Március 10. – 10. nap

 

Ter 19-20

Szodoma pusztulása.

19 1A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük, 2és így szólt: „Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat.” Azok így válaszoltak: „Nem, a szabadban akarunk éjszakázni.” 3De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek. 4Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat. 5Kihívták Lótot és így szóltak: „Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket.” 6Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött, 7és így szólt: „Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot. 8Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat.” 9Erre azok így kiabáltak: „El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük.” Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót. 10De a férfiak kinyújtották kezüket és behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. 11Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot. 12Ezután a férfiak így szóltak Lóthoz: „Ha még van itt valakid a városban, fiad és lányod vagy más valakid, aki hozzád tartozik, vezesd ki a helységből, 13mi ugyanis elpusztítjuk ezt a helyet, mivel igen nagy a panasz ellenük Isten előtt, és Isten azért küldött bennünket, hogy pusztítsuk el őket.” 14Akkor Lót kiment és beszélt vejeivel, akik leányait feleségül akarták venni, és ezt mondta: „Rajta, költözzetek el erről a helyről, mert Isten elpusztítja a várost.” De vejei azt hitték, hogy tréfálkozik. 15Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot és mondták: „Rajta, vedd feleségedet s két lányodat, akik itt vannak, nehogy a várost sújtó büntető ítélet téged is érjen.” 16Mivel még késlekedett, a férfiak kézen fogták őt, feleségét és mindkét lányát, mert Isten meg akarta őket menteni, és kivezették, s csak a városon kívül engedték el őket. 17Amikor kivezették őket, ezt mondták: „Menekülj, az életedről van szó. Ne tekints hátra, ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj.” 18Lót így szólt hozzájuk: „Nem, Uram, 19hiszen szolgád kegyelmet talált szemedben, s te nagy irgalmasságot gyakoroltál velem azáltal, hogy életben hagytál. De nem menekülhetek a hegyekbe. Hátha mégis utolér a baj, úgy, hogy meg kell halnom. 20Nézd, ott az a város elég közel van ahhoz, hogy oda meneküljek, s elég kicsi is. Ott szeretnék meghúzódni – ugyanis elég kicsi –, hogy életben maradhassak.” 21Ő így válaszolt neki: „Azzal is megtisztellek, hogy nem pusztítom el a várost, amelyről beszéltél. 22Menekülj oda sietve, mivel addig nem tehetek semmit, amíg oda nem érsz.” Ezért nevezik a várost Coárnak. 23A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba. 24Akkor Isten kén­ és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. 25Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét. 26Felesége visszanézett és sóoszloppá változott. 27Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt, 28és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez. 29Így emlékezett meg Ábrahám Istene Lótról, amikor elpusztította a síkság városait és kimentette őt a pusztulásból, midőn elpusztította a városokat, amelyekben Lót lakott.

A moábiták és ammoniták eredete.

30Lót később följebb vonult Coárból, és két lányával együtt a hegyek között telepedett le. Félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával. 31Az idősebb egyszer azt mondta a fiatalabbnak: „Apánk öreg, és nincs férfi a vidéken, aki hozzánk járna, ahogy ez az egész földön szokás. 32Gyere, részegítsük meg apánkat borral és háljunk vele, hogy apánktól legyen utódunk!” 33Azon az éjszakán megrészegítették atyjukat borral, azután az idősebb odament és atyjához feküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. 34Másnap az idősebb azt mondta a fiatalabbnak: „Nézd, a múlt éjjel én háltam apámmal, részegítsük meg ezen az éjszakán is borral, azután menj és feküdj mellé, hogy apánktól utódunk legyen.” 35Így azon az éjszakán is megrészegítették apjukat borral. Azután a fiatalabb fogta magát és hozzáfeküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. 36Így Lót mindkét lánya fogant apjától. 37Az idősebbik fiút szült és Moábnak nevezte. Ő a moábiták ősatyja a mai napig. 38A fiatalabb is fiút szült és Ben-Amminak nevezte. Ő az ammoniták ősatyja a mai napig.

Ábrahám Gerárban.

20 1Ábrahám onnan a Negebre ment, Kádes és Sur között lakott, s mint jövevény, Gerárban tartózkodott. 2Ábrahám azt mondta a feleségéről: a húgom. Akkor Abimelek, Gerár királya érte küldött és elvitette Sárát. 3Isten azonban éjjel eljött Abimelekhez álmában, s ezt mondta neki: „Meg kell halnod az asszony miatt, akit elhoztál, mert ő feleség.” 4De Abimelek még nem közeledett hozzá, azért így szólt: „Uram, te az ártatlant is megölöd? 5Maga mondta nekem: a húgom, s ő is így nyilatkozott: a bátyám. Szívem egyszerűségében és tiszta kézzel cselekedtem.” 6Ekkor Isten így szólt hozzá álmában: „Én is tudom, hogy szíved egyszerűségében tetted. Magam őriztelek meg attól, hogy vétkezz ellenem. Ezért nem engedtem meg, hogy hozzányúlj. 7Add vissza tehát az asszonyt férjének. Mivel ő próféta, imádkozzék érted, hogy életben maradj. De ha nem adod vissza, akkor tudd meg, hogy meghalsz, te és minden, ami a tied.” 8Amikor Abimelek reggel fölkelt, összehívta minden szolgáját és közölte velük az egész eseményt. Az emberek nagyon megijedtek. 9Abimelek hívatta Ábrahámot és így szólt hozzá: „Mit tettél velünk? Mit vétettem ellened, hogy rám és országomra ilyen bűnt hoztál? Azt tetted velem, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie.” 10Abimelek tovább beszélt Ábrahámhoz: „Mi volt a szándékod, hogy ezt tetted?” 11Ábrahám válaszolt: „Azt hittem, hogy ezen a vidéken nem félik az Istent, és megölnek a feleségem miatt. 12Különben is ő valóban a húgom, az atyám leánya, de nem az anyám leánya, így lehetett a feleségem. 13Amikor Isten atyám házától távolra vezetett, ezt mondtam neki: tedd meg nekem a szívességet, s mondd rólam mindenütt, ahová megyünk: hogy ez a bátyám.” 14Ekkor Abimelek juhokat, szarvasmarhákat, szolgákat és szolgálókat vett, s Ábrahámnak adta. Feleségét, Sárát is visszaadta. 15Abimelek még hozzáfűzte: „Nézd, földem nyitva áll előtted, lakjál ott, ahol neked tetszik.” 16Sárához pedig így szólt: „Ezennel átadok bátyádnak ezer ezüstsékelt, bekötni vele mindazoknak a szemét, akik veled vannak. Így igazolva vagy mindnyájunk előtt.” 17Ábrahám pedig könyörgött Istenhez, és Isten meggyógyította Abimeleket, a feleségét és szolgálóit, úgy, hogy azok (újra) gyermeket szültek. 18Az Úr ugyanis Sára miatt, Ábrahám felesége miatt Abimelek házában bezárt minden méhet.

 

Zsolt 10

1Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején?
2A gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg, rászedve a cseltől, amit az kieszelt.
3A bűnös dicsekszik kedvteléseivel, a rabló káromkodik, az istentelen semmibe veszi az Urat:
4„Haragja fenn a magasban, bosszút nem áll, Isten nincs!” – ez minden gondolata.
5Mivel útjai mindig sikeresek, s ítéleteid túl messzinek tűnnek neki, gúnyolja összes ellenfelét.
6Így beszél szívében: „Nemzedékeken át nem ingok meg soha.”
7Átkot szór és nem éri baj, szája álnoksággal és hazugsággal tele, nyelve alatt romlás és gazság rejtőzik.
8A nádba bújva les, hogy az ártatlant orvul megölje, szeme a szegényt fürkészi.
9Úgy bújik meg a lesen, mint az oroszlán a sűrűben: várja, hogy ráronthasson a védtelenre, megragadja és hálójába húzza a szegényt.
10Figyel, rejtőzik, a földre lapul, s a gyenge áldozatul esik hatalmának.
11Ezt mondja szívében: „Isten elfelejtett, elfordította tekintetét, nem látja, mit teszek.”
12Kelj fel, Uram, ó Istenem, emeld föl kezed, ne feledd el a szenvedőt!
13Miért vetheti meg a gonosz az Istent? Miért mondogatja szívében: „Úgysem áll bosszút!”?
14De te látsz, ismersz jajszót és szükséget, és mindent a kezedben tartasz. A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola.
15Törd el a bűnösnek, az álnoknak karját, torold meg gonoszságát, hadd szűnjön meg élni!
16Az Úr király örökre. Országából eltűntek a pogányok.
17A szegények kívánságát meghallgattad, Uram, megerősítetted szívüket. Figyelmedet feléjük fordítottad.
18Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy az ember, a földből alkotott, ne rettegjen többé soha.

 

Mt 8,1-17

III. BESZÉDEK ISTEN ORSZÁGÁRÓL

A leprás.

8 1Amikor lejött a hegyről, nagy népsokaság követte. 2Egyszer csak odament hozzá egy leprás, leborult előtte és kérte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” 3Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, s így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre az nyomban megtisztult leprájától. 4Ekkor Jézus ezt mondta neki: „Vigyázz, ne mondd el senkinek, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel a Mózes rendelte áldozatot bizonyságul!”

A kafarnaumi százados.

5Amikor beért Kafarnaumba, egy százados járult eléje, kérve őt: 6„Uram – szólította meg –, szolgám bénán fekszik otthon, és rettenetesen kínlódik.” 7„Megyek és meggyógyítom” – felelte neki. 8A százados ezt mondta neki: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! 9Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – elmegy, a másiknak: Gyere ide! – odajön hozzám; vagy szolgámnak: Tedd ezt meg! – megteszi.” 10Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott és kísérőihez fordult: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. 11Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, 12az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” 13A századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” A szolga még abban az órában meggyógyult.

Jézus Péter házában.

14Amikor Jézus betért Péter házába, annak anyósát lázas betegen, ágyban találta. 15Megérintette kezét, erre megszűnt a láza. Fölkelt és szolgált neki. 16Amikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket, 17hogy beteljesedjen Izajás jövendölése: „Magára vállalta bajainkat és hordozta betegségeinket.”

Jézus követése.

18Amikor Jézus látta maga körül a sokaságot, meghagyta, hogy keljenek át a túlsó partra. 19Akkor odalépett hozzá egy írástudó és azt mondta neki: „Mester, követlek téged, bárhová mégy is.” 20Jézus így válaszolt: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” 21Egy másik tanítványa kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat!” 22Jézus azonban ezt felelte: „Kövess engem, hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!”

A vihar lecsendesítése.

23Bárkába szállt, s tanítványai követték. 24Egyszerre csak nagy vihar támadt a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő azonban aludt. 25Odamentek hozzá, fölkeltették és kérték: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” 26Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. 27Az emberek csodálkozva kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki?”

A gadarai ördöngösök.

28Amikor a túlsó parton Gadara környékére ért, két ördögtől megszállt emberrel találkozott. A sírboltokból jöttek elő. Annyira elvadultak voltak, hogy senki sem mert az úton járni. 29Így kiabáltak: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” 30Messze tőlük nagy sertéskonda legelészett. 31Ezért az ördögök kérték: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába!” 32„Menjetek!” – mondta nekik. Erre kimentek és megszállták a sertéseket, mire az egész konda lerohant a meredekről a tóba és vízbe fúlt. 33A kanászok elfutottak, és a városba érve mindent elmondtak, azt is, ami a megszállottakkal a szemük láttára történt. 34Az egész város kiment Jézus elé, és amikor megpillantották, kérték, hagyja el határukat.

 

dav
Queenstown Hill Summit, Queenstown, NZ

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑