Június 26. – 118. nap

 

1Sám 13-14

2. SAUL URALMÁNAK KEZDETE

Fölkelés a filiszteusok ellen.

13 1Saul… éves volt, amikor Izrael királya lett, és… évig uralkodott Izrael fölött. 2Saul kiválasztott magának háromezer embert Izraelből. Kétezren Saullal voltak Michmászban és Bétel hegyvidékén, ezren meg Jonatánnal Gebában, Benjamin (földjén). A nép többi részét hazaküldte, mindenkit a maga sátorába. 3Történt, hogy Jonatán leütötte a filiszteusok helytartóját, aki Gibeában székelt, s a filiszteusok hírét vették, hogy a héberek fellázadtak. Saul mindenütt megfúvatta a harsonákat az országban, 4így egész Izrael megtudta az újságot: „Saul leütötte a filiszteusok helytartóját, s Izrael magára vonta a filiszteusok haragját.” A nép Gilgalban Saul köré gyűlt. 5De a filiszteusok is egybegyűltek, hogy harcba szálljanak Izraellel: háromezer harci szekér, hatezer ló és annyi gyalogos, mint a tenger partján a föveny. Kivonultak, és Michmász közelében ütöttek tábort, Bet-Aventől keletre. 6Amikor Izrael fiai látták, hogy szorult helyzetbe kerültek, s a népet nagyon szorongatják, a nép barlangokba, üregekbe, sziklahasadékokba s a föld alá, ciszternákba rejtőzött. 7Sőt a Jordán gázlóin át Gád és Gileád földjére menekültek.

Sámuel és Saul nézeteltérése.

Saul még mindig Gilgalban volt, s az egész nép aggódott érte. 8Hét napig várt, addig az időpontig, amelyet Sámuel meghatározott. De Sámuel nem érkezett meg Gilgalba, s népe magára hagyta Sault, szétszéledt. 9Erre azt mondta: „Hozzatok ide égőáldozatot és közösségi áldozatot. 10Amikor épp készen lett az égőáldozat bemutatásával, lám, Sámuel megérkezett. Saul eléje ment, hogy üdvözölje. 11Sámuel azonban így szólt: „Mit tettél?” „Mivel láttam – felelte Saul –, hogy a nép cserbenhagyott és szétszéledt, te a megbeszélt időre nem érkeztél meg, a filiszteusok azonban összegyűltek Michmászban, 12gondoltam: a filiszteusok kivonulnak ellenem Gilgalba, mielőtt még az Urat kiengesztelném. Azért bátorságot vettem, s bemutattam az égőáldozatot. 13Erre Sámuel ezt mondta Saulnak: „Ostobaságot csináltál! Ha teljesítetted volna az Úrnak, Istenednek parancsát, amelyet adott neked, az Úr is fenntartotta volna uralmadat Izrael fölött örök időkre. 14De így még a te uralmadat sem tartja fenn. Az Úr keresett egy szíve szerinti embert, s ezt rendelte az Úr népe fölé fejedelemnek, mivel nem tartottad meg, amit az Úr parancsolt neked.” 15Erre Sámuel elindult, elhagyta Gilgalt és ment a maga útján. A maradék nép azonban felvonult Saullal, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Amikor Gilgalból Benjamin földjére, Gebába értek, Saul szemügyre vette a népet, amelyik kitartott mellette – mintegy hatszáz férfi.

Készülődés a háborúra.

16Saul és Jonatán, a fia, valamint a vele levő csapata Benjamin (földjén) Gebában állomásoztak, a filiszteusok meg Michmászban táboroztak. 17A filiszteusok táborából kivonult egy csapat – három részre osztva – fosztogatni. Az egyik csoport Saul vidékére tört be, Ofra irányában, 18a másik Bet-Horon felé tartott, a harmadik meg a felé a domb felé vette az irányt, amely a Hiénák völgye fölött emelkedik s a puszta felé néz. 19Akkoriban Izrael egész földjén nem volt kovács, mert a filiszteusok azt mondták: „Meg kell akadályozni, hogy a héberek kardot meg lándzsát csináljanak maguknak.” 20Ezért egész Izraelnek a filiszteusokhoz kellett fordulnia, ha az ekevasat vagy a baltát, a fejszét vagy az ösztökét meg akarták éleztetni. 21Kétharmad sékelbe került az ekevas és a balta, és egyharmad sékelbe a fejsze élesítése meg az ösztöke kiegyenesítése. 22Ezért a michmászi csata napján sem kard, sem lándzsa nem volt senkinek a kezében Saul és Jonatán egész seregében, csak Saulnak és fiának, Jonatánnak volt ilyen. 23A filiszteusok egy előőrse Michmász szorosáig előrehatolt.

Jonatán megtámadja az előőrsöt.

14 1Az egyik nap Saul fia, Jonatán így szólt a fegyverhordozójához: „Gyere, hatoljunk előre a filiszteusok előőrséig, amely a szorosban állomásozik.” Atyjának azonban nem jelentette a dolgot. 2Saul Geba szélén egy gránátalmafa alatt ült, a szérű mellett. Azoknak az embereknek a száma, akik vele voltak, mintegy hatszázra rúgott. 3Achija viselte az efodot, Achitubnak a fia, Ikabod testvéréé, (aki) Pinchásznak volt a fia, Élinek, az Úr silói papjának a fiáé. Az emberek mit sem tudtak róla, hogy Jonatán elment. 4A szorosnak, amelyen Jonatánnak át kellett kelnie, hogy a filiszteusok előőrséig eljusson, az egyik végénél is volt egy sziklacsúcs s a másik végénél is volt egy sziklacsúcs; az egyiket Bocecnak hívták, a másikat Szennének. 5Az egyik szikla az északi oldalon állt, Michmásszal átellenben, a másik a déli oldalon, Gebával szemben. 6Jonatán így szólt fegyverhordozójához: „Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséig. Hátha tesz valamit értünk az Úr, hiszen nincs semmi akadálya annak, hogy az Úr győzelmet adjon, akár sokan vagyunk, akár kevesen.” 7Fegyverhordozója ezt felelte: „Tégy úgy, amint a kedved tartja; ami engem illet, az én szívem olyan, mint a te szíved.” 8Jonatán így folytatta: „Menjünk hát oda azokhoz az emberekhez, és mutatkozzunk előttük. 9Ha aztán odaszólnak: Várjatok míg odamegyünk, akkor megállunk a helyünkön és nem megyünk át hozzájuk. 10Ha azonban azt mondják: Gyertek le hozzánk, akkor lemegyünk, mert az Úr kezünkbe adja őket. Ez lesz nekünk a jel.” 11Amikor mind a ketten megjelentek a filiszteusok előőrsei előtt, a filiszteusok azt mondták: „Nézzétek, ott jönnek a héberek az üregekből, ahová elrejtőztek.” 12Aztán odaszóltak az előőrs tagjai Jonatánnak és fegyverhordozójának: „Gyertek le hozzánk! Mondanivalónk volna számotokra.” Erre Jonatán meghagyta fegyverhordozójának: „Gyere utánam, mert az Úr Izrael kezébe adta őket!” 13Jonatán négykézláb felkapaszkodott, s utána a fegyverhordozója is. A filiszteusok elestek Jonatán előtt, s fegyverhordozója utána végzett velük. 14Ez volt az első vérfürdő, amelyet Jonatán és fegyverhordozója rendezett, mintegy húsz embert…

A nagy csata.

15Erre nagy félelem kerítette hatalmába a tábort a nyílt mezőn; az előőrsöt is, a portyázó csapatot is rettegés fogta el. Még a föld is megindult, úgyhogy nagyon megijedtek az Istentől. 16Amikor Saul őrszemei, akik Benjamin (földjén), Gebában tartózkodtak, körülnéztek, azt látták, hogy a tábor ide-oda mozog. 17Akkor Saul megparancsolta az embereknek, akik körülötte voltak: „Tartsatok számbavételt, s nézzétek meg, ki tűnt el közülünk.” Megejtették a számbavételt, s lám, Jonatán és fegyverhordozója hiányzott. 18Ekkor Saul azt mondta Achijának: „Hozd ide az efodot!” Abban az időben ugyanis ő viselte az efodot Izrael fiai előtt. 19Míg Saul beszélt a pappal, a filiszteusok táborában egyre nagyobb lett a lárma. Ezért Saul így szólt a paphoz: „Húzd vissza a kezed!” 20Aztán Saul és vele levő csapata kivonultak, s amikor a csata színhelyére értek, lám, egymásnak szegezték a kardjukat, s óriási zűrzavar uralkodott. 21De azok a héberek, akik már régóta a filiszteusokkal tartottak és velük együtt kivonultak harcolni, azok elpártoltak, és Izrael azon fiaihoz csatlakoztak, akik Saullal és Jonatánnal tartottak. 22Amikor Izraelnek azok a fiai, akik Efraim hegyén rejtőzködtek, meghallották, hogy a filiszteusok megfutamodtak, utánuk eredtek és harcoltak ellenük. 23Így segítette az Úr azon a napon győzelemre Izraelt. Egész Bet-Horonon túlig csatáztak.

Jonatán szembeszegül Saul parancsával.

24Saul azon a napon nagy megtartóztatást rendelt el, s ezt az átkot mondta a népre: „Átkozott mindenki, aki este előtt ételt vesz magához, mindaddig, amíg bosszút nem állok ellenségeimen.” Ezért az egész nép nem vett magához ételt. 25Volt ott a föld felszínén egy mézzel tele lép. 26Az emberek odamentek a léphez, s bár kicsordult belőle a méz, senki sem emelte a szájához, mert féltek az átoktól. 27Csak Jonatán nem hallotta, hogy atyja milyen esküre kötelezte a népet. Kinyújtotta hát botja végét, amelyet a kezében tartott, és belemártotta a lépesmézbe és a szájához emelte. A szeme nyomban felragyogott. 28Az egyik ember azonban megszólalt és így beszélt: „Atyád átkot mondott a népre e szavakkal: Mindenki legyen átkozott, aki ma valamit magához vesz.” 29„Atyám romlásba dönti az országot – válaszolta Jonatán. Nézzétek, hogy felragyogott a szemem, mivel egy kis mézet ettem. 30Hátha még bőségesen ehettek volna az emberek a zsákmányból, amit ellenségeiktől szereztek! Hát nem sokkal nagyobb volna akkor a filiszteusok veresége?”

A nép visszaélései.

31Így azon a napon Michmásztól Ajalonig megverték a filiszteusokat. 32Az emberek nagyon kimerültek voltak. Ezért az emberek nekiestek a zsákmánynak, fogták a kecskét, juhot, a marhát és a borjút, s levágták a puszta földön. Sőt, az emberek a vért is elfogyasztották. 33Jelentették hát Saulnak: „A nép vétkezik az Úr ellen: a vérrel együtt eszi a húst.” Erre azt mondta a hírhozóknak: „Gurítsatok ide egy nagy követ!” 34Aztán megparancsolta Saul: „Vegyüljetek az emberek közé, és mondjátok meg nekik: Mindenki hozza ide elém a marháját és a juhát, s itt vágja le. Aztán megehetitek, de ne vétkezzetek az Úr ellen, hogy a vérrel együtt eszitek a húst.” Az emberek ezért – ami épp kinek-kinek a kezében volt –, azt még azon éjszaka odavitték és ott vágták le. 35Saul akkor oltárt emelt az Úrnak. Ez volt az első oltár, amit Saul az Úrnak emelt.

Jonatánt bűnösnek találják, de a nép megmenti.

36Saul azt mondta: „Menjünk, s az éjszaka folyamán vegyük üldözőbe a filiszteusokat, szerezzünk tőlük zsákmányt, míg meg nem virrad; ne hagyjunk egyetlen embert sem élve.” „Tégy úgy – válaszolták neki –, amint jónak látod.” De a pap így szólt: „Először járuljunk az Úr elé!” 37Saul tehát megkérdezte az Urat: „Üldözőbe vegyem a filiszteusokat? Izrael kezére adod őket?” Ám ezen a napon nem adott feleletet. 38Erre Saul megparancsolta: „Ide, elém mind, akik a nép főemberei vagytok! Járjatok utána és derítsétek ki, ki követett el ma bűnt. 39Mert amint igaz, hogy az Úr él, még ha a fiam, Jonatán bizonyul is vétkesnek, meg kell halnia.” De senki sem adott neki feleletet az egész népből. 40Erre így szólt egész Izraelhez: „Álljatok az egyik oldalra, én és fiam, Jonatán meg a másik oldalra.” A nép ezt válaszolta Saulnak: „Tégy úgy, amint jónak látod.” 41Akkor Saul imádkozott: „Uram, Izraelnek Istene, miért nem feleltél ma szolgádnak? Ha bűn nehezedik rám vagy fiamra, Jonatánra, akkor, Uram, Izraelnek Istene, adj urimot, ha azonban népedet, Izraelt terheli vétek, adj tummimot.” A sorsvetés Jonatánra és Saulra esett, a nép pedig bűntelennek bizonyult. 42Saul erre folytatta: „Döntsön a sorsvetés köztem és fiam, Jonatán közt!” S Jonatánra esett (a sorsvetés). 43Most Saul így szólt Jonatánhoz: „Valld meg, mit tettél!” Jonatán megvallotta, s azt mondta: „Csak épp megkóstoltam a mézet a botom hegyével, amely a kezemben volt. Itt vagyok, halálra készen!” 44Saul így válaszolt: „Isten ezt meg azt tegye velem, igen, Jonatán, meg kell halnod!” 45De a sereg így szólt Saulhoz: „Jonatán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet kivívta Izraelben? Nem, azt nem lehet. Amint igaz, hogy az Úr él: egyetlen haja szála sem hullhat a földre! Hisz Istennel vívta ki ezen a napon a győzelmet!” Így a nép fölmentette Jonatánt, s nem kellett meghalnia. 46Saul meg lemondott a filiszteusok üldözéséről, és a filiszteusok hazatértek…

Visszatekintés Saul uralmára.

47Amikor Saul megszilárdította Izrael fölötti uralmát, körös-körül minden ellenségével harcba szállt, Moábbal, az ammonitákkal, Edommal, Coba királyával és a filiszteusokkal. Amerre csak járt, mindenütt győzött. 48Hősies tetteket vitt végbe, megverte az amalekitákat és kiszabadította Izraelt azok kezéből, akik fosztogatták. 49Saulnak Jonatán, Isjo és Malkisua volt a fia. Az idősebbik lányát Merabnak hívták, a fiatalabbat Michalnak. 50Saul feleségének Achinoam volt a neve, s Achimaac lánya volt. Seregének vezérét Abnernek hívták és Saul nagybátyjának, Nernek volt a fia. 51Saul apja, Kis, és Abner apja, Ner, Abiel fiai voltak. 52A filiszteusok elleni háború mindaddig tombolt, ameddig csak Saul élt. Amikor Saul meglátott egy bátor, harcra termett férfit, mindig szolgálatába fogadta.

Zsolt 118

HÁLAÉNEK A SÁTRAK ÜNNEPÉN

118 1(Alleluja!) Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart.
2Mondja Izrael háza: irgalma örökké tart.
3Mondja Áron háza: irgalma örökké tart.
4Mondják, akik félik az Urat: irgalma örökké tart.
5Az Úrhoz kiáltottam szorongattatásomban, meghallgatott és tág teret adott nekem.
6Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem?
7Az Úr velem van, segítségemre jön; ellenfelem szégyenben marad.
8Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint az emberekre számítani.
9Jobb az Úrnál keresni menedéket, mint fejedelmekre építeni.
10A pogányok mind körülvettek, de az Úr nevében eltiportam őket.
11Minden oldalról szorongattak, de az Úr nevében eltiportam őket.
12Úgy rontottak rám, mint a méhrajok, úgy lobogtak, mint a tűz a bozót alatt, de az Úr nevében eltiportam őket.
13Megütöttek, nagyon megütöttek, összeestem, de az Úr segített.
14Bátorítóm és erősségem az Úr, ő lett szabadítóm.
15Halljátok, mekkora az örömujjongás az igazak sátraiban: „Az Úr jobbja erősnek bizonyult,
16az Úr magasra emelte jobbját, igen, az Úr jobbja erősnek bizonyult.”
17Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit.
18Megfenyített az Úr, igen, megfenyített, de nem szolgáltatott ki a halálnak.
19Tárjátok ki nekem az igazság kapuit, bemegyek, hogy hálát adjak az Úrnak.
20Ez az Úrhoz vezető kapu, az igazak mennek be rajta.
21Hálát adok neked, mert meghallgattál, te lettél szabadítóm.
22A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé lett.
23Az Úr vitte végbe ezt: csodálatos dolog a szemünkben.
24Ezt a napot az Úr szerezte: ujjongjunk és örüljünk benne!
25Uram, küldj szabadulást, Uram, adj áldást és kegyelmet!
26Áldott, aki az Úr nevében jön! Az Úr házából megáldunk titeket.
27Az Úr az Isten, az ő fénye világít nekünk. Álljatok be a menetbe, legyen zöld ág a kezetekben, egészen az oltár szarváig!
28Istenem vagy, hálát adok neked, Istenem, hálaénekkel dicsőítelek!
29Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart.

Lk 20,1-26

Jézus tanítói hatalma.

20 1Egy nap, amikor a népet tanította a templomban s az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok, írástudók és a nép vénei, 2és megkérdezték: „Mondd meg nekünk, milyen hatalom birtokában teszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?” 3Így felelt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: 4János keresztsége az égből való volt, vagy emberektől származott?” 5Erre tanakodni kezdtek maguk közt: „Ha azt mondjuk: Az égből –, azt fogja kérdezni: Akkor miért nem hittetek neki? 6Ha meg azt mondjuk: Az emberektől –, megkövez minket az egész nép, mert meggyőződése, hogy János próféta.” 7Ezért azt válaszolták neki, hogy nem tudják, honnét való. 8Jézus erre így felelt nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalom birtokában teszem ezeket.”

A gyilkos szőlőművesek.

9Ezután mondott a népnek egy példabeszédet: „Egy ember szőlőt ültetett. Majd bérbe adta szőlőműveseknek, és hosszabb időre elment idegenbe. 10Amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a szőlőművesekhez, hogy a szőlő terméséből szolgáltassák be neki a rá eső részt. De a szőlőművesek megverték, és üres kézzel elkergették. 11Erre egy másik szolgát küldött. Ezt is megverték, szidták, gyalázták, majd üres kézzel elzavarták. 12Erre egy harmadikat is küldött. Ezt is sebesre verték és kidobták. 13Most a gazda így gondolkodott magában: Mit tegyek? Elküldöm kedves fiamat, őt csak megbecsülik. 14A szőlőművesek azonban a fiú láttára így biztatták egymást: Ez az örökös. Öljük meg, és a miénk lesz öröksége. – 15Kidobták hát a szőlőből és megölték. Vajon mit tesz velük a szőlő ura? 16Hazajön, és megöli a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja bérbe.” Ezt hallva tiltakoztak: „Isten mentsen tőle!” 17Ő azonban végignézett rajtuk és folytatta: „Mit jelent akkor az Írás: A kő, amelyet az építők elvetettek szegletkővé lett? 18Aki e kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ráesik, azt agyonzúzza.” 19Az írástudók és a főpapok nyomban el akarták fogatni, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk szólt ez a példabeszéd.

Az adópénz.

20Szemmel tartották és cselvetőket küldtek ki. Ezek jószándékú embernek tettették magukat, hogy szaván fogják, s aztán kiszolgáltassák a hatóságnak és a helytartó hatalmának. 21„Mester – kezdték –, tudjuk, hogy az igazságot hirdeted és tanítod, nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. 22Szabad adót fizetnünk a császárnak, vagy nem szabad?” 23De ő észrevette a csapdát, ezért így felelt nekik: 24„Mutassatok egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta?” „A császáré” – válaszolták. 25„Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené” – mondta nekik. 26Így egyetlen szavába sem tudtak belekötni, amit a nép előtt kiejtett. Meglepődésükben, hogy így felelt, elhallgattak.

 

IMG_20180110_122519.jpg

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑