Június 20. – 112. nap

 

1Sám 1-2

Sámuel első könyve

I. SÁMUEL

1. SÁMUEL GYERMEKKORA

Zarándoklat Silóba.

1 1Volt egy Ramatajimba való ember, egy cufita, Efraim hegyéről. Elkanának hívták, s Jerochám fia volt, Elihu fiáé, (aki) az efratita Cuf fiának, Tochunak volt a fia. 2Két felesége volt, az egyiket Hannának hívták, a másikat Peninnának. Peninnának voltak gyermekei, Hannának azonban nem volt gyermeke. 3Ez az ember minden esztendőben fölment, hogy Silóban imádja a Seregek Urát, és áldozatot mutasson be neki. [Éli két fia, Hofni és Pinchász voltak ott az Úr papjai.] 4Az egyik nap Elkana áldozatot mutatott be. Az volt a szokása, hogy a feleségének, Peninnának, valamint a fiainak és lányainak több darabot ad, 5Hannának azonban, bár jobban szerette, csak egy darabot adott, mert az Úr meddővé tette. 6Vetélytársa is folyvást sértegette, el akarta keseríteni amiatt, hogy az Úr meddővé tette a méhét. 7Így ment ez évről évre. Minden alkalommal, amikor csak fölmentek az Úr templomához, sértegette. Ezért Hanna sírt és nem evett semmit. 8Akkor férje, Elkana, így szólt hozzá: „Hanna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy boldogtalan? Hát nem több vagyok én neked, mint tíz fiú?”

Hanna imája.

9Hanna azonban, amikor a lakoma véget ért a teremben, fölállt és az Úr elé járult. Éli, a pap, egy széken ült az Úr szentélyének egyik kapufélfájánál. 10(Hanna) elkeseredettségében az Úrhoz könyörgött, és nagyon sírt. 11Fogadalmat tett, és így szólt: „Seregek Ura, ha tekintetbe veszed szolgálód nyomorúságát és megemlékezel rólam, ha nem feledkezel meg szolgálódról, hanem megajándékozol egy fiúval, akkor az Úrnak szentelem, olló ne érje fejét.” 12Így imádkozott az Úr előtt. Éli közben figyelte a száját. 13Hanna ugyanis csöndben imádkozott, csak ajkai mozogtak, hangja nem hallatszott. Emiatt Éli részegnek vélte, 14ezért így szólt hozzá Éli: „Meddig akarsz még itt maradni ilyen részegen? Igyekezz kijózanodni!” 15De Hanna ezt válaszolta: „Nem, uram! Szerencsétlen asszony vagyok, sem bort, sem mámorító italt nem ittam, csak a szívemet öntöttem ki az Úr előtt. 16Ne tartsd szolgálódat semmirekellőnek! Mert nagy bánatomban és szomorúságomban imádkoztam ilyen sokáig.” 17Éli így felelt rá: „Menj békével! Izrael Istene teljesíti kérésedet, amelyet elé terjesztettél.” 18Erre azt mondta: „Bárcsak tetszésre találna szolgálód szemedben.” Aztán az asszony elment útjára, evett, és az arca nem volt többé olyan, mint azelőtt.

Sámuel születése és felajánlása.

19Másnap korán fölkeltek és leborultak az Úr előtt. Aztán hazatértek Rámába. Elkana együtt volt feleségével Hannával, és az Úr megemlékezett róla. 20Hanna fogant, és amikor elérkezett az ideje, fiút szült. A Sámuel nevet adta neki, „mert – amint mondta – az Úrtól könyörögtem ki.” 21Amikor Elkana egész családjával újra fölment, hogy az Úrnak az évi áldozatot bemutassa és teljesítse fogadalmát, 22Hanna nem ment föl vele. Azt mondta férjének: „Először elválasztom a gyereket, aztán elviszem: jelenjen meg az Úr színe előtt és maradjon ott örökre.” 23Férje, Elkana ezt felelte neki: „Tégy úgy, amint jónak látod. Maradj itthon, amíg el nem választod. Csak teljesítse az Úr szavadat!” Így az asszony otthon maradt, s szoptatta a fiát, míg el nem választotta. 24Mihelyt elválasztotta, fölvitte magával, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába; a fiú meg nagyon kicsi volt. 25Amikor a marhát feláldozták, a fiú anyja odament Élihez. Megszólította: 26„Engedd meg, uram! Amint igaz, hogy élsz, uram, az az asszony vagyok, aki itt álltam melletted és imádkoztam az Úrhoz. 27Ezért a fiúért imádkoztam. S lám, az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. 28Ezért én is átengedem (fiamat) az Úrnak, egész életére átengedem az Úrnak.” És ott leborultak az Úr előtt.

Hanna hálaéneke

2 1Akkor Hanna így imádkozott: „Szívem ujjong az Úrban, erővel tölt el Istenem. Szám nagyra nyílt ellenségeim ellen, mert örülhetek segítségednek. 2Nincs más szent, csak az Úr, [mert rajtad kívül senki sincs]. Nincs olyan szikla, mint Istenünk. 3Ne szaporítsátok, gőgösök a szót, hivalkodás ne hagyja el szátok. Mert mindentudó Isten az Úr, latra vet minden tettet. 4A hatalmasok íját széttöri, a botladozókat erővel övezi. 5Elszegődnek kenyérért a jóllakottak, az éhezők meg nem dolgoznak tovább. Hét gyermeket szül a meddő, a sokgyermekes anya meg elhervad. 6Az Úr adja a halált és az életet, letaszít az alvilágba és felhoz onnan. 7Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és fölemel. 8Fölsegíti a porból a gyöngét és kivezeti a szennyből a szegényt. A fejedelmek mellett ad nekik helyet, díszhelyet jelöl ki nekik. Az Úr tulajdona a föld minden pillére, ő helyezte rájuk a világot. 9A hűségeseknek oltalmazza lépteiket, a gonoszok meg elpusztulnak a sötétségben, [mert az ember nem győzhet a maga erejéből]. 10Aki ellene lázad, azt az Úr eltiporja, a Mindenható megremegteti az eget. Az Úr ítéletet tart a föld határai fölött, hatalmat ad királyának, s fölemeli fölkentje fejét.” 11Aztán hazatért Rámába, a fiú meg ott maradt, hogy Éli pap felügyeletével szolgálja az Urat.

Éli fiai.

12De Éli fiai semmirekellő emberek voltak, sem az Úrral nem törődtek, 13sem azzal, hogy a néptől mi jár a papnak. Ha valaki áldozatot mutatott be, amikor a hús még főtt, odament a pap szolgája, kezében háromágú villát tartva, 14belenyúlt az üstbe vagy a fazékba, a tálba vagy a lábasba, és ami a villára akadt, azt a pap mind elvette magának. Így tettek Izrael minden fiával, aki csak Silóba ment. 15Sőt, még mielőtt a hájat elégették volna, már ment a pap szolgája, és azt mondta annak, aki az áldozatot bemutatta: „Add ide a húst, hadd süssem meg a papnak. Nem fogad el tőled főtt húst, csak nyerset.” 16S ha ez az ember azt felelte: „Előbb el kell égetni a hájat, aztán elveheted, amit csak akarsz”, akkor azt válaszolta: „Nem, add ide most rögtön, különben elveszem erőszakkal.” 17Így nagyon súlyosan vétkeztek a fiatalok az Úr színe előtt, mert az Úr áldozatát semmibe vették.

Sámuel Silóban.

18A gyermek Sámuel vászon efoddal övezve szolgálta az Urat. 19Ehhez az anyja mindig csinált egy kis köntöst, és esztendőről esztendőre elvitte neki, amikor a férjével fölment az áldozatot bemutatni. 20Ilyenkor Éli áldást adott Elkanának és feleségének e szavakkal: „Ajándékozzon neked az Úr ettől az asszonytól más fiút kárpótlásul ahelyett, akit átengedett az Úrnak.” Aztán visszatértek otthonukba. 21Az Úr meglátogatta Hannát, fogant, és még három fiút és két lányt szült. A kis Sámuel meg az Úr színe előtt nőtt fel.

Éli intelmei fiához.

22Éli nagyon megöregedett. Amikor hallott felőle, mit műveltek fiai egész Izraellel, 23ezt mondta nekik: „Miért tesztek olyat, amit hallanom kell az egész néptől? 24Nem, fiaim, az Úr népében elterjedt hírek, amelyeket hallok, nem jók… 25Ha az ember a másik ember ellen vét, akkor Isten ítél köztük. De ha az ember Isten ellen vét, ki lehetne a bírája?” De nem hallgattak atyjuk szavára, mert az Úr elhatározta, hogy elpusztítja őket. 26A kis Sámuel azonban gyarapodott bölcsességben, korban és kegyelemben az Úr és az emberek előtt.

A büntetés hírüladása.

27Isten egy embere fölkereste Élit, és így szólt hozzá: „Ezt mondta az Úr: Hát nem megnyilatkoztam atyád házának, amikor még szolgák voltak a fáraó házában? 28És Izrael minden törzse közül kiválasztottam őket a papi szolgálatra, hogy fölmenjenek oltáromra, tömjént égessenek és viseljék színem előtt az efodot. És atyád házára bíztam Izrael fiainak minden égőáldozatát is. 29Miért tapostátok lábbal az általam rendelt véres és ételáldozatot? Miért tartod többre a fiaidat, mint engem, hogy eltulajdonítjátok minden áldozatból, amelyet népem, Izrael bemutat színem előtt, a legjobb részeket? 30Ezért azt mondja az Úr, Izrael Istene: Bár azt mondtam, hogy házad és atyád háza járjon mindig a színem előtt, és most mégis – az Úr mondja – távol legyen tőlem. Aki tisztel, azt én is megtiszteltetésben részesítem, aki azonban megvet, azt megszégyenülés éri. 31Eljön az idő, amikor levágom karodat és atyád házának karját – ne legyen többé éltes korú házadban. 32Akkor majd mint valami irigy ellenség, úgy nézed mindazt a jót, amit Izraelnek teszek, a te házadban azonban nem lesz soha többé éltes korú. 33S hogy a tieid közül meghagyok valakit oltáromnál, azt csak azért teszem, hogy a szeme elsorvadjon és a lelke elepedjen. De házad egész népe elhullik az emberek kardja élén. 34Ezek szolgálnak majd jelül arra, ami két fiaddal, Hofnival és Pinchásszal történik. Mind a ketten meghalnak, ugyanazon a napon. 35Hűséges papot rendelek magamnak, aki szívem és szándékom szerint jár el. Házat építek neki, tartósat, s mindig fölkentem színe előtt fog majd járni. 36Akkor az, aki házadból megmarad, elé járul s leborul előtte, hogy aprópénzt vagy egy darab kenyeret kolduljon tőle e szavakkal: Adj valami munkát valamelyik papod mellett, hogy legyen egy darab kenyerem, amit egyem.”

 

Zsolt 112

AZ IGAZ EMBER DICSÉRETE

112 1(Alleluja!) Boldog ember, aki féli az Urat, akinek öröme telik törvényében.
2Törzse hatalmas lesz a földön, áldás van az igazak nemzedékén.
3Házát bőség és gazdagság tölti el, igazsága megmarad örökre.
4A jóknak világít, mint fény a sötétben, kegyes, igazságos és irgalmas.
5Jó annak, aki gyakorolja az irgalmat, aki szívesen ad kölcsön, és tetteit az igazsághoz szabja.
6Nem tántorodik meg soha, az igaz örökre emlékezetben marad.
7Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél.
8Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak.
9Osztogat a szegénynek és adakozik, igazsága megmarad örökre, ereje dicsőségesen fölemelkedik.
10A gonosz rettegve látja ezt, fogát csikorgatja és eltűnik, a bűnösök öröme szertefoszlik.

 

Lk 17,1-19

A botrány.

17 1Aztán így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket. 2Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy e kicsik közül egyet is megbotránkoztasson.

A megbocsátás.

3Vigyázzatok magatokra. Ha vét ellened testvéred, fedd meg. De ha megbánja, bocsáss meg neki. 4Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, bocsáss meg neki.”

Az erős hit.

5Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” 6Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.

A kötelességteljesítés.

7Ki mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere gyorsan, ülj asztalhoz. 8Helyette nem ezt mondja-e inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán majd ehetsz és ihatsz magad is? 9Megköszöni tán a szolgának, hogy teljesítette parancsait? 10Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük.”

A tíz leprás.

11Jeruzsálembe menet Szamária és Galilea határa mentén vitt az útja. 12Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak 13és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” 14Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. 15Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, 16s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt. 17Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? 18Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” 19Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”

 

Úton Milford Sound felé, NZ
Úton Milford Sound felé, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑