Június 17. – 109. nap

 

Bír 19-21

2. GIBEA BŰNE ÉS A BENJAMIN TÖRZSE ELLENI HÁBORÚ

A levita és mellékfelesége.

19 1Abban az időben, amikor még nem volt király Izraelben, volt egy férfi, egy levita, aki Efraim hegységének a szélén lakott, és Júda Betleheméből hozott magának egy mellékfeleséget. 2Az asszony azonban megneheztelt rá, otthagyta, és visszament apja házába, a júdeai Betlehembe, s ott maradt egy ideig, négy hónapig. 3Férje fölkerekedett, elment hozzá, hogy jobb belátásra bírja és visszahívja magához. Szolgája volt vele és két szamara. Megérkezett a fiatalasszony apjának házába. Amikor az meglátta, örömmel sietett eléje. 4Apósa – a fiatalasszony apja – tartóztatta, és ő ott is maradt három napig. Ettek, ittak és ott töltötték az éjszakát. 5A negyedik napon kora reggel fölkeltek, és a levita indulni készült. A fiatalasszony apja azonban így szólt vejéhez: „Egyél egy falat kenyeret, gyűjts erőt és úgy indulj el.” 6Letelepedtek s hozzáfogtak enni és inni mindketten. Aztán a fiatalasszony apja így szólt a férjhez: „Egyezz bele, töltsd itt az éjszakát és örüljön szíved.” 7Amikor az ember fölkelt, hogy útra keljen, apósa nagyon tartóztatta. Ott maradt hát és ott töltötte az éjszakát. 8Az ötödik napon kora reggel fölkelt, hogy elinduljon, de a fiatalasszony apja így szólt hozzá: „Gyűjts előbb erőt!” Így hosszasan elidőztek, s egészen napnyugtáig eszegettek egymással. 9Ekkor a férj fölkelt, hogy mellékfeleségével és szolgájával útra keljen. Ám apósa, a fiatalasszony apja így szólt hozzá: „Nézd, a nap már estére hajol. Töltsd hát itt az éjszakát és örüljön a szíved. Holnap reggel aztán elindulhattok és visszatérhetsz sátradba.” 10A férj azonban nem egyezett bele, hogy ott töltsék az éjszakát. Fölkelt, elindult és eljutott Jebuz – vagyis Jeruzsálem – elé. Vele volt két málházott szamara, mellékfelesége és szolgája.

Gibea lakóinak gaztette.

11Amikor Jebuzhoz értek, a nap már lehanyatlott. A szolga ezért így szólt urához: „Gyere, térjünk le és menjünk be a jebuzitáknak ebbe a városába, és töltsük ott az éjszakát.” 12Ura azonban így válaszolt neki: „Nem megyünk be idegen városba, ahol nem Izrael fiai laknak, hanem továbbmegyünk Gibeáig. 13Menjünk – mondta szolgájának –, igyekezzünk elérni egyet ezekből a helységekből, és töltsük az éjszakát Gibeában vagy Rámában.” 14Elindultak és folytatták útjukat. Amikor Benjamin Gibeája elé értek, a nap lenyugodott. 15Letértek hát az útról, hogy Gibeában töltsék az éjszakát. A levita bement, leült a város terére, de senki sem ajánlott föl neki szállást éjszakára. 16Egyszer csak jött egy öregember. A mezőről igyekezett hazafelé, munkája végeztével, az est beálltával. Efraim hegységéről való ember volt, s csak betelepedett ide Gibeába, a környékbeliek ugyanis Benjamin fiai közül valók voltak. 17Amint fölemelte tekintetét, meglátta az embert a város terén. Az öregember megkérdezte: „Honnan jössz és hová mész?” 18Így válaszolt neki: „Júda Betleheméből jövünk, s Efraim hegységének szélére tartunk, mert odavaló vagyok. Júda Betlehemébe mentem és visszatérek házamba, de nincs senki, aki szállást adna házában. 19Pedig van szalma és széna szamarainknak, van kenyér és bor magamnak, szolgálódnak és a legénynek, aki szolgádat kíséri. Semmire sincs szükségünk.” 20„Légy üdvöz! – mondta neki az öregember. – Hadd gondoskodjam mindenről, amire szükséged van, ne töltsd az éjszakát az utcán!” 21Bevezette tehát házába, szénát adott a szamaraknak, ők maguk pedig megmosták a lábukat, majd ettek és ittak. 22Míg erőt gyűjtöttek, a városbeli emberek – Beliál fiai – körülvették a házat, megzörgették az ajtót, és így szóltak az öregemberhez, a ház gazdájához: „Hozd ki az embert, aki betért házadba, hadd ismerjük meg.” 23Az ember azonban, a ház gazdája kiment, és így szólt hozzájuk: „Nem úgy van az, testvéreim, ne legyetek ilyen elvetemültek! Ez az ember betért házamba, ne kövessetek hát el ekkora aljasságot. 24Van egy érintetlen lányom, kihozom nektek, éljetek vissza vele és tegyetek úgy, ahogy jónak látjátok, de ezzel az emberrel ne kövessetek el ilyen aljasságot.” 25Mivel ezek az emberek nem hallgattak rá, a levita fogta mellékfeleségét és kivitte nekik. Megismerték és erőszakot követtek el rajta egész éjszaka, egészen reggelig, hajnalban aztán elengedték. 26Reggel felé az asszony összeesett annak az embernek a háza kapujánál, ahol a férje volt, és ott maradt, amíg ki nem világosodott. 27Férje reggel fölkelt, kinyitotta a ház kapuját s kiment, hogy folytassa útját. Akkor meglátta az asszonyt, a mellékfeleségét, amint ott feküdt a ház kapujában, keze a küszöbre téve. 28„Kelj föl – mondta neki –, és induljunk!” De nem kapott választ. Akkor föltette szamarára, útra kelt és hazatért. 29Amikor hazaért, kést fogott, megragadta mellékfelesége holttestét és tagonként feldarabolta tizenkét részre, s elküldte Izrael minden határába. 30Utasította követeit: „Ezt mondjátok Izrael összes fiainak: látott valaki ilyen dolgot attól a naptól kezdve, hogy Izrael fiai feljöttek Egyiptom földjéről a mai napig? Gondolkozzatok, tanácskozzatok és beszéljetek.” Aki csak látta, így szólt: „Ilyen dolog soha nem történt és nem is láttak ilyet a mai napig attól a naptól kezdve, hogy Izrael fiai eljöttek Egyiptomból.”

Izrael fiai bosszút forralnak Gibea ellen.

20 1Egy emberként kivonult Izrael minden fia, összegyűlt az egész közösség Dántól Beersebáig és Gileád földje az Úrnál Micpában. 2Az egész népnek ott voltak a vezetői – Izraelnek minden törzse – az Isten népének gyülekezetében, négyszázezer kardforgató férfi. 3Benjamin fiai tudták, hogy Izrael fiai felvonultak Micpába. Izrael fiai megkérdezték: „Beszéljétek el, hogyan történt ez a gonoszság.” 4A levita, a megölt asszony férje így válaszolt: „A Benjaminhoz tartozó Gibeába mentem a mellékfeleségemmel, hogy ott töltsem az éjszakát. 5Gibea lakói fölkeltek ellenem, és az éjszaka folyamán körülvették a házat, ahol voltam. Meg akartak ölni, mellékfeleségemen pedig erőszakot követtek el annyira, hogy belehalt. 6Erre fogtam mellékfeleségemet, darabokra vágtam, és elküldtem Izrael földjének minden vidékére, mert gonoszság történt Izraelben. 7Lám, most itt vagytok mindnyájan, Izrael fiai. Tanácskozzátok meg a dolgot és hozzatok határozatot.” 8Az egész nép fölkelt, és egy emberként így szólt: „Senki se megy vissza közülünk sátrába, és senki se tér vissza házába. 9Nézzétek, ezt tesszük Gibeával: Sorsot vetünk rá. 10Izrael minden törzséből kiválasztunk tíz embert százra, százat ezerre, ezret tízezerre. Ezek élelmet visznek a seregnek, azoknak, akik elmennek és megbüntetik Benjamin Gibeáját azért az aljasságért, amit elkövetett Izraelben.” 11Egybe is gyűltek egy emberként – egész Izrael –, a város ellen.

Benjamin fiainak megátalkodottsága.

12Izrael törzsei követeket küldtek Benjamin egész törzséhez ezzel az üzenettel: „Milyen gonoszság történt nálatok? 13Most hát adjátok ki azokat az elvetemült embereket, akik Gibeában vannak, hadd öljük meg őket, s így eltávolítsuk, ami gonosz, Izraelből.” Benjamin fiai azonban nem akartak hallgatni testvéreiknek, Izrael fiainak szavára. 14Benjamin fiai városaikat elhagyva összegyűltek Gibeában, hogy harcoljanak Izrael fiai ellen. 15Benjamin fiai, akik összejöttek a városokból ezen a napon: huszonötezer kardforgató férfit tettek ki, nem számítva Gibea lakóit, s akiket számba vettek. 16Ebben a seregben volt hétszáz mindkét kezét jól használó válogatott férfi. Ezek a parittyakővel a hajszálat is hibátlanul eltalálták. 17Izrael embereit is összeszámlálták, Benjamin fiait nem számítva négyszázezer kardforgatásra alkalmas férfi volt, mind harcedzett. 18Fölkeltek és Bételbe mentek, hogy megkérdezzék Istent. „Ki vonuljon fel közülünk elsőnek, hogy megtámadja Benjamin fiait?” – kérdezték Izrael fiai. Az Úr így felelt: „Júda menjen fel elsőnek.” 19Reggel Izrael fiai útra keltek, és Gibeával szemközt ütöttek tábort. 20Izrael fiai elindultak, hogy harcot indítsanak Benjamin ellen, s csatasorba álltak Gibeával szemben. 21Benjamin fiai azonban kitörtek Gibeából, s földre terítettek ezen a napon Izraelből huszonkétezer embert. 22Izrael fiai elmentek és egész estig sírtak az Úr előtt, azután megkérdezték az Urat. Így szóltak: „Fölvegyem újra a harcot testvéreim, Benjamin fiai ellen?” Az Úr azt válaszolta: „Vonuljatok föl ellene!” 23Izrael fiainak serege újra nekibátorodott, s csatasorba állt ugyanazon a helyen, mint az első napon. 24Aztán a második napon Izrael fiai fölvonultak Benjamin fiai ellen. 25De Benjamin ezen a második napon is kirontott Gibeából, és földre terített Izrael fiaiból tizennyolcezer kardforgató harcost. 26Akkor Izrael fiai és az egész nép fölkerekedett, és elmentek Bételbe. Sírtak az Úr előtt ülve, böjtöltek azon a napon egészen estig és égő­ meg közösségi áldozatot mutattak be az Úrnak. 27Aztán Izrael fiai megkérdezték az Urat. Ebben az időben ugyanis ott volt Isten szövetségének a ládája, 28és Áron fiának, Eleazárnak a fia, Pinchász teljesített előtte szolgálatot. Így beszéltek: „Újra harcba bocsátkozzam testvéreimmel, Benjamin fiaival, vagy tegyek le róla?” Az Úr így válaszolt: „Vonuljatok fel, mert holnap kezetekbe adom.”

Benjamin legyőzése.

29Akkor Izrael csapatokat állított lesbe Gibea körül. 30Aztán a harmadik napon Izrael fiai fölvonultak Benjamin fiai ellen, és csatasorba álltak Gibeával szemben, mint már kétszer is. 31Benjamin fiai kivonultak ellenük, és jó messze mentek a várostól. Mint más alkalmakkor, kezdték a népükből való embereket kaszabolni azokon az utakon, amelyek közül az egyik Bételbe, a másik Gibeonba vezet, s leterítettek a nyílt mezőn mintegy harminc embert Izraelből. 32Benjamin fiai így vélekedtek: „Most is legyőzzük őket, mint azelőtt.” Izrael fiai azonban így válaszoltak: „Fussunk és csaljuk őket távol a várostól, ki az utakra. 33Izrael fiai mind hagyják el helyüket, és Baal-Támárnál álljanak csatasorba, Izrael lesbe állított csapatai pedig húzódjanak helyükről Gibeától nyugatra.” 34Tízezer, egész Izraelből válogatott ember vonult Gibea elé. A harc nagyon heves volt, s Benjamin fiai nem tudták, hogy pusztulás vár rájuk. 35Az Úr megverte Benjamint Izrael előtt, s ezen a napon Izrael fiai megöltek Benjaminból huszonötezer-száz kardforgató harcost. 36Benjamin fiai látták, hogy vereséget szenvedtek… Izrael emberei teret engedtek Benjaminnak, mert számítottak a Gibea körül elhelyezett lescsapatokra. 37A lesben álló csapatok előrenyomultak, fölfejlődtek Gibea ellen, és kardélre hányták az egész várost. 38Izrael emberei a lesben álló csapatokkal abban a jelben egyeztek meg, hogy ezek füstoszlopot bocsátanak fel a városból. 39Amikor Izrael emberei harc közben hirtelen megfordultak, Benjamin megkezdte az öldöklést. Izrael embereiből mintegy harmincan elestek. „Egész biztosan legyőzzük őket – gondolták magukban –, mint az első ütközetben.” 40Ekkor kezdett a jel – a füstoszlop – fölemelkedni a városból. Amint Benjamin hátrafordult, látta, hogy az egész városból lángok törnek az ég felé. 41Izrael fiai ekkor hirtelenül megfordultak, Benjamin fiai pedig megrémültek, mert látták, hogy pusztulás vár rájuk. 42Futásnak eredtek Izrael fiai elől, és a puszta felé menekültek. A harcolók azonban utánuk nyomultak, s azokat, akik a városból közeledtek, derékba támadva lemészárolták. 43Bekerítették Benjamint, megállás nélkül üldözték s letiporták őket egészen Gebáig, kelet felé. 44Benjaminból ekkor tizennyolcezer vitéz harcos esett el. 45A többiek hátat fordítottak, és a puszta felé menekültek, a Rimmon-szikla felé, de összeszedtek közülük az utakon ötezer embert. Azután üldözték Benjamint egészen Gebáig, és megöltek közülük kétezer embert. 46A megöltek száma, akik Benjamin fiai közül ezen a napon elestek, huszonötezer embert tett ki, csupa kardforgató vitéz harcost. 47Hatszáz ember hátrafordult és a pusztába menekült, a Rimmon-sziklához. Ezek négy hónapig a Rimmon-sziklánál maradtak. 48Izrael fiai Benjamin fiai ellen fordultak, kardélre hányták a városok férfi lakosságát, az állatokat és mindent, amit találtak. Azután fölgyújtottak minden várost, amely Benjaminban található volt.

Izrael fiai megmentik Benjamin fiait a pusztulástól.

21 1Izrael férfiai megesküdtek Micpában: „Senki sem adja közülünk a lányát feleségül Benjaminhoz.” 2Azután a nép Bételbe ment, és ott ült az Úr előtt estig, jajveszékelt és zokogva sírt. 3„Ó Urunk, Izrael Istene – mondták –, miért történt ez Izraelben, hogy kivész ma egy törzs Izraelből?” 4Másnap kora reggel fölkelt a nép, oltárt épített ott, s égő­ és közösségi áldozatot mutatott be. 5Majd megkérdezték Izrael fiai: „Izrael törzsei közül melyik nem jött el a gyülekezetbe, az Úrhoz?” Ugyanis ünnepélyesen megesküdtek rá, hogy „aki nem jön el az Úrhoz Micpába, annak meg kell halnia.” 6Izrael fiai ugyanis megszánták testvérüket, Benjamint és így szóltak: „Ma egy törzs kivész Izraelből. 7Hogyan tudnánk feleséget szerezni azoknak, akik megmaradtak? Megesküdtünk az Úrnak, hogy közülünk nem adja senki a lányát feleségül nekik.” 8Megkérdezték tehát: „Izrael összes törzsei közül melyik nem vonult fel Micpába, az Úrhoz?” Úgy találták a táborban, hogy a gileádi Jábesből nem ment el senki sem a gyülekezetbe. 9Megszámolták a népet, és senki sem volt ott a gileádi Jábes lakói közül. 10Akkor a közösség elküldött ellenük tizenkétezer embert, csupa vitéz harcost, ezzel a paranccsal: „Menjetek és hányjátok kardélre a gileádi Jábes lakóit, az asszonyokat és a gyerekeket is. 11Így járjatok el: minden férfin és azokon az asszonyokon, akik már voltak együtt férfival, töltsétek be az átkot, de az érintetlen lányokat hagyjátok életben.” 12A gileádi Jábes lakói között négyszáz érintetlen lányt találtak, közülük egyet sem érintett férfi. Ezeket elvitték a táborba, Silóba, Kánaán földjére. 13Ekkor az egész közösség követeket küldött Benjamin fiaihoz, akik a Rimmon-sziklánál voltak, és békét ajánlott nekik. 14Benjamin fiai erre visszatértek, és a gileádi Jábes leányai közül, akiket életben hagytak, feleséget adtak nekik, de mindegyiknek nem adhattak.

A silói leányrablás.

15A nép sajnálkozott Benjamin miatt, mert az Úr rést ütött Izrael törzsein. 16A közösség vénei ezért így szóltak: „Hogyan tudnánk feleséget szerezni azoknak, akiknek nem jutott? Benjamin asszonyai ugyanis elpusztultak.” 17Aztán hozzáfűzték: „Az örökrésznek érintetlenül Benjaminénak kell maradnia, s nem veszhet ki egy törzs Izraelből. 18Hisz mi nem adhatunk nekik feleséget lányaink közül.” Izrael fiai ugyanis megesküdtek: „Átkozott legyen, aki feleséget ad Benjaminnak.” 19Így szóltak: „Van az Úrnak egy ünnepe, amelyet minden esztendőben Silóban szokás megülni [amely Bételtől északra, a Bételből Szichembe vezető úttól keletre, Lebonától meg délre fekszik].” 20Ezt tanácsolták tehát Benjamin fiainak: „Menjetek és rejtőzzetek el a szőlőkben. 21Amikor észreveszitek, hogy kijönnek Silóban a lányok a körtáncra, gyertek elő a szőlőkből, ragadjon meg ki-ki egyet feleségül Siló lányai közül, és térjetek vissza Benjamin földjére. 22Ha atyjuk vagy testvéreik idejönnek és panaszt emelnek ellenetek, ezt mondjuk nekik: Bocsássatok meg nekik, hogy úgy vették feleségüket, mint a háborúban. Ha ti magatok adtátok volna őket nekik, akkor ebben az esetben ti vétkeztetek volna.” 23Benjamin fiai így tettek, s számuknak megfelelően egy-egy feleséget ragadtak el a táncolók közül. Azután útra keltek, visszatértek területükre, fölépítették városaikat és letelepedtek bennük. 24Izrael fiai is elszéledtek onnan. Visszatért mindenki a törzsébe, nemzetségébe, hazament a maga örökrészébe. 25Ebben az időben nem volt király Izraelben, és mindenki azt tette, amit kedve tartott.

 

Zsolt 109

ÁTOKZSOLTÁR

109 1(A karvezetőnek – Dávidtól, zsoltár.) Isten, akit dicsőítek, ne hallgass,
2hisz az árulók gonosz szája tátog ellenem! Hazug nyelvvel beszélnek hozzám,
3a gyűlölet szavával vesznek körül, s ok nélkül harcolnak ellenem.
4Szeretetem jutalmául váddal illetnek, én azonban imádkozom.
5A jót rosszal viszonozzák, szeretetem gyűlölettel.
6„Bérelj fel egy gonoszt ellene, vádlóul a jobb oldalára!
7Bűnösként kerüljön ki az ítéletről, kérése ne találjon meghallgatásra!
8Csak kevés napot hagyjanak neki osztályrészül, hivatalát nyerje el más,
9fiai váljanak árvákká, felesége pedig özveggyé!
10Fiai nyugtalan bolyongjanak és kolduljanak, űzzék ki őket elpusztult házukból!
11Minden java legyen uzsorások zsákmánya, munkája gyümölcsét vigye el idegen.
12Senki ne bánjon kímélettel vele, ne akadjon, aki könyörül árváin!
13Törzse induljon pusztulásnak, a második nemzedékben szűnjék meg a neve!
14Atyáinak bűnét ne feledjék, ősanyái vétkét le ne vezekeljék,
15lebegjen az mindig az Úr előtt! Az Úr törölje el emlékét a földön!”
16Mivel senkin sem könyörült, üldözte a nyomorult és szegény embert, s a szenvedőnek életére tört.
17Átkot akart, most érje utol őt, megvetette az áldást, most hagyja el.
18Fedje el az átok, mint a köntös, hatoljon belsejébe, miként a víz, hassa át csontjait, mint az olaj!
19Igen, úgy borítsa be, mint a ruha, mint az öv, amely mindig átfogja.
20Ez legyen jutalma az Úrtól azoknak, akik vádolnak engem, akik gonoszul szólnak ellenem!
21Te pedig, Uram, nevedért állj mellém, ments meg jóságodban és irgalmadban!
22Hiszen nyomorult vagyok, elhagyatott, szívem bensőmben összeszorul.
23Mint hanyatló árnyék, úgy fogyatkozom, leráznak engem is, mint a sáskát.
24Térdem inog a böjtöléstől, húsom sorvad a soványságtól.
25Gúny tárgya lettem számukra, csóválják fejüket, ha látnak.
26Segíts rajtam, Uram, Istenem, irgalmadban ments meg engem!
27Hadd tudják meg: a kezed volt az, te voltál, Uram, aki ezt művelte.
28Hadd átkozzanak, csak te áldj meg. Valljanak szégyent, akik fölkelnek ellenem, csak a te szolgád vigadozzon.
29Vádlóim öltözzenek gyalázatba, mint köntös borítsa őket a szégyen.
30Vidám ajakkal dicsőítem az Urat, a sokaság közepette dicsérem.
31Mivel melléje áll a szegénynek, hogy megmentse bíráitól.

 

Lk 15

Az elveszett bárány.

15 1A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. 2A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” – mondták. 3Erre mondott nekik egy példabeszédet: 4„Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? 5Ha megtalálja, örömében vállára veszi, 6hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett bárányomat! 7Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.

Az elveszett drachma.

8Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? 9És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett drachmámat! – 10Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”

A tékozló fiú.

11Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. 13Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. 14Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. 15Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. 16Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. 17Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. 18Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. 20Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.

21Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. 22Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. 23Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, 24hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. 25Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. 26Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. 27Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. 28Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. 29De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. 30Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – 31Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. 32S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

 

Tajpej, Tajvan
Tajpej, Tajvan

 

 

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑