Április 28. – 59. nap

 

Szám 13-14

Hírszerzők mennek Kánaánba.

13 1Ezt mondta az Úr Mózesnek: 2„Küldj előre embereket, hogy szerezzenek híreket Kánaán földje felől, amelyet Izrael fiainak szándékozom adni. Atyáik minden törzséből küldjetek egyet, olyat, aki a vezetők közé tartozik.” 3Mózes tehát előreküldte az Úr parancsára ezeket a megbízható embereket Paran pusztájáról, akik Izrael fiainak fejei közül valók voltak. 4Így hívják őket: Ruben törzséből Sammua, Zakkur fia; 5Simeon törzséből Hori fia, Safat; 6Júda törzséből Jefunne fia, Kaleb; 7Isszachár törzséből Jigal, József fia; 8Efraim törzséből Hosea, Nun fia; 9Benjamin törzséből Rafu fia, Palti; 10Zebulun törzséből Szodi fia, Gaddiel; 11József törzséből, Manassze nemzetségéből Szuszi fia, Gaddi; 12Dán törzséből Gemalli fia, Ammiel; 13Áser törzséből Michael fia, Szetur; 14Naftali törzséből Vofszi fia, Nachbi; 15Gád törzséből Machi fia, Geuel. 16Ez volt a nevük azoknak a férfiaknak, akiket Mózes előreküldött, hogy Kánaán földjéről híreket szerezzenek. Hoseát azonban, Nun fiát Józsuénak nevezte el.

17Amikor Mózes útra bocsátotta őket Kánaán földjének kikémlelésére, így szólt hozzájuk: „Menjetek végig az ország déli részén, aztán kapaszkodjatok fel a hegyre, 18és nézzétek meg, milyen az ország és a nép, amely lakja, erős-e vagy gyenge, kevés-e vagy sok, 19milyen az ország, ahol él, jó-e vagy rossz, s milyenek a városok, amelyeket benépesít, nyitott tábor vagy erődítmény módjára épültek-e, 20végül hogy áll a dolog a földjével, kövér-e vagy sovány, nőnek-e rajta fák vagy sem. Szedjétek össze minden erőtöket, s hozzatok a föld gyümölcséből is néhányat magatokkal.” Épp a szüret kezdetének volt az ideje. 21Elmentek hát, és kikémlelték az országot Cin pusztájától a Hamatba vivő út elején fekvő Rechobig. 22Áthaladtak a déli országrészen és elértek Hebronba, ahol Enak leszármazottai, Achiman, Sesai és Talmai éltek. [Hebron ugyanis hét évvel előbb épült, mint az egyiptomi Tanisz.] 23Amikor Eskol völgyébe értek, levágtak egy szőlőfürtöt a szőlővesszővel együtt, ezt kettesével egy boton vitték, aztán néhány gránátalmát és fügét is (szedtek). 24Azt a helyet Eskolnak nevezték arról a szőlőről, amelyet Izrael fiai leszedtek.

A hírszerzők beszámolója.

25Negyven nap múlva, miután az országot kikémlelték, megfordultak, 26és visszatértek Mózeshez, Áronhoz és Izrael egész közösségéhez Paran pusztájába, Kádes irányába, és számot adtak híreikről az egész közösségnek, s közben megmutatták az ország gyümölcseit. 27Beszámoltak nekik e szavakkal: „Elmentünk abba az országba, ahová küldtél bennünket. Csakugyan tejjel-mézzel folyó (ország), lám, itt a kóstoló gyümölcseiből. 28Hanem a nép, amely az országot lakja, erős, s a városok meg vannak erősítve, ráadásul nagyon nagyok. Enak utódait is láttuk ott. 29A déli országrészt amalekiták lakják, a hettiták, a jebuziták és az amoriták inkább a hegyre húzódnak, a kánaániak pedig a tenger partját és a Jordán völgyét népesítik be.”

30Kaleb buzdító beszédet intézett a Mózes köré gyűlt néphez: „Késedelem nélkül vonuljunk oda és szerezzük meg magunknak; egész jól úrrá lehetünk rajta!” 31Hanem azok az emberek, akik vele együtt ott jártak, ellene vetették: „Nem vagyunk képesek azzal a néppel szembeszállni; erősebbek, mint mi vagyunk.” 32Ezután mindenféle rosszat mondtak Izrael fiainak arról az országról, amelyet kikémleltek: „Az az ország, amelyet bejártunk, hogy kifürkésszük, olyan ország, amely elemészti lakóit, s az emberek, akiket láttunk, mind hatalmasak. 33Óriásokat is láttunk ott. Enak fiait, az óriások nemzetségéből, úgyhogy olyannak éreztük magunkat mellettük, mint valami szöcskék, és az ő szemükben is épp olyannak látszhattunk.”

Izrael fiainak lázadása.

14 1Erre az egész közösség fölemelte szavát, és kiabálásban tört ki, s a nép siránkozott azon az éjszakán. 2Izrael fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen, s az egész közösség ezt hajtogatta: „Bárcsak meghaltunk volna Egyiptom földjén vagy itt a pusztában! 3Miért akar az Úr abba az országba vinni? Hogy kardélre hányjanak bennünket! Asszonyaink és kisgyermekeink zsákmányul esnek! Nem az volna a legjobb, ha visszatérnénk Egyiptomba?” 4És már így biztatták egymást: „Válasszunk magunknak vezért és térjünk vissza Egyiptomba!” 5Erre Mózes és Áron Izrael fiainak egész egybegyűlt közössége előtt arcra borultak. 6Azok közül meg, akik az országot kikémlelték, Józsue, Nun fia s Kaleb, Jefunne fia, megszaggatták ruhájukat, 7és beszédet intéztek Izrael fiainak egész közösségéhez: „Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, jó ország, nagyon jó. 8Ha elnyerjük az Úr tetszését, elvezérel bennünket abba az országba, s tejjel-mézzel folyó országot ad nekünk. 9Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!”

Az Úr haragja és Mózes közbenjárása.

10Már épp azon gondolkozott az egész közösség, hogy megkövezi őket, amikor az Úr dicsősége Izrael minden fia előtt megjelent a megnyilatkozás sátoránál. 11Így szólt az Úr Mózeshez: „Meddig akar még ez a nép gyalázni? Meddig nem hisz nekem még a körében mutatott jelek ellenére sem? 12Pestissel sújtom, elpusztítom! Téged azonban néppé teszlek, nagyobb és erősebb (néppé).” 13Mózes azonban így beszélt az Úrhoz: „Az egyiptomiak hallottak felőle, hogy hatalmaddal kivezetted ezt a népet közülük, 14s annak az országnak valamennyi lakója arról is értesült, hogy te, az Úr, ennek a népnek a körében vagy, hogy te, Uram, szemtől szemben megjelensz, s felhőd fölöttünk lebeg, s nappal a felhőoszlopban, éjjel meg a tűzoszlopban előttünk haladsz. 15Ha most egy emberként elpusztítod ezt a népet, azok a népek, amelyek értesüléseket szereztek felőled, azt fogják mondani: 16Az Úr nem volt képes rá, hogy elvezérelje ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért hát lemészárolta őket a pusztában. 17Bizonyuljon hát nagynak a hatalmad, Uram, ahogyan megígérted, amikor ezt mondtad: 18Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon. 19Nagy irgalmadban bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét, ahogyan Egyiptomból idáig (mindig) megbocsátottál ennek a népnek.”

Az Úr megbocsát, de a bűnt bünteti.

20Erre így válaszolt az Úr: „Megbocsátok, ahogy kérted. 21De valóban, amint igaz, hogy élek, s amint igaz, hogy az Úr dicsősége elárasztja az egész földkerekséget, 22azok az emberek, akik látták dicsőségemet s azokat a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában mutattam, s mégis már vagy tízszer próbára tettek, s nem hallgattak szavamra, 23nem látják meg azt a földet, amelyet atyáiknak esküvel ígértem; senki se látja meg azok közül, akik gyaláztak. 24Hanem szolgámat, Kalebet, mivel más lelkület töltötte el, s egészen mellettem állt, elvezérelem arra a földre, amelyen járt, s utódai birtokukba is veszik. 25[Az amalekiták és a kánaániak továbbra is a síkságon élnek.] Holnap térjetek vissza a pusztára és induljatok el a Sás-tenger felé vezető úton.” 26Azt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: 27„Meddig zúgolódik még ellenem ez a mihaszna közösség? Hallottam, amint Izrael fiai zúgolódtak ellenem. 28Mondd meg nekik: Amint igaz, hogy élek – az Úr mondja! –, amint nyíltan kifejezésre juttattátok előttem, úgy fogok bánni veletek. 29Testeteket elnyeli a puszta, akiket számba vettetek húsz évtől fölfelé, mivel zúgolódtatok ellenem. 30Sose juttok el arra a földre, amelyen azt akartam volna, hogy éljetek. Erre, íme, esküre emeltem a kezem! – kivéve Kalebet, Jefunne fiát és Józsuét, Nun fiát. 31Hanem kisgyermekeiteket, akikről azt mondtátok, hogy zsákmányul esnek, őket elvezérelem oda, s megismerik azt a földet, amelyet ti ócsároltatok. 32A ti testeteket ellenben elnyeli a puszta. 33Fiaitoknak meg negyven esztendeig pásztorkodniuk kell a pusztában, s bűnhődniük hűtlenségetekért, egészen addig, míg testetek teljesen el nem enyészik. 34Azoknak a napoknak a száma ugyanis, amelyek folyamán kifürkésztétek az országot, negyvenet tesz ki, minden napért egy évet számítva, negyven esztendeig kell bűneitekért vezekelnetek, hogy megtudjátok, mit jelent az, ha én elfordulok. 35Én, az Úr beszéltem. Ezt teszem ezzel az elvetemült közösséggel, amely összecsődült ellenem: Ebben a pusztában kell megérniük életük végét, és itt kell meghalniuk!” 36Azokat az embereket pedig, akiket Mózes elküldött, hogy az országot kikémleljék, s akik visszatérve az egész közösséget felizgatták azzal, hogy mindenféle rosszat mondtak az országról, 37s arra indították, hogy zúgolódjanak ellene, az Úr azon nyomban halállal sújtotta. 38Azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy az országot kifürkésszék, csak Nun fia, Józsue és Jefunne fia, Kaleb maradt életben.

Izrael fiainak vakmerő próbálkozása.

39Amikor Mózes közölte Izrael minden fiával ezeket a szavakat, az egész nép nagyon elszomorodott. 40Másnap reggel fölkerekedtek, hogy felhúzódjanak a hegység fennsíkjára, ezen szavakkal: „Most már készen vagyunk rá, hogy odavonuljunk arra a helyre, amelyről az Úr beszélt, vétkeztünk.” 41Mózes azonban ezt válaszolta: „Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Ilyesmi nem sikerül! 42Ne húzódjatok fel, mert az Úr nincs körötökben! Ellenségeitek elpusztítanak benneteket. 43Mert az amalekiták és a kánaániak szembeszállnak ott veletek, és kardélen hulltok el, mert elfordultatok az Úrtól, s ezért nincs veletek az Úr!” 44Vakmerőségükben mégis felhúzódtak a hegység magaslataira, de a szövetség ládája és Mózes nem tágítottak a táborból. 45Az amalekiták és a kánaániak, akik azon a hegységen éltek, leereszkedtek, megverték, és egészen Hormáig szétszórták őket.

 

Zsolt 59

A GONOSZOK ELLEN

59 1(A karvezetőnek a „Ne töröld el” szerint – miktam Dávidtól, amikor Saul odaküldött és őriztette a házát, hogy megölje.)
2Ments meg elleneimtől, Istenem, védelmezz azoktól, akik fölkelnek ellenem!
3Ments meg a gonosz munkásoktól, szabadíts meg a gyilkos emberektől!
4Nézd, az életemre törnek, a hatalmasok összeesküsznek ellenem. Pedig nincs bennem bűn, Uram, nincsen vétek,
5ártatlan vagyok, mégis rám törnek és megtámadnak. Ébredj föl, gyere velem szembe és lásd,
6mert te, Uram, Seregek Ura, te vagy Izrael Istene! Ébredj föl és fenyítsd meg mind a pogányokat, a hűtleneket, ne kíméld őket!
7Esténként visszatérnek és ordítanak, mint a kutyák, s kószálnak a városban.
8Nézd, a szájuk tajtékzik, ajkukon kard: „Ki hall meg bennünket?”
9De te, Uram, kineveted őket, csúffá teszel minden népséget.
10Te vagy erősségem, rád tekintek, Uram, te vagy Istenem, menedékem!
11Jóságos Istenem segítségemre siet, Isten engedi, hogy ellenfelem fölé kerekedjem.
12Pusztítsd el őket, Istenem, hogy népem ne feledje! Hatalmadban szórd szét és taposd el őket, Istenünk, védőpajzsunk!
13Ajkuk minden szava bűn a szájukban – okozza vesztüket a gőg, átok és hazugság!
14Pusztítsd el őket haragodban, veszítsd el őket végképp! Hadd legyen nyilvánvaló: Isten uralkodik Jákobban a föld határáig.
15Esténként visszatérnek és ugatnak, mint a kutyák, s kószálnak a városban;
16kóborolnak és élelmet keresnek, s ha nem laknak jól, még jobban vonítanak.
17Én azonban hatalmadról énekelek, s már reggel örülök irgalmadnak. Mivel menedékem lettél, erős vár, zaklatásom napján.
18Neked énekelek, erősségem, hiszen Isten az én váram, az én jóságos Istenem.

 

Mk 6,30-56

Az első kenyérszaporítás.

30Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. 31Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. 32Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. 33De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. 34Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. 35Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. 36Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” 37Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” 38Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” 39Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. 40Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban. 41Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. 42Mindenki evett és jól is lakott. 43A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. 44A kenyérből csak férfiak ötezren ettek.

Jézus a vízen jár.

45Ezután mindjárt sürgette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába s keljenek át a túlsó partra, Betszaidával szembe, addig ő elbocsátja a tömeget. 46Aztán elküldte őket, és fölment a hegyre imádkozni. 47Közben besötétedett. A bárka mélyen bent járt a tavon. Ő ott maradt egyedül a parton. 48Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – mert ellenszelük volt –, a negyedik éjszakai őrváltás órájában elindult feléjük a vízen járva. El akarta őket kerülni. 49Amikor látták, hogy a vízen jár, azt vélték, hogy kísértet, és elkezdtek kiabálni, 50mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” 51Aztán beszállt ő is a bárkába, és a szél elállt. Az ámulattól nem tudtak hová lenni, 52mert még a kenyerek csodáját sem fogták fel, a szívük még érzéketlen volt.

Betegek gyógyítása.

53Átkelve a tavon Genezáret földjére érkeztek s kikötöttek. 54Amikor kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték. 55Bejárták az egész környéket, s ágyastul odahordták a betegeket, ahol hallomásuk szerint tartózkodott. 56Amerre csak járt, a falvakon, városokon és tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.

 

Akaroa, NZ
Akaroa, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑