könyörgött az Úrhoz. 12Másnap Sámuel kora reggel fölkelt, hogy fölkeresse Sault. De közölték Sámuellel: „Saul fölment a Kármelre, győzelmi emléket állított ott, aztán visszatért, s lement Gilgalba.” 13Amikor Sámuel odaért Saulhoz, Saul így szólt hozzá: „Áldjon meg az Úr! Teljesítettem az Úr parancsát.” 14Sámuel azt mondta: „Miféle bégetés az, ami a fülembe hatol és miféle marhabőgés az, amit hallok?” 15„Az amalekitáktól hozták el – válaszolta Saul –, mert a nép megkímélte a kecskék, juhok és a marhák javát, hogy feláldozza az Úrnak, a te Istenednek. A többin betöltöttük az átkot.”

16De Sámuel így szólt: „Hagyd abba! Azért jöttem, hogy tudtodra adjam, mit mondott nekem az éjszaka az Úr.” „Beszélj!” – mondta neki. 17Erre Sámuel így beszélt: „Nemde Izrael törzseinek feje lettél, pedig a magad szemében is kicsinek látszottál? Téged kent föl az Úr Izrael királyává. 18S most az Úr meghagyta neked, hogy vonulj ki, és megparancsolta: Menj és töltsd be az átkot azon a semmirekellőn, Amaleken, és harcolj ellene, míg meg nem semmisíted. 19Miért nem engedelmeskedtél az Úrnak? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért tettél olyat, ami az Úr szemében visszatetsző?” 20„Engedelmeskedtem az Úrnak – válaszolta Saul Sámuelnek –, hiszen hadat vezettem, ahova az Úr küldött. Igaz, Agagot, az amalekiták királyát magammal hoztam, de az amalekitákon betöltöttem az átkot. 21De hát a nép vett a zsákmányból magának kecskét, juhot meg marhát, a legjavából, bár be kellett volna rajta tölteni az átkot, hogy Gilgalban feláldozza az Úrnak, a te Istenednek.” 22Sámuel azonban ezt felelte neki: „Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban, mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál. 23Az engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne, a nyakasság annyi, mint a terafimmal való visszaélés. Mivel az Úr szavát semmibe vetted, túl kicsinek talált arra, hogy továbbra is Izrael királya légy.”

Saul hiába könyörög bocsánatért.

24Saul erre azt mondta Sámuelnek: „Vétkeztem, mert áthágtam az Úr parancsát, és amiket meghagytál nekem. Féltem a néptől, és engedtem neki. 25De most bocsáss meg és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat.” 26Sámuel azonban így felelt: „Nem térek veled vissza. Mivel semmibe vetted az Úr szavát, az Úr elvetett: nem leszel tovább Izrael királya.” 27Amikor Sámuel megfordult s indulni akart, Saul megragadta köntösén a bojtot, úgyhogy leszakadt. 28Sámuel erre azt mondta: „Az Úr ma elragadta tőled Izrael királyságát és másnak adja, aki jobb nálad.” 29[S Izrael dicsősége nem hazudik és nem érez megbánást. Mert nem is ember, hogy volna mit megbánnia.] 30Erre Saul így szólt: „Vétkeztem. De azért tisztelj meg népem vénei és Izrael előtt, és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat.” 31Sámuel megfordult és követte Sault. És Saul imádta az Urat.

Agag halála és Sámuel elköltözése.

32Ezután Sámuel megparancsolta: „Vezessétek elém Agagot, Amalek királyát!” Agag ellenkezve állt eléje, s azt mondta: „Bizony, a halál keserű!” 33Sámuel azonban így felelt neki: „Amint kardod megfosztotta gyermekeiktől az asszonyokat, anyádat is megfosztom az asszonyok közül gyermekétől!” Ezzel Sámuel lefejezte Agagot az Úr színe előtt, Gilgalban. 34Aztán Sámuel elment Rámába, Saul meg hazament Gibeájába. 35Sámuel halála napjáig nem látta viszont Sault. De Sámuel szánta Sault, amiért az Úr megbánta, hogy Izrael királyává tette.

III. SAUL ÉS DÁVID

1. DÁVID AZ UDVARBAN

Dávid fölkenése.

16 1Az Úr így szólt Sámuelhez: „Meddig akarsz még Saul miatt bánkódni, amikor elvetettem, hogy ne uralkodjék tovább Izrael fölött? Töltsd meg szarudat olajjal, és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt.” 2„Hogy mehetnék – felelte Sámuel –, hiszen ha Saul hírét veszi, megöl.” Az Úr azonban ezt mondta: „Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak. 3Aztán hívd meg Izájt az áldozatra. S majd magam adom tudtodra, mit tegyél. Föl kell ugyanis kenned, akit majd megnevezek.”

4Sámuel megtette, amit az Úr parancsolt neki. Amikor Betlehembe ért, a város vénei szorongva mentek eléje, s megkérdezték: „Jót jelent jöveteled, látóember?” 5„Igen, jót – válaszolta –, áldozatot jöttem bemutatni. Tisztuljatok meg, s gyertek el az áldozatra.” Aztán megtisztította Izájt és fiait, és meghívta őket az áldozatra. 6Amikor megérkeztek, s meglátta Eliabot, azt gondolta: „Nos, itt áll fölkentje az Úr előtt.” 7Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” 8Akkor Izáj odaszólította Abinadabot, és Sámuel elé állította. De ő azt mondta: „Nem őt választotta ki az Úr.” 9Most Izáj Sammát állította elé, de megint azt mondta: „Nem őt választotta ki az Úr.” 10Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: „Ezeket nem választotta ki az Úr.” 11Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: „Mind itt vannak a fiaid?” „A legkisebb nincs itt – válaszolta –, a nyájat őrzi.” Sámuel erre meghagyta Izájnak: „Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk hozzá az áldozati lakomához, amíg itt nincs.” 12Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: „Rajta, kend föl, mert ő az!” 13Erre fogta az olajosszarut és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke, Sámuel meg útra kelt és elment Rámába.

Dávid Saul szolgálatában.

14Az Úr lelke elhagyta Sault, s egy gonosz lélek zaklatta, az Úr küldte. 15Szolgái így szóltak Saulhoz: „Minden bizonnyal Istennek egy gonosz lelke zaklat. 16Parancsolja hát meg urunk, s szolgái keresnek neki valakit, aki tud hárfázni. Aztán, ha rád tör Istennek a gonosz lelke, megpendíti a húrokat és jobban leszel.” 17„Keressetek hát nekem egy embert – válaszolta Saul –, aki tud hárfázni, s hozzátok ide.” 18Az egyik szolga vette át a szót, s azt mondta: „Nézzétek, én ismerem Betlehemben Izájnak az egyik fiát, aki tud hárfázni és bátor, harcra termett férfi, jól tud beszélni, szép termetű, és vele van az Úr.” 19Erre Saul követeket küldött Izájhoz ezzel az üzenettel: „Küldd el hozzám fiadat, Dávidot, [aki a nyájat őrzi].” 20Erre Izáj fogott öt kenyeret, egy tömlő bort és egy kecskegidát, és elküldte Dáviddal Saulnak. 21Dávid megérkezett Saulhoz és a szolgálatába szegődött. Saul megkedvelte, úgyhogy Dávid a fegyverhordozója lett. 22Így Saul azt üzente Izájnak: „Hadd maradjon Dávid szolgálatomban, mert megnyerte tetszésemet.” 23S ahányszor csak rátört Saulra az Isten lelke, Dávid fogta a hárfát és játszott. Ilyenkor Saul megnyugodott, jobban lett, és a gonosz lélek odébbállt.

 

Zsolt 119,1-24

A TÖRVÉNY DICSÉRETE

Alef

119 1Boldog, akinek útja szeplőtelen, aki az Úr törvénye szerint él.
2Boldog, aki követi útmutatásait, s aki egész szívével keresi őt.
3Az nem követ el gonoszságot, hiszen az ő útján halad.
4Magad hirdetted ki törvényedet, hogy tartsuk meg hűségesen.
5Bárcsak szilárdak volnának útjaim, és megtartanám, amit parancsoltál!
6Sohasem vallok szégyent, ha ügyelek minden végzésedre.
7Tiszta szívből áldani foglak, ha igazságos döntéseidet megismerem.
8Megteszem, amit elrendeltél, te pedig ne hagyj el engem soha!

Bet

9Hogyan tartja tisztán az ifjú útjait? Ha követi tanításodat.
10Egész szívemből kereslek téged, ne hagyj parancsaidtól eltávolodnom!
11Szívembe rejtem szavaidat, nehogy vétkezzem ellened.
12Légy áldott, Uram, s taníts meg törvényeidre!
13Ajkammal hirdetni fogom szádnak minden szavát.
14A tőled megszabott úton találom örömöm, inkább, mint ha bőségben volna részem.
15Fontolóra veszem törvényeid, és elmélkedem útjaidon.
16Útmutatásaid örömömre vannak, szavaidról soha el nem feledkezem.

Ghimel

17Gyakorolj kegyet szolgáddal s élni fogok, és követem tanításodat.
18Nyisd meg a szememet, hogy meglássam törvényeid csodálatosságát.
19Idegen vagyok a földön, ne rejtsd el előlem parancsaidat.
20Lelkem eleped a vágytól, mert folyvást törvényed után vágyakozik.
21Te megfenyegetted a kevélyt; akik eltérnek parancsaidtól, azokat mind átok terheli.
22Vedd le rólam a megvetést és a gyalázatot, hiszen követem utasításodat.
23Hatalmaskodók ülnek össze és elmarasztalnak, de szolgád törvényedről elmélkedik.
24Bizonyságaid örömömre vannak, útmutatásod a tanácsadóm.

 

Lk 20,27-47

A feltámadás kérdése.

27Elé járultak néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, 28és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére s asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. 29Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. 30Az asszonyt elvette a második, 31aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. 32Végül az asszony is meghalt. 33A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” 34Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. 35Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. 36Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. 37Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. 38Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” 39Némely írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” 40Többé nem mertek tőle kérdezni semmit.

A Messiás Dávid fia.

41Most ő kérdezte tőlük: „Miért mondják, hogy Krisztus Dávid fia? 42Hisz Dávid maga mondja a zsoltárok könyvében: Ezt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, 43s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. 44Ha tehát Dávid urának nevezi, hogy lehet akkor a fia?”

Az írástudók bűnei.

45Az egész nép füle hallatára így szólt tanítványaihoz: 46„Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek pompás öltözékben járni, szeretik, ha a tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógákban az első székeket, a lakomákon az első helyeket, 47felfalják az özvegyek házát és színleg nagyokat imádkoznak. Annál súlyosabb ítélet vár rájuk.”

 

Tekapo, NZ
Tekapo, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑