Június 25 – 117. nap

1Sám 11-12

Az ammoniták legyőzése.

11 1Körülbelül egy hónap elteltével az ammonita Nachas felvonult, és ostrom alá fogta a gileádi Jábest. Jábes lakói ezt üzenték Nachasnak: „Köss velünk békét, s alattvalóid leszünk.” 2De az ammonita Nachas így válaszolt nekik: „Csak azzal a föltétellel kötök veletek békét, hogy mindegyikteknek kiszúrom a jobb szemét, s ezzel egész Izraelre gyalázatot hozok.” 3Jábes vénei erre ezt üzenték: „Adj hétnapi haladékot, hogy hírvivőket küldhessünk Izrael minden részébe. Ha aztán senki sem jön segítségünkre, megadjuk magunkat.” 4A hírvivők elmentek Saulhoz Gibeába, és elmondták a népnek a dolgot, mire az egész nép hangos sírásban tört ki. 5Saul épp akkor ért haza az ökreivel a mezőről, s megkérdezte: „Mi történt a néppel, hogy sír?” Elbeszélték neki Jábes lakóinak ügyét. 6Amikor Saul meghallotta a hírt, leszállt rá az Úr lelke, és nagy haragra gerjedt. 7Fogott egy pár ökröt, darabokra vágta és szétküldte hírvivőivel Izrael miden vidékére, ezzel az üzenettel: „Aki nem vonul ki Saul vezérletével, az ugyanígy jár!” A népet eltöltötte az Úr félelme, s egy emberként kivonultak. 8Bezekben számba vette őket, s Izrael fiai háromszázezret, a júdeaiak meg harmincezret tettek ki. 9Erre így szólt a hírhozókhoz, akik fölkeresték: „Mondjátok meg a gileádi Jábes lakóinak: Holnap, mire a nap melegen süt, segítséget kaptok.” Amikor a hírvivők hazatértek és Jábes lakóinak beszámoltak, ezek örültek. 10Aztán megüzenték Nachasnak: „Holnap kivonulunk, aztán azt tehettek velünk, amit akartok!” 11Másnap reggel Saul három csapatba osztotta a népet. Hajnalhasadtakor behatoltak a táborba, s mire kivilágosodott, megverték az ammonitákat. A maradék szétszéledt, nem maradt kettő sem együtt.

Sault kikiáltják királlyá.

12Akkor a nép így szólt Sámuelhez: „Kik voltak, akik megkérdezték: Saul uralkodjék fölöttünk? Add ki nekünk ezeket az embereket, hadd verjük őket agyon!” 13Saul azonban azt mondta: „Ezen a napon nem szabad senkit sem megölni, mert az Úr győzelemre segítette Izraelt.” 14Sámuel meg így szólt: „Gyerünk, menjünk Gilgalba, és alapítsuk meg ott a királyságot!” 15Így hát az egész nép Gilgalba vonult, s ott Gilgalban, az Úr színe előtt megtették Sault királynak. S a közösség áldozatát is bemutatták ott, az Úr előtt, és Saul is, Izrael férfiai is nagy áldomást csaptak.

Sámuel búcsúja.

12 1Aztán Sámuel szózatot intézett egész Izraelhez: „Nézzétek, mindent megtettem, amire kértetek, s királyt rendeltem fölétek. 2Ezentúl ez a király jár majd előttetek. Ami engem illet, én már megöregedtem és megőszültem, s fiaim vannak közöttetek. Ifjúságomtól mind a mai napig mindent a szemetek láttára tettem. 3Nézzétek, itt állok! Járuljatok az Úr elé és fölkentje elé, és tanúskodjatok ellenem! Kinek vettem el egyetlen ökrét is? Kitől vettem el egyetlen szamarat is? Kit nyomtam el? Kivel szemben folyamodtam erőszakhoz? Kitől fogadtam el megvesztegetésül ajándékot, s hagytam, hogy így bekösse a szemem? Vádoljatok, s megfelelek nektek!” 4„Nem nyomtál el minket, nem alkalmaztál velünk szemben erőszakot, s nem vettél el senkitől semmit” – felelték neki. 5Erre azt mondta nekik: „Az Úr a tanúm veletek szemben, s fölkentje a tanúm ezen a napon, hogy nem találtatok semmit a kezemben.” „Igen, ő a tanú” – válaszolták.
6Ezután Sámuel így beszélt a néphez: „Igen, az Úr a tanú, aki Mózest és Áront rendelte, s aki kivezette atyáitokat Egyiptomból. 7Álljatok hát elő, hadd pereljek veletek az Úr színe előtt, s hadd tárjam elétek azokat a nagy tetteket mind, amelyeket az Úr értetek és atyáitokért végbevitt. 8Amikor Jákob Egyiptomba ment, az egyiptomiak sanyargatták őket. Akkor atyáitok az Úrhoz folyamodtak, s az Úr Mózest és Áront küldte, akik aztán kivezették atyáitokat Egyiptomból, s ezen a vidéken telepítették le őket. 9Amikor azonban megfeledkeztek az Úrról, Istenükről, az Úr Hacor vezérének, Sziszerának kezére adta őket, meg a filiszteusok kezére és Moáb királya kezére. 10Akkor az Úrhoz folyamodtak: Vétkeztünk – mondták –, mert elhagytuk az Urat és Baáloknak meg Asztartéknek szolgáltunk. De most szabadíts ki bennünket ellenségeink kezéből, s neked szolgálunk. 11Akkor az Úr Jerubbaált és Barakot, Jiftachot és Sámuelt küldte, és kiszabadított benneteket körülöttetek élő ellenségeitek kezéből, úgyhogy biztonságban élhettek. 12Amikor aztán láttátok, hogy az ammoniták királya, Nachas kivonult ellenetek, akkor így szóltatok hozzám: Nem, király uralkodjék fölöttünk! – noha az Úr, a ti Istenetek a király. 13Nos, itt a királyotok, akit választottatok magatoknak. Az Úr királyt rendelt fölétek. 14Ha félitek az Urat, neki szolgáltok, hallgattok a szavára, s nem lázadoztok parancsai ellen, ha ti is, királyotok is, aki uralkodik fölöttetek, az Urat, a ti Isteneteket követitek, akkor minden rendben lesz. 15De ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, lázadoztok parancsai ellen, akkor az Úr keze rátok s királyotokra nehezedik.
16Álljatok elő még egyszer, és lássátok meg azokat a nagy jeleket, amelyeket az Úr a szemetek láttára mutat. 17Nemde, épp a búza aratásának ideje van? Nos, most az Úrhoz folyamodom, küldjön zivatart és esőt. Aztán majd meglátjátok és felfogjátok, mit vétettetek az Úr ellen, amikor királyt kívántatok magatoknak.” 18Sámuel az Úrhoz folyamodott, s az Úr zivatart és esőt küldött azon a napon, úgyhogy az egész népet nagy félelem fogta el az Úrtól és Sámueltől. 19Így szóltak Sámuelhez: „Imádkozz szolgáidért az Úrhoz, Istenedhez, nehogy mind meghaljunk, amiért bűneinket még azzal a gonoszsággal is megtetéztük, hogy királyt kívántunk magunknak.” 20De Sámuel ezt válaszolta a népnek: „Ne féljetek! Ezt a vétséget már elkövettétek. De mostantól ne forduljatok el az Úrtól, hanem szolgáljátok egész szívetekkel. 21És ne pártoljatok semmire se való bálványokhoz, amelyek nem segítenek, s nem tudnak benneteket megmenteni, éppen mert semmik. 22Mert fönséges nevéért az Úr nem taszítja el népét, hisz úgy tetszett az Úrnak, hogy a tulajdon népévé tegyen benneteket. 23Távol legyen tőlem, hogy vétkezzem az Úr ellen: megszűnjem értetek imádkozni, s nektek a helyes és igaz utat mutatni. 24Csak féljétek az Urat, szolgáljatok neki őszintén, szívből, hiszen látjátok, milyen nagy tetteket vitt végbe körötökben. 25Ha azonban vétkeztek, akkor elvesztek, királyotokkal egyetemben.

Zsolt 117

FELHÍVÁS DICSÉRETRE

117 1(Alleluja!) Áldja az Urat minden nép, minden törzs dicsőítse!
2Mert kegyelme hathatósan működik bennünk, és hűsége megmarad örökké.

Lk 19,28-48

IV. JÉZUS JERUZSÁLEMBEN

Ünnepélyes bevonulás Jeruzsálembe.

28Azután, hogy ezt mondta, folytatta útját Jeruzsálem felé. 29Amikor Betfagé és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet az Olajfák hegyének hívnak, elküldte két tanítványát 30ezzel a megbízatással: „Menjetek el a szemközti faluba. Ahogy odaértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide. 31Ha valaki megkérdezné tőletek: Miért oldjátok el? –, így feleljetek: Szüksége van rá az Úrnak.” 32A két tanítvány elment, s úgy talált mindent, ahogy mondta nekik. 33Amikor eloldották a szamarat, gazdájuk megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” 34„Szüksége van rá az Úrnak” – válaszolták, 35és elvezették Jézushoz. Aztán ráterítették ruhájukat a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. 36Amikor elvonult, ruhájukat az útra terítették előtte. 37Már közel jártak az Olajfák hegyének lejtőjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt: 38„Áldott az Úr nevében érkező király! – kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” 39A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, hallgattasd el tanítványaidat!” 40„Mondom nektek – felelte –, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.”

Jézus megsiratja Jeruzsálemet.

41Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta. 42„Bárcsak te is felismernéd – mondta – legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől. 43Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. 44Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”

A kereskedők kiűzése a templomból.

45Aztán bement a templomba és kiűzte onnan a kereskedőket. 46„Írva van – mondta nekik –: házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” 47Ott tanított mindennap a templomban. A főpapok és az írástudók az életére törtek, 48de nem tudták, mit tegyenek vele. Mert az egész nép a szavain csüngött.

Botanic Gardens, Christchurch, NZ
Botanic Gardens, Christchurch, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑