Május 2. – 63. nap

Szám 21-22

Horma elfoglalása.

21 1Amikor a kánaáni Arad királya, aki a déli országrészen lakott, megtudta, hogy Izrael az Atarim felőli úton odaért, megtámadta Izraelt, s néhányukat foglyul ejtette. 2Erre Izrael fogadalmat tett az Úrnak, e szavakkal: „Ha kezembe adod ezt a népet, betöltöm rajta az átkot és a városain is.” 3Az Úr meghallotta Izrael kiáltó szavát, s (kezébe adta) a kánaánit, ez meg betöltötte rajta és városain az átkot. A helyet elnevezték Hormának.

A rézkígyó.

4Hór hegyétől a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom országát. A nép azonban belefáradt a vándorlásba 5és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: „Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket!” 6Erre az Úr tüzes kígyókat küldött a népre, ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak. 7Ennek láttára a nép Mózeshez járult, s megvallották: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és te ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!” Mózes tehát közbenjárt a népért. 8S az Úr így válaszolt Mózesnek: „Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!” 9Mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.

Állomások a Jordánon túlra vivő úton.

10Izrael fiai továbbvonultak, és Obotban ütöttek tábort. 11Obotból ismét elindultak, s a Moábtól keletre eső pusztában ütöttek tábort, Ijje-Habarim mellett. 12Innen is továbbvonultak, és a Zered-pataknál vertek tábort. 13Innét tovább indultak, s az Arnonon túl táboroztak le… Ez a patak az amoriták földjén ered, s végigfolyik a pusztán; az Arnon volt Moáb határa a moábiták és az amoriták között. 14Ezért mondja az Úr háborúiról szóló könyv: „…Váheb Szufában és Arnon patakja 15meg a vízmosás, amely Árnál kezdődik s Moáb határára támaszkodik.” 16…Innét Berbe mentek… Ez az a kút, amelyről ezt mondta az Úr Mózesnek: „Gyűjtsd egybe a népet, hogy vizet adjak nekik!” 17Akkor énekelte Izrael ezt az éneket: „Törj fel víz! Zengjetek dalt róla! 18Te kút, téged a vezérek ástak, a nép fejei fúrtak jogarukkal és botjukkal!” …Berből Mattanába, 19Mattanából Nachalielbe, Nachalielből Bamotba, 20Bamotból pedig abba a völgybe (húzódtak), amely Moáb rónáira nyílik a pusztaságra néző Piszgánál.

A Jordánon túli vidék meghódítása.

21Közben Izrael követeket küldött az amoriták királyához, Szichonhoz, ezzel az üzenettel: 22„Át szeretnénk vonulni országodon, anélkül, hogy letérnénk a földekre és a szőlőkbe, vagy innánk a kutakból. Csupán a királyi úton haladnánk, míg át nem vonulunk országodon.” 23De Szichon nem engedte meg Izraelnek, hogy átvonuljon országán. Sőt, Szichon egybegyűjtötte egész népét, és kivonult Izrael ellen a pusztába. Amikor Jahachoz ért, megtámadta Izraelt. 24Izrael azonban legyőzte kardja élével, s meghódította országát az Arnontól egészen Jabbokig, vagyis Ammon fiaiig. Mert Jazer volt a határ az ammoniták felé. 25Izrael elfoglalta az összes ottani várost, s Izrael megvetette lábát az amoriták minden városában, így Hesbonban, s az összes alá tartozó helységben. 26Hesbon volt ugyanis az amoriták királyának, Szichonnak a székhelye. Ő Moáb első királya ellen hadat viselt, s egész országát hatalmába ejtette egészen az Arnonig. 27Ezért éneklik gúnyosan a költők: „Rajta Hesbon! Szichonnak jól megépített, szilárd alapra helyezett városa! 28Igen, tűz csapott ki Hesbonból, lángtenger Szichon várából, elpusztította Ar-Moábot, elnyelte Arnon magaslatait! 29Jaj neked, Moáb! Kamosnak népe, elvesztél! Menekülésre késztette fiait, fogságba vetette lányait Szichon, az amoriták királya. 30Hesbon elpusztult, a kisgyerekek Dibonig, az asszonyok Nofachig, a férfiak Medbáig.” 31Mikor Izrael megtelepedett az amoriták földjén, 32Mózes Jazert is kikémleltette, aztán elfoglalták a neki alárendelt helységekkel együtt, és kiűzték az ott lakó amoritákat. 33Majd megfordultak és Básán felé tartottak. Ám Básán királya, Og, egész népével kivonult ellenük, hogy Edreinél harcba szálljon velük. 34De az Úr azt mondta Mózesnek: „Ne félj tőle, mert kezedbe adom egész népével és országával együtt, hogy azt tedd vele, amit az amoriták királyával, Szichonnal tettél, aki Hesbonban székelt.” 35Így legyőzték fiaival és egész népével együtt, úgyhogy senki sem volt, aki élve maradt vagy megmenekült volna, országát pedig elfoglalták.

22 1Ezután Izrael fiai továbbvonultak, s Moáb mezején ütöttek tábort a Jordánon túl, Jerikó közelében.

Moáb királya meghívja Bileámot.

2Cippor fiának, Balaknak mindent végig kellett néznie, amit Izrael az amoritákkal tett. 3S Moábot nagy félelem fogta el, hiszen a nép igen számos volt. Moáb rettegett Izrael fiaitól, 4ezért Moáb így szólt Midián véneihez: „Ez a sokadalom úgy letarolt körülöttünk mindent, ahogy a csorda lelegeli a füvet a réten.” Akkortájt Cippor fia, Balak volt Moáb királya. 5Követeket küldött tehát Bileámhoz, Beor fiához, Ammav fiainak országába, a folyó mellé, Petorba, hogy segítségül hívja. Ezt üzente neki: „Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte, s most épp velem szemben telepedett le. 6Gyere és átkozd meg nekem, mert hatalmasabb nálam. Akkor talán megbirkózom vele és ki tudom űzni az országból. Tudom ugyanis, hogy akit megáldasz, az áldott, s akit megátkozol, az átkozott.” 7Erre Moáb és Midián vénei elindultak, a jövendőmondás jutalmával a kezükben, és amikor megérkeztek Bileámhoz, átadták neki Balak üzenetét. 8Az így felelt nekik: „Töltsétek itt az éjszakát, hogy megadhassam a választ, aszerint, hogy mit mond az Úr.” Moáb vezetői tehát Bileámnál maradtak. 9Isten azonban Bileámhoz fordult, s így szólt hozzá: „Kik ezek az emberek itt nálad?” 10Bileám azt felelte Istennek: „Cippor fia, Balak, a moábiták királya üzente: 11Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte. Gyere, s átkozd meg nekem! Akkor talán fel tudom venni vele a harcot és ki tudom űzni.” 12Erre azt mondta Isten Bileámnak: „Nem szabad velük menned! Nem szabad megátkoznod a népet, mert áldott!” 13Bileám tehát reggel, amikor fölkelt, ezt mondta Balak vezéreinek: „Térjetek vissza országotokba! Mert az Úr nem engedi, hogy veletek menjek.” 14A moábita vezérek erre útra keltek, s amikor Balakhoz megérkeztek, jelentették: „Bileám nem volt hajlandó velünk jönni.” 15Erre Balak újra küldött vezéreket, többet s tekintélyesebbeket, mint először. 16Amikor megérkeztek Bileámhoz, így szóltak: „Ezt üzeni Cippor fia, Balak: Ne vonakodj, hanem gyere hozzám! 17Gazdagon megjutalmazlak, s minden kívánságodat teljesítem, amivel elém állsz. Gyere hát, s átkozd meg nekem ezt a népet!” 18De Bileám ezt a választ adta Balak követeinek: „Ha annyi ezüstöt és aranyat ad is Balak, amennyi a házába fér, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, Istenemnek a parancsát sem kis, sem nagy dologban. 19De azért ti is töltsétek itt az éjszakát, hogy megtudakoljam, mit mond még nekem az Úr!” 20El is jött Isten éjszaka Bileámhoz, s ezt mondta neki: „Azért jöttek ezek az emberek, hogy magukkal hívjanak? Kelj hát fel, s menj el velük. De csak azt szabad tenned, amit majd mondok neked.” 21Így reggel Bileám fölkelt, fölnyergelte szamarát és elment Moáb vezéreivel.

Bileám szamara.

22Az Úr haragja azonban fölgerjedt ellene, mivel elment, és az Úr angyala elállta útját, amikor szamarán két szolgája kíséretében tovalovagolt. 23Amikor a szamár meglátta az Úr angyalát, amint kezében kivont kardot tartva ott állt az úton, letért a szamár az útról, s a mezőnek tartott. Bileám erre ütlegelni kezdte szamarát, hogy visszatérítse az útra. 24Az Úr angyala most a szőlők közt vezető szurdokban jelent meg, ahol mindkét oldalon fal volt. 25Amikor a szamár észrevette az Úr angyalát, a falhoz húzódott, s odaszorította Bileám lábát. Erre az ismét megverte. 26Az Úr angyala ezután újra helyet változtatott, s egy olyan szűk helyre állt, hogy se jobbra, se balra nem lehetett kitérni. 27Amint a szamár meglátta, összerogyott Bileám alatt. Bileám erre haragra gerjedt, és bottal verte a szamarat. 28Ekkor az Úr megnyitotta a szamár száját, s az így szólt Bileámhoz: „Mit vétettem neked, hogy háromszor is megvertél?” 29Bileám ezt felelte a szamárnak: „Mert csúfot űztél belőlem. Csak lett volna kardom, meg is öltelek volna!” 30A szamár így válaszolt Bileámnak: „Hát nem én vagyok a szamarad, amelyen kezdettől mind a mai napig jártál? Megtagadtam-e valaha is a szolgálatodat?” Azt mondta: „Nem.” 31Az Úr most megnyitotta Bileám szemét, így meglátta az Úr angyalát, amint kivont kardot tartva kezében ott állt az úton. Erre meghajolt és arcra borult. 32Az Úr angyala azonban így szólt hozzá: „Miért verted meg háromszor is a szamarat? Lásd, én álltam utadat, mert sietésed ellenemre van. 33A szamár észrevett, s már háromszor kitért előlem. Ha nem tért volna ki, akkor bizony már megöltelek volna, de őt életben hagytam volna.” 34Bileám azt felelte az Úr angyalának: „Vétkeztem. Nem tudtam, hogy te voltál, aki az úton szemben álltál velem. Most már visszafordulok, ha nem tetszik neked a dolog.” 35De az Úr angyala ezt mondta: „Menj el az emberekkel! De csak azt szabad mondanod, amit sugallok neked.” Bileám erre folytatta útját Moáb vezéreivel.

Bileám és Balak.

36Amikor Balak meghallotta, hogy Bileám úton van felé, eléje ment Ar-Moábig, Arnon vidékére, a határszélre. 37S így szólt Balak Bileámhoz: „Nem sürgősen hívattalak-e? Miért nem jöttél hát? Nincs tán módomban, hogy megjutalmazzalak?” 38Bileám ezt válaszolta Balaknak: „Most eljöttem hozzád! De vajon csakugyan mondhatok-e valamit? Csupán azt fogom mondani, amit Isten a számba ad.” 39Ezután Bileám elment Balakkal, s eljutottak Kirjat-Hucotba. 40Itt Balak tulkokat és juhokat áldozott fel, s (egy részüket) átengedte Bileámnak és az őt kísérő vezéreknek. 41Másnap Balak magával vitte Bileámot, s fölvezette Bamot-Baálra, ahonnan láthatta a tábornak a szélét.

 

Zsolt 63

VÁGYAKOZÁS ISTEN UTÁN

63 1(Dávid zsoltára, amikor Júda pusztájában tartózkodott.)
2Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.
3Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.
4Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked.
5Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem.
6Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet.
7Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem.
8Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadozom.
9Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem.
10Akik meg akarják rontani életem, azok lekerülnek a földnek mélyébe,
11kiszolgáltatva a kard hatalmának és zsákmányul a sakáloknak.
12A király azonban Istenben örül, s mind dicsekszik majd, aki rá esküdött, de a hazugok ajka elnémul örökre.

 

Mk 9,1-29

1Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”

Jézus színeváltozása.

2Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. 3Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. 4Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. 5Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” 6Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. 7Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” 8Mire körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust. 9A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. 10A parancsot megtartották, de maguk közt megvitatták, hogy mit jelenthet: A halálból feltámad. 11Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” 12Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés, és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. 13Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.”

Egy megszállott gyermek meggyógyítása.

14Amikor visszatért a tanítványokhoz, látta, hogy nagy népsokaság tolong körülöttük. Írástudók vitatkoztak velük. 15Mihelyt az emberek észrevették, elcsodálkoztak, majd eléje siettek és üdvözölték. 16Megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztok velük?” 17Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. 18Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” 19„Ó, te hitetlen nemzedék – válaszolta –, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!” 20Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett. 21„Mióta szenved a bajban?” – kérdezte apját. „Kicsi kora óta – válaszolta. – 22Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk.” 23Jézus így felelt: „Ha valamit tehetsz?… Minden lehetséges annak, aki hisz.” 24A fiú apja erre felkiáltott: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” 25Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: „Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!” 26Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. 27Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt. 28Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” 29„Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” – felelte.

 

Ferrymead, NZ
Ferrymead, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑