Április 27. – 58. nap

 

Szám 11-12

V. ÁLLOMÁSOK A PUSZTÁBAN

Tabera.

11 1S a nép fennhangon panaszolta az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Ennek hallatára az Úr haragra gerjedt: kiütött közöttük az Úr tüze, s pusztítást okozott a tábor peremén. 2Akkor a nép Mózeshez fordult, Mózes pedig közbenjárt értük az Úrnál. Erre a tűz kialudt. 3A Tabera nevet adták ennek a helynek, mert fellángolt körükben az Úr tüze.

Kibrot-Hattava – a nép panasza.

4De akadt köztük gyülevész népség, amelynek kívánságai támadtak, s így Izrael fiai is újra panaszkodtak, mondván: „Ki ad nekünk húst enni? 5Visszagondolunk a halfélékre, amiket Egyiptomban enni kaptunk, az uborkára és a dinnyére, a póréhagymára, a hagymára és a fokhagymára. 6Bezzeg most koplalhatunk, nincs semmi, mannán kívül egyebet nem látunk.” 7A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája. 8Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megőrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfőzték fazékban, s cipót sütöttek belőle; olyan ízű volt, mint az olajos kalács. 9Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.

Mózes közbenjár a népért.

10Amikor Mózes hallotta, hogy a nép, ez a nemzetség is, az a nemzetség is panaszkodik, ki-ki a sátora bejáratánál, az Úr pedig nagy haragra gerjedt, rossznak találta Mózes a dolgot; 11így szólt hát Mózes az Úrhoz: „Miért bánsz ily rosszul szolgáddal, s miért nem találok tetszésre szemedben, hogy ennek az egész népnek a terhét a vállamra rakod? 12Hát talán én hordoztam ezt az egész népet méhemben vagy én voltam, aki szülte, hogy mondhasd nekem: vidd kebleden, amint a dajka viszi a csecsemőt, arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáinak. 13Honnan vegyek húst, hogy (enni) adjak ennek a népnek? Panaszkodnak nekem: Adj nekünk húst enni! 14Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem. 15Ha továbbra is így akarsz velem bánni, akkor inkább ölj meg, ha tetszésre találtam szemedben, ne lássam tovább nyomorúságomat!”

Az Úr válasza.

16Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: „Hozz ide nekem Izrael vénei közül hetven férfit, olyanokat, akikről tudod, hogy valóban a nép vénei és vezetői. Vidd magaddal őket a megnyilatkozás sátora elé, s álljanak melléd. 17Akkor alászállok és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levő lélekből, s rájuk ruházom. Így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned. 18A népnek pedig ezt mondd: Szentelődjetek meg reggelre! Akkor majd kaptok húst enni. Panaszotok szava eljutott az Úr fülébe, amint mondtátok: Ki ad nekünk húst enni? Egyiptomban jó dolgunk volt. Nos, az Úr most ad húst ennetek. 19Nemcsak egy nap ehetitek, nem is két vagy öt, vagy tíz, vagy pedig húsz napig, 20nem, hanem egy egész hónapig, míg már a szagát sem tudjátok elviselni és meg nem csömörlötök tőle. Mégpedig azért, mert semmibe vettétek az Urat, aki közöttetek van, és így panaszkodtatok: Egyáltalán miért is jöttünk el Egyiptomból?” 21Mózes így válaszolt: „Hatszázezer gyalogosból áll a nép, amelynek körében élek, s azt mondod: Annyi húst adok nekik, hogy egy egész hónapig ehetitek! 22Lehet annyi juhot meg marhát vágni nekik, hogy elég legyen számukra, vagy ki kell fogniuk a tengerből az összes halat, hogy annyi ideig tartson nekik?!” 23Erre ezt mondta az Úr Mózesnek: „Talán nem elég erős az Úr keze? Majd meglátod, beteljesedik-e a szavam vagy sem!”

A lélek kiárasztása.

24Mózes tehát elment és közölte a néppel az Úr szavait. Azután összeválogatott hetven férfit a nép vénei közül, s a sátor köré állította őket. 25Miután az Úr alászállt a felhőben, s szólt hozzá, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénre osztotta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek; ez később nem ismétlődött meg. 26Két ember azonban a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; a számba vettek közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. A táborban prófétai elragadtatásba estek. 27Ezért az egyik szolga elfutott és jelentette Mózesnek, e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban.” 28Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s azt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” 29Mózes így válaszolt: „Tűzbe jössz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!” 30Ezután Mózes Izrael véneivel visszatért a táborba.

A fürjek.

31Egyszerre szél kerekedett, az Úr parancsára. Ez fürjeket sodort magával a tenger felől, s arra kényszerítette őket, hogy mintegy két könyöknyire leereszkedjenek a tábor fölé, körülbelül egynapi járásnyira minden irányban a tábor környékén. 32A nép egész nap és egész éjjel, sőt még a következő napon is azon fáradozott, hogy befogja a fürjeket. Aki keveset fogott, annak is volt 10 homerja. A tábor körül kiteregették őket maguknak. 33De még a foguk közt volt a hús, s még el se fogyott teljesen, már feltámadt az Úr haragja a nép ellen, és súlyos csapást mért rájuk az Úr. 34Annak a helynek a Kibrot-Hattava nevet adták, mert ott temették el a (húsra) áhítozó népet. 35Kibrot-Hattavából Hacerot felé vonult tovább a nép, s Hacerotban táborozott le.

Hacerot – Mirjam és Áron panasza.

12 1Akkor Mirjam és Áron Mózes ellen fordultak a kusita asszony miatt, akit elvett; egy kusita nőt vett el (feleségül). 2Ilyeneket mondogattak: „Vajon csak Mózessel beszélt az Úr? Velünk talán nem beszélt?” Az Úr hallotta. 3Mózes azonban nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön.

Az Úr válasza.

4Az Úr egyszer csak így szólt Mózeshez, Áronhoz és Mirjamhoz: „Menjetek mind a hárman a megnyilatkozás sátorához!” Tehát odamentek mind a hárman. 5Az Úr akkor alászállt a felhőoszlopban, a sátor bejáratához lépett és szólította Áront és Mirjamot. Ezek ketten előléptek. 6Az Úr így szólt: „Halljátok szavamat! Ha valaki próféta köztetek, általában látomásban jelenek meg neki vagy álmában szólok hozzá. 7De nem így (teszek) szolgámmal, Mózessel. Ő mindenütt otthonos házamban. 8Vele szemtől szembe beszélek, nem pedig rejtélyesen. Igen, ő láthatja az Urat a maga valóságában. Hát hogy mertetek mégis szolgám, Mózes ellen szóbeszédet kezdeni?” 9S az Úr haragja fölgerjedt ellenük. Amikor elment, 10s a felhő eltűnt a sátor felől, lám, Mirjamot, mint a hó, ellepte a lepra. Amikor Áron Mirjamhoz fordult, lám, az (már) leprás volt.

Áron és Mózes közbenjár.

11Akkor Áron így szólt Mózeshez: „Kérlek, uram, ne büntess azért a bűnért, amit esztelenségünkben elkövettünk. 12Ne legyen olyan, mint a halott újszülött, amelynek teste félig elenyészik, mire elhagyja anyja méhét!” 13Mózes az Úrhoz kiáltott: „Kérlek, Istenem, add vissza az egészségét!” 14Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: „Ha az apja köpte volna szembe, vajon nem kellene-e magát hét napig szégyellnie? Hét napig ki kell zárni a táborból, aztán ismét be lehet fogadni.” 15Mirjamot tehát hét napra kiközösítették a táborból. De a nép addig nem vonult tovább, míg újra vissza nem fogadták. 16Azután tovább vonult a nép Hacerotból és Paran pusztájában táborozott.

 

Zsolt 58

ÍTÉLET A FÖLD BÍRÁI FÖLÖTT

58 1(A karvezetőnek a „Ne töröld el” szerint – miktam Dávidtól.)
2Ti istenek, az igazság szerint beszéltek? Emberek fiai, igazságosak az ítéleteitek?
3Nem, szívetekben gonoszság rejtőzik, kezetek igazságtalanságot oszt az országnak.
4A gonoszok már anyjuk ölétől eltávolodtak, a hazugok már az anyaméhtől téves úton járnak.
5Mérgük, mint a kígyó mérge, mint a süket vipera mérge, amely a fülét bezárja.
6Nem hallja meg a varázsló hangját, a kígyóbűvölő hangját, aki jól ért a bűvöléshez.
7Istenem, zúzd össze szájukban fogukat, Uram, törd össze az oroszlánok állkapcsát!
8Hadd folyjanak szét, mint a kiömlött víz, hervadjanak el, mint a letiport fű.
9Múljanak el, ahogy elmúlik a csiga, s mint az asszony elvetélt magzata, amely a napot nem látja meg soha!
10Mielőtt még tövist hajtanak, mint a tüskebozót, – zölden vagy száradtan – hordja el őket a haragos szél!
11Örüljön az igaz, ha látja a megtorlást, lábát fürössze a gonoszok vérében!
12S az emberek majd mondogatják: „Valóban, az igazra mégis jutalom vár, van még Isten, aki ítél a földön!”

 

Mk 6,1-29

Jézus Názáretben.

6 1Innen eltávozva saját városába ment. Tanítványai elkísérték. 2A következő szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! 3Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak rajta. 4Jézus erre megjegyezte: „A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete.” 5S nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. 6Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

Az apostolok első küldetése.

7Végigjárta a falvakat és tanított. Magához hívta a tizenkettőt, és kettesével szétküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken. 8Meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. 9Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. 10Azután folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytathatjátok. 11Ha valamely helységben nem fogadnak be, és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” 12Azok elmentek, s hirdették a bűnbánatot, 13sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.

Keresztelő János halála.

14Heródes király is hallott róla, hiszen messze elterjedt nevének a híre. Azt gondolta, Keresztelő János támadt fel a halálból, azért van benne csodatevő erő. 15Voltak, akik azt állították, hogy Illés. Ismét mások azt mondták, hogy próféta, olyan, mint egy a próféták közül. 16Heródes ezek hallatára megállapította magában: „János támadt fel, akit lefejeztettem.” 17Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. 18János tudniillik figyelmeztette Heródest: „Nem szabad testvéred feleségével élned.” 19Emiatt Heródiás megharagudott rá, el szerette volna tétetni láb alól, de nem tudta. 20Heródes ugyanis félt Jánostól. Tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmezte. Ha beszélgetett vele, nagyon zavarba jött, de azért szívesen hallgatta. 21Végül mégis eljött a kedvező alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett főembereinek, tisztjeinek és Galilea előkelőinek. 22Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked.” 23Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz, megadom, akár országom felét is.” 24Az kiment és megkérdezte anyját: „Mit kérjek?” „Keresztelő János fejét” – válaszolta. 25Visszasietett a királyhoz és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most mindjárt add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” 26A király igen szomorú lett, de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani. 27Azon nyomban küldte a hóhért, azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az ment, és lefejezte a börtönben, 28és tálcára téve elhozta a fejét, odaadta a leánynak, a leány pedig átnyújtotta anyjának. 29Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba.

 

mde

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑