Április 26. – 57. nap

Szám 9-10

IV. A HÚSVÉT ÉS AZ ÚTRA KELÉS

A húsvét megülése.

9 1Azt mondta az Úr Mózesnek a Sínai pusztából való kivonulásuk után a második esztendő első hónapjában: 2„Izrael fiai az arra kijelölt időben üljék meg a húsvétot. 3E hónap tizennegyedik napján üljétek meg, estefelé (a kijelölt időben), a rá vonatkozó törvények és szabályok szerint.” 4Mózes tehát megparancsolta Izrael fiainak, hogy tartsák meg a húsvétot. 5Az első hónap tizennegyedik napján tartották meg, estefelé, a Sínai pusztában egészen úgy tartották meg Izrael fiai, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

Kivételes esetek.

6Azok az emberek, akik haláleset miatt tisztátalanná váltak, s így azon a napon nem ülhették meg a húsvétot, még aznap odamentek Mózeshez és Áronhoz, 7és ezt mondták ezek az emberek: „Haláleset miatt tisztátalanná váltunk. De miért rövidülnénk meg azért, mert az arra kijelölt napon nem ajánlhatjuk fel áldozati ajándékainkat az Úrnak Izrael fiainak sorában?” 8Erre Mózes így válaszolt: „Várjatok! Meghallgatom, mit parancsol az Úr ilyen esetben.” 9S az Úr így szólt Mózeshez: 10„Mondd meg Izrael fiainak: Ha valaki közületek vagy utódaitok közül haláleset miatt tisztátalanná válik, vagy messze földön jár, azért tartsa meg a húsvétot. 11A második hónap tizennegyedik napján tartsák meg, estefelé kovásztalan kenyeret és keserű salátát egyenek. 12De ne hagyjanak belőle reggelre; s csontot ne törjenek. A húsvétra vonatkozó törvényt teljes egészében megtartva üljék meg. 13Azt ellenben, aki tiszta, s nincs úton, mégis elmulasztja a húsvétot megtartani, az ilyen személyt ki kell irtani a közösségből, mivel nem a kijelölt időben mutatja be áldozati adományát az Úrnak; az ilyennek lakolnia kell bűnéért. 14S ha egy idegen megszáll nálatok, s meg akarja a húsvétot az Úrnak tartani, pontosan úgy járjon el, ahogy a húsvétra vonatkozó törvény és szabály előírja. Egy és ugyanazon törvény vonatkozik rátok, az idegenre éppúgy, mint a közületek valóra.”

A felhő.

15Azon a napon, amelyen a hajlék elkészült, felhő borította be a hajlékot a tanúság sátorában, és estétől reggelig mintha tűz égett volna a hajlék fölött. 16Mindig így volt: (nappal) felhő borította, éjjel meg tűz látszott fölötte. 17Amikor a felhő fölemelkedett a hajlékról, Izrael fiai útra keltek, s ott ütöttek tábort Izrael fiai, ahol a felhő leereszkedett. 18Izrael fiai az Úr parancsára keltek útra, s az Úr parancsára ütöttek tábort. Amíg a felhő a hajlék fölött maradt, addig táboroztak. 19Ha hosszú ideig maradt is a felhő a hajlék fölött, Izrael fiai kitartottak az Úr szolgálatában, s nem bontottak tábort. 20Előfordult, hogy csak néhány napig maradt a felhő a hajlék fölött, akkor az Úr parancsára tábort vertek, majd az Úr parancsára útra keltek. 21Sőt, az is megtörtént, hogy csak reggelig maradt a felhő: reggel a felhő fölemelkedett, s akkor ők útra keltek. Ha nappal vagy éjjel maradt, aztán fölemelkedett a felhő, akkor elindultak. 22S ha a felhő két napig vagy egy hónapig, sőt még hosszabb ideig ott maradt a hajlék fölött, ott lebegett fölötte, Izrael fiai is táboroztak, s nem indultak tovább. 23Az Úr parancsára táboroztak, s az Úr parancsára keltek útra. Az Úrnak Mózes közvetítésével adott parancsára követték az Úr útmutatásait.

A kürtök.

10 1Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: 2„Csinálj magadnak két ezüstkürtöt, kovácsolt munka legyen. A közösség összehívására, s táborbontáskor jeladásra szolgáljanak. 3Ha megfújják őket, az egész közösség gyűljön köréd a megnyilatkozás sátorának bejáratához. 4De ha csak az egyiket fújják meg, akkor csupán a vezérek, Izrael ezreinek a fejei gyűljenek köréd. 5Ha a kürtszó után felhangzik vezényszótok, a kelet felé táborozók keljenek útra. 6A második olyan kürtszóra, amelyet parancsszótok követ, a dél felé táborozók induljanak. A kürtszó után vezényszónak kell következnie, annak jeléül, hogy útra kell kelni. 7A közösség összehívására azonban csupán kürtölni kell, jelszót nem kell kiadni. 8Áron fiai, a papok fújják a kürtöt, s ez a szokás maradjon meg egyszer s mindenkorra, az eljövendő nemzedékekre is kötelező szabálynak. 9S ha földeteken a benneteket szorongató ellenség ellen hadba vonultok, fújjátok meg a trombitákat és adjatok vezényszókat, hogy az Úr, a ti Istenetek megemlékezzék rólatok, és megmeneküljetek ellenségeitek elől. 10Örömünnepeitek alkalmával, ünnepnapjaitokon és újhold idején égő­ és közösségi áldozataitokra fújjátok meg a kürtöket, hogy Istenetek figyelmét magatokra irányítsátok. Az Úr vagyok, a ti Istenetek.”

A menetelés rendje.

11A második esztendő második hónapjában, a hónap huszadik napján fölemelkedett a felhő a tanúság hajléka felől. 12Izrael fiai tehát tábort bontottak és pihenőket tartva (odébb vonultak) a Sínai pusztáról. A felhő Paran pusztájában ereszkedett le. 13Először keltek útra az Úr parancsára, amelyet Mózes által adott. 14Elsőként Júda fiai táborának hadi jelvénye indult, az egyik csoport a másik után. Csapatuk élén Amminadab fia, Nachson állt. 15Az Isszachár fiai törzsének csapatát Cuár fia, Netaneel vezette. 16A Zebulun fiaiból álló törzs csapatának vezére Helon fia, Eliab volt. 17Amikor lebontották a hajlékot, elindultak Gerson és Merári fiai, akiknek a hajlékot kellett vinniük. 18Azután Ruben fiai táborának hadi jelvénye következett, egyik csoport a másik után; az ő csapatuk élén Sedeur fia, Elicur állt. 19A Simeon fiaiból álló törzs csapatát Curisaddai fia, Selumiel vezette. 20A Gád fiaiból álló törzs csapatának Reuel fia, Eljazaf volt a vezére. 21Azután Kehát fiai indultak, akiknek a szentélyt kellett vinniük; mire megérkeztek, akkorra a hajlékot már felállították. 22Most Efraim fiai táborának hadi jelvénye indult, egyik csoport a másik után; csapatuk élén Ammihud fia, Elisama állt. 23A Manassze fiaiból álló törzs csapatát Pedacur fia, Gamliel vezette. 24A Benjamin fiaiból álló törzs csapatának Gidoni fia, Abidan volt a vezére. 25Majd Dán fiai táborának hadi jelvénye következett, ez szolgált az egész tábornak hátvédül; csapatuk élén Ammisaddai fia, Achiezer állt. 26Az Áser fiaiból álló törzs csapatát Ochran fia, Pagiel vezette. 27A Naftali fiaiból álló törzs csapatának Enan fia, Achira volt a vezére. 28Ez volt a sorrend, amely szerint Izrael fiai útra keltek, az egyik csoport a másik után; így keltek útra.

Izrael fiainak vezetője, Hobáb.

29Így szólt Mózes Hobábhoz, a Midián fiai közül való Reuel fiához, aki apósa volt Mózesnek: „Készen vagyunk rá, hogy elinduljunk arra a helyre, amelyről azt mondta az Úr: nektek adom. Gyere velünk! Jóval viszonozzuk majd, hiszen az Úr boldogulást ígért Izraelnek.” 30Ő azonban ezt válaszolta: „Nem megyek, inkább visszatérek szülőföldemre, rokonaim körébe.” 31De (Mózes) folytatta: „Ne hagyj cserben minket! Éppen mert olyan jól tudod, hol üthetünk tábort a pusztában, neked kell a szemünk világának lenned. 32Ha velünk jössz, részed lesz mindabban a jóban, amelyet az Úr nekünk juttat.”

Az útra kelés.

33Elindultak hát az Úr hegyétől és háromnapi járásnyira (mentek) az Úr szövetségének ládája haladt a háromnapi úton elöl, hogy táborhelyet mutasson nekik. 34S az Úr felhője lebegett fölöttük azon a napon, amelyen a táborból elindultak. 35Amikor a láda elindult, Mózes így szólt: „Kelj föl, Uram, hogy ellenségeid szétszóródjanak, s gyűlölőid fussanak színed elől!” 36S amikor megállt, ezt mondta: „Térj vissza, Uram, Izrael ezreinek sokaságához!”

Zsolt 57

ELLENSÉGEKTŐL KÖRÜLVÉVE

57 1(A karvezetőnek a „Ne töröld el” szerint – miktam Dávidtól, amikor Saul elől barlangba menekült.)
2Könyörülj rajtam, Istenem, könyörülj rajtam, lelkem hozzád menekül! Szárnyad oltalmában keresek védelmet, amíg a veszedelem el nem vonul.
3Istenhez kiáltok, a Fölségeshez, Istenhez, aki jót tett velem.
4Küldjön segítséget az égből és mentsen meg, sújtsa szégyennel üldözőimet. Árassza ki Isten kegyelmét és hűségét.
5Oroszlánok közt kell laknom, amelyek mohón felfalják az emberek fiait. Foguk lándzsa és nyíl, nyelvük élesre köszörült kard.
6Istenem, emelkedj föl az egek fölé, az egész föld fölé keljen föl dicsőséged!
7Hálót vetettek lábam elé, lelkemet megalázták, vermet ástak nekem, de maguk hullottak bele.
8A szívem nyugodt, Istenem, a szívem nyugodt, énekelek neked és zsoltározok.
9Ébredj fel, lelkem; citera és hárfa, ébredjetek, fölkeltem a hajnalt!
10A népek közt magasztallak Uram, a pogányok közt énekelek neked.
11Mert irgalmad az égig felér, hűséged eléri a felhőket.
12Uram, emelkedj föl az egek fölé, az egész föld fölé keljen föl dicsőséged!

Mk 5,21-43

Jairus leánya és a vérfolyásos asszony.

21Amikor Jézus a bárkával ismét átért a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köré. 22Ekkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta, lába elé borult, 23és igen kérte: „Halálán van a lányom. Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” 24El is ment vele. Nagy tömeg kísérte, ott tolongtak körülötte. 25Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, 26és sokat kiállt az orvosoktól, mindenét rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott, inkább romlott az állapota. 27Hallott Jézusról, azért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. 28Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” 29Rögtön meg is szűnt a vérfolyása, érezte testében, hogy meggyógyult. 30Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. A tömeghez fordult: „Ki érintette meg a ruhámat?” 31Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?” 32De ő körülnézett, hogy lássa, ki volt az. 33Az asszony félve, remegve – mert hisz tudta, hogy mi történt vele – előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. 34Ő megnyugtatta: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!”
35Még beszélt, amikor a zsinagóga elöljárójának házából jöttek és közölték: „Meghalt a lányod. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” 36A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” 37Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen. 38Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy sírást-rívást, sok siratót, jajgatót találtak ott. 39Bement, s így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik.” 40Erre kinevették. Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement abba a helyiségbe, ahol a kislány feküdt. 41Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: „Talita kum”, ami annyit jelent: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” 42A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek. 43De ő szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni.

IMG_20180110_111507.jpg

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑